A Szent Grál őrzője

Elnézést, úgy látom sikerült felbirizgálnom a kíváncsiságotokat, aztán meg csalárd módon kétnapos késéssel jövök csak a sztori lényegével. Bocsánat, ez nem szándékos dramaturgiai lépés volt az izgalmak fokozására! :D

Egyébként hozzátok hasonlóan engem is eléggé kíváncsivá tett a doktornő rejtélyes kijelentése a lombikok sikertelenségét okozó egyetemleges problémáról, így elég sokat törtem rajta a fejem a találkozásunk előtt. Mivel a doktornő már nem fiatal, és állítása szerint 43 éve foglalkozik meddő párokkal, illetve mivel levelében egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy egy olyan fő problémáról van szó, amit sehol a világon nem kezelnek megfelelően (vagyis ezek szerint kb. mindenhol ismert a dolog), arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem a doktornő nem a gén-, vagy nanotechnológia valamely legújabb vívmányára gondolhat, hanem valami olyasmire, ami tényleg egy alapkérdés, csak a lombikkezelések és a velük járó vizsgálatok során valamilyen okból háttérbe szorult az utóbbi időben legalábbis. Vagyis valami vissza a kályhához típusú meglátásra számítottam.

Na de következzék a megfejtés, találkozásom Dr. Lázár Erikával, és az általa javasolt irányvonallal. Szeretném előrebocsátani, hogy egy erősen szubjektív vélemény következik a saját tapasztalatom alapján, amely tapasztalatot azonban még a mai napig nem egészen sikerült feldolgoznom. :) Mindenkitől elnézést kérek, aki teljes mértékben azonosulni tud a doktornő nézeteivel, vagy akinek már segített. Én egyelőre csak az első benyomásaimra tudok támaszkodni, erről is fogok beszámolni.

Nos tehát, megérkeztem a 9. kerületi címre. Pontos voltam, és mivel a Google térkép utcanézetével előre ellenőriztem, hová kell mennem, nem is keresgéltem tovább. A kaputelefon furcsa volt ugyan, de én azonnal bepötyögtem a kódot, amit kaptam. A csengő viszont meg sem nyekkent, nemhogy jól hallhatóan jelezte volna érkezésemet. 3-4 sikertelen kísérlet után inkább telefonon hívtam a doktornőt, hogy bocsánat, én itt toporgom a kapu előtt, de a kaputelefon mintha nem működne. Továbbra sem sikerült becsengetnem hozzá, így kiküldte értem az asszisztensét. Aki egy kapuval odébb bukkant fel: kiderült, hogy a házszámhoz két kapu tartozik, az első, aminél én próbálkoztam, a gondnokságé. Befelé elhebegtem az asszisztensnőnek, hogy dehát a Google streetview, és bocsánat, így mire a rendelőbe értünk (nem várt előttem senki, azonnali bebocsátást nyertem), ő már értette mi történt. A doktornő azonban nyilván értetlen volt, hogy hirtelen miért is nem működött a kaputelefon, így közös erővel kezdtük el magyarázni neki. Háromszor-négyszer futottunk neki, de valahogy nem és nem ment át az infó (persze lehet sosem látta még a gugli utcanézetes térképét). Így első zavarom a saját bénázásom miatt szinte azonnal átfordult egy általános zavarba: a doktornő (hát hogy is mondjam szépen), eléggé lassúnak, de cserébe kissé arrogánsnak és maximálisan humortalannak tűnt. Innentől én már teljesen lefagytam, sok minden nekem sem jutott eszembe, vagy nem tudtam megfelelően reagálni rá, és az emlékeim is kissé zavarosak, annyira egy helyben toporgott innentől az agyam a csodálkozástól.
Mindeközben ugyanis kezdtem felfogni a környezetemet is, ami szintén megdöbbentő volt. A doktornő, aki állítása szerint a lombikközpontoknál sokkal jobb eredményekkel kezeli a meddőséget, egy olyan helyen rendel, ami 10-15 évvel ezelőtt is ósdinak hatott volna. Egy gangos társasház udvari földszinti lakásából leválasztott kéthelyiséges rendelőről beszélünk, kb. 25-30 éves bútorokkal berendezve (tudom, mert gyerekkoromban ugyanebből az elemes bútorcsaládból kaptam az új szobámba...), zsúfolt, kopott, gépek nélkül.
Na jó, közben ismerkedésünk végre elindult, ő rákérdezett, hogy miben segíthet, én ismét elmondtam, hogy alapvetően Gynatrenért jönnék, de egyébként ott a 7 lombik, és ő azt írta/mondta, hogy erre is van valami tuti módszere. Jó, rendben, akkor vegyük fel az adatokat. A szokásos kihallgatás jött: minden alap fizikai és egészségügyi paraméterem, a család kórtörténete, a párom paraméterei. Már ezzel kb. tele lett a kartonom (egy A5-ös méretű lapocska a komplett kórelőzményhez és a kezelésekhez, hm...), és még csak ezután jött a lombikozás. A FET-eket kapásból leminősítette, hogy az nem lombik, majd kissé elvitatkoztunk azon, hogy most akkor a FET államilag támogatható-e az 5 reprodukciós kezelés között, vagy sem. Miután ezeken is túlléptünk, és a friss leleteimet elélebbentettem (az IR-t ő is kvázi gyógyultnak titulálta, hurrá!), következett egy vizsgálat és a rákszűrés. Az utóbbi már éppen esedékes volt, így örültem is, hogy egy füst alatt ez is meglesz. Átfáradtunk a vizsgáló részbe (értsd: tettünk két lépést a szekrénysor mögé), ahol volt egy őskövület vizsgálóasztal és semmi más. Ultrahangnak például semmi nyoma, pedig reménykedtem, hogy akár arra a kérdésre is választ kaphatok, hogy az aktuális ciklusban akkor végülis megvolt-e már a peteérésem.
Na mindegy, akkor maradnak az alapok. Hát, nem volt kellemes. Nemigen kell mondanom, hogy életemben már rengetegszer és rengetegen turkáltak bennem, engem már rég nem izgat egy ilyen vizsgálat, de ez bizony kellemetlen volt. A rákszűrés közben már magamat korholtam, hogy nocsak, amióta viszont megritkultak ezek a turkálások, milyen kis kényes lettem, aztán rájöttem, hogy alighanem inkább a doktornő nem éppen fiatal kezei azok, amik már nem annyira képesek a nagyon finom mozgásra (ideális egy nőgyógyász esetében mondjuk, de ennyin túlteszem magam). Aztán a manuális vizsgálat közben már valóban istenesen megnyomorgatott, és amikor a kérdésre azt válaszoltam, hogy bizony igen, érzékeny, főleg a bal oldalon, a cisztámnál (amiről 5 perccel korábban meséltem neki, valahogy mégis meglepődött), a biztonság kedvéért azt a részt még egyszer átgyúrta, mintha tésztát dagasztott volna. Azt hittem összecsinálom magam, ő meg nyilván puszta kézzel remekül levett minden adatot a cisztámról....
Na, öltözés után viszont végre elérkeztünk a titok nyitjához, azaz immár a doktornő kezdett „mesélésbe” a teendőket illetően. 
Mellesleg mindeközben egyetlen másodpercre sem merült fel benne, hogy itt most az történik, hogy ÉN meghallgatom őt, hogy mit tanácsol, majd ÉN eldöntöm, hogy ezzel egyetértek-e és bele akarok-e vágni, és ő ezek után rendeli el a konkrétumokat. Nem, a doktornő az első másodperctől tényként közölte, hogy mit KELL tennem.

És akkor a lényeg, a nagy titok: a progeszteron. Szerinte kb. legalább minden negyedik (vagy mennyit mondott, erre nem emlékszem pontosan) nő progeszteronhiányban szenved, és ez az arány lombikban még magasabb. Ezt ugyan látszólag kezelik a lombikközpontok a progipótlással, ám az szintetikus, így a szervezet csak nagyon kevéssé tudja hasznosítani (ugyanezt mondta az infrás doki is, ő erre írta nekem a Women's Cream-et). A vérben azonban ott van, a vértesztek kimutatják, így a lombik végi ellenőrző vérvételkor szép eredményeket produkálunk progeszteronból legalábbis, és ki sem derül, hogy valójában az alacsony progeszteronszint az oka, hogy nem lett belőle terhesség. 
Na, én rögtön fellelkesültem, hiszen voltak nálam progi leletek is spontán ciklusokból, amikor nem volt FET sem (habár elég régiek voltak, de legalább akkortájt készültek, amikor javában zajlottak a beültetések). Örömmel böktem őket az orra elé, ám jött a meglepetés: a 48 nmol/L-es eredményemet nagyon alacsonynak, a 79-eset már jobbnak, ám még mindig kevésnek titulálta. Holott a referenciatartomány alapján luteális fázisban 16-59 között jó... Leesett az állam, mire közölte, 100-120 körül a megfelelő, de legalább 90-100-nak kell lennie. Na de majd szépen megnézzük, nekem most mennyi, és aztán ha kell, szépen beállítjuk a progiszintemet.

És akkor belevágott, hogy mi a teendő: először is, hőmérőzés! Bazális hőmérséklet mérése speciális hőmérővel, amit mindjárt ad nekem, és már sorolta is a szabályokat. Nagyon jó kislány voltam, és nem nevettem fel, csak finoman megjegyeztem, hogy hosszú évek óta csinálom (kb. 10 éve), bár a lombikok alatt meg mostanában már hanyagoltam. Jajj de jó, mutassam. Telefon elő, fertilityfriend belő, mutatom. Oké, de akkor nála ne úgy, hanem emígy. És sorolja a szabályokat, én meg nem javítottam ki, amikor kihagyott belőle dolgokat, úgyis tudom, hogyan kell. Majd a végén benyögi, hogy akkor a lényeg: nem akárhol kell ám mérni. Jajj, de szuper, mérhetem hüvelyben - gondoltam én naív. Hát nem, szinte diadalittasan vágta ki: a végbélben. Roppant udvarias tudok és szoktam általában lenni, de erre egyetlen szóval válaszoltam: Nem! Miért nem? Bocsásson meg, de én nem, nem fogom ott mérni. Na, erre jött először az orvosi levezetés (ott a legpontosabb, a többi hely csal - igen, tudom, nem érdekel, gondoltam); majd a zsörtölődés, hogy bezzeg a szocializmusban, amíg a nők nem tanulták el a nyugati nők hisztikéit, zokszó nélkül mérték végbélben; majd a faggatózás, de hogy miért nem. Mindenféle értelmes indokkal próbáltam elkerülni, hogy azt kelljen neki mondanom, azért, mert az nem bejárat, és slussz, nem teszek semmit a fenekembe, semmilyen okból. Végül beláttam, hogy okosabb enged, így megnyugtattam, hogy jó, akkor én is ott mérem majd. Nem, nem fogom végbélben mérni, maradok a szájnál, nem kell tudnia. Ha össze-vissza értékeim lesznek és rájön, akkor ott és akkor hagyjuk abba a mérést és pont.
Szóval hőmérőzünk, és az  első teljesen mért ciklusban kell 3. és 21. napi hormonsor (a szokásosak), de persze ez sem jó neki, ha én viszem, neeeem, nekem a város másik végébe, a Szent István kórházba, a Nagyvárad térre kell átbumliznom majd reggel 7-re, és az eredményeim majd a doktornőnél landolnak, nem nálam. Csodálatos.
Ja, és még a páromnak kellene elmenni andrológiai vizsgálatra, ami sosem fog bekövetkezni. A lombikhoz megcsinálta a kötelező köröket, de ezen kívül nem lesz rá hajlandó, az tuti, ismerem.

Na és ha mindkettőnk eredményei meglesznek, meg majd nekem az első hőgörbém (amit papíron kell vezetnem és majd küldjek el emailben), utána megbeszéljük hogyan tovább.
A Gynatrent felírta, rendeljem meg, váltsam ki, és mehetünk oltatni.

Azt hiszem kb. ennyi volt. Kitámolyogtam az elhasznált műanyag kerti székekkel berendezett váróba, és majdnem elbőgtem magam. Erre ment el 1 órám és 20 000 forintom megint? Erre? Alig tértem magamhoz.
Folytatása következik, mert nem, ez a sztori sem ért még véget.