Hát kellett ez nekem?

Ó, igen, már megint varázslatosan beletenyereltem a tutiba!

Na de először: nagyon szépen köszönöm az előző, statisztikai felmérést végző posztomra eddig adott válaszokat, igazán nagyon kedvesek vagytok! És a kapott megjegyzések alapján szeretném jelezni a "zugolvasóknak", hogy a blog műfajából adódóan azt hiszem itt szó sincs zugolvasásról, azért írom, hogy elolvassátok, és egyáltalán nem elvárás, hogy mindig mindenki tegyen valamilyen megjegyzést a posztokra, azaz megmutassa magát. :D Szóval nem kell szégyellősködni az állítólagos zugolvasás miatt, én nagyon örülök, hogy itt vagytok! :)
A felmérés eredményével, illetve annak boncolgatásával, hogy pontosan miért is kérdeztem (bár azért nagyjából nyilván sejthető), jövök majd hamarosan, de előbb...

Frissítés a folyamatban lévő dolgaim tekintetében.

Először is a Lázár Erika doktornővel folyó ügyeim.

Zajlik az oltásunk a Gynatrennel, már 3 szúráson vagyunk túl. Volt némi feszkó a mellékhatások miatt, nálam a már említett vízháztartási - vese gondok bizony kissé ijesztőek voltak, házidokinál is jártam miatta, csak pechemre nem a saját dokim rendelt, így kenhettem a hajamra az egészet, kb. csak annyit mondott, hogy az oltást végző dokit kérdezzem meg, normálisnak tekinthető-e, amit tapasztalok, vagy szükséges lenne-e inkább egy urológiai kivizsgálás. Nos, az utolsó oltás előtt meg is kérdeztem a doktornőt, aki csak meresztgette rám a szemét, hogy ő ilyet 20 év alatt még sosem hallott (hja, kérem, ez én vagyok, én mindig ezeket a 100 ezerből egy, de a való életben igazából sosem előforduló dolgokat produkálom! :D). Felhívtam rá a figyelmét, hogy oké, de a betegtájékoztató több helyen is említi a vesével való összefüggéseket, és hát az én tüneteim is ilyen jellegűnek tűnnek. A doktornő újabb értetlenkedő kérdése: milyen betegtájékoztatóban olvastam én ezt? A kérdés jogosnak tűnt: a gyógyszer a doktornőnél van tárolva, és különben is német készítmény. Szóval melyik betegtájékoztatóban olvastam? A magyarban? (Értsd: -az egyébként már vagy 6 éve nem forgalmazott - a Gynevac-éban?) Mire én: nem, a németben. Na erre kb. leszedte a fejemet, hogy én csak ne olvasgassam a német betegtájékoztatót, különben is a németek az egészet nem úgy csinálják, nem 10 naponta, hanem kéthetente oltanak, nem olyan mennyiséggel, és nem úgy, és blabla... A végét már nem is értettem, a doktornő olyan szinten felháborodva hadart, de nagyjából az jött le belőle, hogy a németek különben is komplett idióták. Na, itt már bennem is felment a pumpa, egyértelmű volt, hogy a doktornő valószínűleg soha el sem olvashatta normálisan a Gynatren betegtájékoztatóját (így már világos miért is nem hangzott el egy szó sem például az autoimmun betegség esetén való ellenjavallatról), de még ennél is jobban felháborított, hogy még engem is lecseszett, mert én elolvastam, pontosan mit is szúratok magunkba. Nem is bírtam ki, hogy azért vissza ne szóljak: oké, de attól még, hogy ő másként adagolja a Gynatrent, a hatóanyag ugyanaz marad. Vagyis tök mindegy, hogy ő nem 14, hanem 10 naponta adja be, meg ad még hozzá némi sóoldatot (pont azért, hogy a teljes mennyiséget ki tudja nyerni az ampullából, és ne legyen jelentős veszteség a fecskendő légtelenítése miatt), ugyanazt adja be, mint amiről a betegtájékoztató szól. Na azért amikor visszaszóltam, kissé lenyugodott, és úgy tűnt végre át is gondolja, amiről beszéltünk, nemcsak élből vagdalkozik. Ezzel együtt kb. semmit nem tudott mondani a tüneteimre, így a harmadik oltást is beadattam, és azóta élénken figyelem, hogy megint lesznek-e a panaszaim (tegnap már kezdődött sajnos újra, meglátjuk most mennyire lesz vészes).
Közben viszont megkezdődött az új ciklusom is, így sort kerítettem a 3. (nos, valójában jelen esetben 4.) napi vérvételre. Ez tegnap reggel volt (de fincsi volt szakadó hóesésben, mínusz 6 fokban reggel 6-kor átszerencsétlenkedni az egész városon a vérvétel miatt...), így eredmény még nincs, talán majd kedd környékén. Persze a doktornőnél ez sem a szokott módon megy majd, telefonon kell majd hívnom az eredményért, és van egy olyan gyanúm, hogy soha nem is fogom a kezembe kapni a leletet egyébként... Na mindegy, ez legalább elindult. Egyébként vicces lesz a ciklus végi vérvétel is, mert ugye hőmérőznöm kell, és majd a hőgörbémet kell elküldenem a doktornőnek, amikor már egyértelműen túl leszek a peteérésen (azaz már több napja megemelkedett lesz a hőm), ez alapján fogja megmondani, pontosan melyik nap menjek a vérvételre. Ebben az lesz a nehézség, hogy ahogy elmondta, a progeszteront a luteális fázis (peteérést követő, következő vérzésig tartó második szakasz a ciklusban) közepén, a peteérést követő 7. napon kell megnézni. Nekem meg 13 napos a luteális fázisom, nem 14, szóval talán 1 nappal korábban kellene mennem, de ezt nyilván nemigen lehet majd megbeszélni a doktornővel, mert az már az első beszélgetésünkből egyértelművé vált, hogy semmit nem fog nekem elhinni a saját testem működéséről sem... Na mindegy, ez a legkisebb bajom jelen pillanatban. A lényeg: a nőgyógyászati fronton most ezen a cikluson lesz a "világ szeme", aztán meglátjuk, mennyire működik most normálisan a testemen, és mit lép majd az eredményekre a doktornő.

És akkor az igazi beletenyerelés...

Hát Hölgyek, ez a táplálkozási vonal, mint az sejthető is volt talán, keményebb menet lesz, mint amilyennek az elején látszott. Tegnap jártam gasztroenterológusnál, és meg kell mondjam őszintén, hogy eléggé kiborított a dolog. Egy magán egészségcentrumban voltam természetesen, és ilyenkor az ember ugye feltételez bizonyos dolgokat, mint például hogy normálisan meghallgatják. Talán itt az volt a gond, hogy csúszásban voltunk, és eleve elég késői időpontban (én 6-ra mentem), ezért a doktornő marhára próbált kicsit lefaragni a csúszásból, de ugye az én sztorim eléggé hosszú és zegzugos, ezért bizony úgy tűnik, hogy a kapkodás miatt sok mindent egyáltalán nem is jól értelmezett a doktornő. Én elsoroltam mindent, az alapbetegségeimet, a lombikokat, az elmúlt években produkált tüneteimet (mert azok is voltak), és a 2016-os, illetve a friss vonatkozó vizsgálati eredményeimet, azaz az infrakamerás és biorezonanciás, illetve most a vérből végzett cöliákia és ételintolerancia tesztek megállapításait. A doktornő mindent legépelt, kifaggatott a családi kórtörténetről is, megtapogatta a hasam, majd végül elsorolta, hogy milyen vizsgálatok kellenek (mert amit eddig csináltattam, az szerinte kb. lókukit sem ér). Vagyis annyira nem is sorolta, inkább felírta a papírra, de többször is felhívta szíves figyelmem, hogy a végső diagnózis felállításához minden bizonnyal kell majd invazív vizsgálat is (vagy mi a fenének nevezte), magyarul: tükrözés(ek). De ha majd meglesznek a leletek, akkor derül ki. Nekem irtó fura volt, konkrétan végülis el sem mondta, hogy miket végeztessek el, hogy hol vagy hogyan csináltassam (a fizetős orvosok legalább annyit be szoktak nyögni, ha valamit lehet mondjuk akár házidokival is megoldatni, vagy legalább azt, hogy ezeket a vizsgálatokat akár nálunk is elvégeztetheti), sőt még csak azt sem mondta kifejezetten, hogy ha megvannak a leletek, jöjjön vissza. Igazából csak a papírt nyomta a kezembe, aztán már húzzak is. Megint csak döbbenten távoztam, de az igazi meglepetések a papíromon voltak. Amit a kórtörténetemről elmondtam, az teljes és tökéletes összevisszaságban szerepelt a papíromon, például a FET-eket inszemnek titulálta, a friss vérvételes intolerancia eredményeket meg úgy írta be, hogy a biorezonancia vizsgálat mutatta ki (és tartok tőle, hogy így is értelmezte, pedig az egy ellenanyag vizsgálat volt). A prolactinra szedett Norprolac helyett szedett gyógyszernek Norcolutot írt be (!!!), amit azért szoktak adni, hogy meghozza a menzeszt, a korábbi műtétekhez pedig konkrétan a hiszteroszkópia, azaz méhtükrözés helyett hysterectomiát, azaz méheltávolítást írt be!!! Ezek után már szinte meg sem lepő, hogy diagnózisként azonnal bekerült az irritábils bélszindróma is... Pfff...
Az elrendelt vizsgálatokat is hasonló slendriánsággal gépelgette be, a többségéről azt sem tudtam az olvasás pillanatában, hogy micsoda. Hazafelé jövet keresgéltem rá, és nem nyugodtam meg még azzal együtt sem, hogy jó része tök jogos, és tök jó, ha megnézzük, mert közben meg elég ijesztő, hogy miket mutathat ki. Rengeteg gyulladást jelző dolog, ételallergiák, terheléses hidrogénkilégzési vizsgálatok (szám szerint háromféle, egyenként fél napig tartanak, és nem lehet egyszerre, egy körben megcsinálni, nagyszerű!), tumormarkerek, baktériumok tenyésztése és hasi ultrahang. Összességében kell egy székletvizsgálat, egy vérvétel, három kilégzéses vizsgálat és az ultrahang. Nem kevés idő lesz, egyrészt a kilégzéses vizsgálatok miatt, másrészt mire az eredmények meglesznek. Nem utolsó sorban ez most egy újabb 100-120 ezer forintos kör lesz, csodálatos.
És mindezek utánra eléggé biztosra ígérte a doktornő a tükrözést is, mert mint mondta, bármiféle ételintoleranciát csak és kizárólag a bélflóra állapotából lehet biztosan megmondani.
Na nem! Mire a hazaúton az utcánkban sétáltam, már a sírással és a teljes kétségbeeséssel küzdöttem. Az alaposság persze nagyon jó, de a fenébe is, nekem tényleg ennyi sz*rságon kell keresztülverekednem magam egy gyerek kedvéért? Már így is annyi minden volt, és akkor most jön egy teljesen új, és külön kör, ami önmagában hónapokig tart majd, és a legkevésbé sem lesz egyszerű? Mások az első-második lombikból teherbeesnek, és nekem 7 beültetés után még ezzel is kell szerencsétlenkednem? Őszintén szólva az első reakcióm a dac volt. Lófüttyöt, ha ez kell a sikerhez, akkor én ezt most elengedem, mert ennek így sosem lesz vége, állandóan csak gördülni fog előre a lavina, és egyre csak több minden lesz, én pedig nem vagyok hajlandó tényleg mindent bevállalni egy gyerekért. Valahol határt kell húzni, akkor álljunk meg itt. Aztán itthon elmeséltem a dolgot, és Ő is kapásból azt mondta, hogy na nem, tükrözéssel nehogy kínozzam magam. Maradnak az egyszerű vizsgálatok, az ultrahang és két kilégzéses teszt (laktulóz és fruktóz terhelés), a laktóz terheléses kilégzési teszt csak akkor, ha az ételallergia tesztek a kazeint nem dobják ki (ha a tejfehérjére tényleg érzékeny vagyok, akkor nyilván minden tejterméket ki kell hagynom az étkezésből, és innentől édesmindegy, hogy érzékeny vagyok-e a tejcukorra). Aztán meglátjuk mi lesz, illetve párhuzamosan mi történik a hormonális fronton. De közben lehet majd izgulni, hogy nehogy véletlenül kiderüljön valami hasnyálmirigyrák, vagy ilyesmi. "Hehe!"

Hát ez van...