%§#&@>!$@&%/)!!!

Nagyon igyekeztem, de nem jutott eszembe egyetlen olyan cím sem ennek a bejegyzésnek, amit ne kellene kisípolni, így marad a kisípolás.

Ebből sejthető, hogy nem túl pozitív irányt vettek a dolgok (vagy de?) - legalábbis részben, habár tulajdonképp semmi különös és váratlan nem történt.

Szóval. Először is a vérvétel. Mivel a keddi, bónusz vérvétel progeszteron eredménye sem pozitív, sem negatív irányban nem tette teljesen feleslegessé az ismétlést, végülis szerdán, a mintaleadáskor is kértem egy szúrást. Az eredmények  a következők lettek:

Kedd (vélhetően 7. nap az ovuláció után):

Prolaktin             530,0 mIU/l ( Ref: 59-619)
Anti-TPO              80,0  IU/mL  (Ref: 0-60,0)
Progeszteron        37,77 nmol/l (Ref. midluteális fázis: 14,12 - 89,14)


Szerda (vélhetően 8. nap az ovuláció után):

Progeszteron        26,38 nmol/l (Ref. midluteális fázis: 14,12 - 89,14)


Vagyis ha a fertilityfrienddel együtt jól tippeltük meg a peteérésem idejét, és nem lesz most az átlagosnál rövidebb a luteális fázisom, akkor a keddi ajándék vérvételi lehetőséggel pont sikerült végül eltalálni az ideális napot a mérésre. Szerdára már csökkent az érték, így az biztos, hogy legkésőbb kedden volt az a bizonyos ciklus közepi nap. Ez teljesen biztosra továbbra is csak a ciklus végén fog kiderülni (nem olyan sokára, a sokéves átlag alapján jövő hét kedden).
Maga az érték azonban tényleg gyengécske. Bár arról továbbra sem vagyok meggyőződve, hogy valóban a felső határértéknek megfelelő, sőt, ugye a doktornő állítása szerint még annál is lényegesen magasabb érték csak a megfelelő a teherbeeséshez, de azért az én értékem ettől függetlenül sem tűnik túl meggyőzőnek.
Érdekes kérdés lehet az is, hogy miért ilyen alacsony pontosan. A progeszteron irodalmába még nem vetettem bele magam annyira részletesen, de azt azért tudom, hogy a többi hormon elégtelensége például erősen befolyásolja, köztük viszonylag előkelő helyen szerepel a prolaktin.

És itt van az egyetlen igazi örömhír: a prolaktinom, amit általában inkább csak a ciklus elején szoktak nézetni, most a ciklus "végén" bőven a határértéken belül van, egész pontosan a felső határ 85%-a. Ez nagyon jó hír, mert nekem többnyire inkább 15-20%-os emelkedést szokott mutatni, és hát ugye a 3. napi vérvételen, amit az előző ciklusban csináltattam, még ennyi is volt - emiatt is szúrt le a doktornő, hogy márpedig ha gyereket akarok, akkor a prolaktinomat igenis le kell vinni. Nos, eltelt egy hónap, ráadásul a ciklus végén néztük, és a ciklus elejéhez képest azért emelkedni szokott, és mégis a normál tartományba került. Ennek nagyon örülök, bízom benne, hogy majd 1 hónap múlva a SOTE-n, az ezügyben esedékes endokrinológiai kontrollon is hasonló jó eredményt produkálok majd.
(Mellékszál: Valahogy ugyanis az szokott lenni, hogy az ilyen privátlaborokban végzett méréseknél még csak-csak előfordul normális értékem, a SOTE-n viszont szinte sosem, akkor sem, ha előtte nem sokkal a privátos lelet jó lett. Ezt nem nagyon értem, egyetlen tippem az, hogy mivel a prolaktin szintjét a stressz annyira szó szerint befolyásolja, hogy akár magától a vérvételtől való félelem is megemelheti, a SOTE állami alapú rendszere miatt mindig bestresszelek. :) Ott ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy előbb átesek 2 kartonozós regisztráción, majd félórát várok a sorban, aztán esetleg valahogy kiderül, hogy mégsem látnak a gépben, ezért vissza kell rohangálnom a regisztrációhoz, majd vissza a laborba és újra sorban állni. Ez még a pumpát is felviszi bennem, plusz elég időm marad aggódni a szúráson is - bár ez utóbbiról lassan már kezdek leszokni, olyan sokszor szúrtak már meg az elmúlt években. Míg a privát vérvételnél van az embernek egy időpontja, amikorra odafárad, vagy az SZTK-ban egyedüliként a 60 fős sor előtt bejelenti, hogy ő fizetős vendég, és max. 5 perc alatt, nulla idegeskedéssel leveszik a vérét, és még kedvesek is vele. :))

Tehát a progihoz visszakunkorodva, a prolaktinom már elvileg nem lehet az oka az alacsony értéknek, más lesz a hunyó (netán az IR szál, amit Igaw megpengetett? - Erről majd külön.). Persze az is lehet, hogy mégiscsak a prolaktin miatt lett alacsony a progeszteron, hiszen a prolaktin az előző ciklusban még magas volt, lehet ennyire gyorsan nem jelentkezik a normalizálódás jótékony hatása a progeszteronra.
Túl sok ötletem erre nincs, de majd a doktornő biztosan tud valamit mondani.

És mindezek után jöjjön a kisípolt cím valódi oka.
Tegnapelőtt jártam hasi ultrahangon is. Erre a gasztrós vonal miatt volt szükség, de persze nézték a kismedencét is. Jó hír itt is volt azért bőven: egyrészt semmilyen eltérést nem talált az orvos, tehát nincs jele olyan szervi alapú gyulladásnak (mármint ami ultrahanggal kimutatható), ami indokolná a puffadásos, szélgörcsös, hasmenéses tüneteimet. Női szerveim is rendben vannak: a méhnyálkahártya 11 mm-es volt, a petefészkeken kisebb tüszőket látott - és a cisztát nem! Kb. 2 éve a lombikos kezeléseknél még volt egy nagyjából 2 centis ciszta a bal petefészkemen, ez most már nem látszott. Mondjuk ez annyiban azért érdekes kissé, hogy amikor a doktornő januárban megvizsgált, alighanem még megvolt, mert amikor átnyomkodta a hasam, akkor a bal oldal szokás szerint sokkal élénkebben reagált, bátran mondhatom, hogy marhára fájt. Lehet, hogy azóta tűnt el? A doktornő ha kézrátétellel nem is tudta megállapítani, hogy mi a helyzet vele, ámde kézrátétellel gyógyította? :D Nem, nem csúfolkodni akarok, de akár azt is el tudom képzelni, hogy amilyen alaposan átgyúrta ott a hasamat, valahogy "lepiszkálta". Bár lehet, hogy ez hülyeség, és ilyen nem létezik, a ciszták nem olyanok, mint mondjuk a túlérett gyümölcsök, hogy hozzáérsz, és leesik a fáról. :D

Na, most már tényleg a rossz hír (csak a végére hagytam, és bocs, ez a poszt már megint inkább novella lesz).
Egy elég érdekes beszélgetés bontakozott ki köztem és az ultrahangos doktornő között. Nyilván rákérdezett a vizsgálat előtt, hogy milyen okból végezzük el, és ennek megfelelően esetleg mit keresünk. Elcsipogtam neki, hogy gasztroenterológiai kivizsgálás részeként, aminek emésztőrendszeri tünetek, de meddőség is az oka. Kikérdezett mindkét vonalról, amennyire tudtam, igyekeztem neki tömören, de minden lényeges elemet felvonultatva összefoglalni. Nos, a 7 beültetés hallatán nagyon ráncolta a szemöldökét, és miután pontosítottam, hogy ebből csak két teljes stimuláció volt, a többi pedig FET, aminek a nagyrésze ráadásul spontán ciklusban zajlott, bizony még akkor is helytelenítette a dolgot. Mármint konkrétan rákérdezett, hogy tervezem-e ezt még folytatni, és amikor igenlő választ adtam, közölte, hogy ő nem biztos benne, hogy ezt nekem még nagyon erőltetni kellene. Azon túl, hogy kisebb fejtegetésbe kezdett, hogy ez lelkileg is milyen megterheléssel jár (igen, tudom, de ezt a részét abszolúte a mi jogunk eldönteni!), főleg a testi okok miatt főtt a feje. Nem kezdett el ijesztgetni, csak finoman utalgatott rá, hogy ennek hosszú távon komoly következményei lehetnek. Tisztában vagyok ezzel is, hiszen ez a sok hormonozás nagyon komolyan növeli a rák kockázatát. (Az ösztrogén ugyanis a sejtosztódást serkenti, azáltal elősegíti a rákos sejtek burjánzását.) Ezzel együtt nagyon meglepett a doktornő, mert eddig rajta kívül szinte egyetlen orvos sem huhogott azon, hogy mennyi kezelésem volt már, és hogy lassan ezzel le kellene állni. Illetve egyetlen orvos volt még rajta kívül: az infravizsgálatos holisztikus szemléletű nőgyógyász. Amikor nála jártam, azt hiszem még csak 5 beültetésen voltam túl. A számtól ő is erősen megijedt, de amikor megtudta, hogy abból 3 FET és (az a 3) mind spontán ciklusos volt, ő azért még egészen jól megnyugodott.
A doktornő ezután picit azt a részét is elkezdte feszegetni, hogy ha ilyen sok sikertelen kezelés volt egyetlen helyen, akkor lehet megérné máshová elmenni. Persze nem akar beleszólni, meg ha a fagyasztott embriók kötnek a helyhez, akkor nyilván ez nem annyira megoldható, csak ő elgondolkozna rajta. Nem akarja a Kaálit leszólni, szó sincs róla, csak lehet, hogy egy friss szem meglátna valamit, ami eddig kimaradt, vagy nekem éppen egy máshol érvényben lévő kezelésfajta jobban bejönne. Ebben megint csak igaza van, és valóban felmerült már bennünk is egy-két alkalommal, de valóban a fagyibabák tartottak vissza tőle, mivel a stimulációt elég rosszul viselem, és ameddig nem muszáj, éppen a pedzegetett egészségügyi kockázatok miatt nem is erőltetném.
Persze azért megkérdeztem, hogy ha már felhozta, szakmai értesülések vagy bármi alapján tudna-e ajánlani egy helyet, ahova érdemes lenne menni. Tudott, természetesen, a SOTE 1. sz. Nőgyógyászati Klinikát és Urbancsek doktort említette (ez azért nem volt meglepő, mert ő maga a SOTE 2. Belklinikán dolgozik...). Hozzátette persze, hogy ez esetben fel kell készülnöm rá, hogy mindent a legelejéről fog kezdeni, és majd a vizsgálatok alapján megmondja, hogy egyáltalán érdemes-e még próbálkozni, és ha nem javasolja, akkor talán el kellene engednem ezt az egészet. Már megint itt tartottunk! Persze nem erre a részére koncentráltam, inkább az volt a bajom, hogy ez állami intézmény, állami várólistával, ami lehet vagy 1-1,5 év, és nekem már lehet nincs annyi időm. A 38-at töltöm néhány hét múlva, és van ugye egy viszonylag korai klimax lehetősége nálam a pakliban. Meg különben is, 1 éve lesz júniusban az utolsó beültetésnek, újabb jó 1 évet nem szeretnénk várni.
A tanácsot, ötletet megköszöntem, a többit nem reagáltam le.

Távozás után azonban átadtam magam a teljes kétségbeesésnek. Nem, természetesen nem volt meglepetés, amit mondott. Tudom, hogy egy idő után leállítják a dolgot orvosilag, és tudom, hogy lassan közelítek ehhez. Az elmúlt 1-2 alkalommal ezt finoman már Krizsának is pedzegettem, ő viszont csak legyintett rá. Mindig azt mondogatja, hogy az 5 FET-et bele se számoljam a dologba. És eddig más orvos sem fejezte ki aggodalmát, pedig mostanában is hallotta néhány a sztorit. Így azért én némileg megnyugodtam, hogy mégsem olyan vészes ez a dolog, mint én gondoltam, nem kell még a tiltástól tartanom. Erre tessék...
Tudom, ő nem nőgyógyász, nem ő kezelt, nem tudja a részleteket. És pláne nem ő fog dönteni. De akkor is egy nagy pofon volt ez, hogy ébresztő, lejár az idő! Nem mintha a fenekemen ülnék tétlenül, de attól még ugyanúgy kifuthatok most már az időből, bármennyire is igyekszem mindenféle vonalat pörgetni. Talán jobban össze kellene hangolni, de még ennél is biztosabb, hogy a következő beültetésbe addig nem kellene beleugrani, amíg nincs minden rendben, amiről tudunk, vagy ami addig még ellenőrizhető. Bár lassan azt már kezdem kétleni, hogy én képes leszek összehozni egy ilyen ideális időpontot, amikor épp mindenem rendben lesz.

Most még kicsit beszélgetünk Vele is, hogy akkor most hogyan tovább, még várom a gasztrós utolsó vizsgálatok eredményét, amivel visszamehetek a doktornőhöz, május elején esedékes az állami endokrinológiai kontrollom, és elvileg Krizsánál is van egy időpontom. Ja, és persze Lázár doktornőhöz is elmegyek majd a progeszetronos leleteimmel, mihelyst véget ért ez a ciklus, és nagyjából biztos lesz, hogy a luteális fázis hanyadik napját sikerült végül eltalálnom a vérvétellel.

És mégis, bármennyire is pörögnek azért most a dolgok, és bármennyire is igyekszem nem véresen komolyan venni az ultrahangos doktornő véleményét, sajnos tudom, hogy igaza van. Tudom, hogy Krizsa és a Kaáli természetesen másként fogja fel ezeket a dolgokat, de azt már sajnos nem, hogy vajon az ő véleményüket mennyire befolyásolhatja az üzleti érdek. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de nyilván valamennyire ez is belejátszhat a dologba. Senkire semmi rosszat nem akarok mondani, de tény, hogy ez is egy olyan üzlet, mint a gyógyszergyártás: a hosszasabb kezelés mindig kifizetődőbb, ezért nyilván amíg mi hajlandóak vagyunk az újabb körökre, ők azért igyekeznek rugalmasan kezelni, hogy mikor is kell orvosilag letiltani az újabb kezeléseket. Persze az is lehet, hogy ez valójában nem is üzleti, hanem empátia alapon működik így: a meddőségi központ, és az ott dolgozó szakemberek csak jobban megértik a meddő párok kínjait, mint egy ultrahangos doki.

A lényeg mindenesetre az, hogy bármennyire is igyekeztem ezt mostanában a szőnyeg alá söpörni, hogy legalább ezzel ne idegeljem magam, van anélkül is elég frusztráló körülmény; sajnos most már szembe kell nézzek a ténnyel, hogy lassacskán tényleg az utolsó esélyhez közelítünk.