Nézd a világ apró rebbenéseit.*

* Radnóti Miklós - Eső esik, fölszárad

Pecsételek. Erősödik. Ahogyan a görcsök is. Nem is mentem vérvételre, minek üljek ott fél napot. Megbeszéltük Vele, ha mégis van baba, előbb-utóbb csak kiderül úgyis...
A cicik szokás és menetrend szerint eresztenek lefelé. A tesztek negatívak, 10-es, 25-ös egyformán. Csak az ovutesztek mondanak még ellent mindennek. 3 napja jóstesztelek velük: reggeli első vizeletből csinálom sorozatban. Nem kell pozitívnak lenniük, mint ovulációs tesztelésnél, csak erősödnie a tesztcsíknak. Erősödik... Mindegy, nem hiszek benne már úgysem. De a terhességi tesztek elfogytak, csak az intézetis és egy 10-es van már.
Na jó, sétálok egyet. A megszokás még visz: kell normális teszt. Meleg van, süt a nap. Babakocsis anyukák jönnek szembe. Fiatalabbak. Egyikük talán csak 25-27 lehet. Keserűen bámulom őket. Nektek fogalmatok sincs...!
Rajzanak a visszatérő gondolatok. Akarom én még ezt egyáltalán? Egyáltalán... Egyáltalán mit kellene akarnom? Nem emlékszem már. Kisbaba utoljára 9 éves koromban volt a kezemben. Nincsenek kisgyermekes barátaim. Nem tudom, minek kellene hiányoznia az életemből. Talán babáznom kellene valahogy, hogy feléledjen az ösztön. Eszembe villan az ex-sógornőm kislánya. Első pillantásra "belém szeretett". Felkérezkedett a karomba, azt sem tudtam hogyan kell fogni. Nem ismert engem, de átkarolta a nyakam. Kis puha kezek, már emlékszem.
Apuka és kislánya jön szembe. A kicsi motorozik. Lebóklászik a járdáról, felborul. Nincs bömbölés, apuka visszaállítja a motort a járdára. A karjánál fogva felemeli és a kismotor felé lendíti a csöppséget. A kicsi erőművész, a levegőben lógva mindkét lábát derékmagasságban terpeszben előrenyújtja. Ja, ők még képesek erre! A popsija a motoron landol, már teker is tovább. A boldog kacagás már mögöttem hangzik fel. Oké, nekem is kell egy ilyen!
Mélán baktatok a DM-ig. Tesztes polc, Clearblue kell nekem. Meg X-epil, darabja 200, játszani. Úgysem lesz mindre szükség, marad máskorra is. Akkor legyen még egy normálisabb. 4 tesztes dobozzal kóválygok a pénztárhoz. 50-es, ápolt, kedvesnek tűnő pénztárosnő. Vicces is. A tesztekre néz, a szemembe mosolyog: "Biztos, ami biztos?" Nem számítottam megjegyzésre és nem is vagyok sziporkázó kedvemben. Engem is meglep, de egyszerűen a szemébe mondom: "Negyedik lombik..." Őt is meglepem a válasszal. Rám mosolyog: "Akkor kívánom, hogy mindegyik ugyanazt mutassa!" Tudom, hogy érti, de ez az őszinte válaszok napja: "Attól tartok úgy lesz!" Gyorsan javít: úgy érti jót mutassanak. Szorít nekem. És tényleg: mindkét kezén az ujjait, de még a lábait is csuriba vágja. Ott, a pénztárban. Köszönöm, elérzékenyülök. Az utcára lépve a könnyeimmel küszködöm és persze én nyerek. Majd otthon!
Piac, gyógyszertár, abc, haza. Már megnyugodtam. Nem sírok, továbbra sem. A teszteket elrakom, nem nyúlok hozzájuk. A cicik végképp leeresztettek.
Ő hazajön, hullafáradt. Anyóst hívom, beszélnünk kell. Apóst Alzheimerrel diagnosztizálták...

Nézd a világ apró rebbenéseit.

Hirtelen halál

Hát, drágáim, azt hiszem ez lesz az eddigi legcsúfosabb pofára esés. Igen, minden ember, és minden újabb próba is más, de ilyen még sosem volt, és nem hiszem, hogy jót jelent...

Szóval tegnap késő este, ET+8 napon, 11. dpo-n, 23. ciklusnapon elkezdtem pecsételni. Pfff.....
Este elaludtunk a kanapén szokás szerint, éjjel fél 2-kor ébredtem fel, mentem mosdóba, és akkor láttam a kis tejeskávé színű foltot a tisztasági betéten. Ledermedtem, csak bámultam, és esküszöm még sírni sem voltam képes.

Azt nem mondom, hogy túlzottan meglepett, hiszen már vagy 4-5 napja görcsölgettem, plusz tegnapra hullaszinem lett. Ez utóbbi nálam egy jel. Alapból is nagyon sápadt vagyok, amin csak a szoli segít, de annyira, hogy ha nem akarom mindenkire a frászt hozni, akkor nekem muszáj is szolizni. Szóval a régi gyerekorvosom szavaival élve egy kihipózott hóvirág vagyok. Na de amikor meg akar jönni, előző nap, vagy inkább aznap, egyszerűen valami brutál fejem lesz, és tényleg úgy festek, mint aki megszökött a hullaházból a boncolás elől. (Bocsi a fekete "humorért", de valahogy nem vagyok rózsás kedvemben...)
Na, tegnap már így is néztem ki, de reménykedtem, hogy az enyhe torokgyuszi az oka.

Apropó, ez utóbbival végül dokihoz mentem, mert csak a hétfői napot engedték, hogy otthonról dolgozzam, így úgy döntöttem, hogy még ha nem is tudna igazán ágynak dönteni ez a kis megfázásféle, én a 4. lombiknál már nem játszom a hőst. Na jó, eddig se nagyon játszottam, mert hát csak az lenne az elsődleges, hogy végre gyerekem legyen. (Zárójel: ettől függetlenül mindent megtettem, hogy a munkahelyemen a lehető kisebb gondot okozzam, de rajtam kívül ez valószínűleg senkinek sem tűnt fel...)
Szóval tegnap reggel elrongyoltam a házidokihoz, lobogtattam az intézteben kapott elbocsájtó papírost, ami igazolta állításomat, hogy elvileg, ha minden jól megy, én már legalább ketten, esetleg hárman vagyok, szóval csináljon valamit. Szegénynek főtt a feje, végül a Bioparox spray-t szavazta meg, ami antibiotikum ugyan, de helyileg hat, elvileg nem okozhat galibát.( Plusz a hétre betegácsiba is vett.)
Na ezt tegnap délután el is kezdtem használni (margóra: agyonverném, aki feltalálta! Nem vagyok nagyon finnyás gyógyszerekre, de ezután mint egy macska, reflexből köpködtem, meg az undortól teljesen felborzolódtam, a hideg rázott tőle szabályosan). Talán mégiscsak ez lenne az oka? Bár ahogy most elnézem, a cicik is elkezdték a menetrendszerinti lappadást, szóval...

Persze azért elkezdtem kutakodni a témában, például a kedvenc hőgörbevezetős oldalamon, a fertilityfriend-en lehet keresgélni szűrőkkel a többi felhasználó görbéi között. Na és persze ha beállítom, hogy terhes hőgörbét akarok látni beágyazódásos pecsételéssel lombik idejéről, akkor csoda, a görbék 80%-án akkor van ilyen kis pecsételés, mint amikor nekem kezdődött: a 11. dpo-n.
Ez nagyon szép, és bíztató is, de itt rólam van szó, nálam pecsételés még sosem torkollott pozitív tesztbe, tehát nagyjából úgy tekintek erre a felfedezésre, mintha nem is lett volna.

Ha már itt tartunk, teszt: persze hogy elkapott a harctéri ideg, mivel van itthon 10-es érzékenységű, nekem átlagban 13 napos a luteális fázis, és ma vagyok a 12. napján. Egy ilyen érzékeny teszt akár mutathat is valamit. Na nem, ez hófehér lett persze, de végülis ez csak egy kósza ötlet volt. Elvégre a doki a 25-össel hétfőre, ET+13-ra irányozta elő a tesztelést, most meg ET+9 van még csak. Tehát kétségbe nem estem az eredménytől.

Azért gyorsan dobtam egy emailt a dokinak, vázolva a szitut, és tanácsot kérve, hogy kell-e valamit tennem, mondjuk a Bioparoxot mégiscsak abbahagyni, vagy emelni a Duphston adagját, vagy valamit. Válasz még nincs, igaz, 1,5 órája írtam neki. Meglátjuk mit mond rá.

Összességében: a remény még nem halott, de már lehet virrasztani az ágyánál, napok-órák kérdése már csak. Én a magam részéről feladtam, köszönöm. És ha tényleg nem sikerül most sem, akkor talán egy időre összességében is. Elfáradtam, és ötletem sincs, mit lehetne még tenni. Illetve van, de annak meg időt kell majd adni, ha belevágok, szóval alighanem újra jó néhány hónap szünet jön.

Azért ha lesz valami értékelhető hírem még, jövök majd. Csók mindenkinek, köszi, hogy gondoltok rám!

Anyák napja után

Hát, mostanában tényleg nem jeleskedem túl gyakran új bejegyzésekkel, pedig vannak ám történések. De úgy döntöttem, hogy így anyák napja környékén csak nem kellene tovább lapítani.
Na ne tessék félreérteni, sajnos egyértelműen jó hírekkel, azaz kétcsíkos tesztekkel és/vagy ultrahang képekkel még mindig nem szolgálhatok. Vagyis de, az utóbbiból végülis van friss, és megvannak rajta örökítve a gyermekeim. Az ikrek. Ha valakit ezzel most már sikerült teljesen összezavarnom, akkor gyorsan tisztázzuk:

Ma vagyok ET+7. napon, a negyedik transzfert követően.

Az uh kép természetesen a műtőben készült, rögtön a beültetést követően, amin is valójában csak a légbuborék látszik, ami jelzi a két kis vakarcs fellelhetőségi helyét.

Azt történt tehát, hogy nem hiába kezdtem el nagy dózisban "enni" a hormont, a tsh-m az előző ciklus végére lecsökkent a kívánt 1,0 szint alá. Nem is kevéssé, konkrétan átütöttem az alsó határt, és 0,35-ös szintet produkáltam a 0,4-es referenciatartomány-alsóérték mellett. Ezen kissé meg is ijedtem, de gyorsan leleveleztük K. dokival, hogy nem, ez tök jó, eszembe ne jusson csökkenteni a gyógyszeradagot, hurrá, kezdünk.

Jött tehát az újabb éles, FET-ciklus. Ciklus 9. napján, keddi napon mentem uh-ra, addigra már egy 18 mm-es tüszőm volt bal oldalon, meg nyavalyás 7,4 mm-es méhnyálkahártya. Hát, erre a ciklusra tényleg nem akartam 14 mm-es bundát növeszteni, mint a tavalyi utolsó alkalommal, mert az aztán le sem akart jönni, így nem ittam olyan sok gránátalmát, de ez az érték azért szíven ütött. Na sebaj, a tűszőrepesztő szúrását másnapra irányozta elő a doki (az egy szerdai nap volt), ennek megfelelően az ovulációt péntekre, a transzfert pedig az uh utáni hét hétfőre ütemezte, így volt még majdnem egy hetem vastagítani ezen a méhnyálkahártyán. Azt persze tudom, hogy fitoösztrogént nem tolunk befelé ovuláció után, így valójában csak 4 napom volt, azalatt kellett belehúznom a dologba.
A vizsgálat után jött azonban számomra a meglepetés: kérdi a doki, hogy hány embriót kérek vissza - kettőt vagy hármat? A szám is tátva maradt szinte, hiszen előző doki általában az egyre akart rábeszélni, háromról meg kifejezetten hallani sem akart sosem, mondván annyit nem raknak vissza, mert nem szabad és kész. Amikor ezt elhabogtam, K. doki elegánsan legyintett egyet, mondván, ja a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Újra átfutotta a papírjaimat, majd kijelentette, ő nekem már hármat tenne vissza most. Persze elfogadja, ha én kettőt kérek, de ő az a típus, aki az autópályán a belső sávban 220-szal megy, de nem fog rám megorrolni, ha én a külsőben 110-zel merek csak haladni. De bocsi, ő ilyen, ő nem egy türelmes típus. Na, ezzel a mondattal meg is vett, mert a türelmünknek mi is a végén járunk már. Még 6 embriónk volt, úgy voltam vele, hogy ha most sem sikerül, úgyis már maximum csak egy körre lesz még lelkierőnk, ha meg mégsem, én készségesen állok elébe egy új stimulációnak is, biztos vagyok benne, hogy K. ügyesebben csinálja majd.
Szóval igent mondtam a hármasikrekre, majdcsak nem lesz belőle 3-4 baba, fohászkodva magamban.
A doki még arra hívta fel a figyelmem, hogy ha nem muszáj, ne sokáig nézegessük majd az embriókat a mikroszkóp alatt, mert minél hosszabb ideig vannak kint a "hidegben", annál rosszabb.

Nos, mivel Ő úgysem jött be a műtőbe, én szót is fogadtam, és amikor a transzfer napján telefonáltam, a biológus lelkére kötöttem, hogy ki ne vegyék őket, nem nézelődünk. Én majd felnőni szeretném látni őket inkább, nem a mikroszkóp alatt. Meglepetés így is volt, mert a laboros közölte, hogy két embriónk van. Döbbenten kérdeztem vissza, de a válasz tisztázta a dolgot: párosával vannak lefagyasztva, így nem akartak négyet felengedni. Hát jó, Ő úgyis tiltakozott, amikor közöltem, hogy 3 lesz ezúttal, hát így meg is oldódott a kérdés, úgy tűnik a jóistenke sem akarta, hogy tényleg hármasikreim legyenek. Sebaj, kettő is elég.
A visszaültetés simán ment, a méhnyálkahártya 9,6 mm lett. Hát, nem világbajnoki érték, de a célnak már bőven jó.
Ez a doki nem javasolt táppénzt, így a beültetés utáni két napot szabinak vettem ki, igaz, pihenni nem sokat pihentem, a második napon az alapbajommal (prolaktinóma) voltam hivatalos kontrollra a SOTE-ra, utána pedig jutalomshoppingolásba fogtam. Hörr, most sokan felhördülnek, de esküszöm, a doki még az edzéstől sem tiltott el, sőt, örült, hogy az még direkt javítja is a vérkeringést. Edzeni természetesen már a transzfer előtti napon sem voltam, és azóta sem, de ezt a "kis" sétálós vásárolgatást engedélyeztem magamnak. Aztán persze kissé sok lett, meg még másnap, munka után is elmentem kicsit, szánom-bánom. Persze a hasam el is kezdett fájni... Azért nem vészes, és szedem a magnéziumot rendesen.
A hosszú hétvége is eseménydús volt, anyák napja, az én szülinapom is múlt héten volt, így jártunk anyukámnál, apukámnál, anyóséknál, és ünneplős kajáláson is. Azért igyekeztem pihenni, de a hasam csak érezgetem. Mellé tegnapra enyhe megfázás is összejött, így ma már nem megyek dolgozni, legalábbis az irodába nem megyek be, itthonról fogok dolgozni, ha nekik is megfelel. Ha nem, akkor pedig irány a házidoki délután, és táppénz.
Az biztos, hogy innentől a BKV-s zötykölődést és a november óta folyamatosan beteg, de táppénzre nem távozó kolléga bacijait igyekszem egy pár napig kerülni.

Tünetfélék nem nagyon vannak, a cicik még méretesek, talán pisilni járok többet, mint amennyit a folyadékbevitelem indokolna, de ilyen is volt már máskor is. Teszt... Van itthon játszós 10-es tesztem, azzal talán szerdán, ET+9, egyben 12. dpo-n (azaz 12 nappal a peteérés után) próbálkozom először, de ha tudom, megpróbálom tovább is kibírni. A doki egy hét múlvára, azaz ET+13-ra mondta csak a tesztet, otthoni pisilőssel, ne menjek be vérvételre, felesleges. Ha negatív a teszt, másnap ismétlés, ha akkor is, Duphaston leáll, és megjön. Ha pozitív, akkor a 6. héten UH-n találkozunk.
Én azonban mindenképp akarok menni majd vérvételre, akármi lesz a pisilés eredménye. Egyrészt elég sok érdekes sztorit hallottam már arról, hogy negatív pisiteszt mellett terhes volt az illető, és fordítva, csak kémiai volt a terhesség, másrészt muszáj lesz beszélnem a dokival is.
Azt sem beszéltük meg, hogy ha nem sikerül most sem, akkor mi lesz a következő lépés, újabb vizsgálatok, vagy következő FET, amikor nekem jó. Másrészt ha sikerül is most , akkor is lesz okom az aggódásra, mert a 6. hétre egyhetes római vakáció van leszervezve, autóval. Igen, 1 500 km autóval... Plusz 6 nap szaladgálás Rómában sejthetően 30 fokban... Muszáj lesz megkérdeznem, hogy ehhez mit szól...

Na szóval, izgalmak vannak, de egyelőre nem vagyok még paragép, ezúttal mivel nem voltam itthon, és pörögtem, elég jól elterelődött a figyelmem eddig. Na persze innentől jön a napok folyamatos számolgatása, és szemezés a teszttel... :)