Az utolsó felvonás felvezetése

Igen, kedves hölgyek (és urak), vegyes érzelmekkel tudathatom, hogy ez a látszólag soha véget nem érő történet is a végkifejletéhez közeledik. Mielőtt bárki is örömtelin felsikkantana, hogy na végre!, szeretném azonnal tisztázni, hogy nem, nem vagyok terhes, nem azért tűntem el.
De inkább elmesélném, hogy mi minden történt az elmúlt hónapokban.

A májusi beültetés tehát ismét nem sikerült. Ez már a negyedik sikertelen próbálkozás volt, jobban megviselt, mint az eddigiek. Eddig még nagyjából rá tudtam kenni a statisztikára, meg a régi dokira, akiben enyhén szólva sem bíztam teljes mértékben, de most már a híres csodadoki kezelt, elvileg találtunk egy lehetséges okot, amit szintén elvileg ki is iktattunk (ez az ureaplazma kiújulásának veszélye volt, ami ellen Doxycyclint szedtem), és mégsem...
A gyors és teljes megroppanástól a negatív kifejlet után jó 1,5 héttel esedékes római vakáció mentett meg. Jött a szervezés és előkészületek hajrája, majd 1 hét teljes kizökkenés, gyönyörű látnivalók, pörgés, napsütés, kettesben töltött idő, igazi kis városnézős nyaralás. Mindkettőnknek nagyon jót tett, soha jobbkor nem jöhetett volna az a kikapcsol(ód)ás.
Persze csodát Róma sem tehetett, így az üdítő egy hetet egy számos pszichés tünettel vastagon átitatott nyár követte. Nem akarom nagyon részletezni, volt ott elég sok minden, amit csak egy nő lelkileg meghasalt időszakában tehet, például idén gyakorlatilag lecseréltem a nyári ruhatáramat, hogy mást ne említsek. :) Kettőnk között is akadt feszkó, egy idő után egyre több, és minden vita ugyanarról szólt: az alapvető probléma miatti düh és kétségbeesés feszegetett folyamatosan mindkettőnket. Mi legyen, mit csináljunk? Mit tudunk még tenni? Addig-addig feszegettük egymást és a kérdést, míg egy majdnem szakítós végső szikrakipattanáskor megbeszéltük, hogy mi legyen. Túl sok lehetséges változat nem volt. Az én szervezetem már négy beültetést bojkottált sikeresen, tehát semmi garancia, hogy akárhány próbálkozás után is, de végül sikerülni fog, ő viszont gyereket szeretne, most már nagyon, és sajátot. Örökbefogadást viszont egyáltalán nem akar, tehát marad a próbálkozás tovább, viszont ezt már nem bírjuk sokáig idegileg, és hát az idő is csak halad, mi meg nem...
Egyszóval az lett a konklúzió, hogy még egyszer utoljára. Még egy beültetést vállalunk, az ötödiket, de kész, ennyi és nem tovább. Ez lesz az utolsó. Viszont cserébe teljes stimuval, mert én nem bízom már a fagyasztott embriókban...

Így aztán leegyeztettem a dokival a randit, tisztáztuk, hogy új stimu lesz. A doki nem akart lebeszélni, azt mondta, ő bízik a női megérzésben. A vártnál azonban hosszabb előkészítést rendelt el: én jó két hónap fogigátló szedést kaptam ukázba (értsétek úgy, hogy először 31, majd a 7 nap szünet után újabb 26 napig szedtem), Neki pedig a Profertil nevű  katonaturbósító táplálékkiegészítőre kellett ráállnia. Ugyan nem rosszak az eredményei, de a doki szerint lombiknál is jelentősen javítja a teherbeesési arányokat, egészséges kapacitású apa esetén is. Végül én is kaptam még egy vadiúj, kifejezetten pajzsmirigyalulműködéssel küzdő nőknek összeállított vitaminkomplexet, ami elvileg szintén látványos eredményeket hoz lombiknál. (Zárójel: valóban látványosak az eredmények, a hosszú antibébi-kúra és a vitaminkomplex 360%-os B12 tartalmának együttes hatásaként felugrott rám 4-5 kiló, plusz minden eddiginél jobban kicicisedtem, 1-1,5 hónap alatt ugrott egyet(-kettőt) a melltartóméretem).
A stimut rámigazítja K. doktor, illetve leginkább az endometriózisomra: ezúttal kapok Suprefactot, Gonalt, Clexane-t, az első naptól Prednisolont, és lesz majd Doxycyclin is az ureaplazma veszély miatt.

A különleges előkészítés pedig - mivel ez lesz az utolsó kísérlet - nem ér itt véget. Úgy döntöttem, hogy nekem teljes és legfőképp nyugodt ráhangolódás kell, én most semmi mással nem vagyok hajlandó és képes foglalkozni. Képtelen lennék dolgozni, odafigyelni és elviselni a benti idegbeteg szituációkat, amikből van bőven. Így megbeszéltem a főnökömmel, hogy nem szeretnék dolgozni. Szerencsémre nagyon megértő volt, így fizetett és fizetés nélküli szabadság ötvözésével 5 hétig itthon leszek, és semmi mást nem fogok csinálni, csak teherbeesek, de azt teljes erőből. :D

Végül a  különlegességet fokozandó, és a hosszú hallgatás kompenzálására is, a blogolásban újabb, teljesebb verzióra készülök: úgy tervezem, hogy minden napról kaptok jelentést, méghozzá fotóval együtt. Minden napról valamilyen, az arra a napra jellemző fotót vagy fotókat fogok kirakni, legalábbis így tervezem.

Nos hát akkor nincs is más hátra, mint az indulás. A stimulációm kezdete: november 16. hétfő, azaz tegnap!