in medias res: FET+9

Véletlenül keveredtem valahogy a saját blogomra, és meglepődve vettem észre, hogy hiányoltatok... Mármint nem a kedvességetek lepett meg, hiszen azt korábban is tapasztaltam, és volt is időnként lelkifurkám, hogy így eltűntem előletek. Az volt furcsa, hogy korábban az új megjegyzésekről mindig kaptam emailt, de ezekről a legutóbbiakról nem, vagy a Gmail jól eldugta valahova. Egyszóval nagyon meglepődtem és meg is hatódtam, ami azt illeti, így rögtön el is határoztam, hogy adok némi életjelet magamról.

És ha már így végre ismét van erőm írni magamról, legyen teljesen friss az infó az aktuális szituról: épp egy FET (fagyasztott embrió transzfer) után vagyok 9 nappal. Ebből sajnos egyenesen következik az, hogy nem, időközben nem lettem sutyiban terhes, és nem szültem, vagy ilyenek, nem erről maradtatok le a hallgatásom idején, és nem is tudok bombasztikus hírrel berobbani ide a 1,5 éves hallgatás után.

Habár azért nem unatkoztam időközben, és voltak történések. Egy kis összefoglaló következzék ebből (alighanem 2 bejegyzésnyi terjedelemben végül):

Szóval a 2015 végi lombik az összes igyekezet, a teljes rápihenés és minden ellenére sem jött össze. Eléggé megomlottunk, de hál' istennek a karácsony és a család (nekem legalábbis) nagyon jót tett. Aztán nekiálltunk a tavaszi utazásunkat is szervezni: Rómába készültünk 1 hétre húsvétkor. Na nem vallási indíttatásból, pusztán mindig igyekszünk kihasználni az ünnepek miatti munkaszüneti napokat az utazásokhoz. A szervezkedés lelkileg is jót tett, így viszonylag hamar bejelentkeztem egy újabb lombikra, egészen pontosan FET-re, hiszen most már nagyon sok fagyibabánk csücsült a frigóban a 2 teljes stimu eredményeként.
Aztán a dolgok természetesen összecsúsztak kissé. A doki úgy döntött, hogy kivételesen nem spontán ciklussal operálunk, hanem épít nekem egyet Suprefacttal és Estrofemmel. Már nem emlékszem pontosan, hány napos leosztásban ment volna a dolog, de a lényeg, hogy a menzesz elejétől számítva kellett indítani persze. És már itt jött az első gubanc, ami egyébként is gondot okozott: Rómában fog megjönni! Hát én az endometriózis miatt aztán elég keményen tudok görcsölni (meg aztán emiatt hasmenés, hányás, ájulásközeli állapot, minden játszik), ami nemigazán szerencsés egy 1 hetes városnézés alatt. Na mindegy, gyógyszereket vittem magammal, majd meglátjuk. A görcsölés ellen felszerelkeztem Cataflammal, és bizony már a mensi előtt szedtem rendesen napi adagban, mert a dokik szerint akkor már nem sokat érnek az ilyen fájdalomcsillapítók, amikor már tényleg fáj, mivel napok alatt épül fel a hatásuk (valójában ez inkább gyulladáscsökkentő, diclofenac a hatóanyaga). Ment is a dolog, kissé kábán, de görcs, és valójában lényegesebb vérzés nélkül csináltam végig az 1 hetet. Igazából alig véreztem... Aztán indult a protokoll a Suprefacttal, stb, és 10. napra voltam hivatalos első ultrahangra a Kaáliba...

És akkor jött Murphy, mint mindig. Előző nap reggel a wc-n ülve kénytelen voltam félkómában elmélázni, hogy olyan furán, mensisen fáj a hasam. De az nem lehet... De bizony, hogy nálam az is lehet! El is öntött a vér... Sms dokinak, aki felhív, nyugtat, semmi baj, menjen tovább a gyógyszer, másnap megnézzük. Másnapra annyira ömlött belőlem, hogy az UH komoly kellemetlenség lett. És persze a doki számára döbbenet: ez nem vérezgetés, nincs méhnyálkahártya! Hát előző nap ezt próbáltam elhebegni, hogy szerintem rendesen megjött, a 9. napon
Na nem baj, akkor gyógyszerezés kicsit újragondol, innen indulunk újra. És mentünk is tovább. Felépítettük a ciklust, megkaptam a 2 embriót.
Próbáltam erőt venni magamon, nem stresszelni, nem keresni a tüneteket, stb. Csak türelmesen várni.
Folyt. köv.