Emlékeztető

Szóval 3 napig pozitív, halványuló tesztek, a szülinapomon 10-es HCG, és ennyi. Mégsem bántam meg, hogy korán teszteltem, és ez kiderült. Megnyugtató volt, hogy legalább elindult valami. Talán mégsem vagyok teljesen képtelen a teherbeesésre, csak egy hajszál választhat már el az "áttöréstől", már csak az utolsó hiányzó láncszemet kellene megtalálni.
Persze eddig is épp elég sok minden kiderült már, és mivel elég régóta pihentettem már a  sztorimat, most rájöttem, hogy nem ártana feleleveníteni, mi is nálam az alapszitu, mert alighanem a régi olvasóknak sem rémlik már.

Szóval egyrészt van hyperprolactinaemiám, azaz prolaktinómám immár 15 éve. Ez azt jelenti, hogy az agyalapi mirigyben van egy jóindulatú daganat, ami túltermeli  a prolaktint. Erre eleinte Bromocryptint, majd most már jó 10 éve Norprolacot szedek. Nagyjából másfél évente MRI-t is csinálnak, ami alapján úgy tűnik, hogy jó ideje nem változtatta méretét a daganat, viszont érdekes módon hol jobb, hol bal oldalon látnak valamit, majd 1-2 éve kiderült végre, hogy tulajdonképp van egy ciszta is mellette... Ez egy Rathke tasak ciszta, ami állítólag valami nagyon korai (magzatkori) fejlődési rendellenesség. A doki szerint nem kell miatta aggódni, már nem fog nőni. Vicces módon egyébként ugyanolyan tüneteket és problémákat tud okozni, mint a másik jóindulatú daganat, tehát duplán meg vagyok áldva...

Van aztán endometriózisom ismeretlen ideje. Tüneteim alapján mondanám, hogy kb. 20 éve... Diagnosztizálva 4 éve lett, laparoszkópiás műtéttel, ami egyben mindkét petevezeték teljes elzáródását tárta fel, aktív endós telepet akkor nem. A dugulást a doki megpróbálta elhárítani, de kétséges volt a siker, így azt javasolta, hogy néhány hónap spontán próbálkozás után menjünk lombikra, így indult ez az egész történet. Később egyébként kiderült egy átjárhatóságin (talán 2 éve), hogy akkor legalábbis újra átjárható voltam mindkét oldalon. A lombikos ultrahangokon pedig arra derült fény, hogy a bal petefészkemen van egy kb. 2 centis aktív endometrióma, azaz endós ciszta. Tudtommal ez azóta is megvan, nagyjából változatlan mérettel.

A harmadik probléma a pajzsmirigyalulműködés, ami autoimmun eredetű, elvileg Hashimoto (bár például a fentebb említett ciszta is okozhat alulműködést). Erre Euthyroxot szedek, jelenleg 75 mg-ot. A TSH értéke 2 alatt, 1-1,5 körül, az ideális tartományban szokott alakulni.

Van aztán enyhe fokú IR-em is. Ez tulajdonképp annyira enyhe, hogy kb senki sem foglalkozik vele, gyógyszert sosem kaptam rá. Ilyen-olyan gyógynövényeket szoktak a dokik javasolni rá, amit többnyire végül nem szedek, mert kiderül, hogy az agyalapi mirigyre hatnak... Diétával többnyire próbálkozom, de a legjobb esetben is csak nagyjából tartom, néha semennyire sem... (szégyenlős smiley). Ez azért van, mert ennyire nem foglalkozik vele az intézet, illetve mivel nekem eddig a legrosszabb leletem is olyan volt, aminek az igazi IR-esek tapsikolva örülnének, a cukrom például még soha, semmilyen körülmények között sem volt emelkedett. Őszintén szólva többnyire ehhez az egészhez úgy állok, hogy nálam sokkal rosszabb állapotú ismert vagy sejthetően IR-esek simán esnek teherbe, de legalábbis végül olyan inzulinértékeknél, ami nekem is szokott lenni, ezért egyszerűen nem hiszem el, hogy az én enyhe kis "bajocskám" lenne a hunyó. Ezzel együtt már jó ideje fontolgatom, hogy csináltatok egy új terhelést, hogy most hol tartok, mert már nagyon rég nem néztünk rá.

És akkor néztünk még véralvadáspanelt, heliobactert, kariotipizálást, baktériumokat, laktóztoleranciát, meg ki emlékszik még mit. Van egy mutáns génem, ami folsav felszívódási problémát okoz - meg talán véralvadásit-, arra egy stimunál kaptam végig véralvadásgátlót, de az sem segített. Saját tapasztalat alapján egyébként szerintem inkább nehezen alvad a vérem...
És ureaplazma került még elő, ami a szervezetben normálisan is megtalálható baktérium, csak előfordul (mint kiderült nálam nem is olyan ritkán), hogy kórosan elszaporodik. Ezért néha (pl. a mostani FET-nél is) kapok rá Doxycyclint, de a pozitív tesztes FET-nél éppen nem kaptam (talán csak az volt a gond?).

Ja, még egy érdekességgel szolgálhatok: anyai ágon alighanem a korai klimaxra való hajlamot örököltem. Nagymamám annyira nem beszélt ilyenekről sosem, hogy vele kapcsolatban csak találgatunk, de édesanyámmal 38 évesen közölték, hogy hát az a sok vérzési probléma, amivel küzd, már a perimenopauza, azaz a változókor kezdete. A vélemények megoszlanak, de az endokrinológusom szerint a menopauza ideje anyáról lányára +/- 2 éves pontossággal örökítődik. Jelenleg 37 éves vagyok...

És mindezekkel együtt volt eddig 7 lombikom: 2 teljes stimu és még 5 FET.

Az első stimunál 2014 májusában sikeresen túlstimuláltak, 17 petesejtem lett, abból 13 termékenyült meg, és végül 10 jutott el a 3 napos korig. A transzfer idejére nagyon sok víz gyűlt fel a hasüregben, ezért a doki mindet le akarta fagyasztani, de végül némi könyörgés és egyezkedés árán egyet visszakaphattam közülük.
Ezután júliusban indítottunk egy FET-et a fagyasztott embriókból, spontán ciklusban. Ez sem sikerült.
Októberben egy ciklusról lemaradtunk, mert a doki nem fogta fel, hogy rövid ciklusaim vannak, és későre rendelt ultrahangra. Novemberben lett meg végül a FET ismét spontán ciklusban, ismét sikertelenül.
A következő FET 2015 áprilisában volt, szintén spontán ciklusban, eredmény ismert (semmi). Ekkorra emlékeim szerint már az új, tapasztaltabb dokinál voltam, de ugyanúgy a Kaáliban.
Ezt követően kinyilvánítottam, hogy új stimut szeretnék, hátha a vén róka doki nem stimulálna túl, kevesebb, de jobb minőségű petesejt lenne, és végre sikerülne. Nos, megint nem zajlott könnyen a stimum, és be is kellett lássam, hogy elsőre sem a doki tolta el, hanem a szervezetem hülyén reagál: először nem történik semmi, majd nagy nehezen beindul a tüszőérés, viszont egy idő után a további hormon nem a tüszők további növekedését hozza, hanem újabb tüszőket kezd el érlelni, vagyis ott állunk egy csomó, "beérni" alig akaró tüszővel. Második nekifutásra 13 petesejtem lett, amiből 8 termékenyült meg. Érdekes, de fogalmam sincs, hogy mind eljutott-e a 3. napig, de szerintem igen. Ezúttal folyadékkal nem volt gond a hasüregben, 2 embriót kaptam vissza (az első stimut leszámítva egyébként mindig). Siker most sem volt.
Ezt követően, de talán már előtte is, a doki elkezdte forszírozni az új lapart, holott amikor átmentem hozzá, rögtön csináltatott egy átjárhatóságit, és átjárhatónak is bizonyultam mindkét oldalon. Mégis, nagyon akarta az újabb műtétet, mert hogy a petevezetékek be lehetnek gyulladva és ki kellene venni őket. Ezt innentől többször előhozta, ezidáig sikeresen hárítottam a kísérleteit. Nem fogom kivetetni a petevezetékeimet (kb. a 6. beültetés környékén kezdte volna nagyon erősen "javasolni"), mert nem tudom meddig lehet még beültetősdit játszani, az én alapbetegségeimmel ennyit hormonozni, de gyanítom, hogy már csak 1-2 alkalom van hátra, nagyjából, amíg esetleg elfogynak a fagyasztott embriók (jelenleg, ha jól számolom öten vannak még, azaz 2 körre elegendően, a mostani, 7. beültetés után). Ezután szerintem vége, új stimura már nem is biztos, hogy alkalmas lennék még, de szerintem a doki is leállítaná már a beültetéseket is, mert a rák kockázatát is jelentősen emelik a hormonozások (volt olyan ismerősöm, aki így járt, már a doki mondta, hogy akkor kész, ennyi, ez az utolsó, többet nem lehet - mákja volt, gyönyörű kislány lett az utolsó eredménye). Szóval ha a lombik kifújt, már csak a spontán csodában bízhatom, de ahhoz petevezetékek is kellenének. Szóval ragaszkodom hozzájuk.
Na, tehát jött 2016 április, az előbb ismertetett pozitív tesztes, majd mindössze 3 napos csodával végződő, immár épített ciklusos FET.
Ezután röpke 1 év pihenő, és most júniusban egy újabb FET. Spontánnak indult, de nem nagyon akaródzott a spontán peteérés (bár az előző ciklus extra rövid volt, ilyenkor utána sokszor hosszabb következik nálam, ami nyilván későbbi peteérést is jelent), így végül Gonalt kaptam 5 napig. Ma van FET+10, és a tünetek alapján már a mensit várom... :(


Kb. ennyi az alapállás, csak hogy mindenki ismét képbe kerüljön.

Életem első pozitív terhességi tesztje

A türelem terén sosem álltam jól, a lombikoknál meg pláne, ezt a régi olvasók jól tudják. :D Ezúttal nagyon igyekeztem, de egyszercsak elfogyott a cérna. Vettem Predictor Early-t, ami már 6 nappal a mensi elmaradása előtt is kimutathatja. Oké, tudom, az érzékeny tesztek vacakok, megbízhatatlanok. Egyébként a legkevésbé sem azok, de majd erről külön elmélkedem.

Szóval, FET+10, április legvégén, egy gyönyörű, nyáriasan meleg nap reggelén én bizony ellőttem ezt a tesztet. Aztán le sem tettem. Először a szokásos nem történik semmi. Kezdeném "feladni", na jó, a fene sem tartogatja ezt kézben 5 percig, majd később megnézem. És akkor valami halvány... Igen-igen, ott, a második csík helyén mintha történne valami! Megigézetten bámultam, már a szemem káprázott. Netán tényleg csak a szemem káprázott? Nem, ott az egy rózsaszín csíkocska! Halvány, de lassacskán erősödik. Kivágódóm a legkisebb helyiség 40 wattos izzós "fényárjából" a konyhába az áradó világosságba. Igen, ott van!!! Tényleg ott van! Minden szögből, egyételműen látszik. A fürdőben lámpafényben, még tükörből is! Sírok-nevetek, ugrálok, remeg a kezem, tördelem, jajjistenemezek. Nem hiszem el. Jajj, mennem kell dolgozni, ideje készülni. Próbálok öltözni, de fél percenként rebbenek vissza a pulton lévő teszthez. Igen, minden ellenőrzéskor megvan még a második csík. Lassan meg is szárad. Halvány, de jól látszik. Hiszen csak 5 nap múlva kellene tesztelnem a doki szerint, mégis mit is várhatnék ennél többet.
Aznap egész nap elvarászolt vagyok, néha felnevetek magamban, néha meg majd' sírva fakadok: ugye még este is ott lesz a csík, ha hazamegyek?
Igen, addigra teljesen megszáradt, és jól látszik. Izgatottan állok a Pasi elé, mondom-mutatom. Összeborulunk, együtt sírunk, végre sikerült! A 6. beültetés végre eredményes volt.
(Jajj, még most is teljesen összezavarodom tőle: amikor elkezdett előjönni a csík, heveny felindulsomban gyorsan egy Clearbluet-t is ellőttem - az halványabban talán, de szintén mutatta.)

Rutinos versenyző vagyok még akkor is, ha ilyesmit csak mások tapasztalatából ismerek: másnap reggel újabb teszt. Ez is pozitív, de lényegesen halványabb. Ez nem stimmel. Pörög az agyam: tudom, lehet az oka, hogy kevesebbet vagy többet ittam a két nap, nem ugyanakkor, ugyanannyi alvás és nempisilés után csináltam. Tudom, hogy lehet rá magyarázat, mégis azonnal szíven üt a sziklaszilárd érzés: baj van! Nagy baj van! Nyugtatom magam, ezt neki nem is mondom most még el, majd holnap megnézem újra, meglátjuk. Egész nap kényszeredetten mosolygok, ahányszor ő megsimogatja a pocimat. Rettegek. Másnap újabb teszt. Én hülye, nincs már azonos márkájú. Clearblue-ból van még, és már csak normál 25-ös. Clearblue olyan halvány, hogy azt már lassan bízvást negatívnak lehet nevezni. 25-ös szintén. Valamicske talán látszik rajta, de annyi, amit szinte mindig szoktam látni. Oké, a 25-össel még mindig csak napok múlva kellene csak tesztelnem a doki utasítása szerint, de azért... Most már elmondom neki is: halványodnak a tesztek. Még lehet remény, de fel kell készülnünk, hogy ez ennyi is volt. Oké, akkor holnap megyek vérvételre, megbeszéljük. Másnap reggel még előtte ellövöm az utolsó, intézetis 25-öset. Nagyon-nagyon halvány. Mostanra ennek nem ilyennek kellene lennie, már 3 napja az első pozitív tesztnek, azóta fel kellett volna erősödnie...
Elmegyek a vérvételre. Az eredményt nem várom meg, ilyenkor órákig tart, majd a doki felhív.
Hív is: a HCG 10... Egyeztetünk, hogy hányadik napon vagyok, majd mély sajnálatát fejezi ki, de hagyjam abba a progeszteront.
Zokogva hívom Őt: ennyi, ez a csoda csak 3 napig tartott. Aznap van a születésnapom, és a szívem megszakadt.

in medias res: FET+9

Véletlenül keveredtem valahogy a saját blogomra, és meglepődve vettem észre, hogy hiányoltatok... Mármint nem a kedvességetek lepett meg, hiszen azt korábban is tapasztaltam, és volt is időnként lelkifurkám, hogy így eltűntem előletek. Az volt furcsa, hogy korábban az új megjegyzésekről mindig kaptam emailt, de ezekről a legutóbbiakról nem, vagy a Gmail jól eldugta valahova. Egyszóval nagyon meglepődtem és meg is hatódtam, ami azt illeti, így rögtön el is határoztam, hogy adok némi életjelet magamról.

És ha már így végre ismét van erőm írni magamról, legyen teljesen friss az infó az aktuális szituról: épp egy FET (fagyasztott embrió transzfer) után vagyok 9 nappal. Ebből sajnos egyenesen következik az, hogy nem, időközben nem lettem sutyiban terhes, és nem szültem, vagy ilyenek, nem erről maradtatok le a hallgatásom idején, és nem is tudok bombasztikus hírrel berobbani ide a 1,5 éves hallgatás után.

Habár azért nem unatkoztam időközben, és voltak történések. Egy kis összefoglaló következzék ebből (alighanem 2 bejegyzésnyi terjedelemben végül):

Szóval a 2015 végi lombik az összes igyekezet, a teljes rápihenés és minden ellenére sem jött össze. Eléggé megomlottunk, de hál' istennek a karácsony és a család (nekem legalábbis) nagyon jót tett. Aztán nekiálltunk a tavaszi utazásunkat is szervezni: Rómába készültünk 1 hétre húsvétkor. Na nem vallási indíttatásból, pusztán mindig igyekszünk kihasználni az ünnepek miatti munkaszüneti napokat az utazásokhoz. A szervezkedés lelkileg is jót tett, így viszonylag hamar bejelentkeztem egy újabb lombikra, egészen pontosan FET-re, hiszen most már nagyon sok fagyibabánk csücsült a frigóban a 2 teljes stimu eredményeként.
Aztán a dolgok természetesen összecsúsztak kissé. A doki úgy döntött, hogy kivételesen nem spontán ciklussal operálunk, hanem épít nekem egyet Suprefacttal és Estrofemmel. Már nem emlékszem pontosan, hány napos leosztásban ment volna a dolog, de a lényeg, hogy a menzesz elejétől számítva kellett indítani persze. És már itt jött az első gubanc, ami egyébként is gondot okozott: Rómában fog megjönni! Hát én az endometriózis miatt aztán elég keményen tudok görcsölni (meg aztán emiatt hasmenés, hányás, ájulásközeli állapot, minden játszik), ami nemigazán szerencsés egy 1 hetes városnézés alatt. Na mindegy, gyógyszereket vittem magammal, majd meglátjuk. A görcsölés ellen felszerelkeztem Cataflammal, és bizony már a mensi előtt szedtem rendesen napi adagban, mert a dokik szerint akkor már nem sokat érnek az ilyen fájdalomcsillapítók, amikor már tényleg fáj, mivel napok alatt épül fel a hatásuk (valójában ez inkább gyulladáscsökkentő, diclofenac a hatóanyaga). Ment is a dolog, kissé kábán, de görcs, és valójában lényegesebb vérzés nélkül csináltam végig az 1 hetet. Igazából alig véreztem... Aztán indult a protokoll a Suprefacttal, stb, és 10. napra voltam hivatalos első ultrahangra a Kaáliba...

És akkor jött Murphy, mint mindig. Előző nap reggel a wc-n ülve kénytelen voltam félkómában elmélázni, hogy olyan furán, mensisen fáj a hasam. De az nem lehet... De bizony, hogy nálam az is lehet! El is öntött a vér... Sms dokinak, aki felhív, nyugtat, semmi baj, menjen tovább a gyógyszer, másnap megnézzük. Másnapra annyira ömlött belőlem, hogy az UH komoly kellemetlenség lett. És persze a doki számára döbbenet: ez nem vérezgetés, nincs méhnyálkahártya! Hát előző nap ezt próbáltam elhebegni, hogy szerintem rendesen megjött, a 9. napon
Na nem baj, akkor gyógyszerezés kicsit újragondol, innen indulunk újra. És mentünk is tovább. Felépítettük a ciklust, megkaptam a 2 embriót.
Próbáltam erőt venni magamon, nem stresszelni, nem keresni a tüneteket, stb. Csak türelmesen várni.
Folyt. köv.

ET+9 : Fuss el véle!

Itt a vége...

Igen hölgyek, itt a vége, megjött. Konkrétan ET+9-en, 12. dpo-n, napi 3 x 2 Utrogestan mellett egész egyszerűen megjött.

Erre már nem tudok mit mondani, egyszerűen nem értem. Késő délelőtt elkezdtem pecsételni. Már akkor tudtam, hogy mi újság, zokogva hívtam fel Őt. Vígasztalt, de tudtuk mindketten, hogy nálam ilyen esetben már nincs visszaút. Aztán délután mégis próbáltam nyugtatni magam. Vannak azok az elméletek, hogy a szervezet emlékszik, mikor kellene menstruálnia, és produkál némi vérzést. De ha az csak maszatolás, nincs élénkpiros, folyós vér, és az egész max. 2 napig tart, akkor hurrá, mégis terhes az ember. Vagy esetleg beágyazódásos vérzés? Keresgéltem a fertilityfriend-en a lombikos terhes hőgörbék között olyanokat, ahol beágyazódási vérzés volt. Igen ám, de max. a 10-11. dpo-n kezdődött/volt nekik, nem a 12.-en. Na jó, picit le vagyok maradva. De ez nem egy-két csepp, lényegesen több. Persze ember legyen a talpán, aki pontosan meg tudja állapítani a (már bocsánat) napi háromszori Utrogestan mellett ürülő trutyi közöpette... De akkor is, ez többnek tűnik annál. Esetleg a véralvadásgátló miatt erősebb ez annál, mint amilyennek gondolom egy ilyen vérzésnek lenni kellene? Mire ezzel az elmélettel mégiscsak kezdtem volna megnyugtatni magam, megjelent a szép piros vér is...

Tehát megjött, a 12. dpo-n, progipótlás mellett, holott természetes ciklusban is meg szokott lenni legalább a 12 napos luteális fázis, még a legrövidebb ciklusokban is. Egyébként mostanában ezzel is volt bajom, a májusi FET transzfer óta 21-23 naposra állt be a ciklusom. Az igaz, hogy világ életemben rövidebb ciklusaim voltak, és még a legmagasabb prolaktinszint mellett is (ami pedig erősen nyújtja a ciklust) az utóbbi 5-6 évben maximum 29 napos volt, nagy átlagban azonban 25 nap körül mozog, időnként 23-24 napossal megtűzdelve. Eddig ugyanis ilyen rövidebb ciklusaim sormintaszerűen voltak csak: a hosszabb, 27-29 naposok után jött egy-egy rövid (vagy fordítva), és így tartottam az átlagot. Olyan korábban még sosem volt, hogy egymás után 4-5 ilyen rövid ciklusom legyen, csak most, május után.

Őszintén szólva emiatt is aggódtam már korábban is: lehet, hogy a menopauza kerülget? Anyukám 38 évesen kezdte - emlékeim szerint pont úgy, hogy a ciklusai rövidültek, miközben maga a vérzés egyre jobban elhúzódott, míg végül lassan már körköresen menstruált-, és a SOTE-s endokrinológusom szerint a menopauza kezdete anyáról lányára jó eséllyel +/- 2 éves eltéréssel örökítődik. Most már elárulhatom, hogy egyébként a 35-öt töltöttem májusban, most már közelebb vagyok a bűvös 36-hoz, azaz a 38-2 évhez... Lassan egy éve lesz már, hogy utoljára nézettem az amh-t (januárban, mielőtt Krizsához átmentem volna, az első randira vittem neki a leletet), és bár még nem volt rossz, de jelentősen csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Lehet azóta máris gáz lett? Olvastam egy blogon valakiről (és ő is fiatal volt), hogy az első stimu után kb. egy évvel csináltak egy újat, és egyszerűen nem lett egyetlen tüszője sem, mert addigra kimerült a petefészke...

Jó, nem idegelem magam ezzel, legfeljebb majd megnézetem újra.

De a lényeg: egyszerűen nem értem, sem azt, hogy mi a fene történt, sem azt, hogy mit lehetne még tenni. Remélem a dokinak lesz ötlete, mert én már igazán mindent megtettem.

Az egyetlen jó hír ugyanis az, hogy egyelőre úgy fest, megyünk tovább a fagyibabákkal, mégsem ez lesz az utolsó lombikom. De azt csak akkor, ha rájövünk, hogy mi lehet a baj, mert sem idegileg, sem macerában (főleg a munkahelyemen), sem anyagilag nem lehet ezt már így tovább bírni. Semmi értelme eleve vesztes helyzetbe visszapakolgatni azokat az embriókat. Muszáj lesz valamit kitalálni.

De az nem most lesz. Bár lehet dög módon annyit megjátszom majd, hogy mégiscsak elmegyek vérvételre kedden, mert ha leveszik a vért, megvárhatom az eredményt, amit kötelezően a dokinak kell közölnie, így beszélhetnék vele, hogy most mi legyen... Meglátjuk, hogy lesz.

Egyébként elvagyok, attól eltekintve, hogy a világ genetikai hulladékának érzem magam, hiszen rajtam kívül mindenkinek sikerül előbb-utóbb. Bocsánat, nem akarok senkit megsérteni, de sikerül azoknak, akik évente jó, ha kétszer menstruálnak, sikerül az enyhén szólva moletteknek (mondom, no offense, de ha azért kövér, mert bármit csinál, képtelen lefogyni, akkor egyértelmű, hogy beteg; ha meg csak lustaságból nem fogy le - kétlem, hogy túl sok esetben lenne erről szó - akkor mondjuk no komment, habár szíve joga, és ebben az esetben is csak azzal van a bajom, hogy akkor mi a tökömnek csesztetik az egészséges életmóddal az embert, miközben a duciknak meg sikerül teherbe esniük), sikerül annak, akinek egy petefészke van, vagy fél lába, vagy kampókeze, vagy mittudomén, előbb-utóbb mindenkinek sikerül, csak én vagyok ilyen szerencsétlen! Na jó, dehogyis csak én, tudom jól, de most egy kicsit igenis elmerülök az önsajnálatban! Tudom jól, hogy csodák márpedig vannak, csak az a baj, hogy mindig csak másokkal történnek meg. És én már annyira unom a szívfacsaró sztorikat, hogy mennyi küzdelem és milyen kilátástalan helyzet után kinek hogy jött össze, hogy azt el nem tudom mondani. Közben meg hallgatom az alattunk lakó "anyukát", amint már kb. 28 hónapja kiabál az ugyanilyen idős kisfiával, aki mostanra maga is idegbeteg lett, olyannyira, hogy ketten közös erővel kergetnek az őrületbe, és legszívesebben lemennék, becsengetnék, és a csaj képébe ordítanám, hogy Te bezzeg tudtál szaporodni mi, de minek???

Egyszóval nem vagyok túl kisimult most, de biztosan ezen is túl leszek majd. Jövök majd még, ha lesz valami újság.

Köszönöm, hogy most is szorítottatok értem!

ET + 8: menetrend szerint

A mai napot sírással kezdtem. Nem, nincs semmi baj  nem történt semmi, csak a Facebook-on szembetalálkoztam azzal a német reklámmal, amit nyilván jó páran láttatok már, de ha nem, akkor a mai fotó helyett ezt osztom meg veletek. Vigyázat, nagyon kemény! Mondom, én elbőgtem magam, igaz én épp azon filózgattam elég sokat az elmúlt hetekben, amiről szól ez a kisfilm. És épp ezért szeretnék most már nagyon babát: mert családot szeretnék végre, úgy értem sajátot, és annyiszor elképzeltem már, hogy milyen jó lesz a kicsiket hazavinni a nagyihoz meg a nagyapához... Na tessék, mindjárt megint elbőgöm magam. :) Mielőtt bárki azonnal arra gondolna, hogy a hormonok, mondom, hetek óta bennem van ez már, csak ez a reklámfilm nagyon keményen beletrafált a hangulatomba.

Ha valakit sérteni fog a kifejezésmódja (érzelmileg elég kemény és kényes húrokat penget), azoktól elnézést kérek, de nekem nagyon tetszik, ezért osztom meg. Eredetileg németül van, angol feliratot kapott, így remélhetőleg érteni fogjátok, de akinek esetleg még így is gondot okoz, az elején a telefonban az alábbi szöveg hangzik el: „Szia apu, én vagyok. Csak azért hívtalak, hogy szóljak: idén sem tudunk hazajönni karácsonyra. Jövőre majd újra megpróbáljuk összehozni. Menni fog, ígérem! Boldog karácsonyt, apu! Nemsokára találkozunk.” A többi szöveget nem akarom előre leírni, hogy ne lőjem le a "poént", de innentől a lényeg teljesen jól érthető a szöveg nélkül is. 

Szóval erősítsétek meg a szíveteket és nézzétek meg:

Edeka - ideje hazajönni

A link új ablakban fog megnyílni.

Na, hát így indult a napom. Egyébként ettől függetlenül eléggé jó hangulatban, mert a cicik nagyon szép nagyra nőttek reggelre. Igaz, a hasam tegnap este mégiscsak elkezdett görcsölni, kétszer vagy háromszor hirtelen éles, erős mentstruációs görcs hasított belé. Gyorsan toltam rá Magnosolv-ot, így reggel nem is volt görcsölés, volt viszont a már túl jól ismert lassan meg fog jönni jellegű reggeli rossz közérzet. Ez aztán változatos típusú hasfájással társítva gyakorlatilag egész nap kitartott.

Délutánra pedig menetrend szerint elkezdtek leereszteni a cicik is... ET+8, 11. dpo, pont itt volt az "ideje"... Hát, innentől én már olyan sok reményt nem fűzök a dologhoz. Tudom, addig nincs veszve semmi, amíg a szemembe nem mondja a doki megint a nagy nullás HCG-t, de sajnos tényleg mindig ez a forgatókönyv, mindig így kezdődik, így már nem vagyok olyan pozitív.

Más nem nagyon van, tegnap este bepusziltam a maradék csemegeubit. Csak azért nem ettem többet, mert elfogyott, így viszont utána majd' megőrültem, annyira kívántam még, ezért kénytelen voltam mindenféle hülyeséget enni rá, hátha a szervezetem rákattan valami más ízre helyette.

Remélem ma már nem vesz elő ez a kívánósság, mert balga módon elfelejtettem utánpótlást venni... :)

Ma is nyugisan, pihengetősen voltam, semmi extrát nem csináltam. Minimális kreatívkodás, piszmogások, bevásárlás, sütés (szigorúan kímélő üzemmódban mirelit kész kajákat :D), ilyenekkel repült el a mai nap.

És köszönöm nagyon, hogy szerdán hiányoltatok, nagyon aranyosak vagytok!

Holnap jövök újra. addig szép jó éjszakát!

ET+7 : féltáv

Ezer bocsánat, hogy tegnap nem jöttem, de annyira nem történt semmi, hogy nem tudtam volna miről írni.

Ma vagyok kereken egy héttel a transzfer után, a luteális fázis 10 napján. Nagyjából innentől kezdve lehet létjogosultsága az állítólagos tünetek figyelésének.
Tegnap elég sokat görcsöltem sajnos, amikor meg nem volt görcs, akkor is éreztem a hasam. Igyekszem a magnéziumot nagy mennyiségben tolni. Ma még nem is volt görcs, csak olyan... Nem is tudom, olyan nehéznek érzem az alhasamat. Olyan tompa nyomás-féleség van benne.
Cicikkel egyelőre elégedett vagyok, méretesek, és mintha igazából az elmúlt két napban kezdtek volna jobban nőni. Persze a ciciméret igazából majd a következő 2-3 napban lesz igazi indikátor, ilyenkor még általában nem szoktak elkezdeni összemenni.
Más nem nagyon van, csak az eddigiek: sok pisilés (alighanem gyógyszer és sok ivás miatt), és a csemegeubi (tegnap lecsúszott újabb bő fél üveg :)).
Egyébként elvagyok csendeskén, light-osan teszek-veszek, semmi komolyabb megerőltetés, de minden napra jut valami kis tennivaló is, hogy azért mozogjak is.

A kreatívkodásban is belassultam, bár ma ezen a téren visszatértem kicsit az általános iskola alsó tagozatába: papír hópelyheket vagdaltam. A lakásba maximum már csak ilyeneket tudok felaplikálni, a többi készen van.
Illetve jajj dehogyis, de hülye vagyok! Idén úgy fest tényleg tradicionálisabb lesz a karácsonyunk, mint az elmúlt években: lehet, hogy lesz igazi fenyőnk! Vágott fát sosem veszünk, pár éve vettünk egyszer dézsás fenyőt, ő anyukám kertjében cseperedik azóta. Többször nem vettünk, mert eléggé húzós áron vannak, és az az egy is majdnem kipusztult első körben. Most viszont a Lidl nagyon jó áron hirdet dézsás fenyőt, így hétvégén megnézzük majd, és ha van, és szép, akkor veszünk.
Na, ha lesz valódi fácskánk, akkor rá még készítek majd egy pár díszt, ami passzol a szobában lévő dekorhoz.
Ezt leszámítva már csak az ajándékok csomagolása van hátra, ami nálam természetesen szintén alapos munka szokott lenni. :)
Viszont újabb jó hír: úgy tűnik lassan meglesz az összes ajándék, és még Neki is sikerült kitalálnom valamit, ma meg is rendeltem. Remélem tényleg meg is jön majd, mert azt írták a webshopban, hogy beszerzés alatt van a termék. Igaz, utána emailben a szokásos megrendelésmegerősítésen kívül jött még egy email, amiben azt írták, hogy tudják szállítani. Így bízom benne, hogy tényleg megjön majd (az ajándék!!!, nem más, semmi más nem jöhet meg!!! :))

Más azt hiszem tényleg nincs. Fotót a kis hópelyheimről kaptok ma. :)

ET+5 : Uborkaszezon

Méghozzá csemegeuborka. :)

Elhatalmasodott rajtam a csemegeubi iránti vágy, és kezelhetetlenné vált. Tegnap este, illetve... khm, izé... szóval az már ma volt (amióta itthon teszem a semmit, nagyon sokáig fennvagyok, mert nem vagyok fáradt és álmos), minden eddiginél súlyosabb méreteket öltött a dolog, és bepusziltam gyakorlatilag egy egész üveggel. Részben ettem hozzá egy ki mást is, de legalább a felét csak úgy, magában. :D Úgy ettem, ahogyan mondjuk a pörkölt mogyit szokta az ember: már rég tele van, már régen tudja, hogy nem kellene, mert hasfájás lesz belőle, de csak eszi és eszi tovább, mert valahogy kell az íze. Még az sem érdekelt, hogy az uborka nagyobb eséllyel fog hasfájást, de legalábbis gyomorsav gondokat okozni. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy világéletemben szerettem a savanyú ételeket, méghozzá igazán savanyúan, és rendszeres az is, hogy mondjuk a saláta vagy a savanyúság levét megigyam, de ilyen még sosem volt. Péntek este óta így már jó két üveggel ettem meg.

Végül győzött a kíváncsiságom, és rágugliztam, hogy vajon mi lehet ennek az oka, mert biztos van valami.

A csípős, fűszeres ételekre egyértelműbb magyarázatot találtam (mostanában az ubi mellett ajvárból, füstölt kolbiból, csípős gulyáskrémből és tormából is jócskán fogyott...): állítólag pajzsmirigy problémák esetén kíván(hat)ja az ember. Oké, ez a része nem újdonság, hiszen szedem rá a hormont is, de ugye eddig nem tapasztaltam ilyesmit. A forrás ugyanis azt nem részletezte, hogy milyen jellegű problémára utal ez az ízlésváltozás, így csak tippelgetek. Az Euthyrox-ot emelt adagban szedem a lombik miatt, így nemigen lehet magas a tsh-m. Talán éppen újra túl alacsony lett, tavasszal is lement a referenciatartomány alsó határa alá ugyanilyen gyógyszeradagtól. Mindegy, ezen most nem izgatom magam, meg talán csak a tél beköszöntével kívánom a fűszeresebb ételeket (hiszen nyáron meg a zöldségeket, gyümölcsöket kívánjuk).

A csemegeubira viszont nem találtam épkézláb magyarázatot, csak klasszikus (és a filmekben elcsépelt) terhestünetként emlegették, volt, ahol egyenesen a korai tünetek között. Na ezt viszont nem tartom túl valószínűnek, hiszen még csak most zajlik a beágyazódás (nagyon remélem), az uborkát pedig a transzfer utáni első nap estéjén kívántam meg először. Így marad az, hogy ez csak egy aktuális becsípődés, és majd elmúlik.

Na, ezt jól kiveséztem, itt vagytok még? :)

Ma egyébként elvittem sétálni a gyerekeket, gyakorlatilag egész nap nem voltam itthon. Először a NAV-nál voltam a TB-járulék miatt, aztán átmentem az Árkádba. Egyrészt kontaktlencsét kellett intéznem, másrészt karácsonyi ajándék témában is nyüzsögtem kicsit. És végül gyakorlatilag az egész napot elcsászkáltam, jól esett kimozdulni, emberek között lenni, és mozogni a hétvégi punnyadás után. Picit Ikeáztam is, de alig vettem valamit (azt viszont naná, hogy még némi maradék karácsonyi dekorhoz :)).

El is fáradtam, mire hazajöttem, utána feküdtem kb. egy órán át.

Közérzetileg megvagyok, a cicik mára mintha picit nőttek volna (bár még messze vannak a progeszteronpótlásos szokásos max méretüktől), eléggé érzékenyek. A hasam fájogat, ma volt egy rövidke egyértelműen mensis jellegű görcs, remélem csak a beágyazódás miatt lehetett, mindenesetre ma is figyeltem a magnéziumra (vettem reggel rágótablettát, így mászkálás közben is tudtam pótolni a hiányt). Más nagyon nincs.

És nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, így a 19. szúrás idejére végre kezdek belejönni a Clexane beadásába is. Az elmúlt négy napban háromszor elsőre, legfeljebb másodikra sikerült a szúrás, minimális fájdalommal (az egyetlen kivétel a tegnap volt, amikor inkább az volt a baj, hogy valamiért nagyon előjött a tűfóbiám, és igazából szúrni voltam képtelen, csak szerencsétlenkedtem). Annyit változtattam mindössze, hogy lejjebbre szúrok, ahol, khm... vastagabb a hájacska, gondolom ez segít. :) Végre valamire a pociháj is jó, hurrá! :)

Na, hát kb. ennyi volt a mai nap. A nap fotójaként bizonyítékot kaptok a csemege ubi iránti szenvedélyemről. :)