Érdekességek

Szép napot a Hölgyeknek!

Jelentem a negatív hangulatom máris elmúlt, gyönyörűen süt a nap, és engem majd' szétfeszít a boldog várakozás. Ezúttal semmi baba-vonatkozás, mielőtt valaki későn beeső felkapná a fejét, hogy sutyiban terhes vagyok. :) A tavaszt várom (már vagy 6 hónapja :D), és végre-végre itt van már a kanyarban! Májusi születésű lévén ki nem állhatom a telet, február közepére már mély letargiába szoktam taszulni, és egészen addig nyűgösködöm, míg újra tartósan elő nem bújik a nap, és reggelente indulás előtt minimum két réteggel kevesebb ruhát nem kell magamra ráncigálni (asszem csöppet fázós vagyok! :))
Na, és mivel ez most végre bekövetkezni látszik, az én hangulatom is emelkedésnek indult. Amire csak rátesz egy lapáttal, hogy a május végi nyaralásunk szervezése is a célegyenesbe fordult: 2 hét Olaszország következik, előbb Nápoly-Amalfi, majd Dél-Toszkána, alighanem a tengerparti részen. Mi sosem szoktunk igazán nyáron menni nyaralni, hanem tavasz végén és ősszel. Lényegesen olcsóbb, nem kap az ember hőgutát a 40 fokban, nincs (vagy legalábbis kisebb a) tömeg, és sokkal könnyebb a munkahelyen is leegyeztetni az időpontot.
Most tehát már kevesebb, mint 2 hónap, és indul a nyár (vicces, csak most kezdtem el örömködni, hogy lassan itt a tavasz, és 7,5 hét múlva már indulunk a nyárba).

Na de, akkor a címnek is adjunk némi létjogosultságot, miféle érdekességekkel is jöttem? A napokban tűnődtem el néhány olvasói megjegyzés nyomán, hogy vajon milyen is lehet nektek engem olvasni. Mármint az elmúlt években elég sokáig hallgattam, meg kevésszer is jelentkeztem, most meg ahhoz képest szinte dömping van, de összességében mindkét verziónál az átlag feletti szájmenés ellenére is igazából szinte teljes mértékben a lombik- és babatémára korlátozom magam. Oké, ez az alaptéma, de vajon jó-e ez így nektek, ha már Ti vagytok kénytelenek elviselni az eszmefuttatásaimat és sztorijaimat. Nem vagyok-e egyébként túlzottan bezárkózó, és emiatt unalmas? Nem örülnétek-e neki, ha néha valami kis "színes" is keveredne a sok egészségügyi herce-hurcás poszt közé? (Például anno, amikor a karácsonyi kreatívkodásaimról töltögettem fel fotókat, úgy érzékeltem, hogy élveztétek.) Vagy netán épp így jó, hiszen erre vagytok kíváncsiak? Indíthatnék akár erről is egy szavazást, de inkább úgy döntöttem, hogy helyette kipróbálom élesben a dolgot, aztán kiderül, hogy van-e rá kereslet. :)

Szóval most kaptok egy kis betekintést az egyéb dolgaimba is, de hogy ne szakadjak el teljesen a fő sodortól, olyasmival jövök, ami kapcsolódik a hormonos témákhoz is, és szerintem nagyon kevesen tudják.

Szóval. Az azt hiszem senkinek nem lesz meglepetés, ha azt mondom, hogy a nőiségem felől nézvést is igen nehezen élem meg a lombik sikertelenségét. Persze mindig tudtam, hogy nehéz menet lesz teherbe esnem, de az, ameddig már eljutottunk, azt eredményezi, hogy megrendült a saját nőiségembe/nőiességembe vetett bizalmam is. Hiszen nem vagyok képes arra, amire teremtettem, és ami a világ legegyszerűbb dolga kellene, hogy legyen. Márpedig ebből az érzésből muszáj kikeveredni, ha az ember nem akarja teljesen felőrölni sem magát, sem a párkapcsolatát. Ráadásnak testileg is megviselnek a kezelések, illetve az alapproblémák is, így muszáj is odafigyelnem magamra.
Mi szokott tehát a megoldásom lenni arra, amikor épp elkap az utálom magam, selejtes vagyok érzés? Nőből vagyok én is, ilyenkor jön az, hogy kényeztetem magam. Ne tessék semmi csúnyára gondolni! :D :P Ilyenkor jönnek a már-már kényszeres vásárlások: ha már nem is érzem magam normális nőnek, legalább annak nézzek ki jeligére. Otthon  már dagad a szekrény a ruháktól (némileg cipőktől és táskáktól, habár nem jövök eksztázisba tőlük, pusztán kiegészítőként tekintek rájuk) és főleg: a kozmetikai cuccoktól. Az utóbbi főként azért vicces, mert sminkelni nagyjából egyáltalán nem sminkelek, van viszont mindig legalább 6-8 féle tusfürdőm, testápolóm, arckrémeim és főleg: parfümjeim.
Parfümmániás vagyok, be kell valljam. Évekkel ezelőtt kezdődött, elkezdtem keresgélni a nekem igazán tetszőt és megfelelőt. Nagyon érzékeny és finnyás orrom van, ráadásul élt a fejemben egy elképzelés, hogy pontosan milyen illatot szeretnék, amit persze a valóságban nem és nem találtam. Nem adtam fel a keresést, viszonylag hamar rátaláltam egy webshopra, ahonnan rengetegféle illatból lehet 1-2 ml-es mintákat rendelni. Főleg ilyeneket vásárolgattam, de nagy kiszerelésben is vettem jó néhány üveggel, akár vakon vásárolva, netes vélemények alapján. Mostanra a teljes illatgardróbom azt hiszem 150 féle illat fölé rúg. :D (Mondtam, hogy kényszeres vásárlás!) Ennek a nagy része természetesen csak minta, de az üvegesekből is 27 darabot számlál a kollekció. :) Akadnak különlegességek is, ma például Christian Dior La Collection Couturier Parfumeur kollekciójából viselem a Milly-La-Forét nevű kis csodát. Belőle csak egy 7,5 millis kisüvegesem van, mert a 100 ml-s kiszerelés laza 100 ezerbe kerül...
A legutóbbi szerzeményem egyébként kb. 1 éves vacillálás és több minta elfogyasztása után a Balenciaga-tól a B. Balenciaga, ami egy csodás, vibráló, virágos, zöld tavaszi-nyári illat. Nem túl édes, és nagyon friss, vidám. Azért húztam ilyen sokáig a megvásárlását, mert egyrészt belőle is olyan 17-18 ezer Ft szokott lenni a 30 ml-s kiszerelés is, másrészt tisztában vagyok vele, hogy összességében elképesztő mennyiségű pénzt tapsolok el csak parfümökre, és igyekeztem visszafogni magam. Egészen mostanáig sikerült, amikor is potom 12 ezerért kínálták az 50 ml-st. Még így is 1,5 hét volt, mire elszántam magam, és a végső lökést az adta meg, hogy visszaemelték az árát, de mivel nekem benn volt a kosárban az alacsonyabb áron már, még meg tudtam venni ennyiért.

(Ő az, illetve ilyen, mert hirtelenjében nem tudtam elugrani egy profi fotóstúdióba, hogy lekapjam nektek. :D)


Egyébként időközben már régen feladtam, hogy megtaláljam Az Én Illatomat. Ugyanis azért is tartok ennyi fajtát belőlük, mert annyira változik a szaglásom, vagy nem is tudom mim, hogy míg egyik nap majd megőrülök egy illatért, és teljesen elvarázsol, addig másnap ugyanattól az illattól megőrülök, nem tudom elviselni magamon, és akár fizikailag is rosszul vagyok tőle. Gyanítom ennek az is az oka, hogy a hormonjaim rendszeresen vitustáncot járnak. :)

És hogy mindez hogyan is kapcsolódik a blogom alaptémájához? 
Nos, a helyzet az, hogy én már elég sokszor ostoroztam magam azért, amennyit költök, és hol finomabban, hol erősebben ezt a családom is megtette már jó párszor. De akármit próbálok is, csak ideiglenesen vagyok képes visszafogni magam, aztán ismét elúrhodik rajtam a kényszer. Persze azért nagyon nem kell aggódni, ilyesmi miatt sosem kerültem adósságba, és ha nem volt annyi jövedelmem, akkor nem vásároltam. Illetve még most is, mindig megnézem, hogy mennyiért vásárolok, és a lehető legjobb ár-érték arányra törekszem, és szinte csak akciósan vásárolok, az egyébként is megfizethető árú helyeken (például kb. a teljes ruhatáram az Orsay-ből származik, és szinte semmit sem vettem teljes áron soha).
Na de, vissza a gondolatmenethez: szóval családostul értetlenül álltunk a problémám előtt sokáig, miért is nem vagyok képes jobban megfogni a pénzt. Aztán egyszer, pár éve valami miatt újra olvastam a magas prolaktinszintre szedett gyógyszerem, a Norprolac betegtájékoztatóját. Nem hittem a szememnek, és ti sem fogtok. Ez egy gyógyszer! És ilyen mellékhatása lehet: 

- Képtelen ellenálni az ösztönzésnek, késztetésnek vagy kisértésnek, hogy olyan cselekedeteket hajtson végre, amelyek veszélyesek lehetnek Önre vagy másokra, melyek lehetnek:
- Erős késztetés a túlzott mértékű szerencsejátokokra az önre vagy családjára vonatkozó súlyos következmények ellenére.
- Megváltozott vagy növekedett szexuális érdeklődés és viselkedésének jelentős érintettsége az önmagához vagy másokhoz való viszonyában, például növekedett nemi vágy.
- Ellenőrizhetetlen és mérhetetlen vásárlási vagy pénzköltési kedv.
- Habzsolás (rövid időn belül nagy mennyiségű étel elfogyasztása) mértéktelen evés (a szokásosonál és az éhség elűzéséhez szükséges ételnél több étel elfogyasztása)

Ez most szó szerinti idézet volt a tényleges betegtájékoztatóból. Döbbenten kezdtem keresgélni a neten ezzel kapcsolatban, és azt találtam, hogy például volt olyan férfi beteg külföldön, aki valamilyen okból szintén kapott ilyen gyógyszert, és konkrétan elkaszinózta a teljes vagyonát, plusz tetemes adósságot csinált, holott soha életében nem érdekelte a szerencsejáték.

Elképesztő, és egyben már értem, hogy a felnőtt, önálló életem egészére miért volt jellemző a hullámokban rám törő vásárlási láz, hiszen 22 éves (egyetemista) koromtól szedtem előbb Bromocriptint, majd Norprolacot.
Szóval Hölgyek, nagyon óvatosan ezzel a két gyógyszerrel (a Bromocriptin ugyanilyen tüneteket okozhat, szintén benne van a tájékoztatójában), és ha valami pszichésen fura dolgot, különös késztetéseket  éreztek, vagy ellenállhatatlan vágyak kezdenek gyötörni, legyen szó bármiről, feltétlen jelezzétek az orvosotoknak!

Én azt hiszem ezzel a poszttal is híven demonstráltam a pszichózisomat, így mára elég is lesz. :D 
Kommentben ér phujjolni és kritizálni, ha a jövőben nem szeretnétek ehhez hasonló "érdekességeket" megtudni rólam! :D

Morgolódós-merengős

Igen, bocsánat, most kevésbé pozitív megnyilvánulás jön tőlem. Néha ilyen is kell, azt hiszem.

Úgy tudom, van itt néhány régi olvasó is, ők talán emlékeznek még rá, hogy a valahányadik sikertelen beültetés utáni friss fájdalmamban valahogy úgy fakadtam ki, hogy nem igaz, hogy még a kampókezűeknek és falábúaknak is sikerül teherbe esniük, csak nekem nem.
Általában nem szoktam túlpörögni a témát, kifejezetten ügyelni szoktam rá, hogy például ne merüljek el túlságosan mások lombikos blogjainak olvasásában, vagy például a fórumozásról is teljesen leálltam már az ép eszem megőrzése érdekében. Mostanában azonban picit olvasgattam, mert ha új irányok vetődnek fel a saját sztorimmal kapcsolatosan, akkor az egyik legbiztosabb forrás annak ellenőrzésére, hogy mit várhatok, vagy hogyan lenne érdemes csinálni, ha mások már lezajlott ügyeiről olvasok.
És bumm, a múlt hétvégén nem belefutottam az emlegetett fakezűekbe és kampólábúakba? (Ja, nem, fordítva!) Illetve bocsánat, ezúton is elnézést kérek az érintett hölgyektől, ha netán olvasnak, biztosan magukra fognak ismerni. Nem akarom őket bántani, nem erről van szó, de azt hiszem érteni fogják ők is, hogy számomra milyen döbbenet azzal szembesülni újra és újra, hogy bizony mások az enyémnél komolyabb problémák mellett is sikeresen teherbe estek és szültek.

Irigylem őket, igen. Őszintén. A sikert azonban egyáltalán nem sajnálom tőlük, sőt, a történetüket olvasgatván nagyon meghatódtam, és szívből örültem, hogy nekik összejött. Megérdemelték, megszenvedtek érte nagyon, és persze mindig szívmelengetőek az ilyen csodaszámba menő történetek.

Csak amikor az ember mindig csak másokról hall-olvas ilyeneket, egy idő után ő maga még keserűbbé válik, még kétségbeejtőbbnek tűnik a saját helyzete, hiszen a kisördög elkezd susogni a fülébe: és ha neki összejött, neked miért nem? Hogy lehet, hogy neked nem és nem? Aztán jön a másik fülhöz az angyalka: de ha neki igen, ha még neki is, akkor te ne szólj semmit, hát hol van a te helyzeted az övéhez képest? Mit nyavalyogsz? Csak légy türelmes, és hamarosan biztosan te is boldogan mesélhetsz majd  a saját csodádról.
De valljuk meg őszintén, az idő múlásával és mások történeteinek szaporodásával (na tessék, még itt is csak a szaporodás!) bizony az ördögöcske hangja lesz az erősebb.

De hogy pontosan mit is olvastam? Például egy kedves sorstársat, akinek nemhogy daganat lett volna az agyalapi mirigyében, mint nekem, de konkrétan agyalapi mirigye sincs!! És basszus, mégis! Én meg itt parázok, hogy és ha mégis az a baj, hogy egyszerűen nem lehet beállítani a prolaktinszintemet normálisra? Erre tessék, neki az egész szerv hiányzik, és mégis megoldották a dokik! Persze az is lehet, hogy egyszerűbb kívülről, ámde pontosan adagolni a hormonokat, mintsem egy mattrészeg sofőr manővereit állandóan a kormányzásba való belenyúlásokkal korrigálni, hogy az úton tartsuk az autót (vagyis egy mindenképp rosszul működő szervet megpróbálni rászorítani a helyes hormonszintek termelésére). Nem tudom, arról sosem olvasgattam, hogy mi van akkor, ha eleve kiveszik az egész mirigyet, mert ebbe bele sem akartam gondolni.
Vagy ott volt a másik kedves sorstárs, akinek kiderült, hogy a petefészkén lévő ciszta nem is ciszta, hanem endometriózis, ami összenőtt a belével is. A lombikos punkció alkalmával próbálták meg leszívni neki, amennyire lehetséges volt. Így stimulálták, így zajlott a punkció, és ezután kapta vissza az embriókat. És basszus sikerült neki! És ha irigy vagyok is rá, akkor is baromira örülök neki. Miatta, és miattam is. Mert akkor ennyit arról, hogy mekkora jelentősége van az endónak.
Ugyanakkor persze jön azonnal a kérdés nálam is: mi van, ha az én petefészkemen lévő ciszta is endometriózis? (Lapozzunk, elég dolgon tudok enélkül is parázni!)

És most őszintén: ha nekik sikerült, nekem miért nem? Azért, mert nekik csak 1-1 bajuk volt, nekem meg kapásból 4 meddőségi diagnózisom van? Mert nálam az egész rendszer el van cseszve?
Szóval értitek, beindult a negatív spirál.

Aztán eszembe jutott valami, alapvetően a szintetikus progi kérdéséből kiindulva: nem vagyok benne biztos, sőt, elbizonytalanodtam (én se tudhatok mindent! :D :P - ez itt az önirónia helye), hogy az ilyen épített ciklusnál hogy is van? Ott nincs is peteérés, nem? Vagy van? Kaptam tüszőrepesztőt, vagy sem? A Fertility frienden nem találtam nyomát. A kérdéses FET-hez bejegyeztem a kezdő Suprefactot, hogy végigment az Estrofem, és hogy mikortól indult a progi, de tüszőrepesztőt nem. Előkerestem hát a hangfájljaimat. Krizsánál szoktam rá, hogy felveszem a beszélgetéseinket. Hiába jegyzetelek, rájöttem, hogy egy-egy alaposabb konzultáció után arra már nem emlékszem pontosan, hogy miket beszéltünk meg, mi alapján maradtunk a végleges protokollban. Na, most megpróbáltam előkeresni az épített ciklus előtti megbeszélésünket. Ez nem lett meg, csak a következő évi, viszont akkor pontosan erről is beszélgettünk. Már akkor is újra ciklus építést akartam kérni, arra hivatkozva, hogy egyedül annál a FET-nél indult el valami legalább. Erre Krizsa azt mondta, hogy tudja, hogy a világon mindenütt ezt szeretik és csinálják (igen, én is ezt olvastam, ezért is döntöttem úgy most is, hogy legközelebb megpróbálok megint azt kérni), de ő nem szereti, neki nem jött be. És csak olyannak szokta csinálni, akinek nincs saját, spontán ciklusa. Én meg erre megpróbáltam forszírozni a dolgot, hogy de hát miért nem, és mégis lehetne, erre azt válaszolta, hogy térjünk ehhez vissza később, előbb más dolgokat kellene megbeszélni. Megbeszéltük a más dolgokat, de végül nem esett szó újra a ciklusépítésről, csak tényként közölte a másfajta protokollt (Spontán ciklus lett volna megint, bár végül az UH alapján úgy tűnt, hogy el sem indul a peteérés, ezért Gonallal lettem kissé megstimuzva, hogy legyen ovuláció - és ez az, amit külföldön kifejezetten kerülnek, mert szerintük nem gonadotropinnal kell stimulálni, hanem leállítani a ciklust, és ösztrogénnel építeni méhnyálkahártyát.) Így végül nem beszéltük meg a ciklusépítést, vagyis nem úgy lett, ahogyan én szerettem volna. Ezek után vannak kétségeim, hogy mekkora esélyem lesz ezúttal rávenni a dokit, ha ő ennyire nem akarja. Persze valahol tök felesleges még ezen agyalni, eleve csak májusban megyek majd hozzá, de ezúttal szeretnék szuper felkészült lenni. :) 

Na jó, ezt itt abba is hagyom, nincs értelme ezekkel idegesíteni magam, azzal is csak a kortizol szintem nő. :)
Ennyi, ennyike csak ez a se füle, se farka bejegyzés. Értelme semmi, csak némi kifröccsenés a nem mindig olyan pozitív gondolataimból. :)

Bohózat

Nos, kedden lezajlott életem eddigi talán legviccesebb orvosi látogatása is. Természetesen a doktornővel történt az eset.

Emlékeztetőül: a vele való dolgaim kissé elakadtak, mivel a ciklus végi progivérvételre igazából megfelelő időpont a múltheti hosszú hétvégére esett volna, illetve a vizsgálatkérő lapot is a munkahelyem felejtettem, így még egy kissé megkésett hétfői vérvételre sem tudtam elmenni. Már amikor történt is teljesen biztos volt benne, hogy ez nem véletlenül alakult így, most már tudom is, hogy miért. (Említettem már, hogy fatalista vagyok? :))
Szóval a vérvétel a következő ciklusra tolódott.

Kedden viszont az utolsó oltásra voltunk hivatalosak hozzá, de ez a látogatás egy újabb epizódnak bizonyult a komédiánkban.

Pedig egészen jól indult: a rendelőbe tartván a város közepén, az Üllői úton elrepült felettünk-mellettünk egy gólya! Alig 10 méterre lehetett, hangosan lelkendeztünk mindketten, és gyorsan abban maradtunk, hogy ez csakis jó jel lehet.

Amikor bejutottunk a vizsgálóba még az is sima ügynek tűnt: rákérdeztünk, hogy akkor mikortól tekinthető hatásosnak az oltás, kell-e majd valami emlékeztető szúrás, vagy hogy lesz? A doktornő elmondta, hogy 4 hét múlva kell majd egy kontroll vizsgálat nekem, és ennyi. "Mert ugye járt nálam nőgyógyászati vizsgálaton, mielőtt elkezdtük a szúrást?" "Igen, persze, voltam." "És mindent rendben is találtam?" (kérdi a doktornő.) "Igen, gondolom, én igazából csak a citológia eredményét tudom, az P2-es lett." "És a kenet?" (megint a doktornő.) "Kenet? Szerintem nem vett kenetet a doktornő." "Dehogynem, biztosan vettem, mindig szoktam." "Bocsánat, de én nem emlékszem ilyenre, vagy ha vett is, én nem tudom az eredményét." Na, ezzel már magamra haragítottam: "Dehogynem, mindig veszek, és azt rögtön meg is nézem, ott a mikroszkópon!" (és ezzel a mikroszkópra, az irodája egyetlen orvosi műszerére mutatott.) "Ja, hogy az! Elnézést, olyan tényleg volt! Azt mondta, hogy minden rendben!" (Ezen a ponton nem tudtam, hogy nevessek, vagy sírjak. Életemben nem voltam olyan nőgyógyásznál, akinél a kenetvétel nem azt jelenti, hogy a mintát elküldi a laborba, és majd kapjuk az eredményt. Őszintén szólva annyira vicces az a mikroszkóp - úgy néz ki, mintha a vidéki középiskolám bioszlaborjából selejtezték volna le 20 éve -, hogy valahogy össze sem kapcsoltam, hogy akkor most ez volt a kenet mikrobiológiai ellenőrzése. :D). Na, ezen a ponton elnézést kértem, mondván olyan sok minden volt azon az első beszélgetésen, hogy ez a momentum valahogy kiesett. Ezzel sikerült lenyugtatnom a doktornőt némileg.

Eszébe jutott viszont sajnos rögtön a 10 milliós kérdés: és a hőmérőzésről-hormonos vérvételről nem volt szó? De igen, mondtam, és elmeséltem nagy vonalakban, hogy megbeszéltük, azóta mérek, a 3. napi vérvétel meg is volt, és rendben volt, de most a hosszú hétvégére esett volna a ciklusvégi, így nem mentem el. Na, ezen a ponton az én Drágám kedvesen közbeszólt, és egész egyszerűen beköpött a doktornőnek, hogy de szájban mérem a hőmet! A doktornő addigra már éppen felállt, és hátul az injekcióval kezdett foglalatoskodni, így én elöl pisszegtem a Pasira, hogy maradjon már csöndben, meg hogy milyen hülye. Amikor a doktornővel való első beszélgetés után hazamentem, neki elmondtam, hogy nem vagyok hajlandó végbélben mérni, és ő azt is nagyon jól tudja, hogy mekkora ellenérzés van bennem ezzel kapcsolatban, szóval ez nem egy véletlen elszólás volt. Mint utóbb kiderült, annak köszönhettem a kedvességét, hogy feldühítettem a doktornőt a kenetvételes-mikroszkópos "kötözködésemmel", márpedig az a tapasztalatunk, hogy ha ideges, akkor bizony kevésbé finoman szúr. 
Na erre a beszólásra mindenesetre természetesen harapott megint a doktornő, hogy akkor nincs is értelme a mérésnek, az alaphő csak végbélben mérhető, és jött megint, hogy csak azóta akarnak a nők szájban mérni, amióta beléptünk az EU-ba, mert azóta tudják, hogy nyugaton ott mérnek a nők. Ezután a doktornő már totál mérgesen megint nekem esett, hogy de engem ez az egész nem is érdekel, ugye? Se nem mérek rendesen, se a vérvételre nem voltam képes elmenni, mióta is? 2 hónapja voltam először nála, és azóta nem voltam képes elmenni megméretni a progeszteronomat?
Na, itt már nekem is elgurult a gyógyszer, és kifakadtam, hogy basszus, idén már több, mint 200 ezret költöttem orvosokra és vizsgálatokra, amik jó részét saját kezdeményezésre csináltattam, köztük hormonokat is, szóval nekem ne mondja, hogy engem nem érdekel az egész, mert nem igaz. De nem erre gondolt, hanem én nem hiszek ebben az egészben ugye, ezért nem vagyok képes elmenni a vérvételre. Erre elmagyaráztam neki, hogy nem, nem erről van szó, de a vérvételek pont úgy jöttek ki, hogy az első teljes ciklusban azután, hogy nála jártam, a ciklus eleji vérvétel ideje esett hétvégére, most meg a progeszteroné esett a hosszú hétvégére. Na, erre megint lenyugodott kissé, és amikor a Pasi is elkezdett nekem tapadni, hogy tényleg nem igaz, hogy nem bírtam elmenni valamikor arra a vérvételre, már ő magyarázta a Pasinak, hogy nem lehet akármikor csinálni a mérést, és normál hétvégénél még meg lehet azt tenni, hogy mondjuk ha szombatra esne a vérvétel napja, akkor előtte pénteken megy el a páciens, de egy négynapos hétvégében ez nyilván nem megy.
Én meg lapítottam, és örültem, hogy azt nem kérdezte meg, hogy mégis melyik napra esett volna az a bizonyos peteérés utáni 7. nap, és egyáltalán, miért én döntöttem el, hogy mikor lett volna a megfelelő nap, miért nem neki küldtem át ehhez a hőgörbémet, ahogyan kérte. 
(Megjegyzés: na ezért "kellett" sorsszerűen bent felejtenem a vizsgálatkérő lapot a munkahelyemen. Ha nálam lett volna, akkor vagy elküldöm a görbémet a doktornőnek, hogy mondja meg, mikor kellene mennem szerinte a vérvételre, és akkor azon veszünk össze, hogy amilyen cikkcakkos a görbém biztosan nem is ovuláltam, és én ne akarjam jobban tudni nála; vagy szó nélkül elmentem volna hétfőn reggel a vérvételre, és akkor kedden este, amikor rákérdez, azt kellett volna mondanom, hogy ja, tegnap voltam, csak se nem beszéltem meg vele, hogy mikor kellene mennem, se nem szóltam neki, hogy elmentem, és kérje el a leletemet. Bármelyik verzióból ennél sokkal nagyobb balhé kerekedett volna végül. :D)
Ezek után abban maradtunk, hogy oké, akkor majd a következő ciklusban megyek a vérvételre.
Mindezek közben vagy után, már nem is tudom pontosan mikor, a doktornő Neki is elmagyarázta, hogy miért is olyan fontos ez az egész progeszteron ügy, így ő is rám parancsolt súgva, hogy leszek szíves innentől normálisan mérni a hőmet, nincs kifogás, és elmenni a vérvételre. Erre már én is felkaptam megint a vizet, és mint egy óvodás, ha Ő beköpött a doktornőnek, akkor kölcsönkenyérvisszajár alapon ráuszítottam a doktornőt. :D Az első beszélgetéskor ugyanis kaptam egy vizsgálatkérő lapot egy alapos andrológiai vizsgálatra is, amire Neki kellene elmennie, de Ő persze közölte, hogy nem fog ("Minek, hiszen tudjuk, hogy nálad van a gond?!?"). Na, így én meg megkértem a doktornőt, hogy akkor ha az én progeszetronmérésemet ilyen alaposan átbeszéltük, akkor legyen kedves a Pasit is meggyőzni az andrológiai vizsgálatról. :) A doktornő a Pasi fejét azért nem szedte le, kultúráltan próbált érvelni (persze hiába), de legalább már nem engem szapult mindenki. :D
Mindezek után, nem tudom, hogy szándékosan-e, vagy csak idegességében esetleg kimerültségében, netán én feszültem be, mert "idegállapotban voltam", de nekem most először úgy adta be az oltást, hogy kevés híján hátranyúltam és kivertem a kezéből. Annyira fájt, hogy kényszerítenem kellett magam, hogy ne szóljak és ne tegyek semmi méltatlant.

Ez volt tehát a klasszikus bohózati alapszitu, amit előadtunk: 3 szereplő, és szinte mindenki összeveszett mindenkivel: a doktornő berágott rám, a Pasi berágott rám, én berágtam a  doktornőre, berágtam a Pasira, és végül még a doktornőt is ráuszítottam a Pasira. :D Mindezek ellenére nagyjából szívélyes hangulatban távoztunk a rendelőből. Én azért egész hazaúton majd' felrobbantam, igazából csak egyetlen ok miatt: amiért a doktornő azt mondta, hogy én teszek az egészre.

Addig-addig hergeltem magam, míg végül úgy határoztam, teszek rá, hogy mi az alkalmas időpont, a szerdai szúrásnál megnézetem a progit is. Oké, addigra a luteális fázis 10. napján leszek a 7. helyett, vagyis a 7. napon mérhető legmagasabb szinthez képest csökkenni fog a mennyisége, de talán valamennyire így is lehet majd következtetni. Ha nagyon alacsony lesz a szintje, akkor nyilván a 7. napon sem volt túl jó, ha meg esetleg nem vészesen lesz alacsonyabb annál, amennyinek a doktornő szerint lennie kell, akkor nyilván a megfelelő időben mérve teljesen jó lett volna. Ha meg valahol a két szélsőség között lesz, hát.... Hát akkor majd a következő ciklusban való mérés megmondja pontosan.

A szerdai vérvétel tehát emiatt is izgalmasra sikeredett. Az eredmény meg is lett másnap reggelre: 

Progeszteron 16,6 nmol/L
Referencia:
luteális fázis : 16,40 - 59,02 nmol/l

Nos, minden körítés ellenére, úgy fest, hogy a doktornőnek igaza volt, az alsó határon volt az értékem. A kérdés már csak az, hogy a megadott referenciatartomány vajon kifejezetten a luteális fázis közepén lévő progeszteroncsúcsra vonatkozóan lett-e megállapítva, vagy azért is ilyen széles, mert a ciklus teljes második felére vonatkozik. Igazából akárhogy van is, az én értékem valóban kevés. Hogy mennyire, a következő ciklusban derül majd ki pontosan.

A sztori a doktornővel tehát folytatódik. A hőm mérésén nem fogok változtatni, de azért remélem a következő ciklus görbéje az oltások nélkül már hagyományosabb lefutású lesz, hogy legalább a mérés időpontjából ne legyen vita. A javasolt kezelés meg majd kiderül, hogy mi lesz, de azt már most is előrevetítette, hogy addig kell majd havonta járkálnom a vérvételekre, amíg be nem áll megfelelőre a szintem (vicces lesz az én hiperprolaktinémiámmal, ami ezt nagyjából eleve lehetetlenné teszi).

Hölgyek, még hosszas sztorizgatásra számíthattok! :D

Belügyek

Sűrű héten vagyok túl. Az ötből négy napon voltak egészségügyi vonatkozású programjaim, főleg gasztroenterológiai vonatkozásban: kedden kaptuk az utolsó Gynatren oltást, szerdán vérvételen voltam, csütörtökön laktulóz, pénteken pedig fruktóz kilégzéses teszten. Minden tekintetben megterhelő volt a hét, de legalább sokkal előrébb is vagyunk.

A szerdai vérvétel alapvetően a gasztrós doktornő által kért dolgokat tartalmazta, amik részben fehérjék, meg tumormarkerek, és számomra kínai dolgok voltak, de így is izgalmasnak ígérkezett az eredmény, hiszen végre néztünk ételallergia sort is. Elég "vicces", hogy idáig csak mostanra sikerült eljutni, hiszen az elmúlt nem kevesebb, mint 24 (!!!) évben volt néhány esetem, amikor egyértelműen élelmiszernek köszönhetően lépett fel nálam súlyos allergiás reakció, több esetben jártam orvosi és kórházi ügyeleten anafilaxiás sokk előtti állapotban. Igaz, az utolsó ilyen történet is 14 évvel ezelőtt zajlott, az egészségügyileg még akkor is szinte középkori szinten álló Nógrád megyében. Ez talán némileg megmagyarázza, miért is nem jutott el sosem odáig a dolog, hogy alaposabban utánanézzenek a kiváltó oknak.
Ilyen előzmények, és a továbbra is bizonyítottan fennálló pollenallergia, valamint a szintén nem éppen egészséges immunrendszerre valló autoimmun betegség mellett igencsak kíváncsian vártam, hogy akkor most végre kiderüljön az igazság. A részletesebb, 40 élelmiszert vizsgáló tesztet végeztettem el (ha már lúd, legalább minél rémisztőbb leletet kaphassak...), így jó néhány kapásra számítottam. A legbiztosabb befutónak a paradicsomot (keresztreagens a fekete ürömmel és parlagfűvel, amiktől augusztus végétől mindig majd' megfulladok), az élesztőgombát (a biorezonancia és a vérvételes ételintolerancia teszt is kidobta), esetleg a mogyorót, és bizony a tejet véltem.
Miután ennyire részletesen értekeztem az előzményekről, nyilván sejtitek már, hogy meglepő eredmény született. :) Valóban. A 40 reagensből egyedül az ananászra vagyok enyhén érzékeny, semmi másra. Örültem is, meg nem is. Nyilván nem jó dolog allergiásnak lenni, de mondjuk egy jó kis fix kazeinérzékenység olyan szépen és egyszerűen megmagyarázott volna mindent. Vagy valami olyasmi, amit könnyebb kiiktatni az étkezésemből, ha már úgyis csak "álmodozom". :) De nem, ételallergiám ezek szerint nincs. Ehhez képest mondjuk a totál IgE értékem magas, kétszerese a felső határnak, ami általában véve allergiára utal. Most vagy az van, hogy valami olyasmire vagyok baromira allergiás, amit a teszt nem nézett (én viszont lehet sokszor fogyasztom), vagy ami valószínűbb: az autoimmun miatt magas az értéke, gugli barátom szerint legalábbis ez is könnyedén lehet az oka.
Az egyéb dolgok eddig jók, két érték hiányzik még, a hisztamin intolerancia és egy máj enzim, vagy micsoda.

A szerdai napom azonban más miatt is érdekes volt: kezdhettem a diétát a hidrogén kilégzéses teszthez. Nos, ebben az esetben másként kell értelmezni a diétát, mint az manapság oly divatos, vagy a civilizációs betegségek miatt szükséges, jelen esetben a diéta az eredeti jelentése szerint értelmezendő: nem azt jelenti, hogy marha egészséges, hanem azt, hogy valamilyen szempontból terhelő élelmiszerektől mentesíted a szervezeted. Nos, a kilégzéses teszt előtt nem lehet fogyasztani tejtermékeket, magvakat, olajat, zsírt, fűszereket, zöldségeket, gyümölcsöket, kávét, nem lehet dohányozni, stb.-stb. Szinte semmit nem lehet enni, de amit igen, az nem túl egészséges vagy épp ehető. Lehet enni szárnyasokat (teljesen natúr, semmi fűszer!), halakat, tojást, rizst, tésztát, fehér kenyeret. Kb. ennyi. Ezt is csak előző este 7-ig, majd 9-től már inni sem lehet. A vizsgálat előtti reggelen már fogat mosni is csak fogkrém nélkül lehet, és teljesen tilos a rágó, cukorka, rúzs, szájfény vagy ajakápoló is. Én a szűkös "étlapról" a tojást, rizst és halat választottam, de nulla fűszerrel elég borzalmas volt. 
De az igazi finomság a vizsgálatban, amire szerintem nem igazán készítik fel az embert, vagy csak én nem olvastam kellően utána: az egész vizsgálat lényege, hogy a diétával kizárnak minden befolyásoló dolgot, majd alaposan beterhelik az ember szervezetét, és ezután méregetik a kilégzett hidrogén mennyiségét. A hangsúly egyelőre csak a terhelésen van. Vagyis ha az embernek valóban az a baja, amit éppen vizsgálnak, akkor bizony a terhelés azt jelenti, hogy a szokásos tünetek fognak jelentkezni, méghozzá jó eséllyel hatványozottan. Nos, nálam pontosan ez történt. Elnézést kérek, de azt kell mondjam (vagyis írjam), hogy a laktulóz vizsgálat vége felé már azt hittem, hogy összecsinálom magam. Persze volt mosdó, de hát már csak nem fogok ott kirobbanni. :D Kemény volt, na. :D A fruktóz már ugyan jobb volt, de estére, másnap reggelre attól is hasmenésem volt. Mert persze én ugye most is halmoztam az élvezeteket, és két tesztem is volt két egymás utáni napon. Na így együtt már végképp kemény volt.
Az eredményt persze majd a doki fogja kiértékelni, de az értékeim alakulása, és az asszisztens értelmezése alapján is úgy tűnik, hogy a laktulóz pozitív lett, a fruktóz pedig negatív. Az utóbbinak nagyon örülök, mert alighanem szinte az összes gyümölcsöt, és elég sok zöldséget is ki kellett volna iktatni az étkezésemből.
A laktulóz pozitív eredménye meg valami olyasmit jelent, hogy a vékonybélben baktériumok szaporodtak el. Elvileg ez antibiotikummal és/vagy probiotikummal kezelhető. Ezen így egyelőre túlzottan nem aggódom. Persze ha a doktornő ennek örömére gyomortükrözést (is) akar majd, abba biztosan nem megyek bele. A vizsgálat közben beszélgettem a többi pácienssel, szóba kerültek a tükrözések, és igyekeztek nyugtatni, hogy közel sem olyan rossz, mint a köztudatban él, sőt, a vastagbeleset altatásban végzik, csak bemegy a branül, abba az altató, és aztán semmire sem emlékszik az ember. Na, több se kellett nekem tűfóbiásként! :D A szurikat és a vérvételt még csak elviselem, de az összes eddigi műtős esetemnél a legrosszabbul a branült viseltem. :D
Mindegy, ezzel együtt abban maradtam magammal, hogy ha nagyon muszáj, akkor a vastagbéltükrözésre leszek csak hajlandó. Nagyon könnyen hányós vagyok ugyanis, nincs az az isten, hogy az én torkomon le tudjanak tolni egy csövet. :)

Az eheti eredmények után gasztrós vonalon még 3 dolog van hátra: a vérvétel hiányzó eredményei, a székletvizsgálat és a laktóz kilégzéses teszt. Mivel a kazeinre nem bizonyultam allergiásnak, így utolsóként ezt is elvégeztetem. Ennek az eredményére szintén nagyon kíváncsi leszek, mert a genetikai tesztet Krizsa kérésére már megcsináltattam, ami alapján heterozigóta vagyok, azaz az egyik génem sérült, de a lelet szerint valószínűleg laktóztoleráns vagyok. Imádom az ilyen hivatalos orvosi valószínűségeket, nálam ezek valahogy szinte sosem szoktak bejönni, így nagyon kíváncsi leszek erre az eredményre is. Erre a tesztre majd április elején kerül csak sor, így a gasztrós dokihoz is legkorábban április közepe felé fogok visszajutni.

A hét másik érdekességével egy külön posztban jövök majd. Addig is csók!

Tragikomédia - következő jelenet

Nem, Hölgyek, tényleg a jó Istenke sem akarja, hogy engem a doktornő (legalábbis egyhamar) kezeljen az egyelőre még csak nyomozati fázisban lévő progeszteronhiányommal. :)

Ma mentem volna a vérvételre. Meggyőztem magam, hogy a hőgörbémben az a cikkcakk tényleg csak a Gynatren hatása (és valóban, a ma reggeli méréssel már a Fertilityfriend is szépen behúzta nekem az előző vasárnapot ovulációnak, amit az egyéb jelek alapján tudok, hogy stimmel is), este szépen elkezdtem összeszedni magam, hogy akkor reggel 6-kor el tudjak indulni, erre... Erre kiderült, hogy a vérvételi vizsgálatkérő lapot egész egyszerűen bent felejtettem a munkahelyemen! :D
Igen, a múltkor, amikor még a ciklus eleji vérvétel lelete miatt telefonálgatnom kellett a laborba, bevittem, mert azon voltak rajta a labor adatai, és bent is hagytam az asztalomon. Mindez persze vasárnap este 8-kor derült ki. :D
Próbáltam sebtiben keresni valami alkalmas magánvérvételi helyet, de az, ahová régebben jártam (a lakástól kb. 800 m-nyire volt mindössze), és ahová mindig lehetett menni előzetes időpontfoglalás nélkül is, úgy tűnik, hogy megszűnt időközben, legalábbis már nem szerepel a Centrumlab honlapján. Másikat nem találtam, mármint olyat, ami legalább nagyjából útba is esett volna és tudtam volna még időpontot foglalni online, időpont nélkül meg nem mertem odaállítani sehová. Persze ez lehet hülyeség, de blindre nem akartam magam szívatni egy reggel 6-os indulással, mert ahhoz a szokottnál kb. 1,5 órával kell korábban kelnem, és bizony az alaposan megemelt adagú Norprolactól olyan korán többnyire fejre akarok állni.
A munkahelyemre sem tudtam volna bemenni a vizsgálatkérőért, mert reggel 7-fél 8-ra kellett volna a laborba érnem, ami a munkahelyemtől azért egy olyan jó 30-35 percnyire van (meg kell szakítanom az utat a labor felé menet, lekunkorodni, elmenni az irodába, majd vissza az eredeti útvonalhoz), és legfőképp: alighanem még nem jutottam volna be az épületbe, kétlem, hogy fél 7 körül már ott van a  portás.

Szóval így jártam, a nagy variálás-vacillálás közepette eleve esélyem sem volt elmenni a vérvételre. :) Majd legközelebb, vagy nem tudom. :) Majd lesz valahogy.

Mert közben pont tegnap este sikerült visszaolvasnom Hunti sztoriját, aki valami 34-es progiszinttel esett teherbe stimuból, majd progiinjekcióval jól megtámogatta a dolgot, és most szombaton született meg a kisfia (innen is sok boldogságot nekik! :)). Szóval ennyit arról, hogy alacsony progival lehetetlen teherbeesni, a mesterséges progeszteront meg nem hasznosítja a szervezet... Érdekes. :)

Ezen a progeszteron-dolgon egyébként azóta jár az agyam, hogy először jártam a doktornőnél, és ő ezt nevezte meg fő okként a lombikok sikertelenségében is. Az én korábbi 45-ös, de még 79-es progiértékeimet is alacsonynak titulálta, azt állítván, hogy csak 100-120 körül jó. Lehet, hogy igaza van, bár nekem még sosem mondta egyetlen doki sem, hogy ennyinek kellene lennie. Ugyanakkor az is igaz, hogy valójában egyetlen doki sem foglalkozott túlzottan a hormonjaim szintjével a pajzsmirigyhormonokat és a prolaktint leszámítva.
A gondom leginkább az állítása másik fele: miszerint a mesterséges progeszteron alig hasznosul a szervezetben, nem külső forrásból kell betolni a szintetikus progeszteront, hanem a test saját termelését növelni. Mármint itt konkrétan ezzel a gyógyszerben adott progi nem hasznosul résszel van problémám. Itt van akkor például rögtön Hunti esete is ugye. Elkezdte a szurit tolni, fel is szaladt a progija 200-ra. Oké, a doktornő szerint ez normális, mármint hogy a vérvétel kimutatja a vérben lévő progeszteront, akár hasznosul, akár nem. De végülis Hunti egészséges babát szült. Most vagy mégis hasznosult, amit beadott injekcióként, vagy mégsem számított alacsonynak az addigi saját maga által termelt mennyiség...
De ne mással példálózzak, hiszen én minden tankönyvi elméletet meg szoktam hazudtolni. Ha a saját esetemet nézem, még terhesség létrejötte nélkül is produkáltam arra bizonyítékot, hogy a szintetikus sárgatesthormon igenis hat a szervezetemre, igenis hasznosul. Én teljesen spontán ciklusokban maximum 14 napos luteális fázisokat tudok összehozni (ami persze nem baj, mert teljesen normális a 13-14 nap). Ehhez képest igen érdekes, hogy FET-nél, szintén spontán ciklusokban, amikor csak tüszőrepesztőt és Utrogestant vagy Crinone-t kaptam (igen Fella, nálunk is inkább Crinone-t adnak hál' istennek), akár 20-21 napig is húzódott a luteális fázisom úgy, hogy a vérvétel alapján a HCG nagy büdös nulla volt. Akkor ezt mi okozta, ha nem az a bizonyos szintetikus progeszteron? Netán a tüszőrepesztő? Nekem ez így nem áll össze, de lehet, hogy ennek is alaposabban utána kellene járnom.

Szóval vannak kételyeim ezzel az egész alacsony a progeszteron, a szintetikus meg nem ér semmit állítással is (bár ugye én lassan már semmit sem hiszek el az orvosoknak sajnos). Mindegy mindenesetre, mert most mindenképp lemaradtam a megfelelő időben való vérvételről, meglátjuk, hogy a következő ciklusban megcsináltatom-e végül.
A szerencsétlenkedés tehát folytatódik. :D
Holnap pedig jön az utolsó Gynatren!

FET vs. teljes stimuláció

Akkor következzék most a székfoglalóm fagyasztott embrió transzfer és a teljes stimulált IVF kezelés sikerességéről. :)

Azt hiszem mostanra minden kedves olvasó rájött már, hogy roppant okos vagyok. :D Legalábbis (szinte) kétségek nélkül felülbírálom bármely orvos véleményét vagy akár diagnózisát, és nagyon bátran osztogatom a véleményemet a meddőség-hormonok témában.
A mostani téma előtt szeretném letisztázni: cseppet sem vagyok okos. Vagy talán inkább fogalmazzunk úgy, hogy biológiai-orvosi ismereteim legfeljebb az átlagos páciensén terjednek túl, és igazából kizárólag a saját betegségeimet illetően. A bátorságomat mindössze az alapozza meg, hogy az elmúlt immár 20 évben, amióta csak különféle hormonális és meddőséget okozó betegségekkel kezelnek, gyakorlatilag minden egyes diagnózisom csak azért születhetett meg, mert nem és nem fogadtam el a nagyon tapasztalt orvosok legyintéseit, hogy á, olyanja biztosan nem lehet, ezzel nem kell foglalkozni, stb. Vagyis egyszerűen a magyar egészségügyön nevelkedtem, ahol az ember a túlélés érdekében általában kénytelen valamelyest a saját kezébe venni az irányítást. Utánanéztem, utánaolvastam a dolgoknak, nagyon sokáig több helyen és módon is sorstársakkal beszélgettem, és az ő tapasztalataikból is merítettem.
Ezzel együtt bármit, amit csak mondok, kéretik fenntartásokkal kezelni! Jelen témának szintén csak utánaolvasni tudtam, és nyilván csak egy nagyon szűk szeletét értem el az információknak, lehetséges, hogy a legfrissebb eredmények, vagy egy-egy intézmény magyar realitása teljesen mást mutat. De gondolatébresztőnek jó lehet, nekem is sikerült némileg betájolni, hogyan akarjam folytatni majd a Kaáliban.

És akkor végre a lényeg.

Az előzmény: 
Én magam 7 beültetésen estem át eddig, ebből 2 volt teljes stimu, és 5 FET. Ez utóbbiak közül 3 spontán ciklus, kettő esetében valamilyen módon és mértékben mesterségesen készítettük elő a ciklust. A 7 esetből egyetlenben indult el valami, 3 napnyi viszonylag korai tesztelés és halványodó tesztek után  a FET+13. napon a vérvétel csak 10-es hcg-t mutatott.
Nem olyan régen Életem Pasija beszélgetett a kolléganőjével, akik szintén a Kaáliba járnak. Mint kiderült, hozzánk hasonlóan nekik is mindössze egy rövidke csoda jött össze: de náluk legalább az előírt tesztelési napon a normál teszt határozottan pozitív volt. A jó hírrel a hölgy felhívta az intézetet, ahol is az asszisztens hölgy jól érezhető döbbenettel a hangjában kérdezett vissza: FET-ből tesztelt pozitívat? Komolyan? A hölgy sztoriját innentől pontosan nem ismerem, de a végkifejlet sajnos hamar negatív lett.
Ez az elhangzott kérdés azonban mindannyiunk fejébe szöget ütött. Ekkora meglepetés, ha a FET sikerül? Valóban? Nekem Krizsa doki nem ezt mondta. Akkor hogyan is van ez?
Ezen a ponton kértem tőletek segítséget egy korábbi posztban, azt kérve, írjátok meg, FET-ből vagy stimuból jött létre végül sikeres terhesség.

Az eredmény:
Nos, hát a kis felmérésem ugyebár messze nem tekinthető semmilyen szempontból sem reprezentatívnak. Mindenesetre 6:4-re a stimu nyert. Nem ismerem viszont mellé senki sztoriját, így ebből következtetést nem lehet természetesen levonni, inkább csak kíváncsi voltam.

DE:
Nem meglepő, hogy erre rajtam kívül már sokan és sokszor voltak kíváncsiak, így találtam különféle információkat a neten. Ezekből mazsolázgatva az alábbiakat sikerült leszűrnöm.

A "tények":
Összességében úgy tűnik, hogy vagy nincs különbség a stimulált ciklusban való friss visszaültetés és a FET között, vagy pedig a FET sikeresebb. Ezt azonban nyilván sok tényező befolyásolja, az egyéni körülményektől (és ebbe beleértendő az adott ciklus összes sajátossága is) kezdve az intézményi sajátosságokig.
Ami azonban biztosan kihatással van az eredményességre:

- az embriók minősége:
Azt mindannyian tudjuk, hogy nem minden embrió azonos minőségű. Osztályozásukra létezik egy rendszer, amivel én sem vagyok tisztában, mert engem a Kaáliban például kifejezett kérésemre sem voltak hajlandóak ebbe beavatni. Az intézmények azonban azt a protokollt szokták követni, hogy a legjobb minőségű embriókat ültetik vissza legelőször, ha van elegendő számú embrió a stimulációból, akkor a maradékot fagyasztják le, és őket is a minőségi rangsor alapján olvasztják ki és ültetik be később.
Az embriók minőségét az is befolyásolja, hogy a beültetés és/vagy fagyasztás előtt hány napig nevelgetik őket a tápoldatban: az ötnapos, blasztocita állapotig fejlődött embriók a legéletképesebbek, az ő esélyeik a legjobbak a visszaültetés után, akár azonnal, akár fagyasztást követően történik.
Az intézmények között abban is van eltérés, hogy pontosan mennyi és milyen embriót fagyasztanak le. Vannak, ahol már a lefagyasztás előtt is történik egy minőségi osztályozás, sőt, külföldön akár genetikai szűrés is, ami alapján csak a valóban jó minőségűek kerülnek lefagyasztásra. Máshol (és tapasztalataim alapján a Kaáli is ilyen lehet), az összes fel nem használt embriót lefagyasztják a tényleges minőségüktől függetlenül.

- fagyasztás módszere: 
Úgy gondolom, hogy ideális esetben ennek már nincs jelentősége. Az utóbbi években volt egy jelentős fejlődés a fagyasztási módszerekben, a korábbi lassú fagyasztást felváltotta a gyors fagyasztás. Ennek azért van jelentősége, mert a lassú fagyasztás során jégkristályok keletkezhetnek a sejtekben, amelyek károsítják azokat. Kiengedést követően az ilyen embriók sérültek és életképtelenek lesznek. (Nagyon egyszerűen valahogy úgy kell elképzelni, mint a málna fagyasztását. A málna is azért lesz plöttyedt a fagyasztásból való kiengedés után, mert fagyasztás közben jégkristályok keletkeztek benne, amik roncsolták a szöveteit.)

- a ciklus előkészítése: 
Az igazi titok itt rejlik. A teljes IVF kezelés során a nő szervezetét gyakorlatilag hiperstimulálják, hiszen azt akarják elérni, hogy a szokásosnál lényegesen több petesejt érjen meg. Normális esetben csak egy(-két) domináns tüsző van, és mellette alig 1-2 másik kisebb tüsző. Az IVF során általában legalább 4-5 teljesen érett tüsző lesz, és mellette akár másik 5-10 kisebb méretű. Nem nehéz megérteni, hogy ez nincs jó hatással a női szervezetre, és egy ilyen stimulált ciklus a legkevésbé sem lesz ideális az embriók fogadására. A kutatások azt mutatják, hogy a stimulált ciklusban a méhnyálkahártya kevésbé alkalmas a beágyazódásra, és az un. implantációs ablak (az az időpont, amikor a méhnyálkahártya a legmegfelelőbb állapotban van a  beültetéshez) jelentősen el is csúszhat ahhoz képest, amikorra viszont a megtermékenyült embriók kerülnek a beültetésre legalkalmasabb állapotba (leginkább az 5 napos, blasztocita állapot). Talán meglepő, de például a sok érett tüszőből keletkező nagyszámú sárgatest által termelt, az átlagosnál magasabb progeszteron szint is jelentősen csökkenti a sikeres beágyazódás esélyét (erre a konkrét indoklást nem találtam meg, a magam józan paraszti eszével arra tudok gondolni, hogy ilyenkor már eleve akkora a progeszteronszint, ami inkább már a korai terhességre jellemző normális esetben, ez pedig azt az üzenetet küldheti a szervezetnek, hogy de hiszen már terhes vagy!).
Ráadásul sokan (mint én is) olyan szinten túlstimulálhatóak, hogy már felmerül a hiperstimulációs szindróma veszélye is, ami már kifejezett biológiai veszélyt jelent mind az anya, mind egy létrejött terhesség esetében az embrió egészségére is. Az életveszélyes állapot esélye úgy tűnik nagyobb, ha a terhesség is létrejött, ilyenkor akár az anya életének megmentése érdekében a terhesség megszakítására is szükség lehet.

A fentieket figyelembe véve és újabb kutatásokra alapozva például Nyugat-Európában és az USA-ban vannak olyan intézetek is, ahol csak és kizárólag FET-et csinálnak. Ezekben az intézményekben az embriókat minden esetben 5 napos korig viszik el, genetikai szűrést végeznek rajtuk, majd a valóban életképeseket lefagyasztják, és egy előkészített FET ciklusban adják vissza. Spontán ciklusban csak akkor csinálnak FET-et, ha a hormonális előkészítés ciszta miatt vagy más okból nem lehetséges.
Az előkészített ciklus pedig azt jelenti, hogy teljesen leállítják a páciens ciklusát, majd ösztrogénnel (és nem gonadotropinnal, mint például a Gonal) és progeszteronnal építenek egy mesterséges ciklust.
Nyilván részben marketinges szöveg, de van olyan intézet, amelyik állítja, hogy ilyen módszerrel 30%-kal növelték a sikerességi rátájukat.

Engem mindez nyilván a saját szempontomból érdekelt, így a következőkre jutottam:
Mint az sejthető volt, nálam a hiperstimulációra való hajlam miatt javasolt a FET.
A teljesen spontán, azaz intézetis kezelés nélküli ciklusaim mindegyikére jellemző a menzesz előtti pecsételés. Bármit csinálok, úgy tűnik, hogy saját magamtól nem tudok olyan méhnyálkahártyát növeszteni, amit normálisan fent is tudnék tartani a ciklus végéig. Emiatt, illetve mivel egyedül egy teljesen épített ciklusban indult el valami, már egyébként is arra hajlottam, hogy a következő FET-nél ragaszkodni fogok újra az épített ciklushoz. Ami erősen meglepett, az az volt, hogy az a bizonyos épített ciklus, amiben  valami halvány eredményt tudtam produkálni, pontosan úgy volt felépítve, ahogy az a fentiekben le van írva: a saját ciklusom Suprefacttal volt leállítva, majd Estrofemmel kezdtük építeni a méhnyálkahártyát. Vagyis nem volt véletlen, hogy akkor indult el egyedül a beágyazódás, és most már erősen reménykedem, hogy ha az utolsó hiányzó láncszemet is megtaláljuk végre, akkor egy hasonlóan előkészített ciklusban végre teljes lehet a siker.
Viszont nem is én lennék, ha nem tudnék valamin jóízűen aggódni. :) Ez pedig az embriók minősége. Bár próbáltam már ezt megtudni, sosem kaptam felvilágosítást emlékeim szerint... (Vagy de? Jesszus, ideje lesz visszaolvasnom a saját blogomat...). Az mindenesetre biztos, hogy a két stimulációból összesen 18 megtermékenyült embrióm volt, és még mindig van belőlük elvileg 5 tárolva: 1 az első stimuból, és 4 a másodikból. Viszont a második stimu utáni első FET-ben elfelejtettem szólni, hogy a második stimus babákból kérek vissza, így még az első turnusból engedtek fel kettőt. Erősen érdekelne, de sosem fogom megtudni, hogy azért, mert amolyan "készletkisöprésként" arra törekednek, hogy mindig előbb a régebb óta fagyasztottak fogyjanak el, vagy pedig a minőségi sorrendet követték. Akárhogyan is, majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy az utolsó megmaradt 5 lehet a minőségileg leggyengébb a 18 közül. Ezért nagyon erős kételyeim vannak, hogy velük vajon egyáltalán érdemes-e még próbálkozni. Teljesen esélytelen embriókat nem szeretnék tovább visszapakolgatni, de az előző két stimu tapasztalatai alapján egy új stimut se nagyon szeretnék. De ha mégis javasolt lenne egy új stimu, akkor mindenképp úgy szeretném, hogy az embriókat 5 napig elvinni (mindkét korábbi stimunál ugyanezt kértem, de azért nem lehetett, mert a dokik pont akkor mentek szabadságra...), és mindet lefagyasztani, egyet sem visszatenni frissiben.

Így most az a terv, hogy visszamegyek Krizsához, és kifaggatom, hogy pontosan hány és milyen embrió van, illetve eleve mit javasolna még esetleg egy új beültetés előtt (alighanem megint a lapart fogja ajánlgatni). Aztán ha minden adott hozzá, akkor egy újabb FET jönne, szigorúan a helyesen épített ciklusban. Ha viszont új stimu kell vagy műtét, akkor még nagyon sokára fogok újra egy beültetés közelébe jutni sajnos... Eleve a Kaáliba csak május elején tudok majd menni.
Addig zajlanak a gasztrós vonal vizsgálatai, illetve a doktornővel a hormon vérvételek.

Ja, ez utóbbihoz: némileg rövidre záródott a hőgörbeküldési kérdés: egész egyszerűen elfelejtettem a tőle kapott papír alapú táblázatról másolatot készíteni, így csak egy üres lapom van, amit nem akartam így kitölteni. Persze később kérhetnék egy újabb üreset, ha folytatnom kell a hőmérőzést..
De ennél is problémásabb, hogy teljesen meghülyült a hőm, már én sem vagyok benne teljesen biztos, hogy volt-e most peteérésem, vagy esetleg a pont előtte beadott oltás valamit összezagyvált (nem tartom kizártnak ezt sem). Így még azon is gondolkodom, hogy hétfőn egyáltalán elmenjek-e a vérvételre.
Szerdán biztosan megyek vérvételre: most a gasztrós szúrás jön, allergia, tumormarkerek, gyulladást jelző fehérjék, stb. Mivel előző este kapjuk az utolsó Gynatrent, egy kortizolt akarok még mellé tenni, mert ahogy olvastam, épp a kortizol befolyásolja a só- és vízháztartást, és nekem ilyen problémákat okoz az oltás már a szúrást követő 12 órában is, így meg akarom nézetni, nem a kortizolt keveri-e össze a Gynatren.

A jövő héten jövök az aktualitásokkal.

Kis lépések

Érkezik a legfrissebb helyzetjelentés. Mondjuk nincs túl sok minden, amiről jelenteni tudnék. :)

Gasztroenterológia

Őszintén szólva valahogy kissé lelohadt a lelkesedésem. Ki érti ezt? :D Most ugye ott tartok, hogy a nem teljesen kielégítő orvosi látogatáson útravalóul kaptam egy tételes listát azokról a vizsgálatokról, amiket el kellene végeztetnem, majd ezek eredményével egy megbeszélésre visszafáradnom (bár az a mai napig nem hagy nyugodni, hogy speciel ez a mondat pont nem hangzott el :D). 
Életem Pasasával való megbeszélés eredményeként is abban maradtunk, amiben FElla és Vercingetorix nevű kedves olvasók hozzászólásai is nagyjából megerősítettek: ami viszonylag egyszerű vizsgálat, és pláne önmagában is képes kizárni vagy megerősíteni dolgokat, azokat megcsináltatom, de a tükrözésekre alighanem nem fogok benevezni, hacsak a többi lelet alapján nem tűnik különösen indokoltnak. Így a vérvétel, (esetleg a székletvizsgálat, habár az teljesen fujj! :D), és a kilégzéses tesztek maradtak fenn a rostán. Az ultrahangot illetően teljesen egyet kell értsek FEllával, én is futottam bele olyanba, hogy kb. 2 nap eltéréssel két orvos homlokegyenest mást mondott a látottakra, és igazából egyébként a mai napig nem tudom, hogy melyiknek volt igaza....
Nos, ezen vizsgálatok ügyében annyi előrelépés van, hogy jövő héten csütörtökön és pénteken megyek laktulóz és fruktóz kilégzéses tesztre. A laktózt addig hanyagolom, amíg a vérvételből a kazeinhez való viszonyom ki nem derül. 
Jövő héten pedig keresek időpontot a vérvételre is.

Hormonológia/Doktornőiológia

Jajj, hát itt újabb vicces események várhatóak, már nagyon izgulok miatta. :) Véleményem szerint ma vagyok az ovuláció utáni 3. napon, és az a megállapodás, hogy a progeszteronos vérvétel időpontja olyan módon kerül meghatározásra, hogy én az 5. emelkedett hőjű napon elküldöm a hőgörbémet a doktornőnek, ő pedig ez alapján mondja meg, hogy pontosan mikor menjek el a laborba. Ez egyébként az ovulációt követő 7. nap kellene, hogy legyen. Na most ezzel az a fő probléma, hogy ha jól tudom (márpedig nagy valószínűséggel jól tudom) a peteérésem napját, akkor ez a bizonyos vérvételre ideális nap a hétvégére esik, méghozzá vasárnapra. Esetleg szombatra. Ugyanis valóban elég jól szoktam tudni, pontosan mikor ovulálok, illetve mindig utólag igazolódik be, hogy mikor ovuláltam, a mostaninál azonban okozott egy kis kavarodást az, hogy épp előtte 1 vagy 2 nappal kaptam az oltást. Márpedig az oltás, bár nem lázasodom be tőle, pontosan két napra mindig megdobja a hőmet, ez jól látszik az előző ciklus hőgörbéjéből is. Vagyis most pont elfedte azt a bizonyos egyértelmű megemelkedést a hőmben. Ezzel együtt olyan szempontból teljesen mindegy, hogy múlt szombaton vagy vasárnap volt-e  a peteérés, hogy innentől számolva  a 7. nap mindenképp hétvégére esik, sőt, ugye már holnaptól hétvége lesz kivételesen, azaz a legelső időpont, amikor el tudok menni a vérvételre, mindenképp a hétfői nap lesz. Csak ugye azt nem fogjuk teljesen biztosan tudni, hogy az hanyadik nap lesz, bár én olyan 95%-os valószínűséggel merem állítani, hogy a nyolcadik. Alapvetően tehát ugye nem kérdés, hogy mikor megyek vérvételre.
Ettől függetlenül viszont lehet, hogy azért el kellene küldenem a hőgörbémet a doktornőnek, mert simán elképzelhetőnek tartom, hogy ő az eredmény megfelelő módon való értelmezhetősége miatt ragaszkodna a 7. naphoz. Vagyis lehet, hogy azért nem ártana, ha áldását adná arra, hogy a 8. napon megyek, nehogy a végén majd azt vágja a fejemhez, hogy mihez kezdjen ő egy 8. napi értékkel, a 7. napira lett volna szükség mindenképp. 
És a dolog innentől válik igazán érdekessé, ugyanis különböző okok miatt összességében olyan cikkcakkos lett a görbém, hogy abból csak én látom normálisan, mikor is lehetett a peteérés pontosan. A cikkcakkolásnak több oka is van, egyrészt az említett oltás miatti hő(meg)emelkedés, ebből kettő ilyen van, egy a ciklus elején, egy meg ugye pont a közepén. Volt ezen kívül alvás miatti eltérő hő is, a ciklus elején ugyanis nem voltam hajlandó hétvégén is negyed 7-kor ébreszteni magam (magunkat) csak azért, hogy azonos időpontban mérhessek, mint ahogyan az szabályos lenne. Kicsivel a peteérés előtt viszont volt egy olyan reggel, amikor a szokottnál másfél órával korábban ébredtem, és onnantól forgolódtam, és 15 percenként nézegettem az órát: ennek a következménye egy újabb havas hegycsúcs lett a görbén. Mivel az átlagosnál kissé rövidebb ciklusaim vannak, és általában a 12. nap környékén ovulálok (most szerintem végül a 13. volt) ez a négy eset, összesen 7 napnyi átlag feletti hő már teljes mértékben összekuszálta a görbémet. Ha én ezt elküldöm a doktornőnek, ő tutira ki fog akadni, hogy vagy nem is volt peteérésem, vagy nagyjából a 8. ciklusnapon lehetett... Neki elmagyarázni, hogy az oltások meg az alvás okozta a katyvaszt... Hát na, valahogy úgy érzem nem lenne vevő a hőgörbe interpretálásomra. :D
Így aztán erősen tanakodom még, hogy mi legyen, megfussam a kört a doktornővel, vagy csak menjek el a vérvételre, esetleg még a leletért is én magam, úgy mint végül az előző esetben is, és csak akkor szóljak neki, ha nem lesz jó az érték. Hajlok erre a változatra, de őszintén szólva a múltkori kis asszónk után a kisördög is erősen bennem van, és szívesen vitáznék újra egy jóízűt a doktornővel. Az egy dolog, hogy kölcsönösen felidegesítjük ilyenkor egymást, de ezekből a csörtékből tudom csak meg, hogy alapvetően hogyan gondolkozik a dolgokról, és mennyire érdemes arra számítanom, hogy ha szükséges, a végén valóban használható kezeléssel fog előállni, amiben esetleg még az én sajátosságaimat is figyelembe veszi majd.

Hát, ennyi van jelenleg. A hosszú hétvégében jövök még, ha minden jól megy.

Új diagnózis: kezdődő gutaütés

:) Most már vicceskedni is tudok vele, de egyébként teljesen idegállapotban voltam. :D Ha engedném megszólalni a fatalista énemet, akkor azt mondanám, hogy a jó Istenke sem akarja, hogy engem Lázár doktornő kezeljen a Gynatren beadásán kívül is.

Már lassan két hónapja lesz, hogy jártam nála, és elrendelte a hőmérőzést, illetve megbeszélte velem, hogy nézzünk ciklus eleji és végi hormonokat. Abban a ciklusban már nem lehetett, a következőben a 3-4. ciklusnap hétvégére esett, az első kettőn meg olyan szarul voltam, hogy dolgozni is otthonról dolgoztam.
Egyébként is sokat vacilláltam, hogy ne inkább szokás szerint privát laborban csináltassam-e meg ezt a vérvételt. Eléggé macerásnak tűnt ugyanis a dolog logisztikai része: kaptam egy vizsgálatkérő lapot, amin egy másik orvos neve szerepelt, ezzel menjek el a vérvételre, majd aznap délelőtt hívjam fel a  doktornőt a TAJ számommal, ő majd az alapján elkéri a leletemet a kórháztól, én pedig két nap múlva telefonon hívjam fel a doktornőt az eredményekért.
Végül miután ellenőriztem, hogy a kiírt vizsgálati sor mennyibe kerülne egy magánlaborban (újabb 20 ezernek inthettem volna búcsút, holott idén már több, mint 200 ezret költöttem vizsgálatokra és dokikra, és a gasztroenterológus által kért dolgokhoz még hozzá sem kezdtem), megszavaztam, hogy jó, legyen, ezt a macerát végülis megéri.

Másfél hete, egy gyönyörű március eleji reggelen, mínusz 7 fokban és szakadó hóesésben reggel 6-kor átbumliztam a városon a vérvételre. Délelőtt felhívtam a doktornőt a TAJ-számommal, majd izgatottan vártam. Legjobban a prolaktinom izgatott, mivel januárban kétszeres emelkedést mutatott, de azóta már sokkal nagyobb  adagban szedem a gyógyszert jó ideje, így reménykedtem egy jelentős csökkenésben.
Két munkanap múlva, kedd este telefonáltam is az eredményeimért. A doktornő előkereste, majd bediktálta az ösztradiol, a tesztoszteron és a tsh értékét. Ennyit, és semmi mást, holott nyolcféle dolgot nézettünk. Elbizonytalanodva meg is kérdezte tőlem rögtön: csak ennyit kértünk? Döbbenten hebegtem a választ: dehogyis, volt még FSH, LH, prolaktin, kortizol és D vitamin is a papíron beikszelve, azok hol vannak? Hát ő nem tudja, de itt nincs... Rögtön elkezdett kerülgetni a gutaütés szele. Na jó, nyugalmat erőltettem magamra és megkérdeztem: és akkor most mi legyen? Hát, nem tudja, de akkor majd egy következő ciklusban újra megnézzük. Disztingváltam, nem mondtam semmit, mert hát mit is mondhattam volna, majd leraktam. Miután eleresztettem az ilyen helyzetekben még hölgyek esetében is kötelező cirkalmakat, elkezdtem gondolkodni is. Oké, én nem megyek még egyszer ide egy vérvételre, mi lesz, ha megint összekeverik a dolgokat, nem fogok állandóan a fél városon átrohangálni vérvételekre feleslegesen. Akkor megyek mégis magánba, az legalább tuti. Aztán amikor még jobban lehiggadtam, abban maradtam magammal, hogy ez eléggé kizárt, tisztán és jól láthatóan voltak beikszelve a dolgok a vizsgálatkérő lapon, nincs olyan béna és vak asszisztens, aki képes lenne több mint a felét lefelejteni. Akkor már inkább az lehet, hogy amikor a doktornő elkérte a leletemet, a többi még folyamatban volt. A következő napon nem, két nappal később sikerült elérnem a labort, ahol voltak olyan kedvesek és utánanéztek nekem, és természetesen kész volt a teljes leletem, így másnap el is mentem érte.
Miután a fél városon való újabb átbumlizás után végre kézbe kaptam a teljes leletet, természetesen azonnal rávetettem magam, mihelyst kiléptem az ajtón. Az eredmények az alábbiak:

TSH  0,7656  uIU/mL (0,35-4,94)
Ösztradiol  44 pg/mL (21-251)
Prolactin 26,9 ng/mL (1,9-25,0)
FSH  3,5 mU/mL (2,8-14,4)
LH  2,3 mU/mL (1,1-11,6)
Tesztoszteron  31,67 ng/dL (5-73)
Cortisol  17,2 ug/dL (5,0-18,0)
D vitamin  44,1 ng/mL (elegendő: 30-100)

Az egyetlen csillagos természetesen a prolaktin volt, én mégis annak örültem a legjobban. :) Januárban kétszeres emelkedést mutatott, 1,5 hónap múlva pedig a felső határon van gyakorlatilag. Tudni kell, hogy nekem nagyjából  ez a legalacsonyabb szint, amit valaha is mértünk, bármennyi gyógyszert szedtem is. És azt is tudni kell, hogy ez azért is jó érték, mert a prolaktin úgy működik, hogy a molekulák képesek összeállni egy nagy, zárt makromolekulába, amely a receptorokhoz már nem tud kötődni, ezért a testre ténylegesen nincs hatással, az egyszerű laborvizsgálat azonban a teljes prolaktinszintet mutatja ki, azaz nem csak az aktív, hanem a makroprolaktin is megjelenik a mért mennyiségben. Természetesen van lehetőség külön is mérni őket, de ezt csak indokolt esetben szokták megtenni. Nekem természetesen elég sok ilyen mérésem is volt, és ezek alapján meglehetős magabiztossággal állíthatom, hogy nekem az összprolaktin legalább 20-25%-a mindig makroprolaktin szokott lenni. Ez pedig azt jelenti, hogy jelen esetben egy ilyen értékkel az aktív prolaktinom határértéken belül van, azaz hurrá! A többi érték is jó, egyedül a kortizol van még a felső határ közelében, de gyors utánaguglizás után rögtön ki is derült, hogy az emelkedett kortizol egyik gyakori oka az agyalapi mirigyben lévő jóindulatú daganat. Nekem meg ugye van ilyenem, így alighanem ő a ludas a kortizolban is, és sokat úgysem lehet tenni vele.

Még aznap, hogy ezt a boldogságos leletet megkaptam, voltunk oltáson is a doktornőnél, így elvittem neki. Nem gondoltam, hogy helyben megbeszéljük, csak oda akartam adni neki. Ő persze azonnal megnézte, és mint arra tétre, helyre, befutóra fogadni mertem volna, az első mondata ez volt: Magas a prolaktinja, azt le kell vinni! Oké, nem konzultáción voltam, a kartonom nem volt előtte, és nem oltás miatt csak egyszer, két hónappal korábban jártam nála, így nyilván nem emlékezett rá, hogy mi a szitu nálam. Mégis, azonnal felment a pumpa, mert lassan 6 éve játszuk azt, hogy minden egyes orvosnak, akinél jártam, vagy akivel beszéltem meddőség-teherbeesés témában, azzal kezdem a sztorimat, hogy hiperprolaktinémiám van, amit (most már) 16 éve kezelnek, gyógyszert szedek rá. Majd ugyanez az orvos, mihelyst lát egy konkrét prolaktin értékemet, rögtön feltalálja a spanyol viaszt, és roppant büszkén magára, hogy ő azonnal rájött, miért nem esek teherbe, kivágja, hogy a prolaktinommal kell csinálni valamit.
Szóval ismétlem: igyekeztem észben tartani, hogy a doktornő nem is emlékezhet rá, hogy nálam ez a szitu, de mégis azonnal berágtam kissé, így némileg ingerülten sikerült válaszolnom: nem, ez nem magas, hanem alacsony érték, nekem ennél alacsonyabb sosem szokott lenni, pedig 16 éve kezelnek vele. Na, erre a doktornő is olyan gúnyosan kérdezett vissza, és olyan szinten hülyének nézett, hogy már komolyan moderálnom kellett magam: „Igen? És mégis mivel kezelik?” Norprolackal, azt szedek 16 éve, illetve mri-kre is járok. Erre valamit hümmögött, már nem is emlékszem mit, mert majd' felrobbantam. Aztán azt is kifejtettem, hogy a kezelésem során elég sokszor néztük már a makroprolaktint is, így azt is tudom, hogy legalább 20-25% szokott lenni, tehát jelen esetben az aktív prolaktinom alighanem tökéletesen határon belül van. Némi kínos csend következett, majd egyszercsak nekem szegezte a kérdést, alig gonosz módon: „Szeretne maga gyereket?” Összenéztünk Vele, majd egyszerre vágtuk rá a választ, amire nyilván a doktornő is számított, hiszen ha valaki párosával jár Gynatrent oltatni, az meddőség miatt teszi ezt: „ Azért vagyunk itt!” A válasszal elégedetten a doktornő megeresztette az utolsó verbális gonoszságát: „ Na, ha akar gyereket, akkor a prolaktinját igenis le kell vinni, mert ilyen magas értékkel lehet sosem lesz gyereke!”
Nem szóltam semmit, nem néztem rá, nem reagáltam. Tudomásul vettem, hogy kb. a legdurvább, habár egyben legőszintébb orvos is, akivel valaha találkoztam. Igen, tudom, hogy a magas prolaktin megakadályozhatja a teherbeesést, bár elvileg leginkább azzal, hogy a peteérést nehezíti vagy lehetetlenné teszi, márpedig nálam ezzel nincs gond, se spontán, se lombikban stimulálva. Tehát igaza van alapvetően, ha semmi mást nem tud rólam, csak a prolaktinszintemet, a kórtörténetemet nem.
Ugyanakkor ezzel a kijelentéssel mégis mi a frászt akart? Megfenyegetni engem? Miért is? Két mondattal korábban tisztáztuk, hogy 16 éve állok kezelés alatt, és szedem a gyógyszert. Magyarországon csak kétféle gyógyszer van hiperprolaktinémiára: Bromocryptin és Norprolac.  A kettő közül a Norprolac nagyságrendekkel jobb és hatásosabb, tehát ha én ezt szedem, akkor az elérhető legjobb kezelést kapom. Egyébként világviszonylatban sincs semmilyen más kezelése ennek a betegségnek, csak ennyi van: gyógyszerszedés, a daganat monitorozása, és ha kell, műtéti eltávolítása. Az utóbbi azonban már orron keresztül végzett agyműtét, aminek során egy borsószemnyi szervből (az agyalapi mirigyből) kell eltávolítani valamit, ami esetemben kb. 2-3 mm-es... Ilyen méretű daganatot egyébként egyáltalán nem is műtenek, csak 1 cm felett, ha súlyos tüneteket okoz. Magyarul nincs semmi más lehetőség, mint ahogyan jelenleg is kezelnek. Innentől kezdve nem értem, miért kell fenyegetőznie azzal, hogy ha gyereket akar...? Mintha én lennék az oka, hogy magas a hormonszintem! Most vagy teljesen antiszociális a doktornő (hajlok erre egyéb megnyilvánulásai alapján is), vagy fogalma sincs róla, miről beszéltem, amikor a Norprolac-ot emlegettem, mert nem ismeri, így nem tudja, hogy az a lehető legjobb kezelés. Ha esetleg erről van szó, akkor meg nem szeretném minősíteni, milyen orvos az, aki meddőségi "specialistának" vallja magát, de nem ismeri a magas prolaktinszintre való mindkét gyógyszert...
A harmadik opció az, hogy azért fenyegetőzött, mert úgy gondolta, hogy ha valóban szedném a gyógyszert, vagy legalábbis az előírt adagban, akkor nem lehetne ennyi a prolaktinom. Az ugyan igaz, hogy rendszeresen abbahagyom a gyógyszerszedést, amikor nem bírom, és egy-egy újabb sikertelen lombik után nem látom értelmét, hogy a mellékhatásaként jelentkező állandó rosszullétet elviseljem, de ez most lényegtelen, mert bármilyen adagban, és bármennyire rendesen szedtem is valaha is a gyógyszert, az összprolaktinom akkor sem ment sosem a felső határnál sokkal lejjebb (talán egyetlen egyszer volt 23 körül, ha jól emlékszem...). Az meg megintcsak meredek következtetés a részéről, hogy egyetlen érték alapján úgy dönt, biztosan nem szedem rendesen a gyógyszeremet, ha ezért fenyegetett meg. Bár őszintén szólva szerintem nem erre gondolt.

Nem kevéssé idegesen távoztam az oltás után, de úgy döntöttem, hogy leszarom. Továbbra is ő az egyetlen, aki legalább foglalkozik a teljes hormonális képpel, és felmerült benne, hogy talán az alapokat kellene mindenestül helyre tenni a siker érdekében. Így mindezek ellenére el fogok menni még a ciklus végi progeszteron vérvételre is, sőt, mivel egy ikszelős módszerrel lehet a vizsgálatkérő lapon jelezni, hogy mit nézzenek meg, én bizony be fogom ikszelni a progeszteron mellé a makroprolaktint is, hogy a doktornő is lássa, miről beszélek. Aztán ha a leletem indokol egy újabb konzultációt, ott majd rendesen átbeszéljük a dolgokat, és újra felvilágosítom mindenről, amit rólam tudnia kell. Ha meg megint csökönyös lesz, és nem hiszi el nekem a dolgokat, vagy marhaságokkal áll elő, mint ez a csodálatos, korszakalkotó ötlet, hogy le kellene vinni a prolaktinszintemet, akkor hagyom a fenébe az egészet.

Hát, itt tartok a legújabb, átfogó nőgyógyászati kezelésem kapcsán.  Komolyan mondom, kezd tragikomédiára emlékeztetni az egész. :D

A gasztroeneterológiai vonalról majd legközelebb mesélek, de addig is szeretném megköszönni a hozzászólásokat, sokat segítettetek!

Helyreigazítás

Kissé higgadtabban immár, újraolvastam a legutóbbi, "Beletenyerelős" posztot, és van egy olyan érzésem, hogy egy dolgot félreérthetően sikerült megfogalmaznom, amivel esetleg sikerült is megbántanom embereket, ezért szeretném most megmagyarázni is, azon túl, hogy természetesen mindenkitől elnézést kérek, akit ezzel a megfogalmazással esetleg megsértettem.

Amikor arról dohogtam, hogy mennyire nincs kedvem 7 lombik után egy ekkora kihívást és ennyi időt igénylő új kivizsgálási és kezelési körbe fogni, amit a gasztroenterológiai vonal jelentene, sikerült egy ilyen mondatot leírnom:
„Mások az első-második lombikból teherbeesnek, és nekem 7 beültetés után még ezzel is kell szerencsétlenkednem?”

Utólag látom, hogy ez így nagyon úgy hangzik, mint az az indulat, ami a sok éve sikertelenül küzdő meddő nőkből tör ki, amikor a segélyért gyermeket vállaló, vagy a baba számára hasonló módon kilátástalan helyzetbe gyereket szülő, kb. két perc alatt teherbe esni tudó anyákról mondják azt elítélő-irigy-kétségbeesetten, hogy neki bezzeg nincs gondja a teherbeeséssel! Természetesen a legkevésbé sem így értettem, hogy mások az első-második lombikból teherbe esnek. Amikor leírtam, még csak fel sem merült bennem, hogy ezt a bezzeg!-et bele lehet érteni a mondatba, esküszöm, tényleg csak utólag átolvasva a szöveget jöttem rá, hogy akár ezt is bele lehet gondolni.
Én valójában arra gondoltam - csak nem sikerült normálisan kifejtenem, mert még eléggé "idegállapotban voltam" -, hogy maga a lombik már nem útkeresés, hanem megoldás kellene, hogy legyen. Az a normális, hogy a hosszú sikertelenség, az okok keresgélése, majd megtalálása után jön a lombik, és (legalábbis a többségnek) ez már azt jelenti, hogy 1-2 alkalom, netán macerásabb esetekben max. 3-4 alkalom, és összejön a baba. Ez így normális, így kellene működnie és többnyire így is történik; és azon akadtam ki, hogy úgy fest, nekem 7 beültetés után is még mindig csak az okok keresgelése jön, méghozzá egy elég hosszúnak és fájdalmasnak ígérkező tortúrával, amihez az eddigiek után úgy érzem nem csak kedvem, de erőm sincs már.
Remélem így már világos, hogy mit akartam mondani, és senkit sem bánt a dolog. Még egyszer: ha valakit megbántottam, elnézést kérek!

Őszinte leszek: természetesen valóban irigykedem mindenkire, akinek 1-2 (3-4-5-6-7) beültetés is elegendő volt a sikerhez, de ebben az irigységben nincs semmi rosszindulat, tudom jól, hogy aki már eleve a lombikig eljutott, az sokat szenvedett a babáért és igazán nagyon, szívből akarja. Az a baba jó helyre érkezik, mert nagyon fogják szeretni, és jó, hogy már megérkezik/megérkezett végre. Látatlanban, vagy ismeretlenül is szorítok mindenkinek, aki kisbabát szeretne, akár az út elején jár még, akár hasonlóakat élt már át, mint én. Azért is írom le a történetemet (túl azon persze, hogy sokszor egyszerűen szükségem van rá, hogy valahogyan kieresszem a gőzt), hogy esetleg másoknak ötleteket adhassak, vagy tanulhassanak az általam elkövetett hibákból, és nyilván nem azért, hogy bárkit is sértegessek ismeretlenül.

Remélem nincs harag senki részéről!

Hát kellett ez nekem?

Ó, igen, már megint varázslatosan beletenyereltem a tutiba!

Na de először: nagyon szépen köszönöm az előző, statisztikai felmérést végző posztomra eddig adott válaszokat, igazán nagyon kedvesek vagytok! És a kapott megjegyzések alapján szeretném jelezni a "zugolvasóknak", hogy a blog műfajából adódóan azt hiszem itt szó sincs zugolvasásról, azért írom, hogy elolvassátok, és egyáltalán nem elvárás, hogy mindig mindenki tegyen valamilyen megjegyzést a posztokra, azaz megmutassa magát. :D Szóval nem kell szégyellősködni az állítólagos zugolvasás miatt, én nagyon örülök, hogy itt vagytok! :)
A felmérés eredményével, illetve annak boncolgatásával, hogy pontosan miért is kérdeztem (bár azért nagyjából nyilván sejthető), jövök majd hamarosan, de előbb...

Frissítés a folyamatban lévő dolgaim tekintetében.

Először is a Lázár Erika doktornővel folyó ügyeim.

Zajlik az oltásunk a Gynatrennel, már 3 szúráson vagyunk túl. Volt némi feszkó a mellékhatások miatt, nálam a már említett vízháztartási - vese gondok bizony kissé ijesztőek voltak, házidokinál is jártam miatta, csak pechemre nem a saját dokim rendelt, így kenhettem a hajamra az egészet, kb. csak annyit mondott, hogy az oltást végző dokit kérdezzem meg, normálisnak tekinthető-e, amit tapasztalok, vagy szükséges lenne-e inkább egy urológiai kivizsgálás. Nos, az utolsó oltás előtt meg is kérdeztem a doktornőt, aki csak meresztgette rám a szemét, hogy ő ilyet 20 év alatt még sosem hallott (hja, kérem, ez én vagyok, én mindig ezeket a 100 ezerből egy, de a való életben igazából sosem előforduló dolgokat produkálom! :D). Felhívtam rá a figyelmét, hogy oké, de a betegtájékoztató több helyen is említi a vesével való összefüggéseket, és hát az én tüneteim is ilyen jellegűnek tűnnek. A doktornő újabb értetlenkedő kérdése: milyen betegtájékoztatóban olvastam én ezt? A kérdés jogosnak tűnt: a gyógyszer a doktornőnél van tárolva, és különben is német készítmény. Szóval melyik betegtájékoztatóban olvastam? A magyarban? (Értsd: -az egyébként már vagy 6 éve nem forgalmazott - a Gynevac-éban?) Mire én: nem, a németben. Na erre kb. leszedte a fejemet, hogy én csak ne olvasgassam a német betegtájékoztatót, különben is a németek az egészet nem úgy csinálják, nem 10 naponta, hanem kéthetente oltanak, nem olyan mennyiséggel, és nem úgy, és blabla... A végét már nem is értettem, a doktornő olyan szinten felháborodva hadart, de nagyjából az jött le belőle, hogy a németek különben is komplett idióták. Na, itt már bennem is felment a pumpa, egyértelmű volt, hogy a doktornő valószínűleg soha el sem olvashatta normálisan a Gynatren betegtájékoztatóját (így már világos miért is nem hangzott el egy szó sem például az autoimmun betegség esetén való ellenjavallatról), de még ennél is jobban felháborított, hogy még engem is lecseszett, mert én elolvastam, pontosan mit is szúratok magunkba. Nem is bírtam ki, hogy azért vissza ne szóljak: oké, de attól még, hogy ő másként adagolja a Gynatrent, a hatóanyag ugyanaz marad. Vagyis tök mindegy, hogy ő nem 14, hanem 10 naponta adja be, meg ad még hozzá némi sóoldatot (pont azért, hogy a teljes mennyiséget ki tudja nyerni az ampullából, és ne legyen jelentős veszteség a fecskendő légtelenítése miatt), ugyanazt adja be, mint amiről a betegtájékoztató szól. Na azért amikor visszaszóltam, kissé lenyugodott, és úgy tűnt végre át is gondolja, amiről beszéltünk, nemcsak élből vagdalkozik. Ezzel együtt kb. semmit nem tudott mondani a tüneteimre, így a harmadik oltást is beadattam, és azóta élénken figyelem, hogy megint lesznek-e a panaszaim (tegnap már kezdődött sajnos újra, meglátjuk most mennyire lesz vészes).
Közben viszont megkezdődött az új ciklusom is, így sort kerítettem a 3. (nos, valójában jelen esetben 4.) napi vérvételre. Ez tegnap reggel volt (de fincsi volt szakadó hóesésben, mínusz 6 fokban reggel 6-kor átszerencsétlenkedni az egész városon a vérvétel miatt...), így eredmény még nincs, talán majd kedd környékén. Persze a doktornőnél ez sem a szokott módon megy majd, telefonon kell majd hívnom az eredményért, és van egy olyan gyanúm, hogy soha nem is fogom a kezembe kapni a leletet egyébként... Na mindegy, ez legalább elindult. Egyébként vicces lesz a ciklus végi vérvétel is, mert ugye hőmérőznöm kell, és majd a hőgörbémet kell elküldenem a doktornőnek, amikor már egyértelműen túl leszek a peteérésen (azaz már több napja megemelkedett lesz a hőm), ez alapján fogja megmondani, pontosan melyik nap menjek a vérvételre. Ebben az lesz a nehézség, hogy ahogy elmondta, a progeszteront a luteális fázis (peteérést követő, következő vérzésig tartó második szakasz a ciklusban) közepén, a peteérést követő 7. napon kell megnézni. Nekem meg 13 napos a luteális fázisom, nem 14, szóval talán 1 nappal korábban kellene mennem, de ezt nyilván nemigen lehet majd megbeszélni a doktornővel, mert az már az első beszélgetésünkből egyértelművé vált, hogy semmit nem fog nekem elhinni a saját testem működéséről sem... Na mindegy, ez a legkisebb bajom jelen pillanatban. A lényeg: a nőgyógyászati fronton most ezen a cikluson lesz a "világ szeme", aztán meglátjuk, mennyire működik most normálisan a testemen, és mit lép majd az eredményekre a doktornő.

És akkor az igazi beletenyerelés...

Hát Hölgyek, ez a táplálkozási vonal, mint az sejthető is volt talán, keményebb menet lesz, mint amilyennek az elején látszott. Tegnap jártam gasztroenterológusnál, és meg kell mondjam őszintén, hogy eléggé kiborított a dolog. Egy magán egészségcentrumban voltam természetesen, és ilyenkor az ember ugye feltételez bizonyos dolgokat, mint például hogy normálisan meghallgatják. Talán itt az volt a gond, hogy csúszásban voltunk, és eleve elég késői időpontban (én 6-ra mentem), ezért a doktornő marhára próbált kicsit lefaragni a csúszásból, de ugye az én sztorim eléggé hosszú és zegzugos, ezért bizony úgy tűnik, hogy a kapkodás miatt sok mindent egyáltalán nem is jól értelmezett a doktornő. Én elsoroltam mindent, az alapbetegségeimet, a lombikokat, az elmúlt években produkált tüneteimet (mert azok is voltak), és a 2016-os, illetve a friss vonatkozó vizsgálati eredményeimet, azaz az infrakamerás és biorezonanciás, illetve most a vérből végzett cöliákia és ételintolerancia tesztek megállapításait. A doktornő mindent legépelt, kifaggatott a családi kórtörténetről is, megtapogatta a hasam, majd végül elsorolta, hogy milyen vizsgálatok kellenek (mert amit eddig csináltattam, az szerinte kb. lókukit sem ér). Vagyis annyira nem is sorolta, inkább felírta a papírra, de többször is felhívta szíves figyelmem, hogy a végső diagnózis felállításához minden bizonnyal kell majd invazív vizsgálat is (vagy mi a fenének nevezte), magyarul: tükrözés(ek). De ha majd meglesznek a leletek, akkor derül ki. Nekem irtó fura volt, konkrétan végülis el sem mondta, hogy miket végeztessek el, hogy hol vagy hogyan csináltassam (a fizetős orvosok legalább annyit be szoktak nyögni, ha valamit lehet mondjuk akár házidokival is megoldatni, vagy legalább azt, hogy ezeket a vizsgálatokat akár nálunk is elvégeztetheti), sőt még csak azt sem mondta kifejezetten, hogy ha megvannak a leletek, jöjjön vissza. Igazából csak a papírt nyomta a kezembe, aztán már húzzak is. Megint csak döbbenten távoztam, de az igazi meglepetések a papíromon voltak. Amit a kórtörténetemről elmondtam, az teljes és tökéletes összevisszaságban szerepelt a papíromon, például a FET-eket inszemnek titulálta, a friss vérvételes intolerancia eredményeket meg úgy írta be, hogy a biorezonancia vizsgálat mutatta ki (és tartok tőle, hogy így is értelmezte, pedig az egy ellenanyag vizsgálat volt). A prolactinra szedett Norprolac helyett szedett gyógyszernek Norcolutot írt be (!!!), amit azért szoktak adni, hogy meghozza a menzeszt, a korábbi műtétekhez pedig konkrétan a hiszteroszkópia, azaz méhtükrözés helyett hysterectomiát, azaz méheltávolítást írt be!!! Ezek után már szinte meg sem lepő, hogy diagnózisként azonnal bekerült az irritábils bélszindróma is... Pfff...
Az elrendelt vizsgálatokat is hasonló slendriánsággal gépelgette be, a többségéről azt sem tudtam az olvasás pillanatában, hogy micsoda. Hazafelé jövet keresgéltem rá, és nem nyugodtam meg még azzal együtt sem, hogy jó része tök jogos, és tök jó, ha megnézzük, mert közben meg elég ijesztő, hogy miket mutathat ki. Rengeteg gyulladást jelző dolog, ételallergiák, terheléses hidrogénkilégzési vizsgálatok (szám szerint háromféle, egyenként fél napig tartanak, és nem lehet egyszerre, egy körben megcsinálni, nagyszerű!), tumormarkerek, baktériumok tenyésztése és hasi ultrahang. Összességében kell egy székletvizsgálat, egy vérvétel, három kilégzéses vizsgálat és az ultrahang. Nem kevés idő lesz, egyrészt a kilégzéses vizsgálatok miatt, másrészt mire az eredmények meglesznek. Nem utolsó sorban ez most egy újabb 100-120 ezer forintos kör lesz, csodálatos.
És mindezek utánra eléggé biztosra ígérte a doktornő a tükrözést is, mert mint mondta, bármiféle ételintoleranciát csak és kizárólag a bélflóra állapotából lehet biztosan megmondani.
Na nem! Mire a hazaúton az utcánkban sétáltam, már a sírással és a teljes kétségbeeséssel küzdöttem. Az alaposság persze nagyon jó, de a fenébe is, nekem tényleg ennyi sz*rságon kell keresztülverekednem magam egy gyerek kedvéért? Már így is annyi minden volt, és akkor most jön egy teljesen új, és külön kör, ami önmagában hónapokig tart majd, és a legkevésbé sem lesz egyszerű? Mások az első-második lombikból teherbeesnek, és nekem 7 beültetés után még ezzel is kell szerencsétlenkednem? Őszintén szólva az első reakcióm a dac volt. Lófüttyöt, ha ez kell a sikerhez, akkor én ezt most elengedem, mert ennek így sosem lesz vége, állandóan csak gördülni fog előre a lavina, és egyre csak több minden lesz, én pedig nem vagyok hajlandó tényleg mindent bevállalni egy gyerekért. Valahol határt kell húzni, akkor álljunk meg itt. Aztán itthon elmeséltem a dolgot, és Ő is kapásból azt mondta, hogy na nem, tükrözéssel nehogy kínozzam magam. Maradnak az egyszerű vizsgálatok, az ultrahang és két kilégzéses teszt (laktulóz és fruktóz terhelés), a laktóz terheléses kilégzési teszt csak akkor, ha az ételallergia tesztek a kazeint nem dobják ki (ha a tejfehérjére tényleg érzékeny vagyok, akkor nyilván minden tejterméket ki kell hagynom az étkezésből, és innentől édesmindegy, hogy érzékeny vagyok-e a tejcukorra). Aztán meglátjuk mi lesz, illetve párhuzamosan mi történik a hormonális fronton. De közben lehet majd izgulni, hogy nehogy véletlenül kiderüljön valami hasnyálmirigyrák, vagy ilyesmi. "Hehe!"

Hát ez van...