ET + 8

Akár azt a címet is adhattam volna, hogy "Amikor a hit elveszik", de hát tartsuk a számlálós hagyományt.

Hogy miért is veszett el a hitem? Nem, nem jött meg, annyira nem gáz a helyzet. De azt hiszem szinte mindenki, aki babára vágyik, és várt valaha, ismeri azt az érzést, amikor keresgéljük a jeleket, a tüneteket, még ha nem is akarjuk, kapaszkodunk az apróságokba, aztán ha valamelyik apróság (netán több is) kiesik, akkor kétségbe esünk.

 A közérzetem tovább javult, ma reggelre a tegnapi szökőkút-jellegű pisilésnek köszönhetően már szinte teljesen lapos volt a hasam. Ha az asszisztens elmélete a helytálló, akkor viszont ez a javulás, ami valóban az ET + 4-5. napon kezdődött, semmi jót nem jelent... Görcsölés és fájdalom is kevesebb van talán, legalábbis kisebb intenzitással. Viszont az eddigi egyik top-tünetem sajnos "eltűnt", vagy legalábbis mérséklődött. Mára a felfújt lufi cicik bizony eresztésnek indultak... Még mindig nagyok, de már nem annyira. Hacsak nem belőlük is eresztettem le a sok pisiléssel, akkor ez nemigen jelent jót.

Ami pozitív, hogy még mindig nincs pecsételés, pedig már a 26. ciklusnapon vagyok, és 11 nappal az "ovuláció" után. Ilyenkorra már az esetek 90-95 %-ában pecsételek normál ciklusban, így alighanem az Utrogestan teszi a dolgát. Mert most úgy érzem, ez az egyetlen oka...

A mai napból ennyi elég is, holnap este jövök ismét, remélem jobb hangulatban, vagy jobb hírekkel.

ET + 7

Akkor jöjjön az immár menetrendszerű napi helyzetjelentés.

Nem tudom. Nem tudom, hogy hogy vagyok és hogy hogy érzem, hogy hiszek-e benne. (Hű, de sok szép "hogy" egy mondaton belül, de ha megfeszülök sem tudom ezt most szebben megfogalmazni :)).

Fizikailag: Reggel görcsölve ébredtem. Lehet azért, mert már nagyon kellett pisilnem, mint arról aztán dunsztos üveg barátom is informált. Mindenesetre bekapkodtam a 2 szem Magne B6-ot azonnal. Összességében nem vagyok már olyan rosszul, a hasam nem feszít és nem olyan nagy már, a súlyom nem nő. Ma beszéltem a helyettes dokival is, ezt neki is elmeséltem, azt mondta akkor minden rendben, kívánja hogy legyek terhes, és jövő héten egyébként már lesz a saját dokim. Azaz finoman "elbocsájtott", nincs semmi teendő velem.
Így azt hiszem lassan abbahagyom a folyadékegyenleg vezetését is, a mai napot még végigcsinálom, aztán ennyi. Egyébként kissé érdekes a dolog: tegnap megint jóval többet ittam, mint pisiltem, de nem ittam teát, gondoltam is, hogy ez lehetett a gond, de majd ma... Aztán ma sem ittam teát, mert nem kellett, ma ugyanis magától visszatért a lyukas főnyomócső-effektus. Ha jeleket akarnék keresni, ezt rögtön el is könyvelném, hogy ahhá! erőteljesebb vese-működés az alhas fokozódó vérellátása miatt... De persze én ilyet nem teszek. :)

Pszichésen: Változó. Hol abban vagyok teljes mértékig biztos, hogy kizárt, hogy ebből terhesség legyen, hol meg abban, hogy ebből bizony baba lesz. Leállítani nem tudom magam, bújom a netet. olvasom a sorstársak blogjait, és persze rögtön diagnosztizálok magamon mindent, amit leírtak, akár pozitív, akár negatív. :D Számolom a napokat, variálok a teszteléssel. Ez utóbbival kapcsolatban majdnem meg is gondoltam magam. Eddig vasárnapra, ET + 10-re terveztem, mivel az lesz a 12. nap az "ovuláció" után, és a 28. ciklusnap. Nekem akkor már mutatnia kellene valamit, ha van mit. Aztán olvastam egy sorstárs blogjában, hogy ő szintén 3 napos embriókkal ET + 8-on tesztelt először pozitívat, úgy, hogy ő ET után még kapott hcg szurit is, ezért eléggé kétséges volt, hogy nem fals pozitív-e. (Azóta természetesen tudjuk, hogy nem, valahol a 26. hét környékén jár most.) Persze rögtön elkezdett pörögni az agyam: rövid ciklusaim vannak, a helyettes doki szerint már a hétvégi rosszullétet is a beágyazódás okozta, akár én is tesztelhetnék... Aztán szerencsére továbbolvastam azt a blogot, és fény derült a nagyon korai pozitív teszt okára: ikerterhesség! Oké, erre nekem nagyjából nulla az esélyem, így inkább mégsem  idegesítem magam egy holnapi teszttel.

És ha már írtam, hogy néha hiszek benne, hogy sikerült, néha meg nem, leírom azt is, hogy miért.

Tünetek mellette:
A cicik baromira megnőttek, sosem voltak még ekkorák (igaz progeszteront se kaptam még sosem), és két napja hirtelen kék eressé és kissé érzékennyé váltak. Mintha némileg a hasam alja is kikerekedett volna (bár ez meg tutira a víztől van), a szaglásom még nem lett vadászkutyáéval vetekvő, de mintha bizonyos szagokat megváltozott módon érzékelnék, na és ott a mai sok pisilés, vízhajtó tea és fehérje nélkül. És ami jelenthet jót is: a hasfájások, amik a mensisre emlékeztetnek. Ami viszont garantáltan jó. és bíztató: 25. ciklusnap, 9 nappal  az "ovuláció" után, és pecsételésnek nyoma sincs.

Tünetek ellene: igazából nem nagyon van, csak a hasfájások és görcsölések. Többnyire ijesztően hasonlítanak a menzesz előttiekre, amikor épp rám jön, rögtön úgy gondolom, hogy nem fog sikerülni. És ami azt illeti, sokat fáj a hasam az Aspirin protect és a napi 3 x 2 Magne B6 ellenére is...

Igazáből azt hiszem az lehet a szitu, hogy Pötyikém ott van, még él, beágyazódott, de keményen folyik a harc, hogy maradhat-e... 

Jajj, azt hiszem teljesen készen vagyok már! :D Még 3-at kell aludni és teszt. Innentől minden nap, amíg nem kezdek el pecsételni, ajándék.

1000

Köszönöm minden kedves olvasónak, aki velem izgul! 1000 oldalmegjelenítés kevesebb, mint 2 hónap alatt, ez nagyon jól esik! Nem gondoltam volna, hogy lesz is, aki elolvassa a kínlódásaimat. :)
Este jövök a szokásos eszmefuttatással és napi beszámolóval.

ET + 6

Egy újabb nap telt el sikeresen. Annál is inkább sikernek tekintem, mert ez a 24. ciklusnap. Normál ciklusnál ilyenkorra az esetek 90 %-ában már rég pecsételek. Tudom, most a progipótlásnak köszönhetően elvileg ez kizárt, de azért mégiscsak én menstruálok ebben a testben már 22 éve (úúúúristen!!! :D). Úgy vagyok ezzel az Utrogestan mellett nem lehet pecsételés dologgal, hogy hiszem ha látom.
Ez utóbbin egyébként nagyon rajta vagyok, mármint hogy lássam: a mai nappal megkezdődött a rendszeres bugyi-kontroll. Azaz ellenőrzés, hogy ugye semmi barnás? Ma még nincs, eddig tehát jól állunk.

Egyébként elvagyok. Vegyesek az érzéseim mind testileg, mind lelkileg.

Tegnap ugye azon paráztam, hogy mi van, ha az asszisztensnek volt igaza, miszerint ha 4-5 nappal transzfer után hirtelen javul az állapotom, akkor nincs baba... Tegnap sokkal jobban voltam többnyire, mint az előző napokban. Na, este megnyugodtam, elkapott ismét egy derekas rosszullét, érdekes mód félálomban, de emlékszem, hogy baromira fájt először a gyomrom, aztán a hasam (is), és úgy éreztem, hogy rögtön nagyróka lesz, de alaposan. Aztán elmúlt. De megnyugodtam, hogy ennyit a látványos javulásról.
Ma is fájt, görcsölgetett a hasam, de vettem Magne B6-ot. Eddig csak az Elevitben lévő és pezsgőtabletta formátumú magnéziumot "szedtem", de mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem elég. Ma már 2 szemet is bevettem, jobb is a  hasam sokkal. 
Ami a hitemet illeti: hol a pozitív, hol a negatív kifejletben vagyok teljesen biztos. Azzal próbálom bíztatni magam, hogy valami egészen biztosan van/volt és történt, hiszen már a beültetés utáni második napon elkezdtem görcsölni, ami a 20. ciklusnap volt, és mindössze az "ovuláció" utáni 5. nap. Normál mensis előrejelző görcsként ez még tőlem is korai. Szóval valami biztosan történt odabent, remélem jó dolog.
A lényeg az, hogy bármi is legyen a végkifejlet, az mostanra nagyjából már le is van "játszva", saját dokim és a helyettesítő is azt mondta, hogy az első 1 hét kritikus a transzfer után, akkorra eldől minden.

Szóval igyekszem nem pörgetni magam a témán, de mint látszik, nem nagyon megy. :) A következő napok lesznek kritikusak, és minden egyes nappal növekszenek az esélyeim. Vasárnapra pedig tesztet tervezek Clearblue-val... 28. ciklusnap, és  a transzfer utáni 10. nap lesz. Csak még olyan messze van!

ET + 5

A mai nap nyugis volt. Reggel azért görcsöltem kissé, meg érzem szinte folyamatosan a hasamat. Viszont a vízzel lassan kezdek boldogulni. Hiába no, a dokinak mégsem véletlenül van diplomája: annyit törtük a fejünket anyukámmal, hogy mi lenne az a kíméletes vízhajtási módszer, ami jelen helyzetben nem árthat, de mégis a doki javasolta a tuti népi gyógymódot (csaptam is a homlokomra rendesen, hogy hát persze!!!): tea.
És tényleg, én hülye: délelőtt csak teát ittam, na be is indult a Niagara rendesen, nem győztem befőttesüvegezni. A mai vízháztartási egyenlegem így végre negatívos is lett (eddig legalábbis): lényegesen több volt az output, mint az input, bár ez utóbbi sem volt kevés.
A mai napom e csodás program keretében zajlott egyébként, jól elvoltunk kettecskén, én és a dunsztosüvegem.... :)

Ráérős időmben meg persze hecceltem magam. Nem kerestem, de látva láttam és éreztem a tüneteket folyamatosan pro és kontra baba kérdésben, olyat is sikerült azonosítanom, ami egyszerre volt mindkettő, azaz ha optimista vagyok, akkor "ahha, ez tényleg baba lesz!", ha meg pesszimistán veszem, akkor "na, ezt megette a penész, nem lesz ebből lófütty se, nemhogy Kistücsök!". Ezzel a programponttal is jól elvoltam, vadul számolgattam a ciklusnapokat, az ovuláció  és a transzfer utáni napokat, na és persze főleg, hogy most akkor meddig kell még várni, mikorra is derül ki, mikor tesztelhetek?

A fenti idegbajosságtól eltekintve jobban voltam ma már, a pisi-dömpingnek hála egy ideig a hasam se feszített annyira (aztán egyszer csak felfújódott, mint egy lufi), összeesni már egyáltalán nem akartam. 

A többi meg majd kiderül, igazából 1-2(-3-4) napon belül, mert lassan esedékes lenne a pecsételés nevű istencsapása, amennyiben nincs baba. Mert ha nincs, akkor magamat ismerve a hormonpótlással mit sem törődve a szervezetem ki nem hagyná azt a kalandot, hogy napi háromszori kúphasználat mellett örvendeztessen meg ezzel az alapból is gusztustalan több napos jelenséggel, ami így vélhetőleg ha lesz, egyenesen horrorisztikus élmény lesz. :P De nem lesz! Mert babázunk és kész!

Az új mottó:

KEEP

CALM

and

F*CK

MENSTRUATION!

:DDD

ET + 4

Ez egy eseménydús nap volt.

A hétvégi rosszullétek és görcsölések, valamint az egyre növekvő hasam miatt délelőtt felhívtam az orvosomat. Illetve csak akartam, mert mint kiderült (és én erre számítottam már), szabin van. Nos, ezzel le is hullott a lepel a titokról, hogy miért is nem lehetett 5 naposig elvinni az embriókat. Hmmm...

Mindegy, asszisztens roppant kedves volt, az eddiginél részletesebben elmagyarázott mindent, illetve kikérdezett, majd közölte, hogy melyik másik doktor lesz a segítségemre. Neki beviszik a kartonomat, hogy képbe kerüljön, aztán fél óra múlva telefonáljak, ha addig nem hívna, de minden valószínűség szerint a doki fog hívni.
Így is volt, kb. 15 perc múlva hívott a doki, megkérdezte mi a helyzet, majd megkért, hogy menjek be az intézetbe, megnéz, és megbeszéljük mi legyen.
Én beszéltem Vele, Ő hazaszáguldott, majd mentünk az Istenek hegyére. Alapos ultrahang, jó sok felvétel, a doki meg is tapogatta a terhes méretű hasamat, megnézte a pulzusomat, majd átmentünk az irodájába. Ott alaposan és kedvesen tovább faggatott, ellenőrizte a kartonomban újra az adatokat, majd elmagyarázta, hogy mi a helyzet:
MÉG nem hiperstimuláció, de valóban arra utalnak a jelek, hogy az is lehet belőle, így oda kell nagyon figyelni. Valóban van folyadék a hasban, de még nem vészes mennyiség, azért érzem meg ennyire, mert vékony vagyok. Ha lennék 75-80 kg, észre sem vennénk, így viszont nyom, és látványos. A petefészkek is valóban meg vannak duzzadva, de a 10 x 10 cm-es méret a kritikus határ, nekem meg 5 x 5 és 7 x 7 cm-esek. A folyadék pedig élettanilag normális, és innentől valami fejtegetésbe kezdett (ami nekem zavaros volt kissé, ezért nem biztos, hogy jól idézem), hogy a tüszőből kialakuló sárgatest a hcg hatására folyadékot termel, ez normál ciklusban is így van, de képzeljük csak el, hogy nekem 17 tüszőm volt, ennyi sárgatest lett, és azok hányszor annyi folyadékot termelnek.
De a lényeg, és számomra szívderítő elmélet: szerinte jó eséllyel a hétvégi extra rosszulléteket az okozta, hogy megtörtént a beágyazódás, elkezdett termelődni a hcg, és ez készteti a sárgatesteket erre a folyadéktermelésre (ezt mondjuk továbbra sem értem :)). Ezt többször is elmondta, hogy ő bízik benne, hogy erről van szó, mármint hogy megtörtént a beágyazódás, és ezzel kimondta azt, ami a hétvége folyamán ugyan nagyon-nagyon halványan bennem is felmerült, de nem mertem még gondolatban sem megfogalmazni.
Mindenesetre igyak sokat, mérjem a távozó folyadékot is (barátkozzam meg egy befőttes üveggel), mérjem a súlyomat, szedjek Aspirin protect-et, és holnap meg szerdán hívjam fel (a mobilszámát is megadta, mert holnap szabin lesz), és ha kell, legfeljebb bemegyek megint, és kapok infúziót. Kérdeztem a fehérjéről, hogy mégis mennyit kellene ennem, azt mondta nem kell erőltetni, csak amennyi jól esik. Így maradok a táplálék formájában való bevitelnél, nem állok át fehérjeporra.
Akart írni egyébként Bromocriptint is, így gyorsan felvilágosítottam, hogy folyamatosan szedem a Norprolac-ot.

Az Aspirin protect egyébként megnéztem, a lehető legjobb ötlet volt, mert javítja a méhnyálkahártya vérellátását, csökkenti a méhösszehúzódások számát, így segíti a beágyazódást, illetve utána a kilökődés esélyét csökkenti.

Hát ez van. Utána még a házidokihoz elmentem a táppénz miatt, megbeszéltük, hogy a tesztig mindenképp táppénzben tart, és utána meglátjuk, hogy hogy érzem magam, és mit javasolnak az intézetben.

Most sokkal nyugodtabb vagyok, és nagyon-nagyon remélem, hogy a dokinak lesz igaza azzal, hogy már terhes vagyok. :)))

ET + 3

Beültetés utáni 3. nap.

Nincs mese, ez keményen hiperstimuláció. Plusz ahogy most érzem, nulla esély, hogy ebből terhesség legyen...

A napom "remekül" kezdődött: tegnap éjfél körül el kellett mennem újra wc-re, amitől mint a rosszabb mesikkor: meglehetősen begörcsöltem. Komplett rövidprogramot kaptam: rosszullét, hányinger, ájulás-érzés, még a víz is kivert. És ezúttal egy jó 15 percig tartott. Bevenni természetesen semmit nem vettem be, a hálóban a nyitott erkélyajtónál hátaztam le az ágyra felhúzott térdekkel, a póz és a friss éjszakai levegő végül megtette hatását.

Ma pedig egész nap rosszul voltam: egyhelyben megállni képtelen voltam, folyton mocorognom, legalább egyik lábamról a másikra  állni kellett, különben összeestem volna. :(
Igyekeztem mozogni is, voltunk délelőtt bevásárolni ( a bolt kb. 30 méterre van a háztól), aztán pedig főztem egy tejfölös bablevest. Ez az egyik leggyorsabban elkészíthető kaja, de a végére már ezt sem bírtam, el kellett mennem lefeküdni.
Délután már feküdtem és szunyáltam, ez jót is tett. Vicces, mert úgy fest a terhelést nem bírom, a víz miatt viszont mozogni is kellene... 
A vízzel sem állok jól, habár ma mintha végre elkezdett volna javulni az arány: már-már annyit psilitem, mint ittam eddig.
A hasamat viszont továbbra is érzem, így holnap tutira telefonálok a dokinak, hogy tudjon a dologról.

És ma eljutottam odáig, hogy kiszámoltam: nem sok esélyem van arra, hogy ebből terhesség legyen. És itt nem az átlagos 1 embriós lombik-statisztikára gondolok, hanem a saját statisztikáimra.
Amik így festenek:

- a ciklus 21. napján vagyok jelenleg, mind vérzés, mind a Gonal-F adássának kezdete alapján
- 3 napos embrió visszaadásánál a beágyazódás kb. a transzfert követő 7. napon fejeződik be, a hcg a 7-8. naptól kezd termelődni
- a transzfer utáni 8. nap a 26. ciklusnapom lesz
- az átlag ciklushosszam 25 nap (max. 26)
- az Intézet tesztelésre jún. 5-ét célozta be, ami a 32. (!!!) ciklusnap lenne, innentől kezdve nevetséges az egész

Ismerem már a testem, ciklus-ügyben csak egy szent és sérthetetlen törvényt ismer és követ: márpedig menstruálni kell! Még olyan prolaktin-szintek mellett is, amivel más jó ha 3-4 havonta menstruál, én legfeljebb 32 napos ciklusokat produkáltam, bár erre a 32 napra is kb. 2-3 alkalommal volt példa életem során, tehát nagyon valószínűtlen. Tehát én arra számítok, pláne a görcsölés és alhasi fájdalom alapján, hogy progeszteron pótlás ide vagy oda, a szervezetem meg fog próbálkozni egy 25-26 napos ciklussal most is. És mint a fentiekben írtam: a hcg, ha sikerülne eljutni odáig, csak a transzfer után 7-8 nappal kezd el termelődni, ami a 25-26. ciklusnapom lesz. Tehát attól félek, túl késő lesz.
Az egyetlen vigaszom az, hogy progipótlás nélkül is minimum 12 napos luteális fázisokat szoktam produkálni, és most pontosan tudjuk, hogy az ovulációm május 19-én volt. Az ovulációt követő 12.  nap így most  a 27.ciklusnapra esik, 9 nappal a transzfer után. Tehát ha mákom van, és kis Pötyim tényleg képes lesz beágyazódni, akkor még épp időben, habár valószínűleg az utolsó pillanatban fog elkezdeni termelődni a hcg, és talán nem lesz mensi. A másik oldalról viszont ilyen alapon nekem nem kell kivárnom a teszttel a transzer utáni 14. napot, a 11-12. napon már nyugodtan tesztelhetek, hiszen az már a 29-30. ciklusnap lesz, és nekem nem szokott ilyen hosszú ciklusom lenni.
Jajj, csak tartanánk már ott!

ET + 2

Azaz a beültetés utáni 2. nap.

Mit szépítsük? Nem vagyok túl jól. Kezdjük ott, hogy a reggeli mosdó-járat után elkezdtem görcsölni. Olyan mensis-jellegű rosszulléttel. Hál' istennek kb. 3 percig tartott mindössze, és leginkább arra gyanakszom, hogy mivel két napja nem voltam wc-n (holott ezzel nem szokott gondom lenni), illetve tele vagyok vízzel, egyszerűen nyomott már minden... Már elnézést. Ráadásul az elmúlt  1-2 hónap endós tüneteiből úgy tippelem, hogy nem csak az ultrahang képen látható, bal petefészken lévő endometrióma az egyetlen aktív endós telep bennem, hanem valahol a beleknél, a hólyag és vastagbél között is lehet valami. Már pedig ha azt nyomja valami, és aztán némileg hirtelen felszabadul a nyomás alól, alighanem élénk fájdalommal reagál. 

A vízhajtással sem állok jól, szerintem konkrétan inkább csak gyűjtöm a folyadékot. :( Több megy be, mint ami kijön, nagyon úgy fest, a hasam máris akkora, mintha nem is tudom hány hetes terhes lennék. Próbálok sok fehérjét enni, plusz már annak is utánanéztem, hogy mely élelmiszerek segítenek a vízhajtásban (tipikusan azok, amik maguk is sok vizet tartalmaznak, de főleg az uborka, paradicsom, szőlő, citrusfélék, sárgarépa, eper, stb.), és ezeket is igyekszem fogyasztani, de szerintem egyszerűen nem tudok annyi fehérjét megenni, amennyi kellene. 

Így tanács alapján elkezdtem nézegetni a fehérjeporokat. Az egyik webshop nagyon szépen leírja, hogy melyik milyen, mikor-kinek melyik és milyen mennyiségben javasolt, hogyan válasszon az ember. A leírtak alapján úgy tűnik, hogy nekem napi 60 g-nyit kellene elfogyasztanom, mármint fehérjéből tisztán (legalábbis a nemsportolóknak, akik csak az étrend kiegyensúlyozására akarnak fehérjeport fogyasztani, ennyit javasoltak). Kis fejszámolás: a túró 15 %-a fehérje, ha csak túróból akarnám ezt teljesíteni, akkor napi 40 dkg-nyit kellene benyomnom. Ez jól mutatja, hogy nagyjából esélytelen tisztán élelmiszerekből biztosítani ezt a fehérjebevitelt. Így hétfőn majd megpróbálok port szerezni, van a közelben egy body shop, ahonnan állítólag ingyen ki is hozzák.

Egyébként is tréül érzem magam, a víz kifejezetten nyom, a fehérje-hangsúly miatt az IR diétám is megborult, kétlem, hogy megfelelő mennyiségű szénhidrátot viszek be, de annyit egyszerűen nem tudok enni, hogy mindenből elég legyen. Így aztán szédelgős vagyok kissé. Igaz, pihenek sokat, a mozgás is csak lakáson belül megy.

Egyenlőre ennyi, majd látjuk, mi lesz.

A hisztin túl :)

Reggel elég rendesen bepörgettem magam, azt hiszem. :) Csak az ember mindig olyan szarul érzi magát, amikor úgy tűnik, hogy nem kap meg minden támogatást, és pont az orvosától nem... Most már nyugodtabb vagyok, mert beszéltem az Intézettel infúzió ügyben. A dokit nem értem el, de egy kedves asszisztens megnyugtatott. Elmondta, hogy egyébként az infúzióban is fehérje van, tehát csak annyi a különbség, hogy olyankor már direktben vénába nyomják. És akkor szokták alkalmazni, amikor már olyan szintű a folyadék felszaporodása a hasban, hogy a páciens csak ülve tud aludni, különben nem kap rendesen levegőt, és a rekeszt nyomja, így például már a táplálkozás sem megy. De nyugodjak meg, ha a doki az ultrahang alapján szükségét látta volna, mindenképp elrendelte volna. Egyébként igyak sokat, és főleg ellenőrizzem a bevitt és távozó folyadék mennyiségét, és ha nincsenek arányban, azaz nem jön ki annyi, amennyi bemegy, meg ha már a fent említett panaszaim lennének, telefonáljak.
Nos, azóta jegyzetelek, hogy mennyit iszom és járok a mosdóba. Utóbbi esetében konkrét mércét nem használok, arra képtelen lennék, olyan sacc-per-kábé alapon becsülöm meg a mennyiséget. A helyzet egyelőre mondjuk nem túl rózsás, dél óta fele annyi jött ki, mint amennyi bement. Majd még belehúzok a fehérjével, ma még például semmi túrót nem ettem. :)
Szóval kissé lenyugodtam, de azt továbbra sem értem, hogy miért nem lehetett 5 naposig elvinni az embriókat, vagy hogy a zárójelentésen miért nem szerepel a hiperstimuláció ténye. Az jutott eszembe, hogy ha hétvégén valami gáz lenne, és ügyeletre kellene menni, hiába vinném a papírt, azon semmi nincs erről...
Na mindegy. Most már lenyugodtam, majdcsak kimegy az a fránya víz, ha más nem, kiizzadom majd ebben a melegben. :)

Inkább arra koncentrálok, hogy a kis Pöttyömnek szurkolok, elvégre rajta a világ szeme. Ma is megnéztem élete első sztárfotóját, és próbálom vizualizálni, hogy szépen tovább osztódik a kis buborékkupackám, miközben szépen elkezdi belefúrni magát a méhnyálkahártyába. Ja, egyébként a tegnapi nap egyetlen jó híre, hogy a méhnyálkahártyám 8,8 mm volt. Tudom, ez nem sok, de mivel előtte, a stimu legvégén csak 8,2 volt, és azt is csökkenő tendenciában hoztam, így ez a 8,8 egészen kiváló.

Na, mára már eldugulok. :)

Én ezt nem értem... - Mérföldkő Nr. 2: Transzfer

Hogy pontosan mit? Megmondom őszintén kissé szkeptikus voltam a dokimmal szemben az elejétől fogva. Talán annyi idős lehet, mint én, de talán még fiatalabb is. Oké, attól még érthet hozzá, és talán lelkesebb is, nem fásult még bele a meddő párok áradatába. De most úgy érzem, talán nem volt alaptalan a fenntartásom vele szemben...

Na de a konkrétumok:

A punkció során 17 petesejtet nyertünk, és hirtelen kiderült a késői túlstimuláció ténye, így a doki elkezdett riogatni, hogy csak egy, vagy egyetlen babácskát sem kapok vissza, ha túl sok folyadék gyűlik fel a hasamban. A probléma kezelésére mindössze annyit kaptam utasításba, hogy igyak sokat, egyek sok fehérjét, és mozogjak is, mert úgy könnyebben távozik a víz. Ugyanakkor a szépszámú sejtem ellenére sem merült fel, hogy esetleg 5 napos korukig el lehetne vinni az embriókat, hogy több idő legyen a probléma leküzdésére, ha szükséges. A punkciót 3 nappal követő transzfer-időpontot már a punkció előtt kitűzték...

A transzfer napján én nyugodt voltam, mert minden utasítást betartottam, és a kötelező reggeli mérlegelések (ellenőrizendő, hogy gyűlik-e bennem a víz) nemhogy súlygyarapodást, hanem éppenhogy csökkenést mutattak. Kezdésnek megbeszélés a doki irodájában: a 13 megtermékenyült sejtből addigra 10 embrió maradt, mennyit tegyünk vissza? Ragaszkodtunk a kettőhöz, bár a doki most is emlegette, hogy lehet egyet is... Na nem! Oké, bevéstük a kettőt, a többi nyolc megy fagyiba.

A műtőbe Ő is bejött, mindketten megnézhettük a szappanbuborék kupacokat, akik kettőnk sejtjeiből jöttek létre. Aztán felpattantam az asztalra, kezdés: ultrahang. És jön a doki aggodalmas hangja a bal térdem mellől: hát nagyon sok folyadék van a hasüregben... Kétségbeestem rögtön, hogy nem is lesz transzfer, de azt mondta, hogy egy babácska beültetését javasolja így. Próbáltam picit kötni az ebet a karóhoz, de érdeklődésemre, hogy baj lenne-e a kettőből, a doki azonnal rávágta: az Ön élete is fontos! Oké, vettem a lapot, 1 babácskát kapok csak.

Onnantól nagyon lehangolt voltam. Kaptam róla ugyan uh-sztárfotót is, pontosabban a légbuborékról, ami a méhem leghátsó zugában remélhetőleg biztonságba került.
De kint az őrzőben is csak pörgött az agyam, és amikor egy sorstársat kitoltak utánam, aki lelkendezett a nővérkének, hogy itt mennyire szuper mindenki, és mennyire elégedett, és mindenkinek csak ajánlani fogja az Intézetet, azon gondolkodtam, hogy az én helyemben is ezt mondaná-e?

Mert hát miért is nem lehetett akkor még 2 napot várni? Miért nem lehetett azelőtt csinálni ultrahangot, hogy az embriókat előkészítették beültetésre, illetve lehet, hogy a többit már el is küldték fagyasztásra? (Egyébként a 2 jelöltből a másik szintén ment a fagyiba végül). Hova a francba siettünk, amikor rengeteg embrió volt, én meg minden valószínűség szerint túlstimulálva, és ezt már a punkciókor, illetve az azt követő napon tudtuk (amikor kiderült, hogy 13 sejt termékenyült meg)?

Jó, mindegy, a műtéti örzőből való távozás után még vissza kellett mennünk a dokihoz, mert a zárójelentést át kellett írni a csökkent embriószám miatt. Itt mondjuk rendes volt a doki, elmagyarázta, hogy szükséges volt, hogy csak egyet kapjak vissza, mert ha továbbra is fenn fog állni a túlstimuláció, és a visszaültetett 2 babából mindkettő megmaradt volna, később akár a terhesség művi befejezésére is szükség lehetett volna még akkor is, ha a babákkal egyébként rendben lett volna minden, hogy ne  kockáztassuk az életemet. Oké, ennyit valóban nem ért volna meg a dolog.

De... A hasamban lévő sok víz ellenére továbbra is csak annyit kaptam utasításba, hogy sok fehérje és folyadék, és kíméletes mozgás, hogy ürüljön.
Kérdeztem: táppénz? Már a punkciótól betegszabira vetettem magam, ezt vele meg is beszéltem előre. Szinte ki kellett könyörögnöm, hogy adjon javaslatot, holott a 17 sejtes leszívást követően azért nem voltam olyan fitt, és mégis, hiperstimuláció veszélye ide, 17 leszívott sejt oda, a doki még az előzetes megbeszélésünk ellenére sem adott volna magától táppénzes javaslatot a hétfői punkció után. Amikor figyelmeztettem, hogy miben maradtunk, végül kaptam, azzal, hogy majd a transzfer után is kapok másikat, ezen még csak a punkció ténye, és annyi szerepel, hogy néhány nap pihenés javasolt...
Na, most transzfer után azért búcsúzóul kérdem: megkaphatom akkor a második táppénzes javaslatot?  Válasz: hát már adott. De mondom arról volt szó... Á, nem jó lesz az első is, az alapján is tartható vagyok továbbra is táppénzen, na meg ott a zárójelentés, abban benne van, hogy azóta mi történt. Jó, és meddig legyek táppénzen? Hát, 1 hét mindenképp javasolt, de lehet kettő is (na a munkahelyem miatt egyértelmű, hogy kettő kell). De erről hiába kértem ismét, nem adott papírt, ott az előző. Oké, ha ő mondja....


Szóval ez van: egy babát kaptam vissza, túl vagyok stimulálva, de a zárójelentésemre fel sem került. Táppénz-javaslatot csak szóban kaptam, kezelést pedig semmit, holott ilyenkor infúziót szoktak adni. Mindössze annyi volt a zárómondat a doki részéről, hogy tesztelés 14 nap múlva teszttel vagy vérvétellel. Még ezt sem volt képes határozottan megmondani, hogy menjek be vérvételre, vagy pisiljek otthon.

Bocsánat a "szófosásért", de ezt ki kellett dohognom magamból. 

13 - szerencsétlen szám?

Ismét egy kis számmisztika: a 17 petesejtből 13 termékenyült meg! 13 kis baba-kezdeményünk van! :D
A beültetés pedig csütörtök délben lesz.

Most azon vagyok, hogy addigra minden rendben is legyen. Épp utánanéztem, hogy milyen élelmiszerekben van sok fehérje. Tojás, sajt, túró, pulykasonka van itthon, ezekből már ettem is, meg még fogok is. Azt látom, hogy a babban és lencsében is van jócskán, de azokat inkább elkerülöm, nehogy csütörtökön kirobbanó sikerem legyen majd a  műtőben. :)
A csonthéjasokat (mandula, mogyoró, dió) írják még szép magas fehérje-tartalmúnak, így délután majd lekocogok a boltba, úgyis kell mozogni, és veszek mogyorót meg mandulát, úgyis imádom, és most legalább szabad ennem. :)
A mákban is van jócskán, és sajnos azt is imádom... Meg Ő is, lehet ma délután mindkettőnk örömére alkotok egy gyors mákos-gubát... :) Vagy keresek valami rettenetesen egyszerű, nagyon mákos, alig szénhidrátos receptet. Ha létezik olyan egyáltalán. :)

Jajj, 13 babácska, nagyon örülök nekik! :D

Mérföldkő Nr. 1: Leszívás

A tegnapi szép nap izgalmasra sikeredett: átestem a punkción, azaz petesejt-leszíváson.

A kértnél fél órával korábban megérkeztünk az Intézetbe, regisztráltunk a bulira a recepciós pultnál, gyorsan bevágódtam a toalettre, ahogy kell, aztán alig hogy kijöttem már mentünk is az ultrahangra. Azt hittem megint számok fognak záporozni, de ez most tényleg csak egy gyors bekukk volt: méhnyálkahártya, tüszők rendben, mindenki megvan, hurrá, akkor szúrjunk!
Engem azonnal vittek is fel a műtőbe. Az őrzőben kellett helyet foglalnom egy hatalmas, fekvő pozícióig dönthető fotelben, a hálóingből kilógó csupasz fenékkel, derekam körül a lepedő-saronggal. A várakozás is izgalmasra sikerült: egy sorstársat meghánytattam (na jó, nem én hánytattam meg, de én rohangáltam a nővérke után...).
Ezután irány a műtő, átfektetés, vicceskedő altatóorvos, aki ezzel próbál nyugtatni, de persze közben rosszul szúrja a vénát, bár ez később derült csak ki... Gyors szédülés, majd KO, aztán ébredezés. Nem tudom, hogy mit kaptam ezúttal (már kétszer voltam altatva az elmúlt 1 évben), de most álmodtam is, emlékszem, meg csikorgattam  a fogaimat is tuti, mert utána fájtak.
Őrzőbe kitoltak, rám a vérnyomásmérő, majd éles sípoló hang: meghaltam! Na jó, nem haltam meg, de a vérnyomásom valami brutál alacsonyka lehetett, ezért riasztott a gép. A nővérke nem volt szívbajos, így nyugodtan megbeszéltük, hogy ez nálam normális. Továbbá közölte, hogy 17 sejtem lett, így ő most ad egy fájdalomcsillapítót, alighanem szükségem lesz rá.
Némi szundi után ki a függöny túloldalára, majd ott is szundi, utána pedig le lettem parancsolva egy fotelbe újra, fél-fektetett állapotban. Kaptam enni, inni, és lassan múlt a szédülés is. Közben derült ki, hogy az altatóorvos tényleg mennyire béna volt: a branül ragasztásán vígan csordogált az infúzió és a vérem keveréke, szép élénkpirosan. Én ezt, a tű- és vérfóbiás meg haláli nyugalommal, mélán szemléltem, holott a protokoll előtt ennél kevesebbtől is azonnal kifeküdtem volna. Végül branül kikerült, majd mehettem öltözni, és vissza a dokihoz.

Lent vártam még egy jó félórát, mert hát a frissen műtött, szétszurkált petefészekkel ez a legjobb program, majd mehettem a dokihoz. Orvosom megerősítette, hogy 17 sejtet sikerült nyerni, majd aggodalmaskodó-riogató üzemmódba kapcsolt. A lényeg az volt, hogy fennáll továbbra is a hiperstimuláció esélye, ezért nagyon kell figyelni magamra. Sok folyadék és fehérje fogyasztása javasolt, és ellenőrizni kell, hogy a bemenő és távozó folyadék aránya oké-e. Azaz minden reggel mérlegelés, és ha 2-3 kilóval, vagy annál többel nőne a súlyom, akkor kell nagyon megijedni. Továbbá a klasszikus tünetekre is nagyon figyeljek, úgy mint görcsölés, ájulásszerű rosszullét, darabos vérzés, stb. Ha ilyen jelentkezne azonnal telefonáljak, vagy rohanjak az ügyeletre.

Beültetés csütörtökön lesz. Kérdezem mégis hány baba-kezdeményt gondolna visszatenni, mire közli: lehet egyet sem. Annyira meglepett, hogy ezen csak hülyén vigyorogtam, meg makogtam valamit, és onnantól fel sem fogtam amit mondott. De a lényeg valami olyasmi volt, hogy előtte lesz egy ultrahang, és ha túl sok folyadék gyűlik össze a hasban, a petefészkeknél, akkor bizony transzfer lefújva, és az összes babácskám megy azonnal a mélyhűtőbe, későbbre.
Na persze! Az kizárt! Szívósabb vagyok én annál, majd  mindent szépen betartok, és nem lesz gond. Mondtam is a dokinak, hogy én becsszóra jól leszek, és nem lesz semmi gond, megígérem.

Ezzel búcsúztunk egymástól.

Azóta iszom, meg pisilek, de ma reggelre 20 dekával könnyebb voltam a tegnap reggelinél, így egyelőre nem aggódom. Fehérjére, folyadékra figyelek, gyógyszereket kapkodom, amilyen sorrendben kell, és elindult az Utrogestan progeszteronemelésre. Majd meglátjuk csütörtökön, hogy mi lesz...

Túllőttünk (?) a célon...

Igazából nem is tudom, miért gondoltam azt, hogy a szervezetem majd pont a lombik alatt fog másként viselkedni, mint szokott. Talán azért, mert a stimuláció alatt adott hormonokkal elvileg erős külső kontroll alá kellett volna kerülnie. De ha belegondolok, 12 éve kezelnek hormonális problémákkal, és ezidő alatt vastagon bebizonyosodott, hogy nincs az a hormon(szint), ami mellett az én drágaszép szervezetem ne a maga útját járná.

Ezúttal a "nehezen szánjuk rá magunkat, de ha egyszer belelendültünk, már le sem állunk" hoppáré van soron.
Vagyis nehezen, lassan indultak érésnek a tüszőcskéim, most viszont már abba sem akarják hagyni. Már az előző ultrahangon is egy komplett focicsapat (tartalékjátékosokkal és edzővel  együtt) nemzésére elegendő kisgömböcöt számolt a doki, de közülük, illetve rajtuk kívül sokan még kicsikék voltak. Na, hát ők mostanra nem elhaltak, vagy megálltak, vagy visszafejlődtek, hanem versenyszellemtől hajtva csakazértis továbbnőttek... Így mostanra 17 (!) db tüszővel büszkélkedhetek. Doki meg is lepődött, és ijedtében azonnal vérvételt kért, tartván a hiperstimulációtól. Nos, pánikra semmi ok, az ösztradiol annyi, amennyinek ennyi pete-jelölttel lennie kell, azaz tényleg ennyi érik. A mennyiségért cserébe viszont még mindig nem hatalmasak: a legnagyobb is 19 mm-es volt, a többség 16-18 (16 mm felettiből 9-et számoltam), a többiek még csak 15-nél tartanak.

Így az ítélet: punkció hétfőn. Ma még csökkentett adagban ment egy utolsó Gonal, holnap reggel egy utolsó Cetrotide, és vasánap hajnali kettőkor mehet az Ovitrelle. Hétfőn 1-kor punkció, transzfer, azaz beültetés pedig jelen állás alapján valószínűleg 3 nap után lesz.

Azért volt rossz hír is, én legalábbis annak vettem: a méhnyálkahártya 8,2 mm. Hétfőn 8,4, szerdán 8,6 volt, bíztam benne, hogy mára elérjük a 9-et. Amikor meghallotam a 8,2-t, ott helyben, a vizsgálóasztalon hátazva bepánikoltam. Csökkent, vékonyodott? Hogy a frászkarikába? Oké, még éppen elég, tudtommal 8-tól megfelelő, de mi lesz, ha tovább csökken? Persze a dokiból hiába próbáltam kihúzni bármit, ő csak annyit mondott, hogy ez megfelel, és úgyis megmérik punkció és transzfer előtt is. Isssteni. Ezek szerint ha transzferkor már ennyi sem lesz, akkor nem lesz beültetés sem?
Na mindegy, gondoltam megpróbálom majd valahogy házilag orvosolni a dolgot. 

Azt tudom, hogy a méhpempő elvileg nagyon hatásos, gyógyszertárban sikerült is vennem valami kapszulát. Annyi eszem azért a TSH kapcsán megszívott grapefruit csepp után már volt, hogy nem kapkodtam be azonnal, előbb alapos guglizás, hogy mégis melyik hormont óhajtja szabályozni a cucc, mert valamelyikbe biztosan megpróbál beleszólni. Talált-süllyedt: állítólag LH-t tartalmaz. Na puff neki, akkor erről ennyit, punkció, tüszőrepesztés előtt más sem hiányzik, mint egy kis plusz LH. Aztán hétfőre egy árva lufi sem marad a sok kis gömbimből... Na jó, méhpempő marad a polcon, ha esetleg ez most mégsem jönne össze, majd spontán ciklusra...
Azért a netes kutakodásom annyit eredményezett, hogy állítólag a C vitaminnal kell vigyázni, a túl sok vékonyíthatja a méhnyálkahártyát. Na bakker, ezt is elbactam, eddig ultradózisban ettem azt a vackot, megelőzendő, hogy az egész irodát teleköhögő kollégáktól pont most kapjak el valamit. Plusz C vitamin tehát leáll, elég az, ami az Elevitben van, ha van...

Így most marad a malmozás, szurkolás, hogy hétfőig legalább ez a 8 mm maradjon meg, meg a beültetésre is, aztán majd vastagodhat, ha már méhlepénnyé kell lassan alakulnia! :)

Hát, ennyi a mai nagy sztori.

(Vissza)számlálás

Sosem hittem különösebben a számmisztikában, de ez a hét tényleg a számok bűvöletében telik.

Persze az alábbi kérdések kapcsán repkednek a számok:
- mennyi az ösztrogén?
- milyen vastag a méhnyálkahártya?
- hány tüsző érik?
- mekkorák a tüszők?
- hány nap még a leszívásig?

(Na és a "kevésbé" fontosak:
- hány napig kell még szúrnom magam?
- hányszor kell még vérvétel?
- hányszor kell még kora reggel a fél városon átbumliznom az "Istenek Hegyére"?
- hány nap még, mire végre pihenhetek kicsit?)

A héten átestem már 2 ultrahangon és vérvételen. Tüszőcskéim ha nem is túl gyorsan, de megbízhatóan növekszenek. Jelenleg a jobb oldalon 8, a balon 6 jelölt fejlődik, a legnagyobb 18 mm-es, aztán van 17, 16, jó pár 15 mm-es és jónéhány, ami még ennél is kisebb, de "még lehet belőle valami". Azon túlzottan nem szomorkodom, hogy lassacskán nőnek, mert mint arra egy kedves sorstárs felhívta a figyelmem: a tempó a minőség rovására mehet. Így bízom benne, hogy én most extra minőséget termelek épp. :D A vérvételre viszont azért volt szükség a 2. és 3. ultrahang alkalmával is, mert az ösztradiolom gyorsabb növekedésbe kezdett, mint a peték. Mostanra viszont állítólag szépen helyreállt a rend, így több vérvétel már nem lesz. Hipp-hipp hurrá, legalább nyomi vénám regenerálódhat kissé az altatásig.
A méhnyálkahártya az előző uh-n 8,4, most 8,6 mm volt. Az előző alkalommal még elégedett is voltam vele, most már nem annyira. Picit még vastagodhatna, úgy rémlik a 8 mm az elfogadható alsó határa beültetéshez. Azt hiszem elkezdem önállósítani magam, és egy kis Rutascorbinnal megtámogatom a dolgokat...
Tegnaptól viszont már megy reggelente a Cetrotide. Na, vele ezidáig nem sikerült megbékélnem, és szerintem már nem is fogok. Macerás az összeállítás, a fecskendő levegőtlenítése, na és nagyobb és vastagabb a tű, ezt már nehezemre esik szúrni. Persze kisebb hiszti mellett, de azért csinálom, csak fáj. De hát már - ha jól számolom, - 12-szer szúrtam magam hasba, naná, hogy fáj...

A menetrend pedig jelenleg az, hogy pénteken még egy uh, az utolsó, amelyen eldől, hogy a punkció vasárnap, vagy hétfőn lesz-e. Az igazi izgalmak pedig csak onnantól jönnek.

Egyébként fáradt vagyok. Az intézetbe járkálós napokon 1,5 órákat hiányzom, az ezen időre eső munkát, hacsak tudom, előző nap megcsinálom, hogy a csapat többi tagját a lehető legkevésbé terheljem a helyettesítésemmel, na meg a hiányzó időket is pótolni kell, hogy átlagban továbbra is meglegyen a napi 8 óra munka. Így az van, hogy intézetis napok előtt 1-1,5 órákat túlórázom, azokon a napokon viszont már akkor el kell otthonról indulnom, amikor máskor még csak felkelek (jelzem, mivel reggelente tetűlassan tudom csak összevakarni magam, ez a szokásosnál jó 1,5 órával korábbi kelést igényel, pláne mivel csak a reggeli szurival is eltökölök laza 10 percet). Viszont az intézetis napokon is, előre dolgozás ide, vagy oda, az aznap beérkező új munkát meg kell csinálni, így végül jó eséllyel a késés miatt mégiscsak lesz túlórám megint. Múlt szombaton is dolgoztam, így most már lassan hulla vagyok, alig várom, hogy a punkció, de legkésőbb a transzfer után itthon maradhassak kicsit. Fejben is eléggé készen vagyok már, a munkahelyem roppant stresszes, rövid határidejű, de nagyszámú projekttel dolgozom, aminek eredményeként egyszerre szó szerint legalább 5-6 felé kell figyelnem, nem ritkán inkább 10-12 felé... Mostanra már nehezen bírom a stresszt, elegem van, és egyre kevésbé érdekel az a sok hülyeség, ami bent van. A koncentráció is nehezemre esik, néha legszívesebben felvilágosítanám a kollégákat, hogy amivel nyúznak, azok valójában hulla lényegtelen dolgok, és az az igazán fontos, ami most velem történik. Persze mostanra már jó páran tudják, hogy min megyek keresztül -elkerülhetetlen volt, hogy kiderüljön -, de aki sosem volt ebben benne, vagy nem látott ilyet közvetlen közelről, pláne nem szembesült a meddőség kemény ellenfelével sosem, az nem fogja fel, hogy min megyek keresztül.
Sebaj, holnap már csütörtök, és már csak pár nap a leszívásig, azt már kibírom. Utána pedig pihi remélhetőleg, mind fizikailag, mind szellemileg.

Murphy, Murphy, Murphy...

Túl vagyok a stimuláció melletti első ultrahangon és vérvételen. 4 napon át adott, 150 egységnyi Gonal mellett. És nem meglepő, jönnek a meglepetések...

Pénteki reggel, 7:20-kor cirka 15 másik kismama-jelölttel már ott tobzódunk az Intézetben. Vérvétellel kezdünk, majd jön az első ultrahang, ellenőrizendő, hogy ugye nem tök fölöslegesen szurkálom magam, és érésnek indultak a tüszőim? Doki mindenféle számokat sorol össze-vissza, de az nagyjából tiszta, hogy még csak 5-7 mm-esek a kis bénák, legalábbis a doki szavaiból azt veszem ki, hogy ezzel nem kerülök be a rekordok könyvébe, mint a leggyorsabban stimulálható nő. Összesen talán 10 db környékén lehetnek, de tudja fene, nem számoltam.
Aztán felhangzik a sokkoló kérdés a térdeim közül: Önnek ugye volt endometriózisa? Odafagyok a vizsgálóasztalra, nem is emlékszem, visszakérdeztem-e, vagy magától mondja: a bal petefészken 16 x 18 mm-es endometrióma. Vagyis endós ciszta, az a hülye véres enyőkével teli fajta. Tudom mi az, holott nekem sosem volt még ilyenem. Illetve sosem látták uh-n, ha volt is. A hír sokkol, mert alig 4 napja lett 17,5 a CA-125 szintem, ami részben az endometriózist is jelző tumormarker. A tavalyi, az endometriózis gyanúját beigazoló műtét előtt ez az érték 27 volt (35 a felső határ, de 20 felett már erős a gyanú, hogy ez igenis endo), és akkor sem volt állítólag aktív telep odabent, csak korábbiak nyomán összenövések. Szóval a 17,5-es érték engem megnyugtatott, erre ott van a dög. Persze így már értem, hogy az uh közben miért is hasogat a bal petefészkemnél, ezt a közérdekű infót meg is osztom a dokival. Hümmögés.
Még le vagyok blokkolva, de a robotpilóta már kérdezi is: és akkor most mi lesz? A bal térdem mellől jön a válasz: ez minket nem zavar! Hja, őt lehet nem...! De persze értem én, mire gondol. Vizsgálatnak vége, kitessékelnek a váróba, mert a vérvétel eredményét is meg kell várni.

Kint "vígan" spirázom magam, de legalább, mivel azt hiszem rövidesen meg is lesz a leletem, nem temetkezem bele a netbe. Csak a fejemben pörögnek a kérdések: 2 hete voltam itt uh-n, tisztázandó, mikor kezdjük a stimulációt, akkor még nem volt ott. 2 hét alatt nőtt oda egy két centis trutymógömb? Mi lesz így? Milyen gyorsan fog még továbbnőni, vagy újabbak jönni? Na mindegy, majd a dokit bombázom a kérdéseimmel inkább, én úgyse tudok felelni rájuk.

Fél óra várakozás után mehetek a bőrfotelbe a doki elé.  Magyaráz, hogy fizetősből átkerülök állami protokollba, meg mit tudom én... Gonal-t folytatjuk, hétfőn újabb uh és vérvétel. Eddig csak 1 vérvételről volt szó, így már rutinosan nyúlok a harapófogóért, hogy kihúzzam a dokiból, mi is a helyzet. (Nem egy közlékeny típus, ő gyorsítaná a beszélgetéseinket, elvégre ő már unalomig ismeri a procedúrát, én viszont tudni akarom, mi történik velem.)  Hát, csak annyi a tényállás, hogy a hormonszintem nem fekszik össze a tüszőméretekkel. Tüszőcskéim még fasorban sincsenek, de az ösztradiol máris sebesen kúszik felfelé. Na, hát nem is én lennék, ha normálisan reagálnék valamire. Erről az általános érvényű tételről, miszerint nálam mindig megbuknak a tankönyvben leírt okosságok, tájékoztatom is a dokit, aki nevetve közli: igen, ezt ő is látja. De ne aggódjak, lesznek tüszőim, tutira, előbb-utóbb. Azért kérdezek még: nem lehet, hogy az endometriózis miatt van a kavarty az ösztrogénnel? Rémlik, hogy van valami összefüggés a kettő között. "Hát, lehet..." - de nem meggyőző a válasza. Vagy nem ez az ok, vagy ő is pont annyira emlékszik az összefüggés mibenlétére, mint én...
Hamár itt tartunk, akkor ez most nem gond tényleg? Mármint az a ciszta? Nem, nem gond. Na jó, de két hét alatt növesztettem oda... Gyors papírzörgetés, lapozás vissza a kartonomban, megvan az előző felvétel? Ja de, már múltkor is ott volt! Mosolyogva. Köszönöm, most már tényleg megnyugodtam. Egyrészt miért nem volt képes megmondani múltkor, másrészt: akkor mióta is lehet ott? A tüneteim alapján már vagy 2-3 hónapja, de ezt kettőnk közül csak én tudom, neki uh közben csak annyit mondtam, hogy sejtettem, vannak utaló tünetek.
Mindegy. Doki végkifejlete: semmi gáz, szúrjak tovább, megyünk tovább, jó lesz ez, előbb-utóbb. Mikor, faggatóznék megint, de ezt már megtippelni sem meri. Majd hétfőn okosabbak leszünk.

Ezzel, és egy újabb adag Gonal-lal távozom. És persze rámtelepszik a keserűség: amióta célegyenesbe fordítottam a lombik-ügyet, nemhogy jobbak lennének a dolgok, hanem csak az újabb problémák jönnek: pajzsmirigy-alulműködés/autoimmun, kiújuló endometriózis, azonnal furcsa reakció a stimulációra... Mi van, ha nekem tényleg nem működik a lombik sem? Ja, és a 3 feletti TSH-mról még nem is tud a nyomorú doki. Ez utóbbi alakulását is ellenőriztetem majd jövő héten.

Egyenlőre ennyi... Elindult a dolog, dolgoznak valamennyire a petefészkeim, de hogy mi lesz? Remélhetőleg csak annyi, ami tőlem megszokott: átlag feletti noszogatás árán működik minden. De működik. Ebben bízom. Majd kiderül.

Vigyázz, kész, ... szúr!!!

Igen, megcsináltam! Én, a tűfóbiás-hisztis! Hasba szúrtam magam! :D Ki gondolta volna, hogy egyszer még ennek fogok örülni?

Tehát elkezdtem a Gonal adását. A tű hál' istennek kellően vékony, így alig lehet érezni, Az egyetlen aggodalmam, hogy talán kicsit alacsonyan szúrtam. Ezt nemigazán tudom, mert a tájékoztatókban mindenütt az van, hogy oda szúrjak, ahova  az orvos mondta/mutatta. Na, hát, az én dokim semmi ilyet nem mondott. A videókon látottakból indultam ki, de talán mintha lecsúszott volna, mert a köldököm vonala alá ment jobb oldalra. Na majd holnap feljebb lövök! :D
Most tiszta büszke vagyok magamra. 

Ezzel tehát elkezdődött a stimuláció, habár...

Habár. Továbbra is idegesít a SOTE-s, húsvét utáni lelet, konkrétan a 3,5-ös tsh. Fogtam tehát magam, és ma reggel még a stimu előtt elnyargaltam a privát laborba. Kértem prolaktint, tsh-t, szabad T3 és T4 hormonokat. Újabb 10 ezresnek intettem búcsút, de cserébe délután fél 4-kor az elektronikus postaládámban landolt a lelet. Hát nem lettem boldog: prolaktin 640 az 566-os felső határ mellett (itt más mértékegységet használnak, mint a SOTE-n), T4 jó, T3 már picit magas. És a tsh 3,14. Ja, mint a "pí". :P Hát ez nem jó hír. Intézetis doki szerint ugye elvileg csak szigorúan 3 alatti tsh-val van értelme a dolognak. Csak azért indultunk el a stimuval, mert ő csak az 1 hónappal ezelőtti 1,7-es értékről tud, a 2 héttel ezelőtti 3,5-ről és erről a kis píről nem. 

Ideges lettem, naná. Hogy a fenébe? Miért? És mit tegyek, hogy jobb legyen? Oké, lejjebb ment, és ha csak ugyanilyen tempóval csökkenne a  következő 2 hétben, beültetésre akkor is 3 alá olvadna az érték. De az azért messze nem ideális. Plusz pénteken reggel megyek az intézetbe első ultrahangra és vérvételre. Ha jól tippelem, megnézik a tsh-t is, mivel hogy szűk keresztmetszet volt...

Van tehát 4 napom helyretenni. Hehe... De hogyan? Törtem a fejem. Meg azon is, hogy mi az oka, mert az okot könnyebb megszüntetni. Mi történt, amikor lement 1,7-re, és mi utána, amitől újra felment? Pörgettem fejben: miket szedtem, milyen adagban, mit mikor kezdtem el... És bevillant!

A nyomorult grapefruit/echinacea csepp! Amikor leugrott az érték 1,7-re, akkor kezdett hatni a prolaktinra maximális adagban szedett gyógyszer, plusz a frissen elkezdett Euthyrox, ami direkt a pajzsmirigy miatt kell. SOTE-s doki szerint az kizárt, hogy az Euthyrox ilyen gyorsan, 2 hét alatt hasson. Na, amit rólam mondanak (pláne ő), hogy tutira úgy van, vagy biztosan nem lehet úgy, arról mindig ki szokott derülni, hogy nálam pont az ellenkezője működik, ilyen hülye szervezetem van, csak ő mindig elfelejti ezt. Tehát tutira a gyógyszerek működtek. És amikor visszaugrott 3,5-re a nyomi tsh, akkor kezdtem előtte kb. 4 nappal újra intenzíven dönteni magamba a cseppeket. Azóta kb. 1 hete pár napra kissé elhanyagoltam, de most vérvétel előtt vagy 2-3 napig megint szedtem. Tehát kevesebb ideig, így nem tudott még annyira felmenni a tsh.

Hogy honnan szedtem ezt az elméletet? Amikor télen nagyon köhögtem, nem akartam gyógyszert szedni, kerestem gyógynövényes megoldást, és minden szóbajöhető terméken szerepelt, hogy pajzsmirigy problémák esetén nem javasolt. Persze a graprefruitos cuccot is megnéztem, most újra, de nem ír semmi ellenjavallatot a tájékoztató. De most már nem értem be ennyivel, ismét Gugli barátomhoz fordultam. Először olyat találtam a graprefruit felsorolt hatásai között, hogy jótékonyan hat a hormonháztartásra, csökkenti a noradrenalin és dopamin szintjét. Ezek ugye mellékvese hormonok, és vicces, most jut eszembe, hogy mintha talán épp ellenkező hatásúak lennének ugyanabban a folyamatban? Ebben nem vagyok biztos mondjuk. De a lényeg, már hormonokról is szó esett. Aztán jött a bomba, egy másik tájékoztató szerint a cseppek segítenek a pajzsmirigyproblémák rendezésében. Bingó!

Ugyan elvileg segítenek, na de ha én már eleve szedek kétféle gyógyszert, ami erre vagy erre is hivatott, és mellé eszek valamit, ami szintén belekavar a folyamatba, akkor könnyen lehet, hogy túlzásba visszük a dolgot. És mivel a tsh valójában nem pajzsmirigyhormon, hanem a pajszmirigyserkentő hormon, amit az agyalapi mirigy termel, vagyis leegyszerűsítve a szervezet ezzel irányítja a pajzsmirigy működését, talán nyomi szervezetem azért emelte meg ismét a tsh-mat, mert a két gyógyszer és a cseppek már túl soknak bizonyultak együtt, és próbálta helyrehozni a dolgot.

Most ebben bízom, így azonnali hatállyal felfüggesztettem a cseppek szedését. Meglátjuk mi lesz. Ha pénteken nem is néznek tsh-t, 1 hét múlva privátban újra megnézetem, hogy igazoljam az elméletet, esetleg megdöntsem azt.

A lelet egyetlen jó híre: mérettem CA 125-öt is. Ez egy tumormarker, de amiért én kíváncsi voltam az értékére, annak az az oka, hogy az endometriózis nevű betegség jelenlétére is tud utalni. Mivel 1 éve emiatt műtöttek, és igazolódott, hogy korábban aktív volt a betegség a szervezetemben (ezért is záródott el ugye mindkét petevezetékem, ami a lombik fő oka esetemben), nálam ez nagyon is valós veszély lehet. Mostanában részben produkáltam klasszikus tüneteket, így tartottam tőle, hogy esetleg kiújult a betegségem, de az érték a korábbiakhoz képest most lett a legalacsonyabb, bőven a határon belül, tehát nem valószínű, hogy épp most harapódzik el bennem ez a gusztustalan kórság.

Na, mára ennyi, jelentkezem majd, ha lesz valamilyen friss fejlemény.

Egy szép májusi nap

Jeles nap a mai, így ismét jelentkezem.

A mai napon ünnepeltem 30. születésnapom néhányadik évfordulóját. :)

Ő kitett magáért: Budapest közeli, mégis vidéki kis szálloda éttermébe vitt. Szép időnk volt, a nyitott teraszajtó mellett lengedező kellemes langymelegben költöttük el egyáltalán nem borsos árú, ám kulináris élvezetekben bővelkedő ebédünket. A kertben, amivel a teraszajtó egybenyitotta az éttermet, szépen gondozott gyep, virágok és kis konyhakert mellett medence, körülötte eklektikus egyvelegben rusztikus pihenőalkalmatosságok: fából ácsolt kerti hinta, öreg kanapé nagyi ágytakarójával letakarva, fél-baldachinos ágykanapé. A gyerekeknek játszósarok, és láss csodát: még az apróságokra is hatott a hely nyugalma: játékuk alig hallható zsivajjal járt, épp csak annyival, ami még kellemes is a fülnek, mert azt érzed emberek között vagy, mint egy nagy családi vasárnapi ebéden.

Degeszre ettük magunkat, majd kiültünk a kertbe pihegni nagyi kanapéjára, hogy egyáltalán képesek legyünk beülni a kocsiba. Majd' egy órát pihentünk a félárnyékban, beszélgetve az élet nagy dolgairól, részben a lombikról is, és ott még azt is el tudtam mondani neki, amit eddig nem. És egy újabb félelmem múlt el, egy terhet otthagytam a kertben a kanapé mellett letéve. Újra pozitívan látom a dolgokat, újra szinte teljes mértékben bízom.

Aztán hazajövet újabb meglepetés ért, habár nem volt teljesen az, mert Ő egy nagy gyerek, és mindig mindent kikotyog előre, képtelen magában tartani bármit, amit meglepetésnek szán.

Hatalmas, gyönyörű vörös rózsákból álló csokorral kedveskedett a jeles napon. Amolyan igazi lánykérős csokor. Tudtam, hogy valami ilyesmit kapok, és azt is, hogy persze kér(d)és nem fog járni mellé. Mégis kissé rosszul esett, valahogy annyira illett volna ebbe a csodás napba és a helyzetünkhöz. Na sebaj, majd egyszer.:)
Na de ne szomorkodjunk semmiségeken, mai bejegyzésem zárásaként inkább néhány fotó a szépséges bokrétáról:

Akkor most egy elmélkedőset...

Olvasgatok. Másokat és persze a "saját társaságom" történeteit. És rámtör a pánik, lehet én nem jól csinálom? Testileg és lelkileg is jobban kellene készülnöm a dologra?

Testileg biztosan, mert csak a diétát csinálom, azon kívül semmit. Vagyis nem egészen, de persze a dolgok könnyebbik végét fogtam meg szokás szerint: szedek nagydózisú C vitamint, D vitamint, a tsh miatt szelént, a gyakori "altáji" és torokfájós problémák elkerülésére grapefruit és echinacea cseppeket, néha tőzegáfonyát.  És Rena történetét olvasva persze elkezdtem az Elevitet, mert eddig én sem szedtem folsavat.
De mozgás semmi. Szerettem volna járni női jógára, de én általában este fél 6-6-ig dolgozom, onnan még 1 óra az út haza. Ha még heti 2-3 alkalommal járnék vagy 1,5 óra jógára, este 9 előtt nem érnék haza. Erre nem vágyom, ez ment tavaly nyáron végig, még ha más okból is.

Lelkileg meg olyan semmilyen vagyok. Nem meditálok, nincsenek mélyen szántó gondolataim, nem tettem magamban helyre semmit. 

De nem is hiszek töretlenül a dologban, nincs bennem nagy pozitív befogadó hozzáállás. Örülök, mert zajlanak az események, úgy érzem végre történik valami, és abban hiszek, hogy hát ennek működnie kellene, ha valóban a petevezetékelzáródás a fő ok. Aztán persze jönnek a kétértelmű, vagy ingadozó szinteket mutató leletek, és akkor belém mar, hogy mi van, ha én erre tényleg alkalmatlan vagyok? Ha nekem még a lombik sem fog működni?

És néha felmerül bennem, hogy talán mélyebbre kellene ásni. Annyi betegségem van, szinte az összes klasszikus meddőségi okot sikerült egyszemélyben felvonultatnom... Ez nem lehet véletlen. Talán testi tünetekkel, de nagyon eredményesen pszichésen fogamzásgátlok. De miért, mi lehet a tudatalatimban eltemetve, ami miatt a testem így reagál? Egyáltalán vajon igaz-e, hogy minden betegségünk lelki okok kivetülése? 

De egyáltalán, kell-e ezekkel foglalkoznom? Vagy majd egyszerűen csak robog velem a gyorsvonat, és végül csak begördülünk az állomásra is? Mert az indulás ilyen volt: annyi leletet és olyan rövid idő alatt kellett beszereznem, és olyan gyorsan indult az egész, hogy nem is volt időm lelkileg felkészülni rá. Persze a másik oldalról meg épp erre volt szükségem: a lapar eredménye óta csak a tétlen várakozás volt, hogy végre kezdjük már el, indulhasson a lombik. Pont ez kellett, hogy induljunk, és akkor végre gőzerővel, ne maszatolgatva, hogy majd, akkor hónapokkal később, stb.

Hát, ilyesmik kavarognak bennem. Így leírva nem úgy fest, mintha fel lennék készülve. :)))  De lehet-e erre egyáltalán rendesen felkészülni?

Azt hiszem kis léleksimogatós elmélyülés mégsem ártana, majd kitalálok valamit, ami kicsit kisimít.

Apró örömök

Mai bejegyzésemet a reggeli mérlegelés eredménye ihlette. Annyira örülök neki, hogy muszáj világgá kürtölnöm.

Világéletemben eléggé mozgékony volt a súlyom, még akkor is, ha sosem voltam klasszikus értelemben túlsúlyos. Az IR előtt 54 és 64 kg között mozgott, mindehhez 175 centi társult (ez utóbbi nem ingadozott természetesen :D). Amikor az Emberrel 3,5 éve összejöttem, épp 54 kiló voltam, ami már szinte kórosan soványnak számított, de lelki okai voltak. Aztán ahogy a kapcsolatunk elérte a stabilnak tekinthető állapotot, természetesen a súlyom is elkezdett emelkedni, 58-59 kiló körül voltam. Aztán a munkahelyi stressznek, az emiatti össze-vissza, és elsősorban szénhidrátalapú étkezésnek köszönhetően kialakult az IR, és természetesen a súlyom is nekilódult.

Amit még a kedves állandó fórumos társaságomnak sem vallottam be: egészem 67 kilóig sikerült kihúzatnom... (szégyenlős smiley). Na jó, a 67-et sosem láttam a mérlegen, 66,9 volt a max.

Mint írtam, február elején  Ő fogyási céllal hirdette meg a közös diétázásunkat, amit én a saját részemre IR diéta jellegűvé upgrade-eltem, így elkezdődött a fogyás is. A végső célom 58 kilóra visszafogyni, de a szülinapomra csak annyit akartam elérni, hogy végre újra 5-tel kezdődjön a mérleg által mutatott szám.

És igen! Megcsináltuk! Ma reggel 59,4 voltam! 3 hónap alatt 7,5 kiló, az induló súlyom több mint 10%-a, és a végső célhoz is csak 1,5 kiló kell már!

Most boldog vagyok, mert egy célt már elértem. Jöhet  a többi!