1. nagy nap: punkció

Kevés alvás, bőséges forgolódás, és sok hülyeség összeálmodása után felvirradt az első nagy nap: a petesejt leszívás, azaz punkció napja.

Reggel hétkor indulunk, hogy időben ott legyünk. A leadandó nyilatkozataim körül van még kis gubanc, de a helyszínen korrigáljuk. Bevágódok a mosdóba, arra számítva, hogy előbb egy ultrahang lesz, ellenőrizendő, hogy van-e egyáltalán értelme altatni. Hát nem, a doki karonragad a köszönés után, és már szaladunk is az emeletre, a műtőbe. Oké, akkor most így lesz.

Öltözés közben jön az őrzős nővérke, hogy dehogyis vannak rendben a nyilatkozataim, az egyiken elegánsan átugrottam azt a 30 kérdést, ami az altatáshoz szükséges (szedett gyógyszerek, allergia, betegségek, korábbi műtétek, stb.). Oké, akkor miután kimentem, legyek kedves kitölteni. Rendben, a kis hálóingben, derekamon lepedőszárival lecsücsennek pótolni a mulasztásomat. Átadom a kérdőívet, a nővérke rutinosan egyből lapoz: ott is kitöltöttem? Hát persze, hogy nem, csak az első oldalt! Nem megy ez nekem most. :) Aztán megyünk a műtőbe, infúzió be, lekötözés, minden nyalánkság, ami csak kell, majd kapom is a bódítókoktélt. Az altatóorvos szerint szédülni és elálmosodni fogok. Álmosodik a fene, csak szédülök, de valami teljesen szokatlan módon. Aztán féleszméleten azt kérdezem valakitől, aki a kerekes ágyamat parkírozza éppen, hogy hány sejtem lett. 13. Megdöbbenek, majd valamit makogva alszom tovább. Igen, ennyi volt, simán átestem rajta. Kicsivel később már frissebben ébredezem, majd a tolós ágyról vagy miről kiültetnek a fotelbe, kapok enni-inni. Ismét rákérdezek: bocsánat, rémlik valami félkómából, de hány sejtem is lett? Tizenhárom, hangzik a válasz. Puff neki. Nem vagyok elégedett, én fele ennyit szerettem volna, ez már majdnem annyi, mint az első stimunál. A fenébe a hülye szervezetem ezek szerint megint keresztülhúzta a számításokat. Na mindegy, ezen nem túráztatom magam.

Lemegy az infúzió, kiveszik, még pihegek egy 20 percet, aztán mehetek le a földszintre. Mondom Neki, hogy 13-an vannak a gömbik, első reakciója: akkor ezt megint elrontották. Bár halványan nekem is ez az érzésem, azzal győzködöm mindkettőnket, hogy de legalább most mindketten kaptuk a szupervitaminokat, amiktől tutira összejön a baba, majd azok segítenek.

Vele együtt megyek be a dokihoz a továbbiakat egyeztetni. Megbeszéljük a gyógyszereket, amik közül csak az az egyébként cseppet sem váratlan fordulat keserít el egyedül, hogy a Clexane végig kell, hogy menjen (tegnap kétszer váltottam oldalt, és kb. 35-ször próbálkoztam, mire bement...). A sejtek számán nem rugózunk különösebben, és a beültetésről csak annyit beszélünk meg, hogy holnap telefonáljak, és megmondják, hogy mikor kapom vissza az embriókat. Még azt sem tudom, hogy hányat közülük, majd ez is kiderül. Egyébként igyak és mozogjak sokat. Elsőre ezt általános helyzetjavító tanácsnak véltem, de kezdek rájönni, hogy alighanem tényleg megint túl vagyok stimulálva...

Beavatkozás után elmentünk kajálni gyorsan, aztán irány haza. Délután nagyon light-os dolgok, főleg pihenés volt. Mostanra viszont már teljesen fáj a hasam, így el is dőlök mindjárt inkább. A mai fotó egy délutáni tüneményről jön, úgy döntöttünk Vele, hogy ez csak jót jelenthet. :)

Holnap jövök a hírekkel, hogy mi újság az embriókkal, és mikor lesz a transzfer.

Köszönöm, hogy drukkoltatok!

14. nap - punkció előtti utolsó nap

Eljött az utolsó nap a nagy események előtt. Mivel az elmúlt napokban eléggé tevékenyek voltunk, szerencsére tegnap már semmit nem kellett csinálnom, még főzni sem, mert kaja is volt bőven. Így egész nap hobbizhattam. A karácsonyi dekorral nagyon el voltam maradva, menetközben kellett rájönnöm, hogy marha pepecselős, meg amit az ember tök jól kitalál, mert látszólag pofonegyszerű, arról persze menetközben derül ki, hogy nem eszik olyan forrón a kását... :)

Így az egész tegnapi napot arra szántam, hogy ezekkel pepecseljek, Így legalább a figyelmem is kellően el volt terelve, nem túráztattam magam azon, hogy jajj, csak nehogy idő előtt kidurranjanak a tüszőim, vagy hány sejt lesz, meg hasonlók. És persze még mindig nem végeztem, a tervezett dekorációnak teljes egészében még csak kevesebb, mint a fele készült el, de sebaj, lesz még időm jövő héten is.

Ezzel el is ment teljes egészében a tegnapi nap. Viszont sikerült megcsinálnom azt a dekort, amit említettem pár napja, hogy tök jó ötletet láttam, csak virágkötészeti alapanyagokat kellett beszereznem hozzá az OBI-ban, és kaptok róla képet, ha sikerül megcsinálnom.

Nos, akkor jöjjön ez a kép, bár teszem hozzá, hogy kicsit ütősebbet szerettem volna, de szerintem így is aranyos lett végül. Ő egyébként a konyhában látja el az adventi koszorú szerepét. A többi dekorról pedig a következő napokban kaptok majd képeket.

Hát, ennyit az utolsó "előkészítős" napról.

Íme tehát "Bödönke" karácsonyi ruhában. :)

13. nap - fehér szombat

Hát, a szombati nap majdnem fehér lett, ahogy zuhogott a hó, épp csak nem volt elég hideg hozzá, hogy meg is maradjon. A cím azért marad, ez volt az idei első hóesés, amit láttam.

A nap egyébként tevékenyen telt, takarítottunk, ágyat húztunk, függönyt cseréltünk, mostunk, átrámoltam a fürdőszobát, egyszóval gyakorlatilag egész nap pörögtem. Úgy voltam vele, hogy még most igyekszem megcsinálni minden olyasmit, amihez hajolgatni - emelgetni kell, mert a punkció utántól már nem akarok semmi ilyesmit.

Na, hát ezzel a "gályázással" el is ment a nap, mást nem is nagyon tudok mesélni róla, de még igazából fotót sem tudok hozni. Talán azt kellett volna lekapni, amikor a fürdőszobapolcokról minden kis vicik-vacak szanaszét volt pakolva. :)

Ami a stimut illeti, az szerencsésen véget ért, szombat délután már csak a Clexane-t adtam, Gonal már nem ment. Este fél 10-kor pedig beadtam a tüszőrepesztőt, remélhetőleg ezzel végképp megpecsételve a sorsunkat. :)

Az egészségi állapotom egyébként szépen alakul, emlékeim szerint a szombati nap volt az első , amikor úgy ébredtem, hogy nem fájt a torkom. Ennyi idő kellett a Doxycyclin-nek, hogy kifejtse hatását, de még óriási szerencse, hogy egyébként is kellett szednem, hiszen egyben légúti megbetegedésekre is jó.

A szombat ennyiben nagyjából ki is merült, már csak egy napot kellett átvészelni a punkcióig.

12. nap - fekete péntek

Nagyon úgy tűnik, hogy naív elképzelés volt részemről a gondolat, hogy majd lesz időm minden nap írni, bocsánat.

Az elmúlt pár nap is elrepült, és nem jutottam oda, hogy leüljek a gép elé, így marad ismét az utólagos pótlás.

Péntek.

Nyugalom, a cím csak a kereskedelmi megmozdulásra utal, ami a karácsonyi vásárlási dömpinget hivatott hamarabb elindítani. Minket is elkapott a hév, így karácsonyra új tévé lesz új hangprojektorral. A nap első felét ez a projekt tette ki, vadul pörgettünk az ajánlatok között, versenyt futva az idővel is. Mire végeztünk a strapás vásárlással, meg is éheztünk, igy elmentünk hamburgerezni (mondtam én, hogy semmi diéta), és intézni néhány dolgot karácsonyi ajándék ügyben.

Délután nyugi volt, itthon kreatívkodtam, erről jön majd fotó is. A nap híre az volt, hogy elérkezett az utolsó Gonal adásának ideje, innentől a tüszőrepesztőt nem számítva már csak napi egy injekció lesz, hurrá!

Este pedig a délután személyesen karácsonyi ajándék ügyben végzettek alapján újabb netes megrendelés, hát használjuk ki rendesen azokat a fekete pénteki állítólagos nagy akciókat (szánalmas, hogy itthon többségében mindössze 5-20% kedvezményeket adnak, sokszor azt is úgy, hogy előtte még gyorsan felárazzák a termékeket...). Mindenesetre lassan meglesz már az összes ajándék, épp csak Neki nincs még semmi. Köztünk ez egyébként is érdekesen alakul, Ő mindig ragaszkodik hozzá, hogy beszéljük meg, jelentsük be egymásnak, hogy mit szeretnénk, hogy ne legyen kellemetlenség belőle. Én persze leptem már meg ezzel-azzal, többnyire azért sikerült kellemes meglepetéseket okoznom, de valóban volt olyan is, amivel valóban mellé nyúltam. Most viszont már gondban vagyunk, mert már tényleg megvan mindene, az összes szükséges (és messze nem szükséges) kütyü, minden, így mondani se tud nekem semmilyen kívánságot. Ezúttal nekem se nagyon van ötletem, így érdekes lesz a dolog...

Hát, a pénteki napon a karácsonyi ajándékok intézésén kívül más érdekes nagyon nem történt.

11. nap - itthon kettecskén

A mai nap nyugisan telik: végre sehová sem kell mennem. Ő is itthon van, tényleg kiíratta magát, a héten már betegácsiban lesz. Csendeskén pihizgetünk, amit én tarkítok kis házimunkával, de csak light-osan. Emellett a változatosság kedvéért a karácsonyi dekorral hobbizok, és mint mindig, ahányszor csak hasonló kézimunkára / kreatív hobbitevékenységre szánom el magam, menetközben már szidom magam, hogy ezt már megint minek kellett nekem kitalálnom. :)

Persze a választ azonnal tudom: azért hatalmasodott el rajtam ez a karácsonyi díszítés-őrület, mert amíg ezzel lekötöm magam, kisebb az esély, hogy azon agyaljak, hogy ez az utolsó lombik, és mi lesz, ha ez sem sikerül.

Nos, a lekötés sikeres, még mindig bőven van teendőm a dologgal, de azért lassacskán kezdenek körvonalazódni a dolgok, így kezd némi élvezetem is lenni benne.

Ma a szurizások is jól mennek, mindkettő bemegy elsőre, kis fájdalommal. Gonal-t már csak kétszer kell szúrnom, a vérhígítót úgy számítok, hogy végig adnom kell majd, de legalább már majd csak napi egy szúrás lesz vasárnaptól.

Hát, mást nagyon nem is tudok a mai napról leírni, akkora volt a nyugi. Fotóként most a karácsonyi díszek egy másik fajtájából kaptok ízelítőt, egyelőre még félkész állapotban.

10. nap - második ultrahang: örülünk

Hajjaj, már megint le vagyok maradva. :) Akkor most ismét utólag pótolok.

Ez tehát a szerdai nap összefoglalója.

Az első és legfontosabb történés a második ultrahang volt. Az első ugye hétfőn volt, 6 napon át adott 112,5 egységnyi Gonal után. Akkor 4 db tüsző volt, 10-12 mm-esek, 6 mm-es méhnyálkahártyával. Erre a doki lépése az volt, hogy emeljük 150-re a Gonalt, és két nap múlva kontroll.

Ez a kontroll volt tehát tegnap (szerdán).

Már az első mondat boldoggá tett: méhnyálkahártya nagyon szép! - így kezdte a doki. 8 mm, ami már akkor is elegendő lenne, ha ennyi maradna, de csak fog még hízni a punkcióig. Aztán következett a tüszők sorolása: jobb oldalon kettő, 15 x 16 mm és 12 x 14 mm, másik oldalon három, emlékeim szerint 12-14 mm közötti méretekkel. Aztán a végén felsorol még egy negyediket is bal oldalra, szintén 15-16 mm körül. Homlokráncolva számolok: akkor végülis 6 db tüsző van? Igen, én annyit számoltam! Hurrá, lett még kettő, és ezzel elértük az ideális tüszőszámot!

Öltözés után a doki iodájában megkapom az instrukciókat: péntekig megy a Gonal, szombat este pedig a tüszőrepesztő, és hétfőn reggel szüretelünk. A doki nagyon komolyan veszi magát, még az Ember szexét is beütemezi, hogy mindketten megfelelően időzített sejtekkel érkezzünk a nagy napon. A biztonság kedvéért rákérdezek: jól értettem, 6 tüszőm van jelenleg? Igen, jól, ő 5-8 petesejtre számít. Emlékszem az első megbeszélésre: ez az ideális mennyiség, aminél jó minőségre is lehet egyben számítani, így boldog vagyok. Igen, ezért akartam új stimulációt, egyelőre úgy tűnik, hogy elérjük vele az elsődleges célt (a megfelelő számú és minőségű petesejtet - a másodlagos cél nyilván az, hogy 19 év múlva összeszorulhasson anyai szívem, amikor a gyermekem/gyermekeim kirepülnek a családi fészekből).

Feldobva távozom tehát az intézetből, több uh-ra sem kell már jönnöm.

A nap további része a karácsony jegyében telik, nekizuhanok a dekorációkészítésnek, amivel sokkal rosszabbul haladok, mint reméltem...  Dél körül befut a GLS futár is a netről rendelt ajándékokkal. Elégedett vagyok a láttukon, olyannyira, hogy anyukám egyik ajándékába (mint azt már a neten szereplő fotók alapján sejtettem), élőben végképp teljesen beleszeretek. Esélyes, hogy hamarosan újra jön az a GLS futár, ilyen nekem is kell, pláne jóárasítva. Ennél többet azonban nem árulhatok el a dologról, lévén, hogy anyukám is olvassa ezt a blogot. :)

Este a Kedves rettenetesen méltatlankodva és átfagyva érkezik haza. A BKV/MÁV koprodukciónak köszönhetően aznap összesen legalább egy órát fagyoskodott kint a kemény mínuszokban (és még a munkahelyén sincs igazán meleg), mire hazaér, a dereka a veséje fölött teljesen jéghideg. Már az előző napokban is mutatta annak jeleit, hogy sikerült némileg ráragasztanom a torokgyuszimat, most már viszont biztosra vehető, hogy ő sem ússza meg. Így dönt: másnap irány az orvos, mert ha dolgozni megy, akkor tényleg beteg lesz. Most a lomboik a legfontosabb, ha tényleg megfázott a veséje, akkor még gondok is lehetnek, így (inkább megelőző jelleggel) inkább kiíratja magát már a hétre. Amióta együtt vagyunk (5 éve) talán kétszer volt táppénzen, abból az egyik munkahelyi baleset miatt, így várhatóan nem fog kötözködni a házidokija 1-2 nap táppénz miatt, ha elmagyarázza neki a helyzetet.

Hát, ennyi a szerdai nap zanzásítva. Fotóként most egy "poénos" képet kaptok, hagy forogjanak a szemek. :) Már vagy 2 hete majd' megvesztem, hogy ehessek egy kis bacon-t újhagymával, így úgy döntöttem, hogy a szép uh eredményért cserébe megérdemlem ezt a kis "luxust". Ezért a jó kis parasztos vacsimról kaptok fotót, amivel már megint áthágtam a lassan már nem is létező diétám szabályait. (Bocs mindenkitől, aki kőkemény diétán van!) És ha már parasztvacsora, a témához illően festményszerű effekttel érkezik a kép. :)

9. nap - mikor fogok már unatkozni?

Hát, a mai napon még mindig nem jött össze, az biztos. :) A változatosság kedvéért reggel kelek, és vele együtt indulok. Lassan 1,5 hete vagyok itthon, abból eddig egyetlen reggel jött össze, amikor nem kellett mennem sehová.

Legalább viszont jól kezdődik a reggel, ismét konszolidálódni látszik a feszült viszony köztem és a mérleg között: 1,5 kilót fogytam! Hurrá! Már tegnap örültem, mert rámjött az a nadrág, ami múlt hét közepén még nem (és nem cipőkanállal kellett belefeszegetnem magam), de mára végre számszerűsödött is a változás. Persze a versenysúlyomtól még mindig messze vagyok, de legalább már nem is az eddigi legnagyobb súlyom miatt kell keseregnem. Ezek után viszonylag frissen vágok neki a napnak.

Ma hivatalos ügyeket próbáltam intézni, persze naív voltam, amikor azt hittem, hogy majd én ezt ma rögtön el is sikálom. A NAV-nál tettem vizitet, hogy lejelentsem magam egyéni egészségbiztosítás fizetésére. Erre azért van szükségem, mert az 5 hét szabadságból kettő fizetés nélküli lesz, és mivel erre az időre a munkáltató nem fog fizetni járulékokat utánam, ha a TB ellátást igénybe akarom venni, magamért kell fizetnem. Szerintem az egész eleve nevetséges, mert ha most nem "felfüggesztődne", hanem megszűnne a biztosítási jogviszonyom, azaz a munkáltató felmondana, akkor még 45 napig járna utólag is az ellátás. De így, hogy mindössze 11 munkanapot nem fogok dolgozni, így már nem... Ez milyen már?

Na mindegy, ezen sajnos nem lehet velük vitát nyitni, marad tehát, hogy arra a két hétre fizetek saját magamért. Ezzel nincs is gond, az ember elmegy, bejelenti, aztán fizet, aztán amikor újra visszakerül a hagyományos kerékvágásba, akkor megint lejelenti, hogy ne legyen duplán fizetve a járulék.

Csakhogy... Mint kiderült, nem akármikor jelentheted le magad. A törvény és a tájékoztató oldalak világossá teszik, hogy legkésőbb meddig kell jelentkezned és fizetned, de azt persze sehová sem írják le, hogy a tényleges jogviszonymódosulás kezdeténél hamarabb oda se menj, mert nem állnak szóba veled. Így velem ma kedvesen közölték, hogy fáradjak vissza 7-én, vagy 1-2 nappal később (remélem nem épp dögrováson leszek hiperstimu miatt...), és vigyek magammal egy papírost a munkáltatótól, hogy ők erre az időtartamra tényleg elengedtek engem fizetés nélküli szabira. Haha, persze, mert különben cécóznék azzal, hogy külön szaladgáljak a NAV-hoz, ugye? Na mindegy. A lényeg, hogy így majd be kell menjek még egyszer a munkahelyemre is a papírért, és aztán valamikor majd beültetés után pár nappal bumlizhatok a NAV-hoz vissza, a fél városon át persze megint.

Na, hát ennyit az ügyintézésről.

Viszont ha már úgyis ott jártam, elugrottam az OBI-ba, ami mindössze 1 (- 1,5) megállóra van onnan, mert tegnap ez egyik virágosnál isteni adventi koszorú ötletet láttam, és meg akarom csinálni, mert a legfontosabb kellékeim megvannak hozzá. Illetve majdnem, mert erre annyira nem készültem, így kellett egy-két kifejezetten virágkötészeti alapanyag (tűződrót, tűzőhab, stb.), amit persze virágosnál nem lehet megvenni. Így viszont az OBI-ban legalább sikerült. Ha össze tudom hozni majd tényleg az elképzelt végeredményt, hozok róla képet.

Ami az egészségemet illeti, hát olyanom továbbra sincs még. Az antibiotikumot csak ma délben kezdtem el, így annak még nincs hatása, fájt is a torkom rendesen. Ennél nagyobb gond a hurut. Elkezdett ugyan felszakadni, de nagyon nehezen, és többnyire olyan kínkeservesen válik fel, hogy majd' megfulladok közben. És ez sajnos jelen esetben nem csak egy szófordulat, rendesen el szokta zárni a levegő útját, néha kissé ijesztő is... De azért talán lassacskán mintha javulna a helyzet ezen a téren is.

A szurikkal ma egész jól boldogultam, mindkettő bement második próbálkozásra. Csóri hasam már tiszta kék-zöld folt, elég rendesen szétszurkáltam már...

Hát, ez a nagy helyzet most, holnap megyek második ultrahangra, az emelt Gonal adaggal, meglátjuk, hogy hány tüszőm lesz.

A mai fotó lehet, hogy elmarad, de még később lehet lövök nektek valamit. :)

7-8. nap - első hét vége

Bocsánat, de most össze fogom vonni az elmúlt két napot.

Két lényeges dolog volt igazából ebben a két napban. Az első, hogy továbbra is beteg vagyok, most már alig bírok beszélni is. Ennek megfelelően tegnap már feladtam a semmi más, csak gránátalma elvet, muszáj volt keresnem még valamit, ami segíthet. Végül két dolgot találtam itthon, ami alkalmas a célra: Bioparox és fenyőszörp. Az előbbi egy inhalátoros, helyileg ható antibiotikum, a májusi transzfert követően kaptam, mert akkor is sikerült benyalnom egy ilyen felsőlégúti finomságot, és akkor kínjában ezt írta fel a házidoki, mert ez elvileg tényleg csak lokálisan hat. Így reményeim szerint ez most is jó lesz.
A másik aduász pedig a házi készítésű fenyőszörp, a nyaraláson vettük ősszel Villányban. Elvileg tökéletes hörghurutra, köhögésre, mert feloldja a letapadt cuccot, és sehol nem találtam nyomát, hogy bármelyik hormont összezavarná. Egyedül allergiát okozhat az illóolaj tartalma miatt, de szedem a szteroidot, így ez nem lehet gond.
Így tegnap finoman elkezdtem ezt a két gyógyszert - készítményt. Mára már valóban el is kezdett felszakadozni, bízom benne, hogy innen már gyorsan fogok javulni.

A másik fontos hír pedig, hogy ma megvolt az első ultrahang. Hát, 1 hét stimu, 6 nap Gonal után még nem nagyon tartok sehol sem: méhnyálkahártya 6 mm, mindkét oldalon 2-2 tüsző kezdett kiválni, 10-12 mm-esek még csak. Remélem azért kicsit lesz ennél több is, én úgy 6 tüszőnek/petesejtnek örülnék, annál több nem is kell. Persze ismerek olyat is, akinek 4 tüszője lett, mindegyik meg is termékenyült, és aztán egészséges terhesség és kisfiú lett belőle. Szóval a lényeg inkább az, hogy túl sok tüsző ne legyen. Erre azért lehet még esély. Máskor is így kezdődött ugyanis, az első uh-n nagyjából ugyanitt tartottunk emlékeim szerint, és akkor a dokinak ugyanaz volt a lépése, ami most K.-nak is: Gonal adagemelés. Akkor ennek az lett ez eredménye, hogy ahelyett, hogy a már elindult tüszők szépen belehúztak volna a növekedésbe, a többi, addig fasorban sem lévő tüsző is felzárkózott erre a 10-12 mm-es méretre, és lettek hirtelen vagy tizen. Onnantól nőttek már mindannyian ugyan, de a végeredmény 17 tüsző lett. Így nagyon kíváncsi leszek, hogy most mit fog reagálni a szervezetem a Gonal adag emelésére. Egyébként 112,5 egységről 150-re mentünk most fel. Szerdán megyek újabb ultrahangra, majd meglátjuk, mi lesz akkor a helyzet, de jelen állás szerint jövő hét hétfőre prognosztizálható a petesejtleszívás.
És most szinte megváltásként: holnap elkezdhetem végre a Doxycyclint. Erre alapvetően az ureaplazma kiújulásának veszélye miatt van szükség, de alighanem a torokgyuszimon is fog segíteni.

Más említésre méltó nem nagyon történt, a szurikkal, pontosabban a Clexane-nal szenvedek továbbra is: a tegnapi szúrás helye még most is fáj, és a mai is nagyon nehezen ment be. Alighanem nagyobb lendülettel kellene bedöfni a tűt, de erre már nem vagyok képes, így is bőven túlléptem már a saját határaimon azzal, hogy saját magamat szúrom.

Na, mára ennyit, jövök majd holnap, de legkésőbb szerdán az újabb ultrahang eredményével.

(Bocsi, a mai fotó lámpafényben eléggé vacak lett...)

6. nap - romlik

Jöjjön akkor a mai, azaz a szombati nap összefoglalója.

Rosszul kezdődött a nap, hajnalban egyikünk se nagyon tudott aludni, mert rám tört egy hosszas köhögési roham, szerintem legalább fél órán át majd' megfulladtam. Szegénykém kínjában már ott tartott, hogy kimegy a nappaliba a kanapéra, hogy tudjon aludni kicsit. Reggel az volt az első dolgom, hogy megnézzem, hátha kihagytam valamit a számításból, és mégis van valami, amit bevehetnék erre a kezdődő nyavalyára.

Van itthon a szokásos gyógyszerből, amit köhögésre szokott adni a doki, de az valójában egy allergia elleni tabletta, és szedem folyamatosan a szteroidot, nem merek mellé még egy allergia elleni készítményt bevenni. Gyógynövények kizárva, az összes köhögés elleni cucc felviszi a tsh-szintet, én meg ezt most nem engedhetem meg magamnak. Ilyenkor még szokásosan a C-vitamint szoktam brutális adagban (1000 -1500 mg) tolni, de az meg vékonyítja a méhnyálkahártyát... Na jó, talán Aspirin protect? Szokták egyébként is lombik alatt adni, mert a hajszálerekre jó hatással van, így segít, hogy a méhnyálkahártya ne  öregedjen el, de alapvetően mégiscsak aszpirin, tehát jó lehet meghűlésre is... Azért megnézem a betegtájékoztatót. Hát nem, ezt sem lehet, nem szedhető véralvadásgátlóval, mivel szintén ilyen hatása van. Én meg ugye elkezdtem a Clexane-t, ami vérhígító... Na bakker, hát tényleg semmit sem szedhetek?

Végül megszavazom, hogy maradok a gránátalmánál, mivel elvileg hatásos gombák, baktériumok és vírusok ellen is. Hátha erre a felsőlégúti izére is jó lesz. Mellé csak Negrót és mézes teát merek. Reménykedem, hogy ennyi is elég lesz.

A mai nap egész jól telik, programot csinálunk délelőttre a városban, behamburgerezünk (biztosan rájöttetek már: nem mondhatni, hogy mostanában diétáznék...), bevásárolunk, aztán délután itthon pihi. Nekiállok a dekoráció összeállításának, a fafigurácskák festésével kezdem. (ld. 1. ábra)

Délután szuri ismét, már előre rettegek. Úgy döntök, hogy a clexane-nal kezdem, ahhoz képest a Gonal már kész felüdülés lesz. És láss csodát: elsőre, könnyedén sikerül, és még csak nem is csíp! Hurrá! Kb. ez a nap jó híre, újra reménykedem, hogy ki fogom  bírni a szurizást, amíg kell.

Most már csak a torkomnak kellene javulnia, hát meglátjuk...

Mára ennyit, szép estét, jó pihenést!

1. ábra: Akrilfestékkel kezelt karácsonyi fafigurák :)

5. nap - új játékostársunk, a Clexane

Bocsánat, ismét le vagyok maradva, tegnap kimaradt a szokásos naplóbejegyzés, most pótolom. :)

Tegnap végre nem mentem sehová, ezt meg is ünnepeltem - egész napos házimunkával. Előbb átpakoltam a szekrényeim felét (46 nm kicsit kevés 2 embernek, legalábbis ha abból az egyik én vagyok, így állandó helyhiánnyal küzdök :)), aztán pár órán át vasaltam, mert egy ideje gyűlt már a dolog, aztán megjött a futár is a várva várt karácsonyi dekorációs cuccaimmal (két szép nagy doboz), azt elrámoltam a korábban nagy kínkeservvel felszabadított helyre, majd amikor mindezekkel végeztem, porszívózás, végül pihentető zárásként egy kis főzés.

Ettől függetlenül nem volt rossz a nap, csak két negatívum volt benne: egyrészt a torkom és a köhögésem semmit nem javult. Persze mitől is javult volna, ha az immunrendszerem gyakorlatilag ki van kapcsolva, bevenni meg semmit sem vehetek be...

A másik, hogy a szuri-kúrában a Gonal mellett új versenyző váltotta a korábbi Suprefact-ot: a Clexane. Hát, ha eddig panaszkodtam az ampullás rendszerű Suprefact légtelenítési cécója miatt, az csak azért volt, mert nem tudtam, hogy milyen jó dolgom is van. Mert az igaz ugyan, hogy a Clexane előretöltött fecskendőkben csücsül a dobozban, és még csak nem is kell vacakolni a buborékok eltávolításával, ám van egy ennél sokkal fontosabb különbség is a két injekció között: a Clexane tűje még a Suprefacténál is vastagabb. Alighanem a hagyományoshoz képest még ez is vékony, de a Gonaléval összevetve horror. Legalábbis nekem. Első ránézésre mondjuk szinte fel sem tűnt, na de amikor szúrni akartam! Akkor nem ment. Egyszerűen nem akarta átlyukasztani a bőröm. Csak a legfelső rétegen ment át, aztán semmi, megakadt. Próbáltam finoman tolni, de nem ment. Oké, akkor szúrunk máshová. Ott sem ment. Már vagy 6 helyen szúrtam, vérezgettem is több helyen, de nem akart bemenni rendesen az istennek sem. Dühömben már majdnem sírva fakadtam. Nem, én nem és nem fogom magamba vágni azt a hülye tűt. De akkor mi lesz? Végül kis pihentetés után kb. a nyolcadik szúrás összejött, az viszont már baromira fájt, és csípett. Paff voltam. Én ezt nem fogom tudni állandóan csinálni!

Na jó, hisztit félretettem, és megnyugtatásként inkább készítettem nektek egy kis ízelítő fotót a dekorációs cuccról. :)

5. nap vége. :)

4. nap - apróságok

Már-már utolértem magam, csak egy jó másfél órával maradtam le, hogy ez a bejegyzés a csütörtöki napról még csütörtökön szülessen meg.

Tehát a mai nap. Reggel ismét korán kelek, és nyakamba veszem a várost, megint irány a házidoki, ezúttal a leletért bumlizok át a városon. Az eredményeim jónak mondhatók, egyetlen pici eltérést látok, amit nem tudok, hogy mit jelent, és egyet, amit meg nem értek. A koleszterinem magas. Ezt roppant érdekesnek találom, mert egyáltalán nem sütök olajban, rántott dolgokat csak vendégségben eszünk, főzésnél hajlamos vagyok még a szükségesnél is kevesebb olajat használni, és az is extra szűz olívaolaj... Vörös húsokat, tojást alig eszünk, 80%-ban csirkét fogyasztunk, ráadásul jó egy hónapja vettünk gőzpárolót, azóta szinte csak azt használjuk a főzéshez, abba meg aztán végképp nem kell olaj... Oké, közben mondjuk volt egy rakott krumpli, egy lecsó, és egy kisebb kolbászos vacsis időszak, nagyon remélem, hogy csak azok dobták meg az értéket.

Doki után a változatosság kedvéért irány a pláza, tegnap ugyanis vettem magamnak a felsők mellett egy sötétkék fűzős bőrcipőt is. Egész ősszel gondban voltam az átmeneti cipő témában, esős időre való csukám nem nagyon volt, csak tornacipő jellegű, és Ő közölte velem, hogy vegyek már egy normálisat, megszponzorálja, de ne Converse-koppintásokban járjak már. Közben magamtól is eljutottam idáig, így mindenképp tervben volt ez a cipővásárlás, de amikor otthon megmutattam neki, az volt az első kérdése, hogy más színben nem volt, miért csak egyet vettem? Amikor pedig elárultam, hogy volt nagyon szép bézs-mézszín is, közölte, hogy jó, akkor ezt a két cipőt megkapom Mikulásra, csak menjek vissza a másikért is. Hát így kötöttem ki ma újra a plázában, a második pár cipőért.:)

Délután otthon pakolásztam, rendezkedtem a szekrényben, mert holnap jön a futárral a csomagom, kell a hely. :) Hetekkel ezelőtt kitaláltam, hogy idén tisztességes karácsonyi dekorációt fogok összehozni. Az elmúlt években ez egyszer sem sikerült, mert egyszerűen nem volt rá időm, most viszont itthon ülök majd, így hajrá. Plusz a pozitív hozzáállásomat is elősegíti, ha belemerülök a családias-szeretet teli ünnepi hangulatba. Így aztán online kreatív áruházakból rendeltem egy csomó alapanyagot, és nagyrészt a saját kicsi kezeimmel fogok csinálni mindent, kezdve az adventi koszorútól a mindenféle csüngő-büngő díszítésig. A hajlamaim erősen megvannak hozzá, az elmúlt években csináltam decoupage-et, üvegfestést, stencilezést, origamit, szinte mindent, és most erre a karácsonyi dekorálásra kattantam rá. Így valószínűleg a napi fotók jó részén az ebben a témában elért progressziót fogom dokumentálni, és alighanem a végeredményt is megosztom majd veletek. :)

Egyébként annyira be vagyok sózva, hogy pár dolgot vettem külön is, ma már kicsit előszedegettem őket, így a napi kép már némileg témába vágó.

Hát, ennyit a csütörtökről. :)

3. stimus nap - vegyesvágott

Előbb-utóbb biztosan utol fogom érni magam az időrendben, de most még mindig "visszafelé" írok, jöjjön a harmadik nap, azaz a szerda.

A reggel már rosszul kezdődik, bár legalább végre nem vérvételre indulok. Fáj a torkom, be vagyok rekedve és köhögök. Ennek alapból sem örülnék beültetés előtt, de most különösen rossz ötlet bármilyen baci vagy vírus, mert megy a szteroid-kúra is. Azaz az immunrendszerem ennek köszönhetően elvileg meglehetősen tompa már. És ha emiatt elfajul ez a kis torokfájás, még antibiotikumot sem szedhetek csak majd amikor a Doxycyclin esedékes lesz. Egyszóval hurrá, más sem hiányzott...

Állapotfelmérés után elkezdem összeszedni magam, a SOTE-ra megyek randizni az endokrinológussal, alapbajom, a hyperprolaktinémia ügyében. A készülődés hosszúra nyúlik, miután döbbenten fedezem fel, hogy tényleg jó pár kilót sikerült felszedni és szinte semmi nem jön rám... Hiába tudom, hogy leginkább a hiper-szuper új vitaminkomplex B12 tartalmának köszönhetem a dolgot (egyszerűen állandóan farkaséhes vagyok tőle), ez a tükör előtt állva nem vigasz...

Végül persze találok olyan göncöt, amit fel tudok venni, így elszáguldok a Klinikákhoz.

Az orvos eléggé pikk-pakk lerendez, most sem ér rá egy betegre 10 percnél tovább, ráadásul én már 13 éve nem és nem gyógyulok, így nagyon nem tud velem mit kezdeni, vagy újat mondani. Tisztázzuk a jelenlegi gyógyszeradagjaimat, és hogy az Euthyroxot újabb lombik miatt emeltem meg ismét, így az ukáz a szokásos: minden menjen úgy tovább, ahogy a Kaáliban elrendelték. Ha terhes leszek, akkor majd ők megmondják, hogy mit milyen adagban folytassak, ha nem jön össze, akkor a Norprolac marad, ahogy eddig, az Euthyroxot pedig megint csökkentsem. Bólogatok, nem kötöm az orrára, hogy mindkét gyógyszert csak a baba miatt szedem egyáltalán, és ha nem jön össze, és nem lesz több próbálkozás, akkor a franc se fog olyasmit szedni tovább, amitől egyébként többnyire majd' lehátazok a vérnyomásomtól megválva.

És végre megnyitja a vérvételi leletem file-ját is. A monitorba kukucskálva kellemes meglepetés ér: a tsh-m 1,093, ami tökéletes a babához (habár fura, mert májusban ugyanekkora adagtól már inkább a nullát közelítette), a prolactin pedig pedig 30 ng/ml (24,2 a felső határ). Ez az avatatlan szemnek soknak tűnik, de nekem nem és nem szokott ennél kevesebb lenni. És ez két okból jó hír: egyrészt még a vérvétel előtti napokban is eléggé össze-vissza szedtem a gyógyszert, többször is kimaradt az esti (nagyobb) adag, és mégis, ennél jobb értéket akkor sem szoktam produkálni, amikor rendesen szedem jó ideje a gyógyszert. Másrészt pedig biztosan most is ott van a pakliban a makroprolaktin. Régebbi olvasók talán emlékeznek rá, írtam már, hogy a prolaktinmolekulák sokszor összekapcsolódnak egymással a vérben, és gyakorlatilag egy zárt gyűrűt alkotnak, ami a sejtekhez már nem tud kapcsolódni, így nincs is hatása a szervezetre. Valójában csak az aktív, vagyis szóló molekulák mennyisége számít, amit lehet ugyan külön mérni, de ez gondolom drágább, így államilag mindig csak a teljes szintet nézik. Mi azonban az orvosommal (és én saját magam, privátban) többször megnézettük már külön is, és ezek alapján úgy tűnik, hogy nálam a teljes prolaktinmennyiség legalább negyede ilyen hatástalan makroprolaktin szokott lenni. És ha így kalkulálok, akkor az aktív prolaktinom igenis határon belül kell, hogy legyen, még az is lehet, hogy az ideális szinten.

Egyszóval jó híreket kapok, így örömömben és a reggeli trauma utózmányaként elmegyek shoppingolni. És hogy igazoljam az egyik kedves hozzászóló meglátását: optimistán csupa L-es méretű felsőt veszek, amik most még nagyok is rám, így egy darabig terhes pocak és cicik is beleférnek majd. Mert terhes leszek, és slussz. (Tényleg de hülye szó rá ez a terhes!)

A délután ismét a szurikkal zárul, de ezúttal valahogy béna vagyok. A Suprefactos fecskendő tűje nem akarja az igazat, egyszerűen nem szúrja át a bőröm. Már vagy 5 helyen megszúrom magam félig, épp csak nem "szakad" át rendesen. Kezd kitörni rajtam a  hiszti, mert magamba vágni nem és nem fogom azt a nyavalyás tűt, az "hóttziher". Végül a hatodik, vagy hetedik szúrás sikerül.

Csak letudom ezt a napot is végre. :)

Ketteske, azaz újabb rajt: hajrá Gonal!

Most is még "visszafelé" írok, azaz következik a keddi, második stimulált nap összefoglalója.

Halmozom az élvezeteket: újabb korán kelés, újabb vérvétel, ezúttal már a punkciós altatás miatt. Reggel tehát a nappal kelek, átzötyögök a városon, mert a házidokim teljesen észszerű módon még mindig a legelső albérletem közelében, a város túlsó végén van...

Bejutván a szúrásra, lehidalok a 3 cső láttán - ebből baj lesz... Elhaló hangon a nővért is figyelmeztetem, de ő már régi motoros. Ügyesen felveszi onnan a fonalat, hogy mihez is kell a vérkép és az EKG-beutaló, és a lombik költségeiről kezd faggatni, mivel úgy tűnik a lánya is kénytelen lesz elindulni ezen a rögös úton.

Innentől beindul bennem a hülye küldetéstudat, és a vérvételre immár rá se rántva belelendülök a témába. Kérdezem, hogy mi a gond, a PCOS-t megnevező válasz hallatán bólogatok, igen, az sajnos tényleg szintén kemény ellenség, bár hála az égnek ezt az egyet csak másodkézből tudom. A nővér beavat a legnagyobb félelmébe is: a lánya alig szokott menstruálni, márpedig ciklus nélkül nincs méhnyálkahártya, akkor meg mibe ültetik be az embriót (emígyen az ő levezetése)? Gyorsan megnyugtatom, hogy az előkészítésnek részét képezi a méhnyálkahártya-"növesztés" is, de megosztom vele a gránátalma titkát és saját tapasztalat alapján az adagolását is. Végül a teljes megnyugtatására idézem a kaális nővért, aki anno az én parázásom hallatán tette fel nekem ezt a találós kérdést: "Na és mi a helyzet a méhenkívülivel? Ott mégis mibe ágyazódik be?" A nővér kerek szemet mereszt rám, és látom az arcán, ahogy virtuálisan a homlokára csap, mint anno én is: basszus, hogy ez nekem nem jutott az eszembe! :)

Ezzel a napi jótéteményem teljesítve is van, kicsücsennek a váróba, hogy ha megérkezik a doki, aláírja az EKG-s beutalómat, és elhúzhassak a rendelőintézetbe. Ez pár perccel később meg is történik, de amikor az asszisztens a kezembe adja a papírt, de egy perc múlva még egyszer visszakéri, majd oké, stimmel-t motyogva visszaadja. Mákomra, mert így én is megnézem végre, elsőre kapásból elraktam volna. Nem EKG-ra, hanem mellkas röntgenre szól. De jó, hogy ez nem a rendelőintézetben derült ki! A kavarodás tisztázása után átnyargalok az EKG-ra. Meglepetés nincs, a szívem legalább jól működik. Az egyetlen "vicces" momentum az, amikor a nővérke megkérdi, hogy rendben van-e a vérnyomásom. Elmagyarázom, hogy alapból is alacsonyka, erre még rátesz egy lapáttal a Norprolac. Tisztázzuk, hogy mi az és miért kell, és miért nem lehet helyette más, majd végül rákérdez, oké, és mennyi a vérnyomásom, mondjuk 100/50? Oké, mondjuk annyi. (Jó, eddig tényleg nem érdekes ez a momentum :D). Távozáskor rápillantok a leletemre, hát rá van írva, hogy vérnyomás 100/50. Anyám, a kardiológián a páciens bemondása alapján adnak ki leletet a vérnyomás értékével!!! Ez mekkora már! Legközelebb inkább a vérvételt is így csináltatom, esküszöm! :D

A kötelező orvosi körök lefutása után plázázok kicsit, elvégre lassan jön a jesszuska, és napközben mégiscsak kisebb a tömeg...

Aztán délután haza, még teszek-veszek, és már itt is a szuri-time! Fincsi! :) Ezúttal már kétfogásos a menü, a Suprefact mellé társul az első Gonal is. Utóbbit a Suprefacthoz képest már kifejezetten szeretm is, sokkal egyszerűbb, nem kell annyit szerencsétlenkedni a fecskendő légtelenítésével. Végül persze a Suprefact esetében is rájövök a dolog nyitjára, így sikerül duplán is hasbaszúrni magam.

A nagy traumáért persze kompenzálni kell gyermeki lelkemet, így elindítom a gránátalma-kúrát is, az első adagot valódi gyümölcs formájában fogyasztom el, desszertként, a két "leves" után. :)

Hát, ez a nap is eltelt, túl vagyok rajta. :)

Vigyázz, kész, rajt!

Nos, akkor kezdjük a naponkénti helyzetjelentést, ugyan máris a stimu harmadik napján tartok, de ígértem, hogy minden napról lesz jelentés, így kezdjük a tegnapelőttel.

Az első szabadnapom, ami rögtön hajnali keléssel indult, mert szerdán (azaz ma... öööö, érdekes ez az ugrabugra az időrendben) megyek a SOTE-ra a hyperprolaktinémiámmal kontrollra, így előtte vérvételre kellett szokás szerint mennem. Persze nem is a SOTE lett volna, ha nem támadt volna kavarodás, fél órát rohangáltam fel-alá, mire hajlandóak voltak levenni a vért. Néznek TSH-t, arra kíváncsi leszek, mert azt a nyáron, az első K. dokis randi előtt nézettem, és 2 fölött volt, így újra meg kellett emelnem az Euthyrox adagját. Azóta nem néztük a tsh-t, így ez lesz az első kontroll az emelt adaggal. A prolaktin felől viszont nincs kétségem, egész nyáron, és sajnos azóta is képtelen voltam normálisan szedni a gyógyszert, annyira rosszul voltam tőle. A prolaktinszintem viszont lényegében nem volt rosszabb a nyári leletemen, mint a maximális adag gyógyszer mellett is szokott, ismét bebizonyosodni látszott, hogy a gyógyszeradagtól (minimális vagy maximális) viszonylag függetlenül alakul... Most tehát jó eredményt nem várok, bár azért kicsit kíváncsi leszek.

A nap fő attrakciója azonban nyilván nem ez volt, hanem a stimu kezdete. Ismét hasbaszúrtam magam, tegnap még csak Suprefact-tal. Hát, az ampullával és a biankó fecskendővel való légtelenítési cécó elsőre jó nagy bénázásba torkollt, de csak összehoztam a dolgot. Így végül nagy örömmel döfhettem. :) Hát igen, ez nem igazán nekem való mulatság, a masszív tűfóbiámmal, de ha ez kell, akkor ez kell.
Más hétfőn nem nagyon történt, a napi jelentések azt hiszem többnyire már csak rövid szösszenetek lesznek mindaddig, amíg valóban érdekessé nem kezd válni a dolog, és fel nem pörögnek az események. :)

Az utolsó felvonás felvezetése

Igen, kedves hölgyek (és urak), vegyes érzelmekkel tudathatom, hogy ez a látszólag soha véget nem érő történet is a végkifejletéhez közeledik. Mielőtt bárki is örömtelin felsikkantana, hogy na végre!, szeretném azonnal tisztázni, hogy nem, nem vagyok terhes, nem azért tűntem el.
De inkább elmesélném, hogy mi minden történt az elmúlt hónapokban.

A májusi beültetés tehát ismét nem sikerült. Ez már a negyedik sikertelen próbálkozás volt, jobban megviselt, mint az eddigiek. Eddig még nagyjából rá tudtam kenni a statisztikára, meg a régi dokira, akiben enyhén szólva sem bíztam teljes mértékben, de most már a híres csodadoki kezelt, elvileg találtunk egy lehetséges okot, amit szintén elvileg ki is iktattunk (ez az ureaplazma kiújulásának veszélye volt, ami ellen Doxycyclint szedtem), és mégsem...
A gyors és teljes megroppanástól a negatív kifejlet után jó 1,5 héttel esedékes római vakáció mentett meg. Jött a szervezés és előkészületek hajrája, majd 1 hét teljes kizökkenés, gyönyörű látnivalók, pörgés, napsütés, kettesben töltött idő, igazi kis városnézős nyaralás. Mindkettőnknek nagyon jót tett, soha jobbkor nem jöhetett volna az a kikapcsol(ód)ás.
Persze csodát Róma sem tehetett, így az üdítő egy hetet egy számos pszichés tünettel vastagon átitatott nyár követte. Nem akarom nagyon részletezni, volt ott elég sok minden, amit csak egy nő lelkileg meghasalt időszakában tehet, például idén gyakorlatilag lecseréltem a nyári ruhatáramat, hogy mást ne említsek. :) Kettőnk között is akadt feszkó, egy idő után egyre több, és minden vita ugyanarról szólt: az alapvető probléma miatti düh és kétségbeesés feszegetett folyamatosan mindkettőnket. Mi legyen, mit csináljunk? Mit tudunk még tenni? Addig-addig feszegettük egymást és a kérdést, míg egy majdnem szakítós végső szikrakipattanáskor megbeszéltük, hogy mi legyen. Túl sok lehetséges változat nem volt. Az én szervezetem már négy beültetést bojkottált sikeresen, tehát semmi garancia, hogy akárhány próbálkozás után is, de végül sikerülni fog, ő viszont gyereket szeretne, most már nagyon, és sajátot. Örökbefogadást viszont egyáltalán nem akar, tehát marad a próbálkozás tovább, viszont ezt már nem bírjuk sokáig idegileg, és hát az idő is csak halad, mi meg nem...
Egyszóval az lett a konklúzió, hogy még egyszer utoljára. Még egy beültetést vállalunk, az ötödiket, de kész, ennyi és nem tovább. Ez lesz az utolsó. Viszont cserébe teljes stimuval, mert én nem bízom már a fagyasztott embriókban...

Így aztán leegyeztettem a dokival a randit, tisztáztuk, hogy új stimu lesz. A doki nem akart lebeszélni, azt mondta, ő bízik a női megérzésben. A vártnál azonban hosszabb előkészítést rendelt el: én jó két hónap fogigátló szedést kaptam ukázba (értsétek úgy, hogy először 31, majd a 7 nap szünet után újabb 26 napig szedtem), Neki pedig a Profertil nevű  katonaturbósító táplálékkiegészítőre kellett ráállnia. Ugyan nem rosszak az eredményei, de a doki szerint lombiknál is jelentősen javítja a teherbeesési arányokat, egészséges kapacitású apa esetén is. Végül én is kaptam még egy vadiúj, kifejezetten pajzsmirigyalulműködéssel küzdő nőknek összeállított vitaminkomplexet, ami elvileg szintén látványos eredményeket hoz lombiknál. (Zárójel: valóban látványosak az eredmények, a hosszú antibébi-kúra és a vitaminkomplex 360%-os B12 tartalmának együttes hatásaként felugrott rám 4-5 kiló, plusz minden eddiginél jobban kicicisedtem, 1-1,5 hónap alatt ugrott egyet(-kettőt) a melltartóméretem).
A stimut rámigazítja K. doktor, illetve leginkább az endometriózisomra: ezúttal kapok Suprefactot, Gonalt, Clexane-t, az első naptól Prednisolont, és lesz majd Doxycyclin is az ureaplazma veszély miatt.

A különleges előkészítés pedig - mivel ez lesz az utolsó kísérlet - nem ér itt véget. Úgy döntöttem, hogy nekem teljes és legfőképp nyugodt ráhangolódás kell, én most semmi mással nem vagyok hajlandó és képes foglalkozni. Képtelen lennék dolgozni, odafigyelni és elviselni a benti idegbeteg szituációkat, amikből van bőven. Így megbeszéltem a főnökömmel, hogy nem szeretnék dolgozni. Szerencsémre nagyon megértő volt, így fizetett és fizetés nélküli szabadság ötvözésével 5 hétig itthon leszek, és semmi mást nem fogok csinálni, csak teherbeesek, de azt teljes erőből. :D

Végül a  különlegességet fokozandó, és a hosszú hallgatás kompenzálására is, a blogolásban újabb, teljesebb verzióra készülök: úgy tervezem, hogy minden napról kaptok jelentést, méghozzá fotóval együtt. Minden napról valamilyen, az arra a napra jellemző fotót vagy fotókat fogok kirakni, legalábbis így tervezem.

Nos hát akkor nincs is más hátra, mint az indulás. A stimulációm kezdete: november 16. hétfő, azaz tegnap!