Segítsetek kérlek

Sziasztok Drágáim! Nagy örömmel látom, hogy újra egészen szép kis olvasótábor alakult ki. Bízom benne, hogy a szerencsétlenkedéseimről szóló mesékkel kicsit segíteni is tudok nektek, ha mást nem, hát azt megmutatván, hogy ne csináljátok a dolgokat! :D

Most viszont én szeretnék egy kis segítséget kérni tőletek. Egy ismerőssel való beszélgetés során merült fel egy érdekes kérdés a lombik kapcsán, ami erősen gondolkodóba ejtetett, de erre vonatkozóan szinte lehetetlen normális információkat szerezni. Ebben számítanék most rátok. :)

Szóval, ha szabad kérnem, akiknek már sikerült lombikból teherbe esniük (kihordott, vagy legalábbis a 12. héten túli terhességre gondolok), legyenek már olyan drágák, és erre a bejegyzésre adott megjegyzésben írják meg, hogy teljes IVF-ből (azaz stimulált ciklusban nyert friss petesejtből származó embrióval), vagy CRYO/FET beültetésből (azaz fagyibabákat visszakapva) jött-e létre a terhesség. Elegendő annyit írni, hogy stimu vagy FET. Annyit szeretnék még kérni, hogy mindenki csak a saját nevében nyilatkozzon, ne az ismerősökről, vagy hallott/olvasott sztorikról, kivéve, ha teljesen biztos benne, hogy rajta kívül senki más nem fog ugyanerre az esetre hivatkozni!

Hálásan köszönöm a segítségeteket előre is! Az összegzett eredménnyel, illetve hogy pontosan miért is kérdeztem mindezt, majd jövök egy külön posztban.

Hajrá Zoltán!

Bocsánat, de a mai nap jó hírét szeretném megosztani azokkal, akiknek esetleg eddig kimaradt. Én legalábbis ma értesültem róla, és mint rögzött télutálót, nagyon megörvendeztetett. 

Szóval Hölgyek, igen, kutya hideg jön, de kitartás, a tél az utolsókat rúgja, a tavasz dokumentáltan közeledik, ugyanis Zoltán elindult haza!!! Zoltán, az egyetlen GPS-jeladós gemenci fekete gólya elindult afrikai telelőhelyéről vissza Magyarországra! Sőt, mi több, az út egyharmadát már meg is tette.

Éljen Zoltán, szurkoljunk neki (és társainak), hogy épségben hazaérjen! Azt hiszem, itt sokan várjuk a gólyákat. :)

http://gemenczrt.hu/aktualis/gps-jelados-fekete-golyak/

Fájdalomcsillapítás - vigyázat!

A sok mesélés közepette majdnem elfelejtkeztem egy dologról, amit mindenképp szerettem volna megosztani veletek. Alighanem sokaknak segíthet a teherbeesés megkönnyítésében a dolog, és úgy gondolom, hozzám hasonlóan másokat sem világosítanak fel erről az orvosok.

Bár a laparoszkópos műtétem során nem sikerült szövetmintát venni, az endometriózis hivatalosan szerepel a diagnózisaim között. A tüneteit nagyjából 16-17 éves korom óta produkálom, és ezek között előkelő helyen szerepelt természetesen az igen erős menstruációs fájdalom. Tini koromban szinte mindig, de később is, a fogamzásgátló szedésének szüneteiben olyan erős görcseim voltak, amik végül hányáshoz, nem ritkán ájulásszerű állapothoz vezettek. Furcsán hangozhat, hogy fogamzásgátlót szedtem, de bizony fiatal felnőtt korom döntő részében erre rákényszerültem, éppen emiatt az erős fájdalom miatt. Amikor (még) nem szedhettem az antibébi tablettát, csak a legerősebb fájdalomcsillapítók működtek, végül maradtam a Cataflamnál, de abból is gyakran 2-3 szem is kellett, mire hatott. És a vényköteles, 50 mg-os változatról beszélek, nem a Dolo-ról, amit vény nélkül is lehet kapni. Ez utóbbiról viszont érdemes tudni, hogy mindössze annyiban különbözik a vénykötelestől, hogy fele akkora a hatóanyagtartalma (a vényköteles 50 mg-os, a Dolo pedig 25 mg-os), így én például anno nagyon örültem neki, amikor megjelent a patikákban, hiszen tudtam, csak annyi a dolgom, hogy eleve kétszeres adagot vegyek be...
Egy szó, mint száz: általában csak a Cataflam-ot kapkodva bírtam ki a menzeszeket, ha néha megpróbáltam, hogy mégsem vettem be azonnal gyógyszert, ritkán volt sikerem, többnyire végül annyira erős lett a fájdalom, hogy utána a szokásosnál is több gyógyszer kellett, hogy csillapítsam.

Azt ugyan tudtam, hogy a Cataflam a teherbeesést nehezíti, erről néha próbáltam is faggatni az orvosokat, de csak a vállukat vonogatták, vagy állították, hogy ez nem igaz. Netes keresgéléseim sem hoztak eredményt, hogy pontosan mit is jelent ez, hol és milyen módon avatkozik be a gyógyszer a rendszerbe. Így végül abban maradtam magammal, hogy a betegtájékoztató azon mondata, miszerint aki teherbe akar esni, csak indokolt esetben szedjen Cataflamot, rám sajnos igaz, így nincs is nagyon választásom.

Aztán 2015 karácsonyán történt valami. A céges karácsonyi buli kezdete előtt az egyik, mellettem ülő kolléganő, akinek nagyon gyakran fáj a feje, ismét migrénnel küzdött, ezért Algoflexet akart bevenni, de előtte megjegyezte: remélem nem lesz gond, ha iszom rá némi bort. Gyorsan rászóltam, hogy mielőtt bekapná a gyógyszert, talán nézzünk erre rá, ha mindenképp szeretne az este folyamán bort is fogyasztani. Mindketten visszaültünk a gépünk elé, külön-külön rákerestünk az Algoflex tájékoztatójára, elkezdtük pörgetni az ellenjavallatokat, mellékhatásokat, aztán egyszercsak megfelejtkeztem a kolléganőről, a borról és a karácsonyi partiról is. Az Algoflex betegtájékoztatójában ugyanis a Cataflammal ellentétben egyértelműen szerepelt: a gyógyszer hatóanyaga megakadályozhatja az ovulációt. Gyorsan rágugliztam, és most már pillanatok alatt meglett, amit eddig nem találtam, sőt, mint kiderült, alig pár hónappal korábban publikálták egy ezirányú kutatás eredményeit.

A kutatás során egészséges szülőképes korú nőknek adtak naponta különböző ún. nem-szteroid fájdalomcsillapítókat a ciklusuk 10. napjától, majd a ciklusok nyomonkövetésével kiderült, hogy ezek az esetek túlnyomó többségében megakadályozták az ovulációt, a progeszteron szintet jelentősen csökkentették (ovuláció nélkül ez természetes), sőt, cisztákat is képeztek a petefészken. A különböző hatóanyagok közül a diklofenák (a Cataflam és sok ismert fájdalomcsillapító krém, például Voltaren, Diclac hatóanyaga) bizonyult a legkárosabbnak: az azt szedő nők mindössze 6,3%-ának volt peteérése az adott ciklusban, azaz 93%-ban megakadályozta a peteérést. A következő ciklusban, a fájdalomcsillapítók elhagyásával a peteérés helyreállt. Diklofenákból napi 100 mg-nyit (azaz kétszemnyit a vényköteles Cataflamból) kaptak az alanyok. Természetesen nem csak a diklofenákot vizsgálták, hanem a naproxént (pl. Apranax) és az etorikoxib-ot is (itthon úgy tűnik ez nem elterjedt), azok valamelyest kevésbé voltak "hatásosak" az ovuláció megakadályozásában, de még így is hasonlóan döbbenetes eredményt hoztak.

Teljesen ledöbbentem a kutatási eredményeket olvasva, kis híján sírva fakadtam azt végig gondolva, hogy még azzal együtt is, hogy csak a menzesz előtti 1-2 napon és általában a menzesz első napján vettem be Cataflamot, az elmúlt sok év alatt összesen mennyi gyógyszert szedtem be, és ezzel mekkora kárt okozhattam az egyébként is rosszul működő hormonháztartásomnak.
Aztán kicsit később még nagyobb döbbenet volt, amikor eszembe jutott a 2015-ös, 10-es HCG-vel végződött, majdnem sikerült beültetés. Az a beültetés eleve rosszul indult: Krizsa úgy döntött, hogy bár fagyasztott embrió beültetés lesz, kivételesen a spontán ciklus helyett inkább megpróbálkozik azzal, hogy épített ciklus legyen. De alig kezdtem el a Suprefactos és Estrofem-es kezelést, minden korábbi negatív rekordot felülmúlva, a 9. ciklusnapon újra megjött a menzeszem, a méhnyálkahártya teljesen levált, és újra kellett kezdeni a ciklus építését. Ebben a szerencsétlenül indult ciklusban kaptam vissza azokat az embriókat, amik kivételesen "sikeresen" beágyazódtak ugyan, de végül alig háromnapnyi, egyébként egyre gyengülő pozitív teszt után véget is ért a háromnapos csoda. A dokival együtt sosem értettük, hogy mi történt, miért jött meg újra a vérzésem a kilencedik napon. Nos, az a ciklus, amit építeni kezdtünk, egy egyhetes római vakáció alatt indult. Egy hét városnézés, az akkor még szokásos extra fájdalmas menzesszel súlyosbítva? Kétségbe voltam esve, ezért már a megelőző napokban, és a menzesz elején is, kb. 1 hétig, a szokásosnál sokkal nagyobb adagban, szinte cukorkaként ettem a Cataflamot, csak hogy kibírjam a városnézést. Mióta olvastam erről a kutatásról, erős bennem a gyanú, hogy ennek volt köszönhető az újabb menzesz.

Nos, én amióta ezt a kutatási eredményt megtaláltam, nem vettem be egyetlen szem fájdalomcsillapítót sem. Immár 15 hónapja, egyetlen szem Cataflam, egyetlen nyomásnyi Diclac vagy Apranax krém (korábban néha ilyeneket is használtam ízületi fájdalmak miatt), semmit nem használok. A vicces az, hogy a korábbi erős menstruációs görcsök már nincsenek. Fáj, nem mondom, de közel sem annyira, többnyire simán bírom fájdalomcsillapító nélkül is. Melegítő tapaszt szoktam néha használni, de ennyi. Igaz, az utóbbi időben kezd újra erősödni a fájdalom, így némileg tartok tőle, hogy mi lesz a folytatásban, de bízom benne, hogy lényegesen nem lesz rosszabb. Felmerült mondjuk bennem, hogy eddig is azért volt egyedül csak a Cataflam hatásos, mert valójában ugye gyulladáscsökkentő, és endometriózisnál az elvándorolt méhnyálkahártya telepek gyulladást okoznak a kiürülni nem tudó vérzés miatt. Ilyen szempontból viszont ha esetleg vannak jelenleg is aktív endós telepek bennem, akkor ezekben a gyulladást csökkenthette a korábban szedett Cataflam, és okozhatja ez, hogy az elhagyásával lassan újra egyre erősebb a fájdalom, azaz bár a hormonoknak nem tesz jót a diklofenák, az endó ellen a gyulladáscsökkentés miatt esetleg valamennyire mégiscsak jó volt. Nem tudom, hogy ezt jól sejtem-e, és orvossal sem beszéltem erről, mert korábban is hiába kérdeztem őket, hogy pontosan miért is nem jó a Cataflam teherbeesni vágyók számára. Azt mindenesetre továbbra is tartom, hogy semmilyen fájdalomcsillapítót, és lehetőség szerint gyógyszert sem veszek be.

Javaslom nektek is, hgy ha bármilyen okból viszonylag rendszeresen szedtek fájdalomcsillapító tablettákat, vagy használtok krémeket, tapaszokat, próbáljatok helyettük valamilyen alternatív, lehetőleg természetes megoldást találni. Nem csak a teherbesesést akadályozzák, számtalan egyéb, elég komoly kockázata van a szedésüknek/használatuknak.

Tisztázzuk le

Az elmúlt kb. két hétben végülis elég sok mindenről írtam nektek, illetve az elmúlt kb. 1 hónapban viszonylag zajlottak az események, ideje lenne letisztázni, hogy akkor hol tartunk, és mik a teendők. Nekem is össze kell ezt raknom fejben, és talán Titeket is érdekel.

Amit tudunk tehát:

1. a pajzsmirigy jónak tűnik most, még a Hashimoto állása is bíztató képet mutat laikus szemmel pusztán a hormonok alapján;
2. a prolaktinom elég magas volt a méréskor január elején, de nem olyan régen kezdtem normálisra visszaépíteni a gyógyszeradagolásomat, és még mindig nem értem el a célt, ahhoz képest tűrhető volt az értékem;
3. az endometriózisról most nem sokat tudok, csak annyit, hogy a CA 125 értékem lényegében nem változott, bízom benne, hogy akkor a hasamban lévő helyzet sem (utolsó állás szerint egy kétcentis ciszta van a bal petefészkemen, illetve ha hihetek az infrakamerás vizsgálatnak, akkor 2-3 kis képlet a méhfalban);
4. az inzulinrezisztencia viszont a friss lelet alapján nagyjából gyógyultnak is minősíthető;
5. kiderült viszont elvileg némi ételintolerancia: tejfehérje, tojásfehérje, talán glutén, továbbá magvak, rizs, burgonya, és némi zöldség.

Ezek és a doktornő rendelvényei alapján az alábbiak a rövidebb távú tervek és célok:

1.  A hőmérőzés folytatása és lehetőség szerint a következő ciklusban a 3. és 21. napi hormonsor megnézése, majd az eredmények alapján a szükséges kezelés megkezdése (már amennyiben a javasolt terápiával szemben nem lesznek komoly fenntartásaim);
2. látogatás egy gasztroenterológusnál a teendők, illetve annak tisztázására, hogy mivel a gluténre a kétféle vizsgálat látszólag ellentétes eredményt hozott, ezzel mi a helyzet;
3. az előbbi alapján esetleg egyeztetés egy dietetikussal személyesen is (a vizsgálat részeként írásban kaptam némileg személyre szabott tanácsokat, de ennél pontosabb instrukciók kellenének), és a megfelelő diéta elkezdése (anyám, segíts, az kemény lesz!);
4. a Gynatren kúra befejezése;
5. látogatás az endokrinológusomnál, a prolaktinszintem újabb ellenőrzésével, és vele is megszakértetni a pajzsmirigy eredményeimet;
6.  és mindezek közben vagy után, vissza a Kaáliba egy újabb FET-re, persze attól függően, hogy a különböző szálakon milyen eredmények, javaslatok születnek.

Na, hát unatkozni nem fogok. Most ott tartok, hogy megvan az időpont az endokrinológushoz, hát, addig bőven lesz időm még helyretenni a prolaktinszintemet, május 9-én tudok csak menni. :( Nem túl jó, de ez van, ez kivételesen állami rendelés, nincs variálás.
Gasztroenterológust pedig most keresgélek, reményeim szerint legkésőbb holnapra már lesz is időpontom valahol. Mármint holnapig kapok valahová időpontot.

Ja, és mindezek közepette a privátos terveink is csinosak idénre: egyrészt májusban megint jön egy kis utazgatás (kétszer 1 hét a hónap eleji és végi hosszú hétvégés heteken), amit lassan igazán ideje lesz elkezdeni megszervezni; másrészt úgy tűnik, hogy idén talán tényleg elköltözünk, méghozzá vidékre. A cél természetesen egy nagyobb, családalapításra alkalmas lakás, de lehetőleg inkább kertes ház vásárlása. Alapból is elegünk van a mostani lakóhelyünkből (panel lakás), másrészt én titkon abban is reménykedem, hogy hátha a "fészekrakás" teljes sikert hoz. :D
Mindez persze nem lesz egy sétagalopp, azt hiszem izgalmas évnek nézünk elébe. :D

Oltatunk

A mellékhatások körüli pánikolást követően tehát megrendeltem újra az oltást, és elmentünk az első szúratásra. Ez így elsőre már sima menetnek hangzik ugyan, de ismertek... :D
Igazából ténylegesen csak egy dologtól tartottam: Ő most fog szembesülni a doktornővel és a rendelővel, és mivel sok szempontból még nálam is kritikusabb alkat, joggal tartottam tőle, hogy már az elején elszakad nála a cérna. És ha ez végül nem is következett be, érdekes momentumok akadtak azért. :)

Kezdődött ott, hogy rengetegen voltak, és piszok lassan haladtunk. Kissé össze is zavarodtam, úgy tudtam, hogy kifejezetten oltási nap van, amit én úgy értelmeztem, hogy normál rendelés nincsen, mégis, egy-egy páciens, vagy egy páros kb. 20 - 25 percig is bent volt. Már vagy másfél órája vártunk, mire bejutottunk, Ő addigra már nagyon ideges volt, de én sem örültem neki, hogy este negyed 8-kor még a váróban ültünk, miközben a hazaút 1 órás...
Aztán bejutottunk végre, és Ő is megláthatta, miről beszéltem. Időnként rásandítottam, és láttam rajta, hogy ő csak azért vette nálam jobban ezt a kanyart, mert már nem érte felkészületlenül. Így is vágott arcokat, pláne, amikor rájöttünk, hogy de, oltási nap van, de a doktornőnek két ember megszúrása 20 percbe telik. Az első igazi meghökkentő történés az volt, hogy amikor az első dobozból elővette az ampullákat, az egyiket egész egyszerűen leejtette, és az eltört. Egy 7 000 forintos ampulla... Amiből egyetlen darabot tudtommal nem lehet rendelni, csak egy dobozzal, ami már 21 000 forint. Ez szaladt rajtam azonnal keresztül, és azt hittem, hogy rögtön felnevetek. Valahogy annyira abszurd volt a dolog, hogy nem mertem se a doktornőre, se Rá nézni, csak lesütöttem a szemem, igyekeztem nem vágni pofákat (biztosan nem sikerült, sosem megy, mindig az arcomra van írva, amit valójában gondolok), és meg sem szólaltam, nehogy hangosan felnevessek. Csak vártam, gondoltam majd a doktornő megmondja, hogy ilyenkor mi van. Így is lett, valakinek a maradékából, vagy miből vett ki egy pótampullát. Azt mondta már fáradt a keze, ezt mondjuk simán el is hiszem.
Miután sikeresen mégis lett megfelelő számú ampullányi oltóanyagunk, jött a szúrás. Mint kiderült nem is fenékbe, hanem a csípő feletti izomba megy a szúrás. Ehhez megfelelően kell beállni, hogy ellazuljon, hát az szerintem kész kabaré volt, mire sikerült megfelelő pózba vágni magunkat. Én voltam az első, és a régi olvasók talán emlékeznek rá, hogy masszív tűfóbiám van, így eléggé aggódtam (gyerekkoromban egy farba adott injekciónál ráfeszítettem, és belém tört a tű is, szóval okkal tartottam a dologtól). De egy dolgot meg kell hagyni: a doktornő nagyon ügyesen és trükkösen szúr, szinte észre sem lehet venni. A bal kezével, nyitott tenyérrel rácsap az ember derekára a szúrás helye mellett. Nem túlságosan, csak annyira, ami egy picit csíp, az ember egy egész tenyérnyi területen érzi ezt a pici szurkáló érzést, és közben a másik kezével beadja a szurit. Alig erősebb a szúrás fájdalma, mint a tenyércsapás nyomán a sok pici szúró érzés, elsőre tényleg meglepett, amikor rájöttem, hogy közben már belém is döfte a tűt. Teljesen felszabadultam a megkönnyebbüléstől, aztán jött az oltás vicces része: úgy tűnik a doktornő nem szereti leragasztani a vattakupacot, ő az alsó ruházattal igyekszik azt fixálni a szúrás helye felett. Igen, jól értettétek, a doktornő törekszik erre, vagyis nekiállt felöltöztetni! Majd ő, én ne nyúljak hozzá, ezzel megpróbálta a csípőbugyimat a derekamon lévő szúrás fölé rángatni. Komolyan mondom, soha életemben nem volt olyan bugyim, ami addig ért volna, ahol a szúrás volt. Viszont egy nagyon rugalmas varrás nélküli bugyi volt rajtam, így a szúrás felőli oldalát sikerült szinte a gyomrom magasságáig felrántania. Még nevetni sem tudtam, ezen megint annyira meglepődtem. :) A Pasinál persze még érdekesebben alakult az öltöztetés, egyszerűen sem az alsónadrágja, sem a nadrágja nem nagypapa fazonú volt, azaz nem ért hónaljig, bárhogy próbálta is a doktornő ilyen mértékű nyúlásra bírni. Így Ő végül mégiscsak ragasztót kapott, a mázlista. :D

Aztán a távozás után jött a kevésbé vicces része a dolognak: az előtérben való némi beszélgetés után a metró felé tartottunk, kb. 10-15 perccel a szúrás után, amikor Őt elkezdte rázni a hideg, de nagyon durván, szemmel láthatóan rángatózott tőle. Majd egy perc múlva a beszéde elkezdett nehezen érthetővé, kásássá válni, mondta is, hogy egyszerűen egy pillanat alatt elzsibbadt a szája. Baromira megijedtem, onnantól azt figyeltem, hogy lesz-e rajta kiütés, feldagad-e a nyaka, szája vagy az arca a szája körül (azaz kezdődik-e ez anafilaxiás sokk). Gyorsan szétnéztem, addigra már az Üllői úton voltunk, a SOTE Klinikákkal szemben. Ha picit is rosszabbodott volna az állapota, berongyoltam volna oda. De végül ennyiben is maradt a dolog, ezek a tünetei néhány perc alatt elmúltak, újabbak pedig nem jöttek. De mondanom se kell, hogy nagyon megijedtem, egész este és másnap is árgus szemekkel figyeltem, hogy minden rendben van-e vele.

Azóta már a második oltást is megkaptuk, ennyi alapján azt mondhatom, hogy nálam a szúrás utáni kb. 24 órában nagyon komoly só- és ezzel vízháztartási gondokat okoz az oltás. A szám szó szerint taplószárazra szárad ki, nem győzök inni, minden élelmiszert túlsózottnak érzek, és őszintén szólva a vécézéssel is gondok vannak a visszatartott víz miatt, bocsánat, de mindkét változatnál. Sőt, ami azt illeti, a pisilésnél még ijesztőbb is a dolog. Azt hiszem megpróbálok majd ennek utánajárni, hogy mi az oka, hátha valami egyéb problémára utal.

Ami az egyéb, doktornő által elrendelt kezelést illeti, egyelőre semmi extra nem történt. Amikor először jártam nála, akkor a ciklus közepén jártam, a hőmérést sem kezdtem el. A következő ciklusban (a mostaniban) elkezdtem, de a 3. napi vérvételhez nem jól jöttek ki a napok: az első két napon annyira vacakul voltam, hogy itthonról dolgoztam, az irodába sem tudtam bemenni, a 3-4. nap meg hétvégére esett. Így a vérvételek csúsznak, csak a hőmet mérem, ami teljesen össze-vissza alakult eddig. Egyrészt mivel már vagy 1,5 hete szinte állandóan fáj a torkom, és amikor rosszabb, akkor a hőm is megugrik, még ha nem is lesz kifejezett hőemelkedésem sem; másrészt meg az oltások után is ugrott mindkét alkalommal 3 tizedet a hőm. Ja, és még hétvégén sem vagyok hajlandó a mérés miatt korábban kelni, így azokon a napokon is kiugróan magas a hőm. Az eredmény ennek megfelelően egy teljesen kaotikus cikk-cakk, kenhetem a hajamra. :)

Na, hát itt tartunk a doktornővel indított vonallal.
A többiről majd a folytatásban. Jövök, amikor tudok, de lehet megint csak a hétvégén tudok majd írni. Addig is az erő legyen veletek! :)

Hajrá Gynatren - vagy mégsem?!?

Miután dűlőre jutottam magammal, meg is rendeltem a felírt 4 doboznyi oltást a Pharmaexpressztől. Már ebben a fázisban tartottunk, amikor Ő (teljesen jogosan) elkezdte feszegetni, hogy na jó, de mi a helyzet a mellékhatásokkal? Tudjuk, hogy pontosan mi várható, vagy csak úgy vakon beadatjuk? Teljesen igaza volt, én naívan két dolog miatt nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget: egyrészt egy Gynevac-os kezelést már kaptam évekkel ezelőtt, és nem volt semmilyen bajom tőle, másrészt a Sváby műsorban is elhangzott, hogy azért is volt nagyon jó gyógyszer a Gynevac, mert semmilyen mellékhatása nem volt. Így utólag visszagondolva abban már nem vagyok biztos, hogy ez a mondat pontosan kinek a szájából hangzott el, bár nyilván a doktornő tehetett ilyen kijelentést a több évtizednyi oltás után.
Na de, ez most valóban már nem a Gynevac, mégiscsak meg kellene nézni, hogy mi áll a betegtájékoztatójában. A neten természetesen elérhető, és nekem még az sem gond, hogy németül van, még viszonylag jól megértem a németet, amit meg nem, arra ott vannak a szótárak.
Túl sokat nem is kellett szótárazgatnom, igen hamar kirajzolódott a kép, hogy milyen problémák merülhetnek fel, illetve milyen esetekben nem ajánlatos az alkalmazása. És persze rögtön le is fagytam, mert volt némi bökkenő.

Végső soron ugyan viszonylag általános, oltásokkal kapcsolatos mellékhatásokat emlegettek (influenzaszerű tünetek, láz), de ritka esetekben neurológiai panaszokat (zsibbadás, átmeneti bénulásérzés, látászavarok), keringési panaszokat (akár keringésleállást), illetve köhögőrohamokat, légzési nehézséget és allergiás reakciókat, végső esetben anafilaxiás sokkot is okozhat. Ez utóbbit többször is megemlíti a tájékoztató, azaz viszonylag hangsúlyozza, még ha nagyon kicsi is az esélye. Ennél is ijesztőbb volt azonban a kifejezett ellenjavallatok felsorolása: abban előkelő helyen szerepelt az immunrendszer megbetegedései, mint például az autoimmun betegségek. Csak ültem a monitorra meredve. Ez komoly? Autoimmun esetén kifejezetten ellenjavallt a beadása? De hát nekem Hashimoto-m, azaz autoimmun pajzsmirigyalulműködésem van, és ezt a doktornőnek is elmondtam! Ő meg simán felírta nekem? Elkezdtem vadul keresgélni, hogy pontosan miért és milyen problémát jelenthet, ha ilyen betegség mellett adják be az oltást. Még ha nem is annyira kifejezetten a Gynatren kapcsán, de más oltásokkal összefüggésben hamar megtaláltam a választ: nyilvánvalóan az oltás legyengített kórokozók bejuttatásával az immunrendszert "kényszeríti" a megfelelő válaszra. Na de ha beteg az immunrendszer, akkor lehet, hogy nem a megfelelő reakció alakul ki. Túl sok konkrétumot nem találtam, de úgy tűnt, hogy autoimmunnál az alap autoimmun betegséget erősítheti fel. Csodálatos, épp most örvendeztem ki magam, hogy az anti-TPO-m végre normális tartományban van, talán végre gyógyul az a hülye Hashimoto... De azon is bepánikoltam, hogy egy hülyén működő immunrendszernél akár a túlzott allergiás reakció esélye is sokkal nagyobb lehet, legalábbis laikusként ezt simán elképzelhetőnek tartom. Végülis, ha az immunrendszeremen a saját szervezetemet (esetemben a pajzsmirigyet) támadja, mit fog kezdeni egy oltással? Amióta autoimmunom van, még sosem kaptam oltást, így fogalmam sincs, az viszont biztos, hogy korábban ételallergia miatt már többször kerültem kórházba vagy kórházi/orvosi ügyeletre anafilaxiás sokk veszélyével. És akkor még autoimmunom se volt, vagyis elvileg azóta az immunrendszerem még jobban meghülyült. Ha én most kapok egy ilyen sokkot, még a pozitív esetben is, azaz ha nem fulladok meg, az akut és az utókezelés is kőkemény szteroidokból áll. Heteken, akár hónapokon át is szedhetek majd szteroidot (volt kolléganőmmel ez megtörtént, mentőt kellett hozzá hívni, épphogy meg tudták menteni, és aztán hónapokig szteroidozták). Na most egy ilyen kezelést követően bele sem merek gondolni, hogy az én hormonjaim mennyire hülyülnének meg, és mennyi időbe telne, mire helyre állnának, és újra gondolhatnék a teherbeesésre (de azért nagyságrendileg hónapokban mérendő, akár a kezeléssel együtt 1-1,5 évet is veszíthetnék simán, ha egy-egy stimulált lombik után 2-3 hónap minimum, mire elkezd a szervezetem visszatérni a normális kerékvágásba). Oké, ez a legdurvább szcenárió, de világéletemben az az ember voltam, akivel szinte minden megtörtént, amire a dokik azt mondták, hogy á, olyan úgysem lehet, és szinte semmi, amire azt mondták, hogy az akkor úgy lesz. Nálam orvosilag mindig bejönnek a szinte lehetetlen dolgok.
És akkor ott van Ő is, nyilvánvalóan, akinek legjobb tudomásom szerint van gyógyszerérzékenysége, és ilyen okból már szintén volt anafilaxiás sokk közeli állapotban. Ráadásul olyan a szakmája, hogy ha nála jön ki egy ilyen reakció, akkor utána jó eséllyel nem fogja tudni folytatni a képzettsége szerinti munkát.

Mondanom se kell, baromira bepánikoltam és mérges is lettem, mert még ha az általános dolgokat figyelmen kívül is hagyom (és ide tartozik az erős allergiás reakció is, hiszen végső soron minden gyógyszerre ráírják), akkor is, az autoimmunos ellenjavallat elég konkrét, és engem kifejezetten érint.
Az oltás viszont már laza 83 000 forintért meg volt rendelve, sőt, aznap már mentünk is volna oltatni. Végül abban maradtunk Vele, hogy majd megpróbálom a gyógyszerésszel tisztázni a dolgot első körben, és ha ő nem tud segíteni, akkor elmegyünk a doktornőhöz, és alaposan kifaggatom, mielőtt beadná.

Mázlimra a Pharmaexpressznél a hölgy nagyon kedves és segítőkész volt, elég alaposan meg tudtam vele beszélni a dolgot, végighallgatta az aggályaimat, és igyekezett segíteni. Ő is azt mondta, hogy autoimmun esetében inkább az a gond, hogy az alapbetegség lángolhat fel az oltás miatt, allergiás reakció annyira nem valószínű miatta. Még így is dilemmában voltam, de kiderült, hogy nem vagyok köteles elvinni a megrendelt gyógyszert, gond nélkül el fogják tudni adni másnak, így abban maradtunk, hogy előbb megbeszélem a doktornővel, aztán meglátjuk.

Így is volt, felhívtam a doktornőt, aki kedvesen és nyugodtan elmagyarázta, hogy nem lesz semmi bajom, Hashimotósoknak is szokta adni az oltást, gond nélkül, allergiás reakcióra meg egyáltalán nem volt még tapasztalata, ezen nem kell jobban aggódni, mint bármi más esetében.
A kis lelkem megnyugodott, és újra megrendeltem az oltást, és meg is jelentünk beadatni. De nem is én lettem volna, ha ez a kör simán ment volna. :D
A mese innen folytatódik majd, jó éjszakát! :)

Elmélkedés a Szent Grálról

Bocsánat, ez a hét elég sűrűre sikeredett, sajnos még temetésen is voltunk, és mivel vidékről származom, félnapnyi munka után 120 km-re kellett leautóznunk, majd vissza. Az ember ezt természetesen a családért megteszi, csak ezért említem, hogy ennek megfelelően hullák is vagyunk...

Nos tehát, a Lázár Erika doktornővel való első találkozásomnál hagytam félbe a mesét. Szinte sírva jöttem el a doktornőtől, akkora csalódást éreztem. A buszról felhívtam Őt (egyedül jelentem meg a doktornőnél, hiszen semmi egetrengetőre nem számítottam első alkalommal, plusz ugye rákszűrésem is volt), hogy hazafelé tartok, Ő meg rákérdezett, hogy na, milyen volt? Értelmesen nem tudtam elmakogni a dolgot, csak annyit mondtam, hogy ezt még le kell ülepítenem, meg egyébként sem buszos telefontéma, majd otthon beszéljük meg. Hazafelé emésztgettem a történteket. Akkora sokként éltem meg azt a látogatást (igen, valóban igyekeztem az előző bejegyzésben a lehető legsemlegesebb maradni), hogy magam is éreztem, egyelőre nem látok túl a döbbeneten. Ezért erővel kényszerítettem magam, hogy próbáljam egy kicsit racionális szemszögből végiggondolni a dolgot, hogy megérthessem, volt-e értelme ennek a látogatásnak, és ha igen, micsoda.

Először azt jártam kicsit körbe, hogy mi is okozta pontosan a döbbenetemet, és valóban akkora jelentőséget kell-e neki tulajdonítanom? Világos volt, hogy két dolog miatt fagytam le az agyamról: a doktornő személyisége és a környezete, azaz a rendelő miatt.
Nos, a doktornő valóban érdekes, de ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy egyrészt ő még a szocializmusban nevelkedett (mármint kezdett praktizálni is), amikor még teljesen más alapokon működött a beteg-orvos kapcsolat, mint manapság; másrészt nyilván a korát sem olyan értelemben, hogy eleve van köztünk egy erős generációs különbség (illetve inkább már szinte akár 2 generációnyi is). Ezzel együtt elég sok érdekes felfogású és stílusú orvossal találkoztam már, és ezen túl lehet lendülni, ha mögötte ott van a tudás és alaposság.
A rendelő meg... Az elmúlt egy évtizedben elsősorban magánrendeléseken jártam, különféle orvosi központokban, akik piaci alapon versenyeztek, ennek megfelelően nyilván nagy hangsúlyt fektettek (többnyire) a megjelenésükre is, törekedve arra, hogy az ügyfelek (itt már nem is annyira páciensről beszélünk sokszor) jól érezzék magukat náluk. Ha ehhez van szokva az ember, már rosszul viseli, ha nem ilyen környezetbe kerül. Pedig ha rend és tisztaság van, akkor nem ennek kellene számítania, csak hát már nagyon hozzászoktunk, hogy a rendelő kinézetéből vonjunk le következtetéseket a professzionalizmust illetően is. De megint csak, az "átkosban" szocializálódott doktornőnek nyilván sokkal kisebb az affinitása, hogy ilyesmivel törődjön.
De mint tudjuk, nem mind arany, ami fénylik, illetve fordítva (hogy még egy közmondással fárasszak mindenkit): jó bornak nem kell cégér, vagyis lehet, hogy a rendelőn is túl kellene tenni magam. Mondjuk a konkrét orvosi felszerelések, vagy részben azok hiánya már érdekesebb kérdés...

Na mindegy, miután ilyen frankón levezettem magamban pszichologice, hogy elsősorban mitől mentem le az agyamról, sorra vettem az elhangzottak lényegét is.
Oké, hőmérőzés, csináltam, ismerem, tudom, hogy működik, valójában csak a mérés helyével van gondom, de ha nem bukom le, hogy szájban mérek, miért is ne? (Mondjuk már nagyon ráuntam, de sebaj.)
Progeszteron. Teljesen jogos, ráadásul a magas prolaktinszintjeim mellett hihető is alapvetően. Ugyanakkor érdekes azon elmélázni, hogy akkor hogy is van a dolog a lombikos progipótlással? Mondjuk simán el tudom képzelni, hogy ez valójában (de legalább részben) csak egy hókuszpókusz, abból a célból, hogy a páciens jó kezekben érezze magát, és ne tűnjön úgy, hogy az embriók beültetésével véget is ért a teherbeesés támogatása, innentől magára van hagyva orvosilag. Nekem is volt ilyen érzésem már jó párszor, az ember szinte pánikban azon agyal, hogy hát nem igaz, hogy semmi mást nem lehetne tenni az esélyek növelésére, miért olyan béna a doki? Ha még progit sem ad(at)nának, azt hiszem nagy semminek érezném a lombikot, szóval lehet, hogy valóban alig van hatása, csak pszichológiai okokból adják.
A hormonsor megnézése: naná, igen, köszönöm, kérem! Az elmúlt  kb. 6 évben, amióta küzdünk, talán ha összesen kétszer nézték ezt így meg nekem, ami nyilván idegesített is, így persze, hogy jó ötlet ránézni. Az FSH és LH meg több szempontból is érdekes lehet, egyrészt a viszonylag korai menopauza réme miatt is (az AMH-m sem olyan fényes), másrészt ugye az infrás doki is emlegetett valami PCOS-szerű képleteket a petefészkeimen, bár akkor még egyértelműnek tűnt, hogy még nem az. Ki tudja, azóta mi a helyzet ezekkel, mert tünetelni eléggé hormonális katyvaszra utalóan tünetelek. Szóval a hormonsor jöhet.

DE! A kérdés még a jogosnak tűnő vizsgálatok elrendelése mellett is adott. Ha nem szintetikus progit akar adni, mégis milyen módon akarja majd megemelni az esetlegesen alacsony szintemet? Gondolom nem gyógyszerrel, de akkor hogyan? Jönnek a vitaminok és a gyógynövények? Hát én az utóbbiakra nem nagyon vagyok vevő. Úgy hatnak, mint a gyógyszerek, mégis igen nehéz pontosan adagolni őket, ráadásul a gyógyszerekkel ellentétben nem folytak velük kísérletek, azaz többnyire a népi tapasztalatra alapozva alkalmazzák őket. Egy hirtelen guglis rákeresés valóban ezeket dobta ki a természetes progiemelésre: a felsoroltak között ott virított a barátcserje is, amiről már említettem, hogy ráadásul az agyalapi mirigyre hat, ami nekem régóta (alighanem születésemtől) beteg, és gyógyszeresen sem állítható be teljesen a működése, nyilván nem fogok erre gyógynövényt szedni?
Szóval a gondom az, hogy bár az irányvonal jónak tűnik, látatlanban is erős kétségeim vannak, hogy milyen terápiát javasolna a doktornő, és én azt hajlandó lennék-e követni?

Mire hazaértem, már képes voltam Vele beszélni erről értelmesen is, bár még mindig nagyon erős kétségeim voltak, hogy egyáltalán akarom-e én ezt így csinálni, pláne mennyi értelme van mondjuk újra hőmérőzgetni 7 sikertelen beültetés után. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy már annyi mindenen  mentem/mentünk keresztül, és a csilli-villi közptontokban rendelő orvosok is annyiszor okoztak csalódást, hogy akár ki is próbálhatnám, Lázár doktornő mire megy velem, túl sok veszíteni valóm nincs, és még a végén lehet, hogy tényleg kiderül, hogy mindig a legegyszerűbb  megoldás a jó megoldás. Az alapvizsgálatot érdemes megcsináltatni mindenképp, az eredményt jó lenne tudni, aztán meglátjuk. A Gynatren meg nyilván kell mindenképp, szóval akkor legyen, elhatároztam magam, hogy üsse kő, adok ennek a  dolognak egy esélyt.

A Szent Grál őrzője

Elnézést, úgy látom sikerült felbirizgálnom a kíváncsiságotokat, aztán meg csalárd módon kétnapos késéssel jövök csak a sztori lényegével. Bocsánat, ez nem szándékos dramaturgiai lépés volt az izgalmak fokozására! :D

Egyébként hozzátok hasonlóan engem is eléggé kíváncsivá tett a doktornő rejtélyes kijelentése a lombikok sikertelenségét okozó egyetemleges problémáról, így elég sokat törtem rajta a fejem a találkozásunk előtt. Mivel a doktornő már nem fiatal, és állítása szerint 43 éve foglalkozik meddő párokkal, illetve mivel levelében egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy egy olyan fő problémáról van szó, amit sehol a világon nem kezelnek megfelelően (vagyis ezek szerint kb. mindenhol ismert a dolog), arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem a doktornő nem a gén-, vagy nanotechnológia valamely legújabb vívmányára gondolhat, hanem valami olyasmire, ami tényleg egy alapkérdés, csak a lombikkezelések és a velük járó vizsgálatok során valamilyen okból háttérbe szorult az utóbbi időben legalábbis. Vagyis valami vissza a kályhához típusú meglátásra számítottam.

Na de következzék a megfejtés, találkozásom Dr. Lázár Erikával, és az általa javasolt irányvonallal. Szeretném előrebocsátani, hogy egy erősen szubjektív vélemény következik a saját tapasztalatom alapján, amely tapasztalatot azonban még a mai napig nem egészen sikerült feldolgoznom. :) Mindenkitől elnézést kérek, aki teljes mértékben azonosulni tud a doktornő nézeteivel, vagy akinek már segített. Én egyelőre csak az első benyomásaimra tudok támaszkodni, erről is fogok beszámolni.

Nos tehát, megérkeztem a 9. kerületi címre. Pontos voltam, és mivel a Google térkép utcanézetével előre ellenőriztem, hová kell mennem, nem is keresgéltem tovább. A kaputelefon furcsa volt ugyan, de én azonnal bepötyögtem a kódot, amit kaptam. A csengő viszont meg sem nyekkent, nemhogy jól hallhatóan jelezte volna érkezésemet. 3-4 sikertelen kísérlet után inkább telefonon hívtam a doktornőt, hogy bocsánat, én itt toporgom a kapu előtt, de a kaputelefon mintha nem működne. Továbbra sem sikerült becsengetnem hozzá, így kiküldte értem az asszisztensét. Aki egy kapuval odébb bukkant fel: kiderült, hogy a házszámhoz két kapu tartozik, az első, aminél én próbálkoztam, a gondnokságé. Befelé elhebegtem az asszisztensnőnek, hogy dehát a Google streetview, és bocsánat, így mire a rendelőbe értünk (nem várt előttem senki, azonnali bebocsátást nyertem), ő már értette mi történt. A doktornő azonban nyilván értetlen volt, hogy hirtelen miért is nem működött a kaputelefon, így közös erővel kezdtük el magyarázni neki. Háromszor-négyszer futottunk neki, de valahogy nem és nem ment át az infó (persze lehet sosem látta még a gugli utcanézetes térképét). Így első zavarom a saját bénázásom miatt szinte azonnal átfordult egy általános zavarba: a doktornő (hát hogy is mondjam szépen), eléggé lassúnak, de cserébe kissé arrogánsnak és maximálisan humortalannak tűnt. Innentől én már teljesen lefagytam, sok minden nekem sem jutott eszembe, vagy nem tudtam megfelelően reagálni rá, és az emlékeim is kissé zavarosak, annyira egy helyben toporgott innentől az agyam a csodálkozástól.
Mindeközben ugyanis kezdtem felfogni a környezetemet is, ami szintén megdöbbentő volt. A doktornő, aki állítása szerint a lombikközpontoknál sokkal jobb eredményekkel kezeli a meddőséget, egy olyan helyen rendel, ami 10-15 évvel ezelőtt is ósdinak hatott volna. Egy gangos társasház udvari földszinti lakásából leválasztott kéthelyiséges rendelőről beszélünk, kb. 25-30 éves bútorokkal berendezve (tudom, mert gyerekkoromban ugyanebből az elemes bútorcsaládból kaptam az új szobámba...), zsúfolt, kopott, gépek nélkül.
Na jó, közben ismerkedésünk végre elindult, ő rákérdezett, hogy miben segíthet, én ismét elmondtam, hogy alapvetően Gynatrenért jönnék, de egyébként ott a 7 lombik, és ő azt írta/mondta, hogy erre is van valami tuti módszere. Jó, rendben, akkor vegyük fel az adatokat. A szokásos kihallgatás jött: minden alap fizikai és egészségügyi paraméterem, a család kórtörténete, a párom paraméterei. Már ezzel kb. tele lett a kartonom (egy A5-ös méretű lapocska a komplett kórelőzményhez és a kezelésekhez, hm...), és még csak ezután jött a lombikozás. A FET-eket kapásból leminősítette, hogy az nem lombik, majd kissé elvitatkoztunk azon, hogy most akkor a FET államilag támogatható-e az 5 reprodukciós kezelés között, vagy sem. Miután ezeken is túlléptünk, és a friss leleteimet elélebbentettem (az IR-t ő is kvázi gyógyultnak titulálta, hurrá!), következett egy vizsgálat és a rákszűrés. Az utóbbi már éppen esedékes volt, így örültem is, hogy egy füst alatt ez is meglesz. Átfáradtunk a vizsgáló részbe (értsd: tettünk két lépést a szekrénysor mögé), ahol volt egy őskövület vizsgálóasztal és semmi más. Ultrahangnak például semmi nyoma, pedig reménykedtem, hogy akár arra a kérdésre is választ kaphatok, hogy az aktuális ciklusban akkor végülis megvolt-e már a peteérésem.
Na mindegy, akkor maradnak az alapok. Hát, nem volt kellemes. Nemigen kell mondanom, hogy életemben már rengetegszer és rengetegen turkáltak bennem, engem már rég nem izgat egy ilyen vizsgálat, de ez bizony kellemetlen volt. A rákszűrés közben már magamat korholtam, hogy nocsak, amióta viszont megritkultak ezek a turkálások, milyen kis kényes lettem, aztán rájöttem, hogy alighanem inkább a doktornő nem éppen fiatal kezei azok, amik már nem annyira képesek a nagyon finom mozgásra (ideális egy nőgyógyász esetében mondjuk, de ennyin túlteszem magam). Aztán a manuális vizsgálat közben már valóban istenesen megnyomorgatott, és amikor a kérdésre azt válaszoltam, hogy bizony igen, érzékeny, főleg a bal oldalon, a cisztámnál (amiről 5 perccel korábban meséltem neki, valahogy mégis meglepődött), a biztonság kedvéért azt a részt még egyszer átgyúrta, mintha tésztát dagasztott volna. Azt hittem összecsinálom magam, ő meg nyilván puszta kézzel remekül levett minden adatot a cisztámról....
Na, öltözés után viszont végre elérkeztünk a titok nyitjához, azaz immár a doktornő kezdett „mesélésbe” a teendőket illetően. 
Mellesleg mindeközben egyetlen másodpercre sem merült fel benne, hogy itt most az történik, hogy ÉN meghallgatom őt, hogy mit tanácsol, majd ÉN eldöntöm, hogy ezzel egyetértek-e és bele akarok-e vágni, és ő ezek után rendeli el a konkrétumokat. Nem, a doktornő az első másodperctől tényként közölte, hogy mit KELL tennem.

És akkor a lényeg, a nagy titok: a progeszteron. Szerinte kb. legalább minden negyedik (vagy mennyit mondott, erre nem emlékszem pontosan) nő progeszteronhiányban szenved, és ez az arány lombikban még magasabb. Ezt ugyan látszólag kezelik a lombikközpontok a progipótlással, ám az szintetikus, így a szervezet csak nagyon kevéssé tudja hasznosítani (ugyanezt mondta az infrás doki is, ő erre írta nekem a Women's Cream-et). A vérben azonban ott van, a vértesztek kimutatják, így a lombik végi ellenőrző vérvételkor szép eredményeket produkálunk progeszteronból legalábbis, és ki sem derül, hogy valójában az alacsony progeszteronszint az oka, hogy nem lett belőle terhesség. 
Na, én rögtön fellelkesültem, hiszen voltak nálam progi leletek is spontán ciklusokból, amikor nem volt FET sem (habár elég régiek voltak, de legalább akkortájt készültek, amikor javában zajlottak a beültetések). Örömmel böktem őket az orra elé, ám jött a meglepetés: a 48 nmol/L-es eredményemet nagyon alacsonynak, a 79-eset már jobbnak, ám még mindig kevésnek titulálta. Holott a referenciatartomány alapján luteális fázisban 16-59 között jó... Leesett az állam, mire közölte, 100-120 körül a megfelelő, de legalább 90-100-nak kell lennie. Na de majd szépen megnézzük, nekem most mennyi, és aztán ha kell, szépen beállítjuk a progiszintemet.

És akkor belevágott, hogy mi a teendő: először is, hőmérőzés! Bazális hőmérséklet mérése speciális hőmérővel, amit mindjárt ad nekem, és már sorolta is a szabályokat. Nagyon jó kislány voltam, és nem nevettem fel, csak finoman megjegyeztem, hogy hosszú évek óta csinálom (kb. 10 éve), bár a lombikok alatt meg mostanában már hanyagoltam. Jajj de jó, mutassam. Telefon elő, fertilityfriend belő, mutatom. Oké, de akkor nála ne úgy, hanem emígy. És sorolja a szabályokat, én meg nem javítottam ki, amikor kihagyott belőle dolgokat, úgyis tudom, hogyan kell. Majd a végén benyögi, hogy akkor a lényeg: nem akárhol kell ám mérni. Jajj, de szuper, mérhetem hüvelyben - gondoltam én naív. Hát nem, szinte diadalittasan vágta ki: a végbélben. Roppant udvarias tudok és szoktam általában lenni, de erre egyetlen szóval válaszoltam: Nem! Miért nem? Bocsásson meg, de én nem, nem fogom ott mérni. Na, erre jött először az orvosi levezetés (ott a legpontosabb, a többi hely csal - igen, tudom, nem érdekel, gondoltam); majd a zsörtölődés, hogy bezzeg a szocializmusban, amíg a nők nem tanulták el a nyugati nők hisztikéit, zokszó nélkül mérték végbélben; majd a faggatózás, de hogy miért nem. Mindenféle értelmes indokkal próbáltam elkerülni, hogy azt kelljen neki mondanom, azért, mert az nem bejárat, és slussz, nem teszek semmit a fenekembe, semmilyen okból. Végül beláttam, hogy okosabb enged, így megnyugtattam, hogy jó, akkor én is ott mérem majd. Nem, nem fogom végbélben mérni, maradok a szájnál, nem kell tudnia. Ha össze-vissza értékeim lesznek és rájön, akkor ott és akkor hagyjuk abba a mérést és pont.
Szóval hőmérőzünk, és az  első teljesen mért ciklusban kell 3. és 21. napi hormonsor (a szokásosak), de persze ez sem jó neki, ha én viszem, neeeem, nekem a város másik végébe, a Szent István kórházba, a Nagyvárad térre kell átbumliznom majd reggel 7-re, és az eredményeim majd a doktornőnél landolnak, nem nálam. Csodálatos.
Ja, és még a páromnak kellene elmenni andrológiai vizsgálatra, ami sosem fog bekövetkezni. A lombikhoz megcsinálta a kötelező köröket, de ezen kívül nem lesz rá hajlandó, az tuti, ismerem.

Na és ha mindkettőnk eredményei meglesznek, meg majd nekem az első hőgörbém (amit papíron kell vezetnem és majd küldjek el emailben), utána megbeszéljük hogyan tovább.
A Gynatrent felírta, rendeljem meg, váltsam ki, és mehetünk oltatni.

Azt hiszem kb. ennyi volt. Kitámolyogtam az elhasznált műanyag kerti székekkel berendezett váróba, és majdnem elbőgtem magam. Erre ment el 1 órám és 20 000 forintom megint? Erre? Alig tértem magamhoz.
Folytatása következik, mert nem, ez a sztori sem ért még véget.

Gynevac - Csapó 2

Belevágtam tehát az újabb vizsgálatokba, önállóan kiegészítve a szokásos ellenőrzési kört némi újdonsággal, de továbbra is olyan érzésem volt, hogy nem lenne szabad (tovább) elhanyagolni azokat a biztosan problémás pontokat, amikkel bizony itt a fene sok lombikozás közepette nem, vagy alig törődtünk.

Épp ezért nem hagyott nyugodni a Gynevac kérdése sem. Ha valami egyidős problémának tűnik a hormonális zűrzavarral, ami bennem uralkodik, az bizony a „női érzékenységem”, azaz a mindenféle fertőzésekkel, felfázásokkal, gombákkal szembeni ellenálló képtelenségem (ezt már nem nevezném ellenállóképességnek semmiképp :)). Nagyon régre, tulajdonképp még szűzlány koromra datálódnak az első jelek, szóval nem léhaságból összeszedett dolgokról van szó, egyszerűen nekem ez egy gyenge pontom, holott nagyon vigyázok a higiéniámra ezen a téren (is).

Mint azt már említettem, jó 6 évvel ezelőtt odáig fajultak a nőgyógyászati és urológiai panaszaim, hogy a két szakterület orvosai feszt egymáshoz küldözgettek, nem tudván kikezelni, mígnem a nőgyógyászom felírt egy Gynevac injekciókúrát. Ebben Lactobacillusok elölt keveréke található, és emiatt vakcinaként működik tudtommal, azaz az immunrendszert a megfelelő válaszreakció kialakítására készteti. Nos, én ezt megkaptam, bár túl sok eredménye emlékeim szerint nem lett, vagy inkább úgy mondanám, nem volt látványos. (Igaz, épp most kerestem vissza a betegtájékoztatóját, és érdekes módon - bár tudtommal volt benne tartósítószer - hűteni kellett, és nekem nagyon nem rémlik, hogy ezt bárki mondta volna, és én hűtögettem volna... hoppá!). Később egy erős antibiotikum vagy micsoda oldotta meg a gondjaimat, amit egy urológus írt fel végül.

Mindezektől függetlenül amikor a családalapítás terén a tettek mezejére léptünk (vagy talán már közvetlenül a lombikozás előtt??? - nem emlékszem már pontosan), a nőgyógyászom újra felírta, de addigra kivonták forgalomból. 

A lombikokhoz tartozó kivizsgálások során azonban kiderült, hogy van ureaplazmám is, amire onnantól többször is kaptam Doxycyclint. Ez a baktérium eleve megtalálható bennünk, de ha felborul az egyensúly, akkor elszaporodik. Ilyen fertőzésem is lett tehát újból, és bizony a lombikkal járó turkálások, hormonkúpok, egyebek sem tettek jót az én ultraszenzitív hüvelyflórámnak, voltak-vannak problémáim ezen a téren továbbra is. Az utóbbi időben pláne élénkebbnek éreztem ezeket a csipp-csupp ügyeket, így amikor a Sváby műsor révén hallottam az új, tartósítószermentes Gynevac változat előkészületeiről, és a tervezett klinikai kutatási szakaszról, amibe jelentkezni is lehetett volna, felcsillant a remény. Ezek után kissé nehéz volt elfogadni, hogy valóban csak ennyi volt, ennyi év után csak egy rövidke bíztatás, és máris újra kútbaesett a Gynevac ügye.

Ezért tovább keresgéltem, nem is teljesen értvén, hogy most akkor megint mi történt az ügyben, és tényleg véglegesen félbemaradt-e az új kutatás, vagy van még valami halvány remény.

És ekkor találtam egy fórumot, ahol a sorstársak hasonló okokból kétségbeesetten kérdezgették, hogy mi a helyzet, és ahol tavaly májusban dr. Lázár Erika, a Gynevac egyik "szülője", aki évtizedeken át lelkesen oltotta vele nem csak a hozzám hasonlóan tünetelőket, hanem a hozzám hasonlóan meddő nőket is, és ezáltal sok, már nem remélt baba megfoganását segítette elő, szóval a doktornő jó hírrel jelentkezett. Noha a Gynevachoz való hozzájutás már akkor is kétesélyes volt (tavaly májusban még a klinikai kísérletekbe lehetett volna jelentkezni, azok azonban vaktesztek, azaz az alanyok egy része placebót kap, és még az orvosuk sem tudja, hogy ki kap igazi vakcinát és ki nem), de a doktornő örömmel jelentette, hogy Németországban újra elérhető a Gynatren, ami a Gynevac „testvére”, hatóanyaga azzal nagyrészt megegyezik, és amit a Pharmaexpresszel be lehet hozatni, és a doktornő olt vele. Én ezt a hozzászólást már valamikor december végén, vagy január elején találtam meg, így nem voltam benne biztos, hogy ez a lehetőség él-e még, egyáltalán, akár a doktornő rendel-e még, de mivel a hozzászólásában meg volt adva egy emailcím, így írtam neki egy levelet. Ebben nagyon röviden vázoltam, hogy már mennyi sikertelen lombik kezelésem volt, aminek az orvosom se nagyon érti az okát, de korábban már kaptam Gynevac-ot, illetve később még egy körre volt receptem, de akkor már nem lehetett kapni, és most megtaláltam ezt a bejegyzését és érdeklődnék, hogy olt-e még, tudna-e nekünk segíteni. A lombikokat őszintén szólva csak azért írtam meg neki, hogy hangsúlyozzam, mennyire szükségem lenne az oltásra.
A doktornő hamarosan válaszolt is, és eléggé meglepett: azt írta, hogy az ő fő profilja 43 éve a meddő párokkal való foglalkozás, és nem csak a Gynatrennel, hanem valami mással is tud segíteni, amit szerinte a világon mindenütt figyelmen kívül hagynak, de ez az oka, hogy a lombikok 80%-a nem sikerül. Megadta a számát, hogy egyeztessünk. Természetesen felkeltette az érdeklődésemet, amit állított, és amit aztán a telefonban is megpendített egyelőre még konkrétumok nélkül, de nyilván nem telefontéma volt ezt megbeszélni, így elmentem hozzá egy első konzultációra. Kissé szkeptikus voltam, hiszen mindig hihetetlenül hangzik, ha valaki, akiről az ember ilyen összefüggésben végső soron még nem is hallott (holott a blogok és fórumok révén a „csodagyerekcsinálók” híre gyorsan terjed vagy terjedhetne) azt állítja, hogy ő egyedül tudja a titkot. Másrészt amiatt is furcsállottam az ügyesen bepromózott állítását, amit mi itt már elég sokszor tapasztaltunk: mindenki más és más, minden meddő párnál más a baj oka, már csak ha eleve a két alaptáborra, azaz a férfi és a női eredetű meddőségre gondolunk is. Azaz eléggé hihetetlen, hogy létezik egy ember, akinél ott lenne a meddőség Szent Grálja. Az oltást viszont mindenképp akartam, még ha csak a fertőzéseimen segít is végső soron, így a leleteimmel felszerelkezve elmentem az első beszélgetésre.
Ennek leírása a következő posztban jön.

Történés! Történés!

(igaz, csak olyan tőlem megszokott felemás, szerencsétlenkedős módon :D)

Az év vége-újév egyébként is olyan megfogadós-belevágós időszak, hiszen tökéletesen emlékezteti az embert, hogy hiába minden halogatás, az idő attól könyörtelenül telik, így hát én is véget vetettem a "Jaj, kellene már valamit tenni, de mit?" szerencsétlenkedésnek, és a tettek mezejére léptem.

Egyedül nem fogom tudni megváltani a világot, így abban maradtam magammal, hogy kezdésnek visszatérek a biztos pontokhoz, azaz sorra veszem azokat a nyavalyáimat, de legalábbis sarkalatos pontokat, amiket mindenképp érdemes és/vagy időszerű ellenőrizni vagy tisztázni egy újabb FET előtt.
A legevidensebb dolgok természetesen a létező diagnózisok voltak: hiperprolaktinémia, endometriózis, Hashimoto (azaz autoimmun pajzsmirigyalulműködés) és IR. Ezeket a magam kezdeményezésére mindössze vérvizsgálattal tudom ellenőriztetni, ami például az endónál legfeljebb csak sejtetheti az aktuális állapotot, de ha nagy gáz van, talán látszik. És úgy voltam vele, hogy ha már úgyis szúratom magam, akkor érdemes lehet még mást is kérni, amit eddig kihagytunk, de laikusként is jó indulási iránynak tűnhet.
Leginkább továbbra is a biorezonanciás élelmiszerérzékenységteszt eredményei bökték a csőrömet. Leginkább azért, mert nem tűntek teljesen légbőlkapottnak a találatok. Arra már évek óta felfigyeltem, hogy bár normál súlyom van (mondjuk én kicsit slankabban jobban érezném magam, de orvosilag a normál tartományban vagyok), egyre jobban pocakosodom. Egészen pontosan sokszor/többnyire fel vagyok fújódva, sokszor annyira, hogy konkrétan terhesnek látszom, azaz nem is annyira úszógumisodom, hanem a hasam nő meg látványosan. Bizonyos élelmiszerek, vagy azok kombinációjának fogyasztása után pedig erős gázosodás, fájdalom is jelentkezik. Odáig a mai napig nem sikerült még eljutnom, hogy teljesen egyértelmű összefüggéseket sikerüljön megfigyelnem, de a vicces vizsgálat után igyekeztem elkerülni a bűnösnek kikiáltott élelmiszereket, és bizony tényleg jobb lett. Messze nem lett tökéletes, és most sem állítanám, hogy teljesen a leleten szereplő élelmiszerek elhagyásának köszönhető az eredmény, vagyis hogy az a lista teljesen stimmel, de az bebizonyosodni látszott, hogy tényleg  táplálkozási alapon tünetelek. Egyébként is van allergiám, többször előfordult heves allergiás reakció (anafilaxiás sokk közeli állapot is) élelmiszer fogyasztása után, így arra jutottam, hogy akkor most már derítsük ki, hogy a biorezonanciás vizsgálat eredménye mekkora kamu. :) Ráadásul annyit emlegették már nekem a gluténmentességet az endometriózis miatt, illetve ez a biorezonanciás vizsgálat is kihozott valami kezdődő érzékenységet rá, így úgy döntöttem zárásul még azt nézetem meg, hogy nincs-e esetleg konkrétan érzékenységem is rá, mert a tünetek részben jól láthatóan lisztes-cukros dolgok fogyasztása után jelentkeznek.

Beneveztem hát a Centrumlabnál egy finom kis programra, és a következőket nézettem meg: makroprolaktin, CA 125, TSH, anti TPO, fT3 és fT4, AMH (anti-müllerian hormon), 4 pontos glükózterhelés, cöliákia szűrés, illetve 221-es táplálék IgG panel.

Nos, az eredmények vegyes képet mutattak. Lett okom örömre is, de az életem innentől még nehezebb lesz, az biztos.


TSH 1,333 mIU/L (0,400 - 4,000)
Szabad T4 9,88 pmol/L (7,75 - 15,21)
Szabad T3 4,07 pmol/L (3,80 - 6,00)
Anti-TPO 7,7 U/mL (0,0 - 9,0)
Prolaktin 1100,0 mIU/L * (127,0 - 637,0)
Anti-Müllerian Hormon 1,53 ng/ml (0,03 - 7,15)
CA 125 34,5 U/mL (0,0 - 35,0)


Glükóz 0' 5,3 mmol/L (3,5 - 6,1)
Glükóz 30'  6,0 mmol/L (3,1 - 8,5)
Glükóz 60' 4,0 mmol/L (3,1 - 10,5)
Glükóz 120' 3,6 mmol/L (3,1 - 7,5)

Inzulin 0' 2,5 mIU/L (1,9 - 23,0)
Inzulin 30' 83,9 mIU/L
Inzulin 60' 25,0 mIU/L
Inzulin 120' 15,0 mIU/L
HOMA-IR 0,6 ( - 4,4)

Cöliákia szûrés (tTG IgA, tTG IgG)
Szöveti transzglutamináz IgA 5,2 TgAE
Negatív (relatív transzglutamináz ellenanyag egység < 15)
Szöveti transzglutamináz IgG 4,1 TgAE
Negatív (relatív transzglutamináz ellenanyag egység < 25)

Tehát, a pajzsmirigy rendben lévőnek tűnik, a legnagyobb örömöm az anti-TPO értéke, ami a Hashimoto diagnózis felállítása idején (kb. lassan már 4 éve) 60 körül ingadozott. Azóta nem nézettem, mert valahogy senkit nem érdekelt, meg mert az eredeti vizsgálatot kérő dokinő szerint nem érdemes, csak max évente nézetni. Mindegy, a lényeg: ez a szint már nagyon jónak tűnik, de majd megszakértetem az endokrinológussal is.
A prolaktin magas, de semmi gáz, én erre ugye elvileg folyamatosan gyógyszert szedek és itt a hangsúly most az elvilegen van. Marhára rosszul szoktam lenni ugyanis a gyógyszertől, és már 15 éve eszem, így az utóbbi időben két lombik között általában hanyagolni szoktam a szedését, mert nem állapot, hogy állandóan fejre akarok állni, annyira leviszi a vérnyomásomat (90/60-ak és ilyesmi...). Ez így alighanem nem túl jó, és az elhatározásaim között szerepel, hogy most szépen visszaépítem a szedését a kötelező adagra, és ezt tartani fogom bármi áron. A vérvétel idején azonban még csak féladagban szedtem, így belefér az a kétszeres érték. A teljes adag elérése után néhány héttel majd újra ellenőriztetem a szintet.
Az AMH értékkel nem vagyok túlzottan elégedett, bár évekkel ezelőtt is ilyen volt. Az IR értékek javulásával viszont emelkednie kellene, így ha nem más húzza le, akkor bizony azt jelzi, amit sejtek: anyukámhoz hasonlóan viszonylag korai menopauzára számíthatok.
CA 125: semmi extra, ilyesmi szokott lenni, ráadásul most elvileg van egy ciszta is a bal petefészkemen, az bőven indokolhatja az értékét. Megugrani viszont nem ugrott meg a legutóbbi ellenőrzés óta, így remélhetőleg semmi katasztrófa nem történt a testemben endó tekintetében az utóbbi 1 évben.

IR: hatalmas boldogság! Két orvos is értékelte már azóta a leletet, mindketten azt mondják, amit én is látok belőle: ez teljesen jó. És tegyük hozzá, hogy ez a lelet január közepén készült, azaz karácsony után. Amikor is nem fogtam vissza magam: rétes, torta, rágcsák, minden játszott. Mindössze a megelőző héten tértem vissza nagyjából a megszokott étkezésemhez, de az sem egy IR diéta, csak  kevesebb kenyér/péksüti, és a kifejezett édességezést elhagytam. Tehát úgy étkeztem, ahogy nagy általánosságban szoktam. Ilyen alapon reális képet mutathat, de lehet, hogy az azt megelőző nasis hetek után ez a normál étkezésre való visszaállás is jelentős áljavulást eredményezhetett az értékeimben. Még ha így is van, azt hiszem akkor is arra utalnak az értékek, hogy még nasikázás közben sem lehetett túlságosan elszállva semmi. A terv egyébként mindenképp az, hogy kb. 3-4 hónap múlva újra megnézetem mindenképp.

Cöliákia szűrés: elvileg ez a kifejezett gluténérzékenység szűrése és a labororvos szerint a kapott értékek alapján negatív az eredmény, nem vagyok érzékeny.

És a fekete leves:
Táplálék IgG szűrés:
Kifejezetten érzékeny vagyok: tejfehérje (tehéntej, kecske és juhtej), tojásfehérje, gliadin (azaz glutén?!?), pisztácia, kesudió, borsó, napraforgómag, élesztő (sör), kukorica
Határeset, szintén kerülendő: minden gluténes gabona (árpa, búza, durumbúza, kuszkusz, tönkölybúza, búzakorpa), rizs, mandula, földimogyoró, burgonya, kóladió.

És ehhez hozzájön az, hogy a teszt akkor megbízható, ha a megelőző 3 hétben mindent fogyasztott az ember. Mivel nem ettem mindent (idényélelmiszereket például), lehetséges, hogy még más is lenne.

Az igazi gáz a tejfehérje, a tojásfehérje és a kukorica, ezek rengeteg feldolgozott élelmiszerben vannak, például a tejfehérje az összes felvágottban, kivéve a sóban érlelt sonkákat. Illetve nyilván evidens a glutén kihagyásának szükségessége is. Ezzel az a probléma, hogy eddig főleg barnarizst ettem köret gyanánt, de most határesetként kijött a rizs is (valamint a burgonya), így innentől vicces lesz...
Egyértelmű, hogy kemény, paleolit jellegű diétát kell majd tartanom, amiben a kisebb étkezések jelentik majd a gondot: a reggeli, tízórai, uzsonna. Eddig csak IR jellegű diétában ezt még relatíve egyszerű volt megoldani, innentől mindig magamra kell főznöm-sütnöm. Ez az utazgatások miatt lesz igazán kritikus, rengeteget kirándulunk, nyaralunk autóval, amikor a legegyszerűbb megoldás a szendvics, a helyszínen bekapott street food típusú kaja, vagy a péksüti volt. Alighanem a spontaneitásról innentől teljesen lemondhatok, na meg a kedvenc kajáimról is.
A vizsgálat részeként dietetikustól kaptam ugyan tanácsot írásban, de azt hiszem mindenképp felkeresek majd élőben is egy dietetikust, de talán egy gasztroenterológust is, mert nem értem a glutén eltérő eredményeit a két vizsgálatban, és emiatt egyébként inkább glukózfelszívódási vagy feldolgozási problémára gyanakszom (vagy mi a neve ennek szépen).
Na, mára ennyi, és még mindig folyt. köv.

Össze kellene szedni magam

Az infrakamerás, illetve holisztikus szemléletű vizsgálat és az ez alapján elrendelt, majd nagyjából semennyire sem betartott kezelés után végképp nem tudtam, mit csináljak. Közben ugye, ahogy írtam, 2017 olyan sűrűre sikerült, hogy az egyszem júniusi FET-et leszámítva nagyon nem is volt időm foglalkozni a dologgal. Kellett a rápihenés is, nem mondhatnám, hogy nem viselt meg a tény, hogy immár 7 sikertelen beültetésen voltam túl...
Ilyen szempontból a sok kirándulás, utazás igazi áldást jelentett: ha fizikailag nem is feltétlenül, de lelkileg-szellemileg mindenképp nagyon pihentető volt.

Lassacskán azonban erősödni kezdett a kis hang az agyam hátsó zugában, hogy na jó, pihikéljünk, de azért azt sem ártana kitalálni, hogy merre tovább. A probléma nyilvánvalóan fennáll továbbra is, és a megoldásnak láthatóan a közelében sem járunk. Két dolog látszott evidensnek: egyrészt legfőbb ideje lenne a fennálló ügyeimet (IR, endometriózis, pajzsmirigyalulműködés, hiperprolaktinémia) valamelyest ellenőrizni, és ha kell, újra rendbe tenni; másrészt kell keresni valami új irányt is. Újabb vizsgálatok kellenének, mert valaminek még lennie kell a háttérben, a beültetések idején az egyéb dolgaim nagyjából rendben voltak.
Illetve ezt is többször végiggondoltam, és arra jutottam, hogy talán lehet az alapokhoz is érdemes lenne visszatérni, amikre már korábban is többször gyanakodtam.

Az első lökés egy beszélgetés volt: anyukám említette meg, hogy valamikor tavasszal Sváby műsorában volt egy riport valami olyan szerről, ami sok reménytelen meddő párnak segített. Az ilyesmivel kapcsolatban ugyan alapvetően mindig nagyon szkeptikus vagyok, de 7 lombik után tulajdonképp már ne finnyáskodjon az ember, legalább tájékozódjon, miről van szó. Megkerestem a  riportot, és íziben mindenestül felcsillantam. A Gynevac!!! A Gynevac egy "oltás" lactobacyllus törzsekkel, ami a mindenféle, akár rejtetten meglévő nőgyógyászati (vagy akár húgyúti) fertőzések ellen hatásos elvileg. Én eleve hajlamos vagyok minden ilyesmire, volt olyan időszakom miután összejöttünk Vele, hogy a nőgyógyász az urológushoz, az urológus pedig a nőgyógyászhoz küldözgetett állandóan, mert egyébként egyik sem tudott kikezelni. Na, akkor kaptam először Gynevac-ot. Nem állítom, hogy elsöprő volt a sikere, de valamennyit használt (igaz, most már tudom, hogy Őt is be kellett volna oltani, ami természetesen akkor elmaradt). Aztán kicsit később még egy urológus is adott nekem valami bitang erőset, onnantól lettem teljesen jól.
Aztán amikor belevágtunk a családalapítási törekvésekbe, a nőgyógyászom újra felírta a Gynevac-ot (ez olyan 2012 körül lehetett), de addigra kivonták forgalomból. Egész pontosan tudtommal az történt, hogy volt benne tartósítószer, ami az EU-s szabályozás szerint ez tilos, és amikor a türelmi idő lejárt, bevonták az engedélyét. Sehol nem lehetett szerezni, így már le is mondtam róla, pedig a lombikok körüli antibiotikumozások, szteroidok, na meg a sok minden turkálás, progikúpok, stb. megtették hatásukat, és egyre gyakrabban voltak-vannak újra diszkomfort érzéseim, egyelőre házi megoldásokkal is uralható helyzetek.
Így amikor a műsorban azt ecsetelték, hogy elindult az új, tartósítószermentes változat kifejlesztése, illetve egészen pontosan idén januártól elindul a klinikai tesztelés, amire lehet jelentkezni, rettenetesen megörültem. De valahogy hónapokon át sosem jutottam el odáig, hogy megkeressem, hol, és hogyan lehetne jelentkezni. Mire végül rászántam magam olyan november tájékán, addigra kiderült, hogy az egész füstbe is ment...
Ezzel dugába is dőlt az egyetlen újabb igazi ötletem, ami tulajdonképp már jó ideje foglalkoztatott, hiszen Krizsa is állandóan gyulladást vizionált a petevezetékeimbe, és hát az nem csak endometriózistól lehet, hanem fertőzésektől is, így már jó ideje fel-felmerült bennem, hogy ezen a fronton is jó lenne tenni valamit, és milyen kár, hogy nincs már Gynevac.

Ezek után a lelki oldallal kezdtem kicsit foglalkozni. Egy ideje néha felmerült bennem, hogy akár pszichés oka is lehet mind a sikertelenségnek (hiszen a doki is eléggé értetlennek tűnt), mind akár a betegségeimnek, hiszen érdekes módon legjobb tudomásom szerint allergiát leszámítva semmilyen más bajom nem volt, csak a meddőséget okozó női-hormonális betegségeim. Azaz mintha valahogyan specifikusan csak ilyen, az anyaságot gátló betegségeket sikerült volna sorban összeszednem. Megvettem tehát a "Ha lelki okok miatt késik a baba" című könyvet. Néhány, a gyerekkorommal kapcsolatos lehetséges lelki okot már korábban, önállóan is felfedtem, de kíváncsi voltam, mi olyanra tud esetleg rávilágítani, ami eddig fel sem merült bennem, hogy valami lelki törést okozhatott bennem. :D Nos, ezt a könyvet azóta sem olvastam el, csak a bevezetőjét. Már az alapján kb. 4-5 újabb okot azonosítottam a saját életemben, ami akár pszichés gátját is okozhatja a teherbeesésnek. Ismervén magamat, attól tartottam, hogy ha tisztességesen végigolvasom a könyvet, minden létező lehetséges okot felfedezek (vagy felfedezni vélek) magamon vagy inkább magammal kapcsolatban, és onnantól azon fogok görcsölni, hogy mennyire terhelt vagyok, és hogy így eleve kizárt - bármit teszek is testi értelemben -, hogy ezt mind helyre tudjam tenni magamban, és végül a lelki okoktól való rettegésem lesz majd az igazi lelki ok. :D
Így ezt is hagytam, és ezzel véget is ért a 2017-es esztendő, én pedig valójában még mindig nem tettem semmit. Csak odáig jutottam el, hogy 2018-at valami konkrétummal kell majd nyitni, mert az idő szalad, én meg nem haladok sehová.

Most mi legyen?

Ott tartunk tehát, hogy 2016 szeptember legelején jártam egy infrakamerás vizsgálaton, illetve általános nőgyógyászati felmérésen, elsősorban azért, hogy kiderüljön, szükséges lehet-e a lapar az endometriózis miatt. Noha ez tisztázódni látszott (méhfalban lévő, nyilvánvalóan nem műtethető helyen talált pici telepeket), meglepő eredmények is születtek: a beleknél és a combokban lévő seprűvénáknál találta állandó gyulladás nyomait, ami állítólag ételérzékenység miatt állhat fenn, és ezen a fronton kell továbbmenni.

A doki szerint ez a gyulladás lehet az oka a meddőségnek, és ennek az okát kell kiiktatni hosszabb időre ahhoz, hogy egyáltalán terhességről beszélhessünk. Mindezek mellett persze az egyéb problémáimról is kérdezett, amelyek közül a pajzsmirigyalulműködés és az inzulinrezisztencia érdekelte jobban. A pajzsmirigy megbetegedése (mivel autoimmun eredetű) az infrafelvételen is látszott. Az IR leleteimet meg nagyon szerette volna látni, de azokat elfelejtettem magammal vinni, mivel fel sem merült bennem, hogy a kért vizsgálat mellett komplett kezelést is akar majd a doki elrendelni, ezért minden érdekelni fogja (hiába no, annyira hozzá vagyok már szokva, hogy én keressem a lehetséges okokat és megoldásokat, hogy az valahogyan sosem jut eszembe, hogy ha egy bizonyos vizsgálat vagy kezelési módszer miatt megyek is csak egy új orvoshoz, ő attól még lelkes lehet és segíteni akarhat a teljes kép átlátása után egy komplett terápiával :)).
Mindenesetre elmeséltem neki, hogy nálam az IR korábban nem volt különösebb gond, sőt, annyira enyhe fokú volt, hogy csak gyógyteát, illetve diétát és mozgást rendeltek rá. Abba is beavattam, hogy még ezt a kezelést is csak többé-kevésbé sikerült tartani, viszont a beszélgetésünk idején már hónapok óta tartó glutén- és tejmentes diétán voltam (amit azután kb. 2 héttel hagytam abba).

Végül emlékeim szerint nagyjából az alábbi rendelvényt kaptam: a pajzsmirigyre D3 krém és Bioptron lámpa használata, az IR-t lehetőleg nézessem meg, mert lehet, hogy már gyógyszerre is szükségem lenne, de addig is szedjek rá Diazulint, ami egy komplex gyógynövénykészítmény. A petefészkeimen lévő, PCOS-szerű peteérési gondokra utaló göbök miatt, illetve az ingadozó, de sokszor rövidke ciklusaim miatt valami peteérést segítő gyógynövénykészítményt; míg a menzesz előtt jelentkező, progeszteronhiányra utaló pecsételések miatt növényi progeszteron, azaz Women's Cream használatát írta elő. Illetve nézessem meg az ételérzékenységet, a kolléganője megcsinálja a tesztet, és az alapján diétát is javasol majd, azt legyek kedves tartsam be. A hormonjaimat, illetve az IR-t azt hiszem kb. 3 hónapnyi ilyen vegyes kezelés után tervezte ellenőrizni, illetve kérte, hogy amit majd az ételintolerancia teszt kidob eredményként, azokat az élelmiszereket szigorúan kerüljem legalább 1 évig. Továbbá az IR miatt erősen forszírozta az arra vonatkozó diéta újrakezdését is. Na, eddigre már erősen pattogzott nálam a cérna, és megkérdeztem, hogy ha a glutént kerülnöm kell az endometriózis miatt, de az IR-nek is megfelelően kellene étkeznem, akkor mégis hogyan táplálkozzam. A doki magától értetődő válasza az alábbi volt: paleolit étrend. Na ja, mondja ezt nekem egy túlsúlyos doki, akinek egy jó 45-50 perces beszélgetésért és vizsgálatért a havi fizetésem egyharmadát hagytam ott, pedig nem volt rossz fizetésem... (Azaz bagoly mondja verébnek, hogy milyen fontos az egészséges táplálkozás, miközben kettőnk közül inkább neki van olyan jövedelme, amiből a horrorárú paleolit diéta finanszírozható).

Mindezek után persze kissé le voltam lombozva, de elmentem az ételintolerancia vizsgálatukra is. Az már tényleg nevetséges volt: az ún. biorezonancia alapú vizsgálatról beszélünk. Azaz egy géppel összekötött ceruza alakú fémrudat szinte megpróbálnak keresztül tolni az ember tenyerén, olyan erővel nyomják bele, és ez alapján a "jelátadás" alapján a számítógép azonnal közli mire érzékeny az illető ember. Ez volt az első sokk a vizsgálat kapcsán, de aztán jöttek a találatok, amiktől végképp bealéltam. Glutén, és az összes gabonaféleség, kétfajta E betűs vegyület, abból az egyik (E250 vagy 251) a leggyakoribb tartósítószer, a másikról (E910 vagy 920) pedig még keresgélés után sem tudta megmondani az asszisztens, hogy micsoda, de azt mondta olyasmi lehet, mint az a viaszos anyag, amivel sokfajta gyümölcsöt bevonnak (de ez nem biztos, csak találgat - naccerű, ilyen egy megbízható vizsgálat!). (De most komolyan, legalább 1 évig szigorúan ne fogyassszam, de azt sem tudom, hogy mit... :P) Volt aztán élesztő és az összes gombaféleség, fahéj, kávé, és végül az igazi finomság: az összes fajta bors.
Teljesen készen voltam a vizsgálat után. Egyrészt inkább éreztem kuruzslásnak, mint orvosi vizsgálatnak, másrészt a találatok alapján kb. lassan sehol semmilyen feldolgozott vagy más által készített élelmiszert nem fogyaszthattam volna, mert mondjuk még egy grillezett csirkemellre is tesznek borsot még egy paleolit étteremben is.

Na, miután ilyen remek eredményeket kaptam ezeken a megbízható vizsgálatokon, végképp nem tudtam mit csináljak. Oké, talán a lényeg megvan: ha igaz, amit a doki mondott, és nem csak bekamuzott valamit, akkor műtét nem kell. Az IR-t tényleg ideje lenne megnézetni, végülis a Diazulint is szedhetem addig. A Women's Cream-et már korábban is használtam egy ideig, ez ellen nem volt kifogásom, így üsse kavics alapon még a peteérést segítő gyógynövénykészítményt is megvettem. Eleinte a Bioptron lámpázáshoz is pozitívan álltam, de abból végül nem lett semmi.
Igazából a lelkesedésem akkor lohadt le, amikor megvettem ezt a peteérést támogató cuccot (és én hülye, persze utolóag!) megnéztem az összetevőit, illetve utánaolvastam, hogy mi mire jó, hogyan működik. És aztán baromira berágtam, mert már megint egy olyan gyógynövénykészítményt kaptam, ami elvileg az agyalapi mirigyre hat. Holott világosan elmondtam, hogy beteg az agyalapi mirigyem, jóindulatú daganat van benne 15 éve, és ennyi ideje gyógyszerezik, mégsem gyógyul meg. Erre gondolja majd bekapkodok mindenféle vackokat, amikben gyógynövények vannak, sosem végeztek velük klinikai vizsgálatokat, csak a népi megfigyelések útján sejtik, hogy az agyalapi mirigy működését befolyásolva hatnak, de azt pontosan nem tudják hogyan? Miközben ha valami nagyon eltolódik az agyalpi mirigyemben lévő daganattal, akkor annak agyműtét, és hónapokon át tartó kórházi kezelés lehet a vége? Na jó, lehet, hogy ez így kissé túlzás, de akkor is: eléggé hülyének kellene lenni ahhoz, hogy az évek óta pontosan beállított gyógyszerezésem mellé valami gyógynövényes bogyót szedjek, amiről az sem világos (mármint nem nekem, hanem a gyártónak sem), pontosan hogyan működik, csak annyit lehet tudni, hogy az agyalapi mirigy működésébe szól bele.

Na, ezek után megcsappant a bizalmam, és ezokból, illetve lustaságból, na meg a nonszensz diétás elvárások miatt (no glutén, de azért IR kompatibilis legyen, közben meg még borsot és tartósítószert sem ehetek, azaz semmilyen kaját nem szerezhetnék be se boltból vagy akár még csak étteremből vagy ételfutártól sem) csak a javasolt dolgok egy részét tartottam be, illetve a dokihoz soha többé nem mentem vissza. A glutént igyekeztem kerülni, de azért próbáltam az IR-nek megfelelően is étkezni, habár a terheléses vizsgálatot nem végeztettem el (ezt mondjuk kellett volna, tudom!).
A borsot, gombát, fahéjat, stb-t amennyire lehetett, igyekeztem kerülni, de kiiktatni nem tudtam mindent teljesen. Egy doboz Diazulint beszedtem, de többet sem. A D3 krém még mindig megvan, nem használtam el, mivel Bioptron lámpát sem vettem. A Women's creamet azóta is használom, de a peteéréssegítő bogyót talán ki is dobtam, mindenesetre természetesen nem szedtem be.

És hát mélységesen elkeseredtem, mert azt éreztem, hogy nem tudok kihez fordulni, nincs egy orvos sem, aki normálisan foglalkozna velem, és nem csak a saját vesszőparipáin lovagolna (mint például a petevezetékeim eltávolítása); vagy úgy állna hozzá, hogy majd a másik (Kaális) orvos mindent kézben tart, ő nem szól bele; ne adj' isten nem csak kihasználni akarná, hogy végső elkeseredésemben már alternatívákat próbálok keresni (és húzna le komoly összegekkel valami állítólag jól működő vizsgálatokkal).

Mindezek következményeként egy időre felhagytam azzal is, hogy megoldást keressek, és hol dühöngtem magamban, hol meg azon keseregtem, hogy mit tudnék még tenni, ha semmi és senki nem segít?
Ezt a hangulatot legyőzve, vagy inkább meghazudtolva került sor a tavaly júniusi újabb FET-re, amikor is meggyőztem az orvosomat, hogy ne ugorjunk még neki a műtétnek, amit annyira forszíroz, inkább próbálkozzunk újabb két embrióval, hátha most végre sikerül, hiszen legutóbb már elindult valami. Mint az már ismert, nem jöt be a dolog. Ezután következett a tavalyi sűrű év, amiről tegnap írtam. De az összes elfoglaltság ellenére sem lehetett sokáig halogatni, ki kellett találnom, hogy merre tovább.

Legközelebb tehát azt mesélem el, hogy mik voltak a következő lépések, amikkel próbálkoztam. Egyben lassan utolérem magam a meséléssel, és végre jelenidőbe kerülnek majd az új bejegyzések.
Pár nap múlva újra jelentkezem majd, addig is az erő legyen veletek! :D

Tanácstalanul

Nos, akkor kunkorodjunk vissza a lombik témához. A kettővel ezelőtti, Emlékeztetőül posztból tudjátok felvenni a fonalat, hogy pontosan miért, és hogyan is zajlott nálam eddig a lombikozás.
A lényeg: eddig összesen 7 beültetés volt, abból 2 teljes stimuláció és 5 FET, azaz fagyasztott embrió transzfer. Az első stimulációnál 17 petesejtem lett, abból 13 termékenyült meg, és 10 maradt meg a 3. napra. A második stimulációból 13 petesejt lett, 8 termékenyült meg, és mindannyian életben is maradtak a 3. napig. Mivel az első teljes lombiknál túl lettem stimulálva, és ezért csak egyetlen embriót ültettek be, a többi alkalommal pedig mindig 2-2 embriót, így ha minden igaz, jelenleg is még 5 fagyasztott embriónk van, 1 az első, és 4 a második stimulációból.

2016 áprilisi FET-nél lett pozitív tesztem (igaz, csak extra érzékeny, de korán végzett teszttel), de a csoda csak 3 napig tartott, amikor az előírt időben vérvételre mentem, már csak 10-es volt a HCG szintje.

Ezután tavaly, 2017 júniusában volt egy újabb FET, amikor még ennél is korábban teszteltem, és volt is halvány pozitív (hasonlóan érzékeny teszttel), de még az előzőnél is hamarabb negatívra váltott, így vérvételen már nem is voltam.

Azóta nem volt újabb beültetés, az intézetnek (pesti Kaáli) azóta a közelében sem voltam.

Mivel az orvosom az általa kötelezőnek vélt dolgokat már mind megnézette (ld. Emlékeztetőül poszt), és már csak egy újabb laparoszkópiás műtétet sürgetett, de egyben a petevezetékeimet is ki szerette volna vetetni, eléggé kétségbe estem. 37 évesen, 7 sikertelen beültetés után, már csak 2-3 körre elegendő fagyasztott embrióval, minden beültetés után egyre rosszabb általános állapotban, minden alkalommal egyre nyilvánvalóbban a feje tetejére álló, majd egyre nehezebben rendeződő hormonokkal fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.

Egy kedves ismerősömtől kaptam kölcsön a Női igazságok című könyvet, ami nagyon sok hasznos infót tartalmazott a női hormonokról. Korábban azt hittem, hogy eléggé képben vagyok az összefüggéseket illetően, de sok meglepő újdonságot olvastam benne, ami rávilágított dolgokra. Ebben a könyvben olvastam új vizsgálati módszerekről is a szokásos meglehetősen invazív eljárások kiváltására, illetve eléggé alaposan boncolgatták a táplálkozás szerepét (glutén, inzulinrezisztencia, stb.) is. Ezeken fellelkesülve vágtam bele az új lépésekbe.

Mindez ráadásul még 2016-ban volt, a 3 napos pozitív teszt után. Bár nagyon szomorú is voltam, most először láttam megcsillanni a reményt, hogy legalább el tud indulni valami, úgy éreztem már csak az utolsó láncszemet kell megtalálnom a siker érdekében.

Első lépésként a teljes glutén- és tej- és tejtermék mentes táplálkozás mellett döntöttem. Az endometriózis miatt állandóan a glutén minél teljesebb elhagyására biztatott orvosom, és mivel szintén az endó miatt akart állandóan a "csonkoló" műtétre küldeni, úgy döntöttem, hogy akkor inkább egy erős diéta. Jó 3-4 hónapig csináltam, de hát elég nehéz volt megoldani, és sok glutént helyettesítő megoldás (mint mondjuk a kukoricalisztes dolgok) pedig az inzulinrezisztenciának nem tesznek jót. Igazából egészen addig bírtam csinálni, amíg 2016 szeptemberében kétszer 1-1 hétre elmentünk nyaralni, ahol egyszerűen nem tudtam megoldani a glutén- és tejmentes étkezést.

A diéta ideje alatt olvastam a fent említett könyvet, ahol például kifejezetten a endometriózis diagnosztizálásában is alkalmazható új eljárást, a test hőkamerás, vagy infravizsgálatát is említették. Elvileg az alapján találja meg az elváltozásokat, hogy a test mekkora hőt termel és bocsájt ki az adott ponton, így például az endometriózis meglétének vagy aktuális állapotának felmérésére is alkalmas, hiszen az gyulladásos telepeket hoz létre. Bármekkora marhaságnak is tűnhet ez, számomra vonzó volt, hogy műtét, és különösen a petevezetékek eltávolításának kockázata nélkül kaphatok esetleg választ arra a kérdésre, hogy nálam most mi a helyzet endometriózis ügyben, így jelentkeztem egy vizsgálatra.

Maga a vizsgálat kissé vicces és persze irtó drága volt. A teljes testet feltérképezték, és ennek alapján kiegészítő diagnózisokat is kaptam (mint pl. enyhe meszesedés a nyakamnál, kezdődő gerincproblémák az alsó, deréktáji szakaszon), de a meddőséggel összefüggésben is érdekes dolgokat mondott a doki a teljes normál nőgyógyászati vizsgálattal kiegészített felmérés alapján.
Endometriózis telepet egyetlen helyen talált: a méhfalban. Nem rajta, kívülről, hanem a méhizomzatba beépülve talált méhnyálkahártyát. Csodálatos, ez nyilván nem is műthető, szóval...
A petefészkeimen látott még cisztaszerű göböket, vagy miket. Ez még nem PCOS, de ahogy mondta, arra utal, hogy már megvastagodott a tüszők fala, és elég nehezen tudnak a petesejtek kiszabadulni, illetve utána is megmaradnak a tüszők nyomán ezek a kis "gömböcök".
De a legnagyobb, amit talált, vagy legalábbis találni vélt, az egy permanensnek tűnő gyulladás a belekben, illetve ennek nyomán a combokban a seprűvénákban. Ez szerinte valami elég súlyos ételérzékenységre utal, aminek utána kellene járni, mert ez az állandó gyulladás lehet a legfőbb oka a meddőségnek. Javasolta tehát ennek alaposabb kivizsgálását, amire persze nekik (mármint az ő rendelőjének) pont van is egy egyszerűen elvégezhető, alapos, és az eddigiekhez képest már igen olcsó vizsgálata. 
Bejelentkeztem hát erre a vizsgálatra is, eredmények, javasolt terápia a következő posztban jönnek.

Ejnye

Ejnye, mondhatom magamnak. Már megint nem sikerült beváltanom az ígéretemet, miszerint most nem tűnök el, jövök, írok, mesélek, elregélem mi minden esett meg velem/velünk az elmúlt (hűha, most már) kb. 2 évben.
Esküszöm a terv nem ez volt, hihetetlen, hogy hány hónap telt el ismét az utolsó bejegyzésem óta, és milyen eseménydús hónapok! Ezért is nem tudtam írni nektek, egyszerűen azt sem tudtam sokszor hová kapjak, és az események mégcsak nem is a babatémával vagy az egészségügyi anomáliáimmal összefüggésben zajlottak. Azt hiszem elsőként tisztázzuk is akkor, bár az előző mondatból már alighanem egyértelmű: nem, még most sem lettem titokban terhes, az nem én vagyok, aki hátradől, elengedi kicsit a dolgot, és csak azt veszi észre, hogy nem a sok nasi miatt nem fér bele kedvenc nadrágjába.

Mivel már a legutóbbi jelentkezésemkor is visszatekinteni próbáltam az azelőtti utolsó jelentkezésem óta történtekre, mostanra óriásira duzzadt a restanciám, és igencsak zegzugos lesz sajnos az időrend, elnézést.

Egyelőre gyorsan összefoglalnám, miért is tűntem el tavaly július óta. A tavalyi év elképesztően sűrűre sikerült, kellemes és kevésbé kellemes események is bőven akadtak benne.

2017-et újdonságokkal nyitottuk: új munkahelyen dolgoztam 3 hónapja, de máris új, vezetői pozícióval kínáltak meg, amit el is fogadtam. Ez a helyzet szakmai és emberi kihívások elé is állított, de egyben lelkesítő is volt természetesen. Aztán alig néhány hónap telt el, amikor ismét változott a helyzet, és egy másikfajta vezetői pozícióba kerültem a cégnél. Közben azonban maradt nálam az egyik ügyfél projektje is, ami hamarosan olyan méretűvé nőtte ki magát, hogy az újabb pozícióhoz tartozó feladatokkal alig tudtam foglalkozni. A cégen belül is tovább zajlottak a személyi és felépítésbeli változások, így végül év végére visszakanyarodtunk nagyjából a kiinduló helyzethez: minden vezetői feladat lekerült rólam, és maradt az ügyfél projektje. Végső soron örülök neki, hogy belekóstolhattam kicsit a vezetői dolgokba is, a második verziót azt hiszem szívesen csináltam volna tovább is, de egyszerűen nem volt, akinek átadhattam volna az ügyfelemet, és szeretem is azt a projektet. Szóval a munkahelyemen egyetlen év alatt elég sok változást éltem meg, sok újdonságba kóstoltam bele, ami izgalmas, de azért  egyben eléggé stresszes is volt.

Nem csak a szakmai, a magánéletem is elég eseménydús volt a tavalyi évben. A 2017-es évet egy vadonatúj autóval indítottuk, amit alig 2 héttel korábban vehettünk át. Nem valami luxuscsodára kell gondolni, csak egy ismert márka igen nagy darabszámban eladott modellje volt, de szépen felextráztuk, ütős színben kértük, így saját magát  is meghazudtolóan menő kinézete lett, és főleg: életem első saját (fél) autója volt. Korábban, a régi kocsival is sokat utazgattunk, de az új kis „csodát” természetesen be kellett járatni, így rengeteget kirándultunk, utaztunk.
Bejártuk szó szerint a fél országot, és hosszabb utakra is elég sokszor eljutottunk: tavasszal eltöltöttünk egy hetet a Balatonnál a kedvenc wellness szállodánkban, elvittük apukámat a 60. születésnapján pár napra Krakkóba, június elején egy hetet Görögországban töltöttünk.
De közben sajnos jött a feketeleves is: a csodajárgány messze nem volt tökéletes. Alig 3 hónaposan elég komoly hibák kezdtek előjönni. Mi legalább 10 évre terveztünk (volna) az autóval, így ez több, mint elkeserítő volt, pláne, mivel azért elég sokáig kellett takarékoskodnunk a megvételéhez. Hónapokon át tartó vita és szerencsétlenkedés kezdődött a márkakereskedéssel, nevetséges módon intézték az ügyeket, természetesen eszük ágában sem volt a hibákat beismerni. Tavasztól nyár végéig ment a huzavona, levelezés, anyázás, cirkusz, mígnem kb. 3 héttel a szeptember elejére autóval tervezett olaszországi nyaralás előtt egyszercsak váratlanul felpörögtek az események, és a márkakereskedés közölte, hogy még egy utolsó egyeztetés és aztán minden bizonnyal elfogadják a garanciális igényünket és visszaveszik az autót, kb. 1-1,5 hét múlva. Erre a hirtelen döntésre nem voltunk felkészülve, és a következő autós nyaralás is már a nyakunkon volt. Így aztán őrült kapkodás-rohangálás kezdődött, hogy minél hamarabb tudjunk venni új autót, és persze közben se a régi visszavétele, sem az új megvásárlása nem ment simán, mindkét kereskedés rendesen őrölte az idegeinket. Az új kocsi végül nem is lett meg időre, a nyaralást is le kellett mondani, majd újra szervezni.

A nyári hónapok alatt ráadásul a lakásommal is voltak gondok-teendők jócskán, jó 1-1,5 hónapon át járkáltunk Vele oda szinte minden nap, hogy mindent megoldjunk, mindezt ráadásul persze a legnagyobb hőségben. Irtó fárasztó volt, fizikailag teljesen készek voltunk tőle, és ezután következtek az autócsere miatt izgalmak.

Ha ennyi nem lett volna elég, a tavalyi évben kénytelenek voltunk szembenézni a múlandóság fenyegető veszélyével is. Végzetes dolog ugyan végül nem történt, de mindkettőnkben fájóan tudatosult, hogy az ember milyen könnyedén elveszítheti az egyébként sem túl nagy családját. Először az Ő anyukájától jött a hír derült égből villámcsapásként: pár nap múlva műtik rákkal, az éves ellenőrzés során a mammográfia, majd azt követően a szövettan tumort igazolt. Hál' istennek a daganat kicsi volt, és teljesen betokozódott, áttét pedig sehol nem volt, így könnyedén eltávolították, és aztán sugárkezelést kapott. Láthatóan egészen jól van, és egészen jó esélyei vannak a teljes gyógyulásra. Az apukája azonban már az előző évben meghalt Alzheimerben, így Szegénykémet eléggé szíven ütötte a dolog.

Aztán az én apukámról derült ki, hogy ja, épp kórházban van a szívével. Visszatérő szívritmuszavarai voltak, és mivel nagyapának két infarktusa, édesapámnak pedig 20 évvel ezelőtt, 40 évesen stroke-ja volt, nyilván komolyan vették. Szívkoszorúér meszesedésre gyanakodtak, de alaposan kivizsgálták. Végül a katéterezést megúszta, hónapokon át tartó kezelés-vizsgálatok után úgy tűnik, hogy valójában pajzsmirigy túlműködés okozta a tüneteket. Így végül ez is jól végződött, de volt ijedelem. Az én szüleim elváltak, külön és mindketten egyedül élnek, és tőlünk 120 km-re, így nekem is eléggé ijesztő volt szembesülnöm azzal -amit persze eddig is tudtam, hogy be fog következni-, hogy bár csak 60 évesek, most már bármikor lehet velük komoly gond, és én nem leszek ott, hogy segítsek.

Az ijedelmek és problémák ellenére azért kellemes események is történtek még jócskán: az új(abb) autót is bejárattuk alaposan: bejártuk Magyarország másik felét, szeptemberben egy hetet Lombardiában (Milánó, Bergamo, Comói, Garda- és Iseo-tó), októberben 1 hetet Toszkánában (Pisa, Firenze, Siena, Chianti, Volterra, San Gimignano, Monteriggioni, és mindkét oldali tengerpart), végül karácsonykor bő 1 hetet Horvátországban, az Isztrián (Rijeka, Labin, Pula, Rovinj, Sveta Marina) töltöttünk. Ráadásul úgy jött ki a szabink, hogy még bőven maradt a tavalyiból, így karácsonytól összesen 2 hetet voltunk szabadságon, még január első hetében is. A 2017-es fárasztó év után ez ősintén szólva nagyon ránk is fért.

Nos, ennyit arról, hogy miért is nem tudtam jönni friss hírekkel ilyen régóta: állandóan volt valami tennivaló, valami ijedség, vagy csak szimplán hulla voltam.

A következő bejegyzésben pedig majd végre nekiállok megírni, hogy mi is történt pontosan egészségügyi és babatémában az elmúlt kb. 2 évben, és főleg mostanában.