2. nagy nap - transzfer: minden szuper

Jelentem kettő csimótát hoztam ma haza. :) Köszönöm a drukkokat, ügyesek voltatok! :)

Szóval reggel a munkahelyemen kezdtem a NAV-os papír miatt, ami a fizetésnélküli szabadság alatti egyéni egészségbiztosítási járulék fizetéshez kell. Nem is volt rossz kezdés, sokan megörültek nekem, és mivel mindenki tudja már a cégnél, hogy mi a helyzet, sok kedves szót, drukkolást kaptam ott is. Aztán átgaloppoztam az intézetbe. Kár volt sietnem, mert bár fél 11-re hívtak oda, a műtőbe csak délben kerültem be. Na de ne ugorjuk át az egyik lényeges momentumot, a dokival való előzetes konzultációt.

Szóval amikor bejutottam hozzá, közölte, hogy nyolc embriónk van, és ő hármat gondolna beültetni. A nyolcnak nagyon megörültem, mert ezek szerint mindannyian megérték a harmadik napot, és ezúttal nem volt lemorzsolódás a csapatból (az első stimunál 13 embrióból 11 maradt a harmadik napra). Ez szerfelett megnyugtatott, ezek szerint ők nyolcan mokány kis kölykök, teljesen életképesek és erősek, hurrá!

A hármas beültetési tervvel azonban vitába szálltam, én kettőre licitáltam helyette. A doki kérte az érveimet, mondtam mi lesz, ha mindannyian megmaradnak? Mire ő: és ha még osztódnak is esetleg? Na ugye, pláne!?! Tudom, három babát is ki lehet hordani és meg lehet szülni, és alapvetően én is három gyereket szeretnék, de nem egyszerre. :) Bocsánat, de tudom, hogy ahhoz az én erőm is kevés lenne. :) Belenyúlni meg semmiképp sem szeretnék, habár lehetséges a "redukáló" műtét, de arra sem lennék képes. Így maradtunk a kettőnél, aztán ha valaki úgy rendelte el nekem, hogy hárman legyenek végül, az még mindig lehetséges, és akkor úgyis úgy lesz. :)

Az egyezkedést követően megint eltelt vagy fél óra legalább, mire felvittek minket műtőhöz, ahol olyan szinten televoltak, hogy mi hárman, akiket akkor vittek, átöltözés után az öltözőben kellett maradjunk, kint már nem volt hely. Amikor egyikünket kivitték, a másik lánnyal elcsacsogtunk kicsit, mivel a punkción is pont egyszerre voltunk. Mint kiderült, neki is ugyanaz volt az első dokija az intézetben, mint nekem, és ugyanúgy K-hoz jött át. Ezen a témán elrágódtunk kicsit, így egész jól elrepült az idő.

Aztán végül bejutottam a műtőbe. A buborékkupacokat meg sem néztem, K doki már az előző alkalommal mondta, hogy nem nagyon tesz jót nekik a levegőztetés, így én "Majd a kiságyban, alvás közben nézegetem őket inkább!" felkiáltással inkább fel is pattantam a kengyelbe. Jött az ultrahang, a szívem szabályosan feldübörgött, amikor a doki elkezdte. De nem történt semmi, csak valami fura adatokat diktált le, de egy szót sem szólt, hogy víz lenne bennem, vagy bármi más baj lenne, ami miatt nem kaphatom meg a srácokat. Már kezdte is a transzfert, én meg a döndülést hallgattam, ahogy a szikladarab lezuhant a szívemről. :)

És kb ennyi is volt, még csak egy méhnyálkahártyavastagságot sem tudtam meg, egyáltalán semmit. Csak annyit, hogy az ikreket hazahozhatom, Erről bizonyítékként megkaptam szokás szerint az UH fotót is, mai Cukiságok rovatunkban ezt láthatjátok. :)

Zárójel: Hezitáltam, hogy tényleg jó ötlet-e a kedves olvasókat a méhem keresztmetszeti képével riogatni, de egyrészt arról volt szó, hogy minden napról az arra a napra jellemző fotót hozok, másrészt azt hiszem ennél meredekebb dolgokat is megosztottam már veletek, még ha szavakkal is. Zárójel bezárva.

A pihengetés és öltözés után még egy újabb órát vártam a zárójelentésre, majd hazataxiztam (Ő most nem tudott velem jönni). Itthon a nagy izgalmakra jól beebédeltem rakott káposztából, aztán bokros teendőim után néztem, azaz elvágódtam a kanapén, ahonnan csak most keltem fel, hogy megírjam Nektek a helyzetjelentést. :)

Na, hát ez történt ma, már hárman vagyok. :)

(A kép közepén lévő krumpliszerű izében bal oldalon lévő fehér pöttynél vannak ők)