... mégis mi legyen? Ez itt a nagy kérdés. Ugyan eléggé magától értetődőnek tűnik a válasz, de azért annyira mégsem az. Ennek megértéséhez kanyarodjunk kissé vissza a történetben.
A magam részéről pontosan ugyanennél a kérdésnél tartottam, amikor a hasi ultrahangról távoztam, ahol az ultrahangos doktornő egyrészt enyhén szólva kapacitálgatott, hogy ugyan hagyjam már abba ezt az egész lombikosdit, másrészt ha mégsem, akkor viszont inkább menjek el mondjuk a SOTE 1. Szülészeti Klinika meddőségi központjába.
Akkor mihelyst hazaértem, átbeszéltem Vele ezt az egészet, és kiderült, hogy Ő most hogyan gondolja a folytatást. Világossá vált, hogy Ő erősen bízik Lázár doktornő progeszteronemelős terveiben. Anno azon a bizonyos, igazi bohózatban végződött beszélgetésen (amikor a ciklus eleji hormonleletet vittem el megmutatni, és eléggé összekapott mindenki mindenkivel a hőmérőzésem, a prolaktinszintem és egyebek miatt) a doktornő végül elég alaposan kifejtette Neki is azt a nézetét, hogy a progeszteronhiány az, ami a lombikok sikertelenségét is okozza, és amit ő megfelelő kezeléssel helyre tud állítani. Az egész elmélet valóban igen logikusan és kereknek hangzott, a kezelés módjáról pedig akkor még természetesen nem esett szó. Így érthető, hogy Ő ennyire fellelkesült a hallatán, hiszen nagyon úgy tűnt, hogy végre megtörtént az, amire olyan régóta vártunk: egy orvos végre rámutat valamire, hogy egyértelműen ez volt az eddigi sikertelenség oka, ráadásul egy egyszerű megoldást is kínál rá. A doktornő elméletének legalábbis kérdéses elemei pedig Neki nyilván nem szúrtak szemet, nem lévén jártas a női hormonokban, plusz akkor olyan részletek még nem hangzottak el, mint hogy „olvastam valahol” annak indoklására, hogy miért is nem megfelelő a mesterséges progipótlás.
Így aztán amikor az ultrahangról nem kissé letörten hazaértem, és átbeszéltük a dolgot, Ő lendületesen közölte, hogy nem igazán gondolna rá, hogy másik meddőségi központba menjünk, csináljam csak most a doktornővel a progeszteron ellenőrzését, és ha kell, a kezelést. Aztán ha nem jön össze spontán, akkor mehetünk újra lombikra. Tudjátok jól, hogy nekem már akkor is komoly fenntartásaim voltak a doktornővel és az elméletével kapcsolatban, de annyira izgatott, hogy vajon milyen kezeléssel állna elő a doktornő, hogy félig komoly, félig a Csigusz által is említett „Na most már látni akarom, mi sül ki ebből az egész marhaságból!” jellegű kíváncsiságtól hajtva viszonylag könnyen beleegyeztem ebbe. Némi beszélgetés után végül még abban maradtunk, hogy azért a javasolt SOTE-s meddőségi főmuftinak utánanézek, és ha van magánrendelése, oda elmegyek egy beszélgetésre, meghallgatni, hogy neki mi lenne a véleménye vagy a javaslata a sztorink kapcsán.
Neki tehát az volt most az első számú terve, hogy a doktornővel vágok bele a kezelésbe.
Közben igyekeztem megkeresni ezt a bizonyos Urbancsek doktor urat, aki a SOTE Asszisztált Reprodukciós Osztályát vezeti. Nos, magánrendelésnek nem találtam nyomát, és páciensek véleményének se nagyon, néhány sajtóhírnek/cikknek viszont igen. Bár ezek közül a legfrissebb is 6 évvel ezelőtti, a tartalmuk alapján még így is érdekesek. Arról szólnak ugyanis, hogy a doktor úr botrányba keveredett, amikor a SOTE II. Szülészeti Klinika korábbi vezetője távozott, aki a saját utódlására kiírta a pályázatot, és neki jó barátja volt, így a szokásos pályázati feltételeket olyan módon módosította, hogy csak Urbancsek doktor feleljen meg. Neki azonban nem volt megfelelő szakmai (klinikai, azaz műtőben szerzett) tapasztalata, így a mindenféle szakmai döntőbizottságok végül úgy tűnik megvétózták a pályázatát. Ennek a balhénak kapcsán azonban felemlegették Urbancsek doktor úr korábbi ügyeit is. Példának okáért az általa vezetett reprodukciós osztályon korábban 500 fagyasztott embriót egyszerűen kidobtak a kukába (beleegyező nyilatkozatot persze aláírattak erről a párokkal), mert nem volt kedvük megvenni a cryo gépet. Amikor ezt a dolgot megpiszkálták, a SOTE azt állította, hogy a fagyasztási technikát gyakorolták akkor az osztályon, ezek az embriók ennek a gyakorlásnak estek áldozatul. Habár ennek is már vagy 15-16 éve, már akkor is mind a magánintézetekben, mind a többi állami helyen rutinszerűen zajlottak a fagyasztások... Ráadásul valahol (nem tudom, hogy hol) a doktor úr az osztály sikerességi rátáját is "megszépítette", lényegesen jobbnak tüntetve fel annál, mint amit a hivatalos állami statisztikához jelentettek le. Sőt, még ennél is korábban volt egy rendőrségi nyomozás is a doktor úr ellen, akinek egy gyógyszergyár 3500 dollárt fizetett a privát bankszámlájára állítólag egy olyan kutatásért, amit Urbancsek doktor vezetésével a Klinikán végeztek el a gyógyszergyárnak. Vagyis az érte járó összegnek az egyetemnél kellett volna landolnia, nem a doktor úrnál.
Khm... Ezek régi ügyek, és ennél többet nem tudok róluk, de legalábbis nem nevezném őket bizalomgerjesztőnek. Így aztán viharos tempóban leszavaztuk, hogy elmenjek konzultálni a doktor úrral, szóval ez az irányvonal nagyon gyorsan el is halt.
Ennek megfelelően maradt tehát a doktornővel való további "együttműködés" lehetősége. És ebbe az egyetlen reménybe csapódott most be az a bomba, amiről az előző posztban írtam.
A helyzet megítélése tehát nem olyan egyszerű, mert Ő most teljes mértékben ebben a doktornő féle kezelésben bízott, és némi reményem nekem is volt, hogy a meglehetősen nyers csomagolás ellenére esetleg tényleg tud majd valami jó ötlettel előállni a doktornő, amit eddig nem hallottam, nem olvastam, vagy egyik orvos sem javasolt.
A bombasztikus beszélgetés közben azonban a magam részéről legszívesebben ott helyben felálltam volna, és otthagytam volna a doktornőt, amikor a Clostilbegytet kiejtette a száján. Neki viszont azért nem ilyen egyértelmű a dolog, hiszen egyrészt csak másodkézből és erősen tömörítve értesült a beszélgetés lényegéről, másrészt nyilván nehezebb megítélnie a dolgot, mivel ezzel az egész hormonosdival nincs nagyon képben.
Ugyanakkor már eddig is jobban aggódott a stimulációk kapcsán az egészségemért, mint én magam, és már elég régóta mondogatja, hogy nem akar több stimut, csak FET-eket akar, addig, amíg tartanak a fagyibabák. Ilyen szempontból tehát neki sem tetszik ez a stimulációs ötlet, azon meg nagyon kiakadt, hogy a doktornő még FET alatt is szedetné velem a Clostit. Ugyanakkor nyilván nehéz elengedni az épp csak felcsillant reményt, hogy talán viszonylag egyszerűen megoldható lenne a problémánk, és végre "garantált" lehetne, hogy teherbe tudjak esni. Így végül azt kérte, hogy menjek el a saját nőgyógyászomhoz, és kérjem ki az ő véleményét is a dologról. Ez tulajdonképp nekem is elfogadható, mert így kikérhetem a doki véleményét arról is, hogy vajon tényleg számolnom kell-e azzal, hogy lassan abba kellene hagyni az egész lombikozást, és a Krizsa által már régóta "erőltetett" ismételt laparoszkópos műtétről (az első műtétet ő végezte), illetve kifejezetten a petevezetékeim eltávolításáról szóló ötletéről is (ami alighanem újra fel fog merülni, ha visszamegyek egy újabb beültetésre).
Ezzel együtt engem továbbra is nagyon idegesít ez az egész. Rágom magam azon, hogy mekkora bajt csinálhatunk azzal, ha nekiállunk szerencsétlen agyalapi mirigyemet stimulálni, továbbra is idegesít, hogy miért ezt a 100-120-as progiszintet erőlteti a doktornő, holott sehol nem láttam ennek soha nyomát, és persze baromira aggódom azon, hogy mekkora gebaszt csinálhatuk összességében egy ilyen hónapokon át tartó stimulációval. Hiszen mekkora nonszensz már, hogy kb. 2 hete az ultrahangos doktornő azon aggódott, hogy már így is túl sok hormont kaptam, ebből baj lesz, abba kellene hagyni, most meg a nőgyógyász olyat akar, amilyen eddig soha nem is volt: hónapokon át folyamatosan stimulálni.
Így aztán elkezdtem olvasgatni. Először is a gyógyszer betegtájékoztatóját. Hogy egyáltalán pontosan mi a hatóanyag (mert ha azonos a Gonal-lal, akkor a kérdés el is dőlt, nem fogok beleegyezni, hogy azzal stimuláljon), milyen ellenjavallatok és mellékhatások várhatóak. Elég érdekes dolgokat találtam. Ami szinte pozitív: szokták a terhesség és szoptatás után megmaradó kóros tejelválasztás (galactorrhea) kezeléseként adni. Ez azért érdekes nagyon az én esetemben, mert a galactorrhea oka a magas prolaktinszint! Tudom, mert nálam is ez volt az a tünet, ami alapján egyáltalán megtaláltuk anno a hiperprolektinémiámat, pedig még messze nem terveztem babát, szóval a kutya nem nézegette egyébként a hormonjaimat. Vagyis még az is lehet, hogy a prolaktin gondjaimra kifejezetten jó a Closti???
Aztán még az is érdekes lehet, hogy egyes petefészek megbetegedések esetén is szokták alkalmazni. Nekem ugyan ilyen diagnózisom nincs, de anno az infravizsgálatos doki mondta, hogy lát a petefészkeimen kis megmaradt tüszőket. Még nem ciszták, tehát nem PCOS, de látszik, hogy valami gond lehet a tüszők megrepedésével, majd a felszívódásukkal, vagy hogy is mondta. Szóval finoman utalgatott rá, hogy valami enyhe gebasz van. És érdekes módon, most, amikor a hasi ultrahangon voltam (épp a luteális fázis közepén, mint most már tudjuk), a doktornő szintén tüszőket látott a petefészkeimen, ami fura ennyivel az ovuláció után. Szóval lehetséges, hogy tényleg van valami enyhe gebasz nálam ezen a téren, és arra még talán jó is lehetne a Closti, ha egyébként nem kellene aggódnom a stimuláció miatt.
Aztán jött a feketeleves. Ne szedje a gyógyszert: petefészek ciszta (most épp már nincs, de volt), vagy például a pajzsmirigy működési zavarai esetén. Remek. Már a Gynatren is rontott a Hashimoto-mon (legalábbis az anti-TPO értékem romlott), ha most a Closti tovább rontja a helyzetet, akkor lehet semmi értelme a progit növelni. (Vicces "apróság": a progeszteronhiány egyik oka lehet a pajzsmirigy alulműködés -vagyis ha az esetemben romlik a Hashimoto a gyógyszertől, akkor lehet adunk annak a bizonyosnak egy pofont...). Ezekkel kapcsolatban végülis abban maradtam magammal, hogy remek, épp 1,5 hét múlva megyek a SOTE endokrinológiára a prolaktinos kontrollra, kifaggatom a dokit, hogy mit szól a Clostis ötlethez.
Továbbra is halálra idegesített azonban a doktornő elméletének azon része is, hogy egyrészt 100-120-as progi lenne az alapfeltétele a teherbeesésnek, másrészt hogy a mesterséges progit nem hasznosítja a szervezet, ezért nincs értelme adni. Folyamatosan Hunti esete járt az eszemben. Hunti, remélem nem gond, hogy ennyit emlegetlek, és mindjárt kissé ki is fejtem a teherbeesésed sztoriját, de számos okból (9 beültetés, ugyanaz a dokink, és ebből a progis huzavona szempontjából annyira tökéletes példa az ügyed) a Te eseted számomra egyértelműen referencia. :)
Szóval Hunti fedőnevű kedves sorstársam márciusban szülte meg kisfiát. Ő is sokat küzdött a piciért, a kilencedik beültetés hozta csak meg a sikert. És miért is emlegetem őt folyton? Régi motorosként, amikor végre pozitívat tesztelt, azonnal elnyargalt vérvételre, és nem csak hcg-t, hanem progit is nézetett. Rémlett, hogy elég alacsony volt neki, de most visszakerestem, és döbbenten néztem az értékét: picivel még az enyémnél is alacsonyabb volt! 36,4 nmol/L volt (nekem most 37,77-et mértünk). Tökös csajként azonnal szerzett progiinjekciót, így 2 nap múlva már 100-as, újabb két nap múlva pedig már 200 feletti értéket produkált. És aztán egészséges kisfiút szült.
Na most. Ha a doktornő által egyszer olvasott cikk állítása igaz volt, akkor nem hatott a szervezetére a beadott progi, azt csak a vérvétel mutatta ki. Ebben az esetben viszont a 36-os progi is elég volt a baba megtartásához, sőt, nyilván még kevesebb, hiszen IVF-ről volt szó, vagyis kapott progit már előtte is Utrogestan formájában, és már a 36-os értékben is lennie kellett bőven a mesterséges proginak, ami mint tudjuk, nem ér semmit... Vagy. Vagy mégiscsak hatott rá a progiinjekció, és az segített? Most vagy a szükséges progi értékben, vagy abban nincs igaza a doktornőnek, hogy a mesterséges progi nem ér semmit.
A Pasival beszélgetve egyébként Ő is említette, hogy épp a napokban derült ki a munkahelyén, hogy több kollégájának a felesége is progit kapott, mert csak úgy maradt meg a baba, mivel alacsony volt a progiszintjük. És még rajtuk kívül is hány olyan esetről tudok, ahol ez történt, mesterséges hormonpótlással sikerült megtartani a terhességet!
Akkor ezek az esetek hogyan lehetségesek, ha a doktornőnek van igaza, és a mesterséges progi nem ér semmit, csak a szervezet által termelt???
Esküszöm nem értem, de nekem ez már határozottan a „... csak én vagyok helikopter?!?” esete. Egyszerűen ha a doktornőnek lenne igaza, akkor kb. a komplett nyugati meddőségi kezelési módszertant ki lehetne dobni a kukába. Túlságosan hihetetlen, hogy neki lenne egyedül igaza nagyjából mindenki mással szemben...
Mindenesetre most ott tartunk, hogy ebben a ciklusban már nyilván nem lehet elkezdeni a Clostit, és szerintem a következőben sem fogom, mert május végén két hétre nyaralni megyünk, és a progis vérvételhez ideális időpont akkorra esne. Feleslegesen meg nem szedem be a gyógyszert, az tuti. Viszont legalább olyan szempontból jól jönnek ki a dolgok, hogy akkor most elmegyek a nőgyógyászomhoz (pénteken), aztán Krizsához is van időpontom, amit elég régen foglaltam le, így nem hagyom veszni, bármennyire káoszos is most a szitu. Legalább őt is kifagagtom, hogy mi lenne a terv, kellene-e valami újabb vizsgálat, meg hogy van-e értelme a meglévő fagyibabákkal próbálkozni még (megfelelő-e a minőségük). Hozzá hétfőhöz egy hétre megyek. Ugyanazon a héten szerdán pedig a SOTE endokrinológiára megyek. Vagyis 1 héten belül 3 dokival tudok majd mindenféléről egyeztetni. Bízom benne, hogy utána tisztább lesz a kép.
Ja, és bár a doktornő azt mondta, hogy nem szükséges, még ebben a ciklusban is meg akarom nézetni a progit, mielőtt elkezdeném (esetleg) beszedni a Clostit.
De nagyon bízom benne, hogy megúszom ezt az egész Clostis marhaságot.
Hát, ez van Hölgyek. Nevetnék, ha tudnék, de már azt sem tudok, kínomban sem.
...............................................................
...............................................................
2018. április 28., szombat
2018. április 27., péntek
Baaahhh...
Bocsánat Hölgyek, nem tűntem el, nem hagyom megint félbe-szerbe a blogot, csak nem nagyon volt miről írnom. Na de most aztán lett!
Folytatódik a tragikomédia! :D
Szóval az történt ugye, hogy amikor a doktornőnek elküldtem a görbémet, hogy szakértse meg, mikor menjek vérvételre a progi miatt, akkor értékelhetetlennek minősítette azt. Ezen nem szívtam fel magam, alvási problémák és kezdődő torokgyuszi okán még én is igen bizonytalan voltam azt illetően, hogy mikor is ovuláltam. Abban mondjuk cseppet sem voltam, hogy ez megtörtént-e egyáltalán, a testem egyértelműen jelezte. Aztán a gasztroenterológiai aktuális mintaadás miatt két egymást követő napon, valamikor pont a luteális fázis közepe táján jártam privát laborban, így élve az adódó lehetőséggel, mindkét napon kértem progimérést. Az első, a ciklus 17. napján mért érték magasabb volt, de még kissé ekkor is bizonytalan voltam, hogy mindez a peteérésemhez képest mikor is volt.
Időközben a múlt kedden lezártam ezt a ciklust, így tiszta lett a kép: ez a ciklus mindössze 23 napos lett, és a 17. napi progimérés utáni 7. napon jött meg a menzeszem. Vagyis a mérést követően még 6 napig tartott a luteális fázisom, és a teljes hőgörbe alapján a fertilityfriend-del teljes egyetértésben a 10. ciklusnapra tesszük az ovuláció idejét, vagyis egy 13 napos luteális fázis pontos közepén sikerült megejtenem a vérvételt. Az örömöm persze csak ennyi a dologban: eltaláltam a vérvétel időpontját, ám a progeszteronom ezen a napon csak 37,77 nmol/L volt.
A Gynatren oltássorozat utánra a doktornő előirányzott egy kontroll vizsgálatot, emiatt mindenképp vissza kellett most mennem hozzá, így vittem magammal a progieredményt is görbéstől, hogy ha egyetért a vérvétel időpontjának megfelelőségében, akkor beszéljük is meg a hogyantovábbot. Szerfelett izgatott, hogy pontosan hogyan is kívánja megemelni a progeszteronomat úgy, hogy a saját szervezetemet bírja rá több termelésére.
De azt azért nem gondoltam komolyan (bár persze felmerült bennem), hogy a rémálmom válik valóra.
Nos, igen, a mérés időpontjával egyetértett, és tragikus hangon rögtön közölte is, hogy ez nagyon kevés az elvárt 100-120-hoz képest (dögöljek meg, a mai napig sehol nem találom nyomát, hogy valaha is bárki azt állította volna, hogy ennyi kell a teherbeeséshez). Gyorsan mellétoltam neki azért az előző ciklusból származó hormonsort is, mielőtt reklamált volna, hogy ez így csak a teljes kép fele. Ezen a várakozásoknak megfelelően a(z akkor még) magas prolaktinszintem szúrt szemet neki megint, rögtön szóvá tette, de én készültem: azonnal újra az orra alá toltam a progis vérvételi leletet, azon volt ugyanis a legfrissebb, immár bőven a referenciatartományon belüli prolaktinértékem. Ha azt hittem, hogy legalább ezzel boldog lesz, hát hatalmasat tévedtem! Ez sem tetszett neki, hát mit kezdjen ő ezzel, a prolaktint a ciklus elején szokták nézni. Ahogy a progeszteronnak, úgy a prolektinnak is megvan a megfelelő mérési időpontja, akkor lehet összevetni a referenciaértékekkel. Itt nyeltem egy nagyot, és nem tartottam székfoglalót, hogy igen, de a prolaktin a ciklus során emelkedik, tehát ha arról beszélünk esetemben, hogy nekem mindig (!) határérték fölött szokott lenni, és most a ciklus végefelé azon belülre került, akkor hurrá, örülünk, mert a ciklus elején is azon belül kellett lennie. Tudom továbbá azt is, hogy ugyanúgy, mint a TSH-nál, a prolaktinnál is van egy szigorúbb határérték, ami a teherbeeséshez ideális, de az én esetemben már ennek az eredménynek is örülni kell(ene). Ráadásul a normálisabb orvosok kifejezetten a progeszteronnal együtt is meg szokták nézetni a prolaktint, épp azért, hogy hátha az illetőnek a ciklus második felében jelentősebben meg szokott emelkedni, és az már nem jó a teherbeeséshez. Erre sem hívtam fel a figyelmét, lélekben elegánsan legyintettem, kettőnk közül úgyis csak én vagyok azzal tisztában, hogy az elmúlt 12 évben hogyan alakultak a prolaktinszintjeim.
Na és akkor jött a lényeg (mivel rákérdeztem, magától lehet el sem mondta volna): hogyan is fogjuk most akkor kezelni a progeszteronhiányomat? Válasz: Clostilbegyttel! ... .... ... A szemem fennakadt, levegőt sem vettem, és tutira abban a pillanatban lesápadtam. Mármint hogy Clostilbegyttel? Már hogy engem? Már hogy stimulálni akar? Ő? Engem? Mármint hogy úgy, hogy semmit nem ellenőriz, nincs egy tetves ultrahangja sem? Mármint hogy engem, akit az első stimunál egy hétig naponta rendelgettek vissza ultrahangra és vérvételre a Kaáliba, mert olyan hülyén reagált, hogy kb. szinte azonnal hiperstimuláció lett belőle? A hormonjaim elszálltak, a petesejtek meg nem nőttek mellé, csak egy közepeske szintig, onnantól nem nőttek tovább, csak a közepesek száma emelkedett gyors tempóban. Volt is nagy riadalom, de még a végül bekövetkezett rendeződés ellenére is 17 petesejtem lett, és egy embriót sem akartak visszaültetni, mert túl voltam stimulálva. Hiperstimulációs szindróma ugyan végül nem lett belőle, de tele lettem vízzel, a hasam nagyjából egy 5 hónapos terhesének felelt meg, a petefészkeim a többszörösükre duzzadtak. Még a 3 hónappal későbbi első FET-et is csak egy kontroll ultrahang után engedélyezték, amin azt nézték meg, hogy lelohadtak-e már a petefészkeim. A második stimum ennek a tapasztalata alapján már sokkal óvatosabban, vigyázva zajlott, ám mégis igen hasonló eredménnyel zárult: 13 sejtem lett, bár közel sem vizesedtem be annyira. És azt már Krizsa csinálta, kifejezetten az első stimu problémáira alapozva, szintén rendszeres kontrollal.
Ezt gyorsan el is hadartam a dokinőnek, aki persze a szokásos orvosi dumával jött, amitől már hányingerem van, annyiszor hallottam, és annyiszor dőlt meg az esetemben: ő nem tudja, hogy azok a stimulációim pontosan hogyan zajlottak, de a Closti biztosan nem okoz hiperstimulációt, ő olyan esettel még nem találkozott. (Ja, és olyannal sem, akinek a Gynatrentől só- és vízháztartási problémái lettek volna...). Ilyen mellékhatása nincs, nem fog több petesejt érni tőle. Az egyetlen lehetséges mellékhatása, hogy gyakran okoz ikerterhességet. Azt hittem felröhögök, de le is csaptam a labdát rögtön: tehát több petesejt ért meg, ugye??? Á, csak az a kettő, az biztos! (Grrrr!!!)
Oké, akkor újabb kérdés: ha az nem gond, hogy hiperstimulálható vagyok, azzal mi a helyzet, hogy - mint ahogy a Clostit magyarázó fejtegetésében is elmondta-, az agyalapi mirigyre hat, azt stimulálja, nekem meg beteg az agyalapi mirigyem, van benne egy jóindulatú daganat. Á, az sem gond, mert az a mirigynek egy "másik része", azaz a Closti nem azokhoz a receptorokhoz kötődik, amik a prolaktintúltermelésért felelősek. Jó, oké, ezt mág hajlandó vagyok elhinni, ezügyben olvasottabb vagyok, kissé már értem ezt a receptorosdit.
De nem álltam le, bombáztam a kérdéseimmel. Azt mondja, hogy a mesterséges progipótlás nem jó... Folytattam volna a kérdésemet, de közbevágott, és olyat mondott, hogy megint felakadt a szemem: igen, mert (szó szerint idézem): „Azt OLVASTAM VALAHOL, egy tudományos cikkben, hogy az anya szervezetére és a magzatra is csak az a progeszteron hat, amit az anya szervezete maga termel, a mesterségesen előállított és bevitt progeszteron nem.” Ahha, azt olvasta valahol, egyszer, ezért ő nekiáll inkább stimulálni!
Oké, ezen a ponton elengedtem a dolgot, egyértelmű volt, hogy ezzel nem érdemes vitába szállnom, hogy mi az, hogy azt olvasta valahol?!? Inkább folytattam a kérdésemet: ha nekem a spontán ciklusú FET-eknél , ahol csak tüszőrepesztőt és a mesterséges progit kaptam, a végén csináltak vérvételt, és a HCG nulla volt, tehát nem indult el semmi, és mégis, 20-22 napos luteális fázisaim lettek, akkor az nyilván a progitól volt, nem? Mi más tolhatta volna ki a menzeszemet? Akkor mégis hatott rám, nem? Válasz: igen, az részben hatott magára, de nem azon a részen, hogy az embrió megmaradjon. Ott nem hatott. Esküszöm, ez volt a magyarázat! Oké, és mi van azokkal az esetekkel, amikor stimulálva voltam? Hiszen akkor nemhogy két petesejtem lett, mint amit állítólag a Closti csinál, hanem 13 meg 17! Akkor bőven elegendő progeszteront kellett, hogy termeljek! Miért nem lettem terhes mégis? Őszintén, arra már nem emlékszem, hogy erre pontosan mit mondott, de valami hasonló épületes marhaságot.
Aztán eszembe jutott még Hunti esete (erre kicsit lentebb majd visszatérek, akkor világossá válik a jelentősége), ezért megkérdeztem, hogy oké, van egy elvárt progiszint a teherbeeséshez, de ezt a luteális fázis közepén nézzük. És mekkora az elvárt mennyiség az embrió megmaradásához, amikor a terhesség ténylegesen bekövetkezik, vagyis pozitív lesz a teszt a ciklus végén? Hát, egy kicsit ilyenkor még emelkedni szokott, de nem lényegesen, ugyanaz a 100-120-as érték elegendő, mint amit egyébként is produkálni kellene a luteális fázis közepén. Oké, ezt ennyiben hagytam (mondom, ennek az értelme később jön).
Akkor kunkorodjunk vissza a kezeléshez: hogyan is lesz? Meddig akarja csinálni? Hiszen csak akkor érik több tüszőm a szokásosnál, és lesz ebből több sárgatest, ami több progit termel, amikor stimulálva leszek. Azaz hónapról-hónapra akar stimulálni, amíg terhes nem leszek? Igen, így van! (Naba....!) Majd nézzük a progiszintet, és ha én ilyen érzékeny vagyok a stimulálásra, akkor majd kis adaggal indítunk, ami biztosan nem lesz elegendő, de akkor majd folyamatosan emelgetjük hónapról hónapra, amíg elég nem lesz, közben meg meglátjuk, hogy milyen tüneteket fogok produkálni. Max. 2x2-ig szokta emelni ő egyébként. Hát ez valami csodálatos! És akkor itt jön a képbe ugye az, amit Rita kérdezett: egyáltalán szóba jöhet-e nálunk a spontán teherbeesés. Mert a doktornő szerintem bele sem nézett a kartonomba, odáig meg valahogy nem jutott el, hogy megkérdezze, mégis pontosan miért is kellett nekem a lombik? Egész pontosan például egyáltalán átjárható vagyok-e? Nos, a szitu az, hogy endometriózis miatt el volt záródva mindkét petevezetékem. Ezt a doki az endót diagnosztizáló műtét során megpróbálta feloldani, de nem volt benne biztos, hogy sikerült, eredendően ezért lettem lombikra irányítva. Közben amikor Krizsához átkerültem, ő csináltatott egy átjárhatóságit, ahol kiderült, hogy már mindkét petevezetékem átjárható (ez legalább két évvel ezelőtti állapot, azóta ismét változhatott is). De ezzel együtt még egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán képes vagyok spontán teherbeesni. Ugyanis az átjárhatóságin folyadékot nyomnak át. Eleve megküldik egy kis nyomással, plusz a folyadék ugye folyik, vagyis magától keresi a kiutat. Ezzel szemben a petesejt önálló mozgásra képtelen, azt a petevezeték juttatja el a méhűrbe, egyrészt a nyálkahártyáján lévő nyákréteg méhüreg felé való áramlása, másrészt a falában lévő simaizmok perisztaltikus (hullámszerűen tovahaladó) mozgása révén. Na most, ha a műtét nyomán nekem mondjuk heges maradt, vagy más módon sérült a petevezetékem, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ez a továbbító funkciója működik, vagyis hiába tud a folyadék átfolyni, attól még a petesejtek nem biztos, hogy átjutnak.
Az átjárhatósági sztorimat gyorsan összefoglaltam a dokinőnek, de hozzátettem: alapvetően én a következő lombikra készülök, ha nagyon záros határidőn belül nem leszek spontán terhes. Nyilván akkor viszont nem szedhetem a Clostit, akkor hogy legyen, mi értelme lesz úgy a kezelésnek? Válasz: ő azt szokta mondani, hogy a lombik alatt is folytassák a hölgyek ezt a kezelést. (Tessék????) Készen voltam teljesen. Hogy mi? Rontsam el szándékosan a dokim által felépített stimulációt, vagy egy spontánnak szánt FET-nél stimuláljam magam titokban??? Vagy (talán emlékeztek) a netes kutakodásaim alapján azt találtam, hogy a FET szigorúan nem stimulálva, tisztán ösztrogénnel és progival épített ciklusban működik a legjobban, szóval kérjek egy ilyet a dokitól, majd közben stimuláljam meg magam??? „És ez működik? Volt ennek így sikere lombiknál?” - kérdeztem döbbentem. Esküszöm a doktornő el is pirult büszkeségében, amikor rávágta, igen, voltak ilyen sikeres esetei. Mert ha valaki lombik közben, vagy azokat feladva eljön hozzá a Gynatrenért, azt ő mindenkit el szokott "kapni" a progi miatt, és akinek alacsony, azt mindenkit el is szokott kezdeni kezelni. (Basszus, ez a doktornő szabályosan vadászik a páciensekre, hogy aztán stimulálhassa őket!) Na, itt már nagyon erősen kezdett kiégni a biztosíték nálam, azt hiszem rekordot döntöttem önfegyelemből.
És jött még mindezek konklúziója: „Magának Clostilbegytet kell kapnia, és ha azt nem bírja, akkor magának sosem lesz gyereke!” - vágta ismét az arcomba keményen.
Eddig háromszor beszélgettünk a teherbeesésem megoldásáról a doktornővel. Az első, az oltássorozatot is megalapozó randin, az egyik oltáskor, amikor vittem a ciklus eleji hormonleletet és most. 3 alkalomból kétszer sikerült hozzámvágnia, hogy ha ez vagy az nem lesz (előbb a magas prolaktinom levitele kellett, most meg a Closti), akkor nekem sosem lesz gyerekem. Normális az az orvos, aki ilyeneket mond? Aztán rájöttem, hogy miért csinálja: az a sok hölgy, akik csak a Gynaternért érkeztek és akiket be kellett lasszóval fognia a Clostis kezeléshez, alighanem gyakran vonakodtak, így be kellett őket fenyíteni. És mi lenne jobb mondat ehhez, mint ez? Pofám leszakad.
Legyünk optimisták, hogy mindezt valóban a segíteni akarás vezérli, csak a módszerek nyersek. De akkor is.
Végül még az oltás utáni vizsgálatot is megejtette, ott rendben talált mindent, így megkaptuk a felszállási engedélyt a szexhez, bár védekeznünk kell majd!!! Mert amíg nem lesz rendben a progeszteronszintem, addig úgysem marad meg a baba, és a célunk spontán terhesség, nem spontán vetélés - hangzott az indoklás.
Végül két recepttel és egy újabb progis vérvételi vizsgálatkérővel távoztam.
Konklúziók, Vele egyeztetett tervek a következő posztban jönnek.
Folytatódik a tragikomédia! :D
Szóval az történt ugye, hogy amikor a doktornőnek elküldtem a görbémet, hogy szakértse meg, mikor menjek vérvételre a progi miatt, akkor értékelhetetlennek minősítette azt. Ezen nem szívtam fel magam, alvási problémák és kezdődő torokgyuszi okán még én is igen bizonytalan voltam azt illetően, hogy mikor is ovuláltam. Abban mondjuk cseppet sem voltam, hogy ez megtörtént-e egyáltalán, a testem egyértelműen jelezte. Aztán a gasztroenterológiai aktuális mintaadás miatt két egymást követő napon, valamikor pont a luteális fázis közepe táján jártam privát laborban, így élve az adódó lehetőséggel, mindkét napon kértem progimérést. Az első, a ciklus 17. napján mért érték magasabb volt, de még kissé ekkor is bizonytalan voltam, hogy mindez a peteérésemhez képest mikor is volt.
Időközben a múlt kedden lezártam ezt a ciklust, így tiszta lett a kép: ez a ciklus mindössze 23 napos lett, és a 17. napi progimérés utáni 7. napon jött meg a menzeszem. Vagyis a mérést követően még 6 napig tartott a luteális fázisom, és a teljes hőgörbe alapján a fertilityfriend-del teljes egyetértésben a 10. ciklusnapra tesszük az ovuláció idejét, vagyis egy 13 napos luteális fázis pontos közepén sikerült megejtenem a vérvételt. Az örömöm persze csak ennyi a dologban: eltaláltam a vérvétel időpontját, ám a progeszteronom ezen a napon csak 37,77 nmol/L volt.
A Gynatren oltássorozat utánra a doktornő előirányzott egy kontroll vizsgálatot, emiatt mindenképp vissza kellett most mennem hozzá, így vittem magammal a progieredményt is görbéstől, hogy ha egyetért a vérvétel időpontjának megfelelőségében, akkor beszéljük is meg a hogyantovábbot. Szerfelett izgatott, hogy pontosan hogyan is kívánja megemelni a progeszteronomat úgy, hogy a saját szervezetemet bírja rá több termelésére.
De azt azért nem gondoltam komolyan (bár persze felmerült bennem), hogy a rémálmom válik valóra.
Nos, igen, a mérés időpontjával egyetértett, és tragikus hangon rögtön közölte is, hogy ez nagyon kevés az elvárt 100-120-hoz képest (dögöljek meg, a mai napig sehol nem találom nyomát, hogy valaha is bárki azt állította volna, hogy ennyi kell a teherbeeséshez). Gyorsan mellétoltam neki azért az előző ciklusból származó hormonsort is, mielőtt reklamált volna, hogy ez így csak a teljes kép fele. Ezen a várakozásoknak megfelelően a(z akkor még) magas prolaktinszintem szúrt szemet neki megint, rögtön szóvá tette, de én készültem: azonnal újra az orra alá toltam a progis vérvételi leletet, azon volt ugyanis a legfrissebb, immár bőven a referenciatartományon belüli prolaktinértékem. Ha azt hittem, hogy legalább ezzel boldog lesz, hát hatalmasat tévedtem! Ez sem tetszett neki, hát mit kezdjen ő ezzel, a prolaktint a ciklus elején szokták nézni. Ahogy a progeszteronnak, úgy a prolektinnak is megvan a megfelelő mérési időpontja, akkor lehet összevetni a referenciaértékekkel. Itt nyeltem egy nagyot, és nem tartottam székfoglalót, hogy igen, de a prolaktin a ciklus során emelkedik, tehát ha arról beszélünk esetemben, hogy nekem mindig (!) határérték fölött szokott lenni, és most a ciklus végefelé azon belülre került, akkor hurrá, örülünk, mert a ciklus elején is azon belül kellett lennie. Tudom továbbá azt is, hogy ugyanúgy, mint a TSH-nál, a prolaktinnál is van egy szigorúbb határérték, ami a teherbeeséshez ideális, de az én esetemben már ennek az eredménynek is örülni kell(ene). Ráadásul a normálisabb orvosok kifejezetten a progeszteronnal együtt is meg szokták nézetni a prolaktint, épp azért, hogy hátha az illetőnek a ciklus második felében jelentősebben meg szokott emelkedni, és az már nem jó a teherbeeséshez. Erre sem hívtam fel a figyelmét, lélekben elegánsan legyintettem, kettőnk közül úgyis csak én vagyok azzal tisztában, hogy az elmúlt 12 évben hogyan alakultak a prolaktinszintjeim.
Na és akkor jött a lényeg (mivel rákérdeztem, magától lehet el sem mondta volna): hogyan is fogjuk most akkor kezelni a progeszteronhiányomat? Válasz: Clostilbegyttel! ... .... ... A szemem fennakadt, levegőt sem vettem, és tutira abban a pillanatban lesápadtam. Mármint hogy Clostilbegyttel? Már hogy engem? Már hogy stimulálni akar? Ő? Engem? Mármint hogy úgy, hogy semmit nem ellenőriz, nincs egy tetves ultrahangja sem? Mármint hogy engem, akit az első stimunál egy hétig naponta rendelgettek vissza ultrahangra és vérvételre a Kaáliba, mert olyan hülyén reagált, hogy kb. szinte azonnal hiperstimuláció lett belőle? A hormonjaim elszálltak, a petesejtek meg nem nőttek mellé, csak egy közepeske szintig, onnantól nem nőttek tovább, csak a közepesek száma emelkedett gyors tempóban. Volt is nagy riadalom, de még a végül bekövetkezett rendeződés ellenére is 17 petesejtem lett, és egy embriót sem akartak visszaültetni, mert túl voltam stimulálva. Hiperstimulációs szindróma ugyan végül nem lett belőle, de tele lettem vízzel, a hasam nagyjából egy 5 hónapos terhesének felelt meg, a petefészkeim a többszörösükre duzzadtak. Még a 3 hónappal későbbi első FET-et is csak egy kontroll ultrahang után engedélyezték, amin azt nézték meg, hogy lelohadtak-e már a petefészkeim. A második stimum ennek a tapasztalata alapján már sokkal óvatosabban, vigyázva zajlott, ám mégis igen hasonló eredménnyel zárult: 13 sejtem lett, bár közel sem vizesedtem be annyira. És azt már Krizsa csinálta, kifejezetten az első stimu problémáira alapozva, szintén rendszeres kontrollal.
Ezt gyorsan el is hadartam a dokinőnek, aki persze a szokásos orvosi dumával jött, amitől már hányingerem van, annyiszor hallottam, és annyiszor dőlt meg az esetemben: ő nem tudja, hogy azok a stimulációim pontosan hogyan zajlottak, de a Closti biztosan nem okoz hiperstimulációt, ő olyan esettel még nem találkozott. (Ja, és olyannal sem, akinek a Gynatrentől só- és vízháztartási problémái lettek volna...). Ilyen mellékhatása nincs, nem fog több petesejt érni tőle. Az egyetlen lehetséges mellékhatása, hogy gyakran okoz ikerterhességet. Azt hittem felröhögök, de le is csaptam a labdát rögtön: tehát több petesejt ért meg, ugye??? Á, csak az a kettő, az biztos! (Grrrr!!!)
Oké, akkor újabb kérdés: ha az nem gond, hogy hiperstimulálható vagyok, azzal mi a helyzet, hogy - mint ahogy a Clostit magyarázó fejtegetésében is elmondta-, az agyalapi mirigyre hat, azt stimulálja, nekem meg beteg az agyalapi mirigyem, van benne egy jóindulatú daganat. Á, az sem gond, mert az a mirigynek egy "másik része", azaz a Closti nem azokhoz a receptorokhoz kötődik, amik a prolaktintúltermelésért felelősek. Jó, oké, ezt mág hajlandó vagyok elhinni, ezügyben olvasottabb vagyok, kissé már értem ezt a receptorosdit.
De nem álltam le, bombáztam a kérdéseimmel. Azt mondja, hogy a mesterséges progipótlás nem jó... Folytattam volna a kérdésemet, de közbevágott, és olyat mondott, hogy megint felakadt a szemem: igen, mert (szó szerint idézem): „Azt OLVASTAM VALAHOL, egy tudományos cikkben, hogy az anya szervezetére és a magzatra is csak az a progeszteron hat, amit az anya szervezete maga termel, a mesterségesen előállított és bevitt progeszteron nem.” Ahha, azt olvasta valahol, egyszer, ezért ő nekiáll inkább stimulálni!
Oké, ezen a ponton elengedtem a dolgot, egyértelmű volt, hogy ezzel nem érdemes vitába szállnom, hogy mi az, hogy azt olvasta valahol?!? Inkább folytattam a kérdésemet: ha nekem a spontán ciklusú FET-eknél , ahol csak tüszőrepesztőt és a mesterséges progit kaptam, a végén csináltak vérvételt, és a HCG nulla volt, tehát nem indult el semmi, és mégis, 20-22 napos luteális fázisaim lettek, akkor az nyilván a progitól volt, nem? Mi más tolhatta volna ki a menzeszemet? Akkor mégis hatott rám, nem? Válasz: igen, az részben hatott magára, de nem azon a részen, hogy az embrió megmaradjon. Ott nem hatott. Esküszöm, ez volt a magyarázat! Oké, és mi van azokkal az esetekkel, amikor stimulálva voltam? Hiszen akkor nemhogy két petesejtem lett, mint amit állítólag a Closti csinál, hanem 13 meg 17! Akkor bőven elegendő progeszteront kellett, hogy termeljek! Miért nem lettem terhes mégis? Őszintén, arra már nem emlékszem, hogy erre pontosan mit mondott, de valami hasonló épületes marhaságot.
Aztán eszembe jutott még Hunti esete (erre kicsit lentebb majd visszatérek, akkor világossá válik a jelentősége), ezért megkérdeztem, hogy oké, van egy elvárt progiszint a teherbeeséshez, de ezt a luteális fázis közepén nézzük. És mekkora az elvárt mennyiség az embrió megmaradásához, amikor a terhesség ténylegesen bekövetkezik, vagyis pozitív lesz a teszt a ciklus végén? Hát, egy kicsit ilyenkor még emelkedni szokott, de nem lényegesen, ugyanaz a 100-120-as érték elegendő, mint amit egyébként is produkálni kellene a luteális fázis közepén. Oké, ezt ennyiben hagytam (mondom, ennek az értelme később jön).
Akkor kunkorodjunk vissza a kezeléshez: hogyan is lesz? Meddig akarja csinálni? Hiszen csak akkor érik több tüszőm a szokásosnál, és lesz ebből több sárgatest, ami több progit termel, amikor stimulálva leszek. Azaz hónapról-hónapra akar stimulálni, amíg terhes nem leszek? Igen, így van! (Naba....!) Majd nézzük a progiszintet, és ha én ilyen érzékeny vagyok a stimulálásra, akkor majd kis adaggal indítunk, ami biztosan nem lesz elegendő, de akkor majd folyamatosan emelgetjük hónapról hónapra, amíg elég nem lesz, közben meg meglátjuk, hogy milyen tüneteket fogok produkálni. Max. 2x2-ig szokta emelni ő egyébként. Hát ez valami csodálatos! És akkor itt jön a képbe ugye az, amit Rita kérdezett: egyáltalán szóba jöhet-e nálunk a spontán teherbeesés. Mert a doktornő szerintem bele sem nézett a kartonomba, odáig meg valahogy nem jutott el, hogy megkérdezze, mégis pontosan miért is kellett nekem a lombik? Egész pontosan például egyáltalán átjárható vagyok-e? Nos, a szitu az, hogy endometriózis miatt el volt záródva mindkét petevezetékem. Ezt a doki az endót diagnosztizáló műtét során megpróbálta feloldani, de nem volt benne biztos, hogy sikerült, eredendően ezért lettem lombikra irányítva. Közben amikor Krizsához átkerültem, ő csináltatott egy átjárhatóságit, ahol kiderült, hogy már mindkét petevezetékem átjárható (ez legalább két évvel ezelőtti állapot, azóta ismét változhatott is). De ezzel együtt még egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán képes vagyok spontán teherbeesni. Ugyanis az átjárhatóságin folyadékot nyomnak át. Eleve megküldik egy kis nyomással, plusz a folyadék ugye folyik, vagyis magától keresi a kiutat. Ezzel szemben a petesejt önálló mozgásra képtelen, azt a petevezeték juttatja el a méhűrbe, egyrészt a nyálkahártyáján lévő nyákréteg méhüreg felé való áramlása, másrészt a falában lévő simaizmok perisztaltikus (hullámszerűen tovahaladó) mozgása révén. Na most, ha a műtét nyomán nekem mondjuk heges maradt, vagy más módon sérült a petevezetékem, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ez a továbbító funkciója működik, vagyis hiába tud a folyadék átfolyni, attól még a petesejtek nem biztos, hogy átjutnak.
Az átjárhatósági sztorimat gyorsan összefoglaltam a dokinőnek, de hozzátettem: alapvetően én a következő lombikra készülök, ha nagyon záros határidőn belül nem leszek spontán terhes. Nyilván akkor viszont nem szedhetem a Clostit, akkor hogy legyen, mi értelme lesz úgy a kezelésnek? Válasz: ő azt szokta mondani, hogy a lombik alatt is folytassák a hölgyek ezt a kezelést. (Tessék????) Készen voltam teljesen. Hogy mi? Rontsam el szándékosan a dokim által felépített stimulációt, vagy egy spontánnak szánt FET-nél stimuláljam magam titokban??? Vagy (talán emlékeztek) a netes kutakodásaim alapján azt találtam, hogy a FET szigorúan nem stimulálva, tisztán ösztrogénnel és progival épített ciklusban működik a legjobban, szóval kérjek egy ilyet a dokitól, majd közben stimuláljam meg magam??? „És ez működik? Volt ennek így sikere lombiknál?” - kérdeztem döbbentem. Esküszöm a doktornő el is pirult büszkeségében, amikor rávágta, igen, voltak ilyen sikeres esetei. Mert ha valaki lombik közben, vagy azokat feladva eljön hozzá a Gynatrenért, azt ő mindenkit el szokott "kapni" a progi miatt, és akinek alacsony, azt mindenkit el is szokott kezdeni kezelni. (Basszus, ez a doktornő szabályosan vadászik a páciensekre, hogy aztán stimulálhassa őket!) Na, itt már nagyon erősen kezdett kiégni a biztosíték nálam, azt hiszem rekordot döntöttem önfegyelemből.
És jött még mindezek konklúziója: „Magának Clostilbegytet kell kapnia, és ha azt nem bírja, akkor magának sosem lesz gyereke!” - vágta ismét az arcomba keményen.
Eddig háromszor beszélgettünk a teherbeesésem megoldásáról a doktornővel. Az első, az oltássorozatot is megalapozó randin, az egyik oltáskor, amikor vittem a ciklus eleji hormonleletet és most. 3 alkalomból kétszer sikerült hozzámvágnia, hogy ha ez vagy az nem lesz (előbb a magas prolaktinom levitele kellett, most meg a Closti), akkor nekem sosem lesz gyerekem. Normális az az orvos, aki ilyeneket mond? Aztán rájöttem, hogy miért csinálja: az a sok hölgy, akik csak a Gynaternért érkeztek és akiket be kellett lasszóval fognia a Clostis kezeléshez, alighanem gyakran vonakodtak, így be kellett őket fenyíteni. És mi lenne jobb mondat ehhez, mint ez? Pofám leszakad.
Legyünk optimisták, hogy mindezt valóban a segíteni akarás vezérli, csak a módszerek nyersek. De akkor is.
Végül még az oltás utáni vizsgálatot is megejtette, ott rendben talált mindent, így megkaptuk a felszállási engedélyt a szexhez, bár védekeznünk kell majd!!! Mert amíg nem lesz rendben a progeszteronszintem, addig úgysem marad meg a baba, és a célunk spontán terhesség, nem spontán vetélés - hangzott az indoklás.
Végül két recepttel és egy újabb progis vérvételi vizsgálatkérővel távoztam.
Konklúziók, Vele egyeztetett tervek a következő posztban jönnek.
2018. április 13., péntek
%§#&@>!$@&%/)!!!
Nagyon igyekeztem, de nem jutott eszembe egyetlen olyan cím sem ennek a bejegyzésnek, amit ne kellene kisípolni, így marad a kisípolás.
Ebből sejthető, hogy nem túl pozitív irányt vettek a dolgok (vagy de?) - legalábbis részben, habár tulajdonképp semmi különös és váratlan nem történt.
Szóval. Először is a vérvétel. Mivel a keddi, bónusz vérvétel progeszteron eredménye sem pozitív, sem negatív irányban nem tette teljesen feleslegessé az ismétlést, végülis szerdán, a mintaleadáskor is kértem egy szúrást. Az eredmények a következők lettek:
Kedd (vélhetően 7. nap az ovuláció után):
Prolaktin 530,0 mIU/l ( Ref: 59-619)
Anti-TPO 80,0 IU/mL (Ref: 0-60,0)
Progeszteron 37,77 nmol/l (Ref. midluteális fázis: 14,12 - 89,14)
Szerda (vélhetően 8. nap az ovuláció után):
Progeszteron 26,38 nmol/l (Ref. midluteális fázis: 14,12 - 89,14)
Vagyis ha a fertilityfrienddel együtt jól tippeltük meg a peteérésem idejét, és nem lesz most az átlagosnál rövidebb a luteális fázisom, akkor a keddi ajándék vérvételi lehetőséggel pont sikerült végül eltalálni az ideális napot a mérésre. Szerdára már csökkent az érték, így az biztos, hogy legkésőbb kedden volt az a bizonyos ciklus közepi nap. Ez teljesen biztosra továbbra is csak a ciklus végén fog kiderülni (nem olyan sokára, a sokéves átlag alapján jövő hét kedden).
Maga az érték azonban tényleg gyengécske. Bár arról továbbra sem vagyok meggyőződve, hogy valóban a felső határértéknek megfelelő, sőt, ugye a doktornő állítása szerint még annál is lényegesen magasabb érték csak a megfelelő a teherbeeséshez, de azért az én értékem ettől függetlenül sem tűnik túl meggyőzőnek.
Érdekes kérdés lehet az is, hogy miért ilyen alacsony pontosan. A progeszteron irodalmába még nem vetettem bele magam annyira részletesen, de azt azért tudom, hogy a többi hormon elégtelensége például erősen befolyásolja, köztük viszonylag előkelő helyen szerepel a prolaktin.
És itt van az egyetlen igazi örömhír: a prolaktinom, amit általában inkább csak a ciklus elején szoktak nézetni, most a ciklus "végén" bőven a határértéken belül van, egész pontosan a felső határ 85%-a. Ez nagyon jó hír, mert nekem többnyire inkább 15-20%-os emelkedést szokott mutatni, és hát ugye a 3. napi vérvételen, amit az előző ciklusban csináltattam, még ennyi is volt - emiatt is szúrt le a doktornő, hogy márpedig ha gyereket akarok, akkor a prolaktinomat igenis le kell vinni. Nos, eltelt egy hónap, ráadásul a ciklus végén néztük, és a ciklus elejéhez képest azért emelkedni szokott, és mégis a normál tartományba került. Ennek nagyon örülök, bízom benne, hogy majd 1 hónap múlva a SOTE-n, az ezügyben esedékes endokrinológiai kontrollon is hasonló jó eredményt produkálok majd.
(Mellékszál: Valahogy ugyanis az szokott lenni, hogy az ilyen privátlaborokban végzett méréseknél még csak-csak előfordul normális értékem, a SOTE-n viszont szinte sosem, akkor sem, ha előtte nem sokkal a privátos lelet jó lett. Ezt nem nagyon értem, egyetlen tippem az, hogy mivel a prolaktin szintjét a stressz annyira szó szerint befolyásolja, hogy akár magától a vérvételtől való félelem is megemelheti, a SOTE állami alapú rendszere miatt mindig bestresszelek. :) Ott ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy előbb átesek 2 kartonozós regisztráción, majd félórát várok a sorban, aztán esetleg valahogy kiderül, hogy mégsem látnak a gépben, ezért vissza kell rohangálnom a regisztrációhoz, majd vissza a laborba és újra sorban állni. Ez még a pumpát is felviszi bennem, plusz elég időm marad aggódni a szúráson is - bár ez utóbbiról lassan már kezdek leszokni, olyan sokszor szúrtak már meg az elmúlt években. Míg a privát vérvételnél van az embernek egy időpontja, amikorra odafárad, vagy az SZTK-ban egyedüliként a 60 fős sor előtt bejelenti, hogy ő fizetős vendég, és max. 5 perc alatt, nulla idegeskedéssel leveszik a vérét, és még kedvesek is vele. :))
Tehát a progihoz visszakunkorodva, a prolaktinom már elvileg nem lehet az oka az alacsony értéknek, más lesz a hunyó (netán az IR szál, amit Igaw megpengetett? - Erről majd külön.). Persze az is lehet, hogy mégiscsak a prolaktin miatt lett alacsony a progeszteron, hiszen a prolaktin az előző ciklusban még magas volt, lehet ennyire gyorsan nem jelentkezik a normalizálódás jótékony hatása a progeszteronra.
Túl sok ötletem erre nincs, de majd a doktornő biztosan tud valamit mondani.
És mindezek után jöjjön a kisípolt cím valódi oka.
Tegnapelőtt jártam hasi ultrahangon is. Erre a gasztrós vonal miatt volt szükség, de persze nézték a kismedencét is. Jó hír itt is volt azért bőven: egyrészt semmilyen eltérést nem talált az orvos, tehát nincs jele olyan szervi alapú gyulladásnak (mármint ami ultrahanggal kimutatható), ami indokolná a puffadásos, szélgörcsös, hasmenéses tüneteimet. Női szerveim is rendben vannak: a méhnyálkahártya 11 mm-es volt, a petefészkeken kisebb tüszőket látott - és a cisztát nem! Kb. 2 éve a lombikos kezeléseknél még volt egy nagyjából 2 centis ciszta a bal petefészkemen, ez most már nem látszott. Mondjuk ez annyiban azért érdekes kissé, hogy amikor a doktornő januárban megvizsgált, alighanem még megvolt, mert amikor átnyomkodta a hasam, akkor a bal oldal szokás szerint sokkal élénkebben reagált, bátran mondhatom, hogy marhára fájt. Lehet, hogy azóta tűnt el? A doktornő ha kézrátétellel nem is tudta megállapítani, hogy mi a helyzet vele, ámde kézrátétellel gyógyította? :D Nem, nem csúfolkodni akarok, de akár azt is el tudom képzelni, hogy amilyen alaposan átgyúrta ott a hasamat, valahogy "lepiszkálta". Bár lehet, hogy ez hülyeség, és ilyen nem létezik, a ciszták nem olyanok, mint mondjuk a túlérett gyümölcsök, hogy hozzáérsz, és leesik a fáról. :D
Na, most már tényleg a rossz hír (csak a végére hagytam, és bocs, ez a poszt már megint inkább novella lesz).
Egy elég érdekes beszélgetés bontakozott ki köztem és az ultrahangos doktornő között. Nyilván rákérdezett a vizsgálat előtt, hogy milyen okból végezzük el, és ennek megfelelően esetleg mit keresünk. Elcsipogtam neki, hogy gasztroenterológiai kivizsgálás részeként, aminek emésztőrendszeri tünetek, de meddőség is az oka. Kikérdezett mindkét vonalról, amennyire tudtam, igyekeztem neki tömören, de minden lényeges elemet felvonultatva összefoglalni. Nos, a 7 beültetés hallatán nagyon ráncolta a szemöldökét, és miután pontosítottam, hogy ebből csak két teljes stimuláció volt, a többi pedig FET, aminek a nagyrésze ráadásul spontán ciklusban zajlott, bizony még akkor is helytelenítette a dolgot. Mármint konkrétan rákérdezett, hogy tervezem-e ezt még folytatni, és amikor igenlő választ adtam, közölte, hogy ő nem biztos benne, hogy ezt nekem még nagyon erőltetni kellene. Azon túl, hogy kisebb fejtegetésbe kezdett, hogy ez lelkileg is milyen megterheléssel jár (igen, tudom, de ezt a részét abszolúte a mi jogunk eldönteni!), főleg a testi okok miatt főtt a feje. Nem kezdett el ijesztgetni, csak finoman utalgatott rá, hogy ennek hosszú távon komoly következményei lehetnek. Tisztában vagyok ezzel is, hiszen ez a sok hormonozás nagyon komolyan növeli a rák kockázatát. (Az ösztrogén ugyanis a sejtosztódást serkenti, azáltal elősegíti a rákos sejtek burjánzását.) Ezzel együtt nagyon meglepett a doktornő, mert eddig rajta kívül szinte egyetlen orvos sem huhogott azon, hogy mennyi kezelésem volt már, és hogy lassan ezzel le kellene állni. Illetve egyetlen orvos volt még rajta kívül: az infravizsgálatos holisztikus szemléletű nőgyógyász. Amikor nála jártam, azt hiszem még csak 5 beültetésen voltam túl. A számtól ő is erősen megijedt, de amikor megtudta, hogy abból 3 FET és (az a 3) mind spontán ciklusos volt, ő azért még egészen jól megnyugodott.
A doktornő ezután picit azt a részét is elkezdte feszegetni, hogy ha ilyen sok sikertelen kezelés volt egyetlen helyen, akkor lehet megérné máshová elmenni. Persze nem akar beleszólni, meg ha a fagyasztott embriók kötnek a helyhez, akkor nyilván ez nem annyira megoldható, csak ő elgondolkozna rajta. Nem akarja a Kaálit leszólni, szó sincs róla, csak lehet, hogy egy friss szem meglátna valamit, ami eddig kimaradt, vagy nekem éppen egy máshol érvényben lévő kezelésfajta jobban bejönne. Ebben megint csak igaza van, és valóban felmerült már bennünk is egy-két alkalommal, de valóban a fagyibabák tartottak vissza tőle, mivel a stimulációt elég rosszul viselem, és ameddig nem muszáj, éppen a pedzegetett egészségügyi kockázatok miatt nem is erőltetném.
Persze azért megkérdeztem, hogy ha már felhozta, szakmai értesülések vagy bármi alapján tudna-e ajánlani egy helyet, ahova érdemes lenne menni. Tudott, természetesen, a SOTE 1. sz. Nőgyógyászati Klinikát és Urbancsek doktort említette (ez azért nem volt meglepő, mert ő maga a SOTE 2. Belklinikán dolgozik...). Hozzátette persze, hogy ez esetben fel kell készülnöm rá, hogy mindent a legelejéről fog kezdeni, és majd a vizsgálatok alapján megmondja, hogy egyáltalán érdemes-e még próbálkozni, és ha nem javasolja, akkor talán el kellene engednem ezt az egészet. Már megint itt tartottunk! Persze nem erre a részére koncentráltam, inkább az volt a bajom, hogy ez állami intézmény, állami várólistával, ami lehet vagy 1-1,5 év, és nekem már lehet nincs annyi időm. A 38-at töltöm néhány hét múlva, és van ugye egy viszonylag korai klimax lehetősége nálam a pakliban. Meg különben is, 1 éve lesz júniusban az utolsó beültetésnek, újabb jó 1 évet nem szeretnénk várni.
A tanácsot, ötletet megköszöntem, a többit nem reagáltam le.
Távozás után azonban átadtam magam a teljes kétségbeesésnek. Nem, természetesen nem volt meglepetés, amit mondott. Tudom, hogy egy idő után leállítják a dolgot orvosilag, és tudom, hogy lassan közelítek ehhez. Az elmúlt 1-2 alkalommal ezt finoman már Krizsának is pedzegettem, ő viszont csak legyintett rá. Mindig azt mondogatja, hogy az 5 FET-et bele se számoljam a dologba. És eddig más orvos sem fejezte ki aggodalmát, pedig mostanában is hallotta néhány a sztorit. Így azért én némileg megnyugodtam, hogy mégsem olyan vészes ez a dolog, mint én gondoltam, nem kell még a tiltástól tartanom. Erre tessék...
Tudom, ő nem nőgyógyász, nem ő kezelt, nem tudja a részleteket. És pláne nem ő fog dönteni. De akkor is egy nagy pofon volt ez, hogy ébresztő, lejár az idő! Nem mintha a fenekemen ülnék tétlenül, de attól még ugyanúgy kifuthatok most már az időből, bármennyire is igyekszem mindenféle vonalat pörgetni. Talán jobban össze kellene hangolni, de még ennél is biztosabb, hogy a következő beültetésbe addig nem kellene beleugrani, amíg nincs minden rendben, amiről tudunk, vagy ami addig még ellenőrizhető. Bár lassan azt már kezdem kétleni, hogy én képes leszek összehozni egy ilyen ideális időpontot, amikor épp mindenem rendben lesz.
Most még kicsit beszélgetünk Vele is, hogy akkor most hogyan tovább, még várom a gasztrós utolsó vizsgálatok eredményét, amivel visszamehetek a doktornőhöz, május elején esedékes az állami endokrinológiai kontrollom, és elvileg Krizsánál is van egy időpontom. Ja, és persze Lázár doktornőhöz is elmegyek majd a progeszetronos leleteimmel, mihelyst véget ért ez a ciklus, és nagyjából biztos lesz, hogy a luteális fázis hanyadik napját sikerült végül eltalálnom a vérvétellel.
És mégis, bármennyire is pörögnek azért most a dolgok, és bármennyire is igyekszem nem véresen komolyan venni az ultrahangos doktornő véleményét, sajnos tudom, hogy igaza van. Tudom, hogy Krizsa és a Kaáli természetesen másként fogja fel ezeket a dolgokat, de azt már sajnos nem, hogy vajon az ő véleményüket mennyire befolyásolhatja az üzleti érdek. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de nyilván valamennyire ez is belejátszhat a dologba. Senkire semmi rosszat nem akarok mondani, de tény, hogy ez is egy olyan üzlet, mint a gyógyszergyártás: a hosszasabb kezelés mindig kifizetődőbb, ezért nyilván amíg mi hajlandóak vagyunk az újabb körökre, ők azért igyekeznek rugalmasan kezelni, hogy mikor is kell orvosilag letiltani az újabb kezeléseket. Persze az is lehet, hogy ez valójában nem is üzleti, hanem empátia alapon működik így: a meddőségi központ, és az ott dolgozó szakemberek csak jobban megértik a meddő párok kínjait, mint egy ultrahangos doki.
A lényeg mindenesetre az, hogy bármennyire is igyekeztem ezt mostanában a szőnyeg alá söpörni, hogy legalább ezzel ne idegeljem magam, van anélkül is elég frusztráló körülmény; sajnos most már szembe kell nézzek a ténnyel, hogy lassacskán tényleg az utolsó esélyhez közelítünk.
Ebből sejthető, hogy nem túl pozitív irányt vettek a dolgok (vagy de?) - legalábbis részben, habár tulajdonképp semmi különös és váratlan nem történt.
Szóval. Először is a vérvétel. Mivel a keddi, bónusz vérvétel progeszteron eredménye sem pozitív, sem negatív irányban nem tette teljesen feleslegessé az ismétlést, végülis szerdán, a mintaleadáskor is kértem egy szúrást. Az eredmények a következők lettek:
Kedd (vélhetően 7. nap az ovuláció után):
Prolaktin 530,0 mIU/l ( Ref: 59-619)
Anti-TPO 80,0 IU/mL (Ref: 0-60,0)
Progeszteron 37,77 nmol/l (Ref. midluteális fázis: 14,12 - 89,14)
Szerda (vélhetően 8. nap az ovuláció után):
Progeszteron 26,38 nmol/l (Ref. midluteális fázis: 14,12 - 89,14)
Vagyis ha a fertilityfrienddel együtt jól tippeltük meg a peteérésem idejét, és nem lesz most az átlagosnál rövidebb a luteális fázisom, akkor a keddi ajándék vérvételi lehetőséggel pont sikerült végül eltalálni az ideális napot a mérésre. Szerdára már csökkent az érték, így az biztos, hogy legkésőbb kedden volt az a bizonyos ciklus közepi nap. Ez teljesen biztosra továbbra is csak a ciklus végén fog kiderülni (nem olyan sokára, a sokéves átlag alapján jövő hét kedden).
Maga az érték azonban tényleg gyengécske. Bár arról továbbra sem vagyok meggyőződve, hogy valóban a felső határértéknek megfelelő, sőt, ugye a doktornő állítása szerint még annál is lényegesen magasabb érték csak a megfelelő a teherbeeséshez, de azért az én értékem ettől függetlenül sem tűnik túl meggyőzőnek.
Érdekes kérdés lehet az is, hogy miért ilyen alacsony pontosan. A progeszteron irodalmába még nem vetettem bele magam annyira részletesen, de azt azért tudom, hogy a többi hormon elégtelensége például erősen befolyásolja, köztük viszonylag előkelő helyen szerepel a prolaktin.
És itt van az egyetlen igazi örömhír: a prolaktinom, amit általában inkább csak a ciklus elején szoktak nézetni, most a ciklus "végén" bőven a határértéken belül van, egész pontosan a felső határ 85%-a. Ez nagyon jó hír, mert nekem többnyire inkább 15-20%-os emelkedést szokott mutatni, és hát ugye a 3. napi vérvételen, amit az előző ciklusban csináltattam, még ennyi is volt - emiatt is szúrt le a doktornő, hogy márpedig ha gyereket akarok, akkor a prolaktinomat igenis le kell vinni. Nos, eltelt egy hónap, ráadásul a ciklus végén néztük, és a ciklus elejéhez képest azért emelkedni szokott, és mégis a normál tartományba került. Ennek nagyon örülök, bízom benne, hogy majd 1 hónap múlva a SOTE-n, az ezügyben esedékes endokrinológiai kontrollon is hasonló jó eredményt produkálok majd.
(Mellékszál: Valahogy ugyanis az szokott lenni, hogy az ilyen privátlaborokban végzett méréseknél még csak-csak előfordul normális értékem, a SOTE-n viszont szinte sosem, akkor sem, ha előtte nem sokkal a privátos lelet jó lett. Ezt nem nagyon értem, egyetlen tippem az, hogy mivel a prolaktin szintjét a stressz annyira szó szerint befolyásolja, hogy akár magától a vérvételtől való félelem is megemelheti, a SOTE állami alapú rendszere miatt mindig bestresszelek. :) Ott ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy előbb átesek 2 kartonozós regisztráción, majd félórát várok a sorban, aztán esetleg valahogy kiderül, hogy mégsem látnak a gépben, ezért vissza kell rohangálnom a regisztrációhoz, majd vissza a laborba és újra sorban állni. Ez még a pumpát is felviszi bennem, plusz elég időm marad aggódni a szúráson is - bár ez utóbbiról lassan már kezdek leszokni, olyan sokszor szúrtak már meg az elmúlt években. Míg a privát vérvételnél van az embernek egy időpontja, amikorra odafárad, vagy az SZTK-ban egyedüliként a 60 fős sor előtt bejelenti, hogy ő fizetős vendég, és max. 5 perc alatt, nulla idegeskedéssel leveszik a vérét, és még kedvesek is vele. :))
Tehát a progihoz visszakunkorodva, a prolaktinom már elvileg nem lehet az oka az alacsony értéknek, más lesz a hunyó (netán az IR szál, amit Igaw megpengetett? - Erről majd külön.). Persze az is lehet, hogy mégiscsak a prolaktin miatt lett alacsony a progeszteron, hiszen a prolaktin az előző ciklusban még magas volt, lehet ennyire gyorsan nem jelentkezik a normalizálódás jótékony hatása a progeszteronra.
Túl sok ötletem erre nincs, de majd a doktornő biztosan tud valamit mondani.
És mindezek után jöjjön a kisípolt cím valódi oka.
Tegnapelőtt jártam hasi ultrahangon is. Erre a gasztrós vonal miatt volt szükség, de persze nézték a kismedencét is. Jó hír itt is volt azért bőven: egyrészt semmilyen eltérést nem talált az orvos, tehát nincs jele olyan szervi alapú gyulladásnak (mármint ami ultrahanggal kimutatható), ami indokolná a puffadásos, szélgörcsös, hasmenéses tüneteimet. Női szerveim is rendben vannak: a méhnyálkahártya 11 mm-es volt, a petefészkeken kisebb tüszőket látott - és a cisztát nem! Kb. 2 éve a lombikos kezeléseknél még volt egy nagyjából 2 centis ciszta a bal petefészkemen, ez most már nem látszott. Mondjuk ez annyiban azért érdekes kissé, hogy amikor a doktornő januárban megvizsgált, alighanem még megvolt, mert amikor átnyomkodta a hasam, akkor a bal oldal szokás szerint sokkal élénkebben reagált, bátran mondhatom, hogy marhára fájt. Lehet, hogy azóta tűnt el? A doktornő ha kézrátétellel nem is tudta megállapítani, hogy mi a helyzet vele, ámde kézrátétellel gyógyította? :D Nem, nem csúfolkodni akarok, de akár azt is el tudom képzelni, hogy amilyen alaposan átgyúrta ott a hasamat, valahogy "lepiszkálta". Bár lehet, hogy ez hülyeség, és ilyen nem létezik, a ciszták nem olyanok, mint mondjuk a túlérett gyümölcsök, hogy hozzáérsz, és leesik a fáról. :D
Na, most már tényleg a rossz hír (csak a végére hagytam, és bocs, ez a poszt már megint inkább novella lesz).
Egy elég érdekes beszélgetés bontakozott ki köztem és az ultrahangos doktornő között. Nyilván rákérdezett a vizsgálat előtt, hogy milyen okból végezzük el, és ennek megfelelően esetleg mit keresünk. Elcsipogtam neki, hogy gasztroenterológiai kivizsgálás részeként, aminek emésztőrendszeri tünetek, de meddőség is az oka. Kikérdezett mindkét vonalról, amennyire tudtam, igyekeztem neki tömören, de minden lényeges elemet felvonultatva összefoglalni. Nos, a 7 beültetés hallatán nagyon ráncolta a szemöldökét, és miután pontosítottam, hogy ebből csak két teljes stimuláció volt, a többi pedig FET, aminek a nagyrésze ráadásul spontán ciklusban zajlott, bizony még akkor is helytelenítette a dolgot. Mármint konkrétan rákérdezett, hogy tervezem-e ezt még folytatni, és amikor igenlő választ adtam, közölte, hogy ő nem biztos benne, hogy ezt nekem még nagyon erőltetni kellene. Azon túl, hogy kisebb fejtegetésbe kezdett, hogy ez lelkileg is milyen megterheléssel jár (igen, tudom, de ezt a részét abszolúte a mi jogunk eldönteni!), főleg a testi okok miatt főtt a feje. Nem kezdett el ijesztgetni, csak finoman utalgatott rá, hogy ennek hosszú távon komoly következményei lehetnek. Tisztában vagyok ezzel is, hiszen ez a sok hormonozás nagyon komolyan növeli a rák kockázatát. (Az ösztrogén ugyanis a sejtosztódást serkenti, azáltal elősegíti a rákos sejtek burjánzását.) Ezzel együtt nagyon meglepett a doktornő, mert eddig rajta kívül szinte egyetlen orvos sem huhogott azon, hogy mennyi kezelésem volt már, és hogy lassan ezzel le kellene állni. Illetve egyetlen orvos volt még rajta kívül: az infravizsgálatos holisztikus szemléletű nőgyógyász. Amikor nála jártam, azt hiszem még csak 5 beültetésen voltam túl. A számtól ő is erősen megijedt, de amikor megtudta, hogy abból 3 FET és (az a 3) mind spontán ciklusos volt, ő azért még egészen jól megnyugodott.
A doktornő ezután picit azt a részét is elkezdte feszegetni, hogy ha ilyen sok sikertelen kezelés volt egyetlen helyen, akkor lehet megérné máshová elmenni. Persze nem akar beleszólni, meg ha a fagyasztott embriók kötnek a helyhez, akkor nyilván ez nem annyira megoldható, csak ő elgondolkozna rajta. Nem akarja a Kaálit leszólni, szó sincs róla, csak lehet, hogy egy friss szem meglátna valamit, ami eddig kimaradt, vagy nekem éppen egy máshol érvényben lévő kezelésfajta jobban bejönne. Ebben megint csak igaza van, és valóban felmerült már bennünk is egy-két alkalommal, de valóban a fagyibabák tartottak vissza tőle, mivel a stimulációt elég rosszul viselem, és ameddig nem muszáj, éppen a pedzegetett egészségügyi kockázatok miatt nem is erőltetném.
Persze azért megkérdeztem, hogy ha már felhozta, szakmai értesülések vagy bármi alapján tudna-e ajánlani egy helyet, ahova érdemes lenne menni. Tudott, természetesen, a SOTE 1. sz. Nőgyógyászati Klinikát és Urbancsek doktort említette (ez azért nem volt meglepő, mert ő maga a SOTE 2. Belklinikán dolgozik...). Hozzátette persze, hogy ez esetben fel kell készülnöm rá, hogy mindent a legelejéről fog kezdeni, és majd a vizsgálatok alapján megmondja, hogy egyáltalán érdemes-e még próbálkozni, és ha nem javasolja, akkor talán el kellene engednem ezt az egészet. Már megint itt tartottunk! Persze nem erre a részére koncentráltam, inkább az volt a bajom, hogy ez állami intézmény, állami várólistával, ami lehet vagy 1-1,5 év, és nekem már lehet nincs annyi időm. A 38-at töltöm néhány hét múlva, és van ugye egy viszonylag korai klimax lehetősége nálam a pakliban. Meg különben is, 1 éve lesz júniusban az utolsó beültetésnek, újabb jó 1 évet nem szeretnénk várni.
A tanácsot, ötletet megköszöntem, a többit nem reagáltam le.
Távozás után azonban átadtam magam a teljes kétségbeesésnek. Nem, természetesen nem volt meglepetés, amit mondott. Tudom, hogy egy idő után leállítják a dolgot orvosilag, és tudom, hogy lassan közelítek ehhez. Az elmúlt 1-2 alkalommal ezt finoman már Krizsának is pedzegettem, ő viszont csak legyintett rá. Mindig azt mondogatja, hogy az 5 FET-et bele se számoljam a dologba. És eddig más orvos sem fejezte ki aggodalmát, pedig mostanában is hallotta néhány a sztorit. Így azért én némileg megnyugodtam, hogy mégsem olyan vészes ez a dolog, mint én gondoltam, nem kell még a tiltástól tartanom. Erre tessék...
Tudom, ő nem nőgyógyász, nem ő kezelt, nem tudja a részleteket. És pláne nem ő fog dönteni. De akkor is egy nagy pofon volt ez, hogy ébresztő, lejár az idő! Nem mintha a fenekemen ülnék tétlenül, de attól még ugyanúgy kifuthatok most már az időből, bármennyire is igyekszem mindenféle vonalat pörgetni. Talán jobban össze kellene hangolni, de még ennél is biztosabb, hogy a következő beültetésbe addig nem kellene beleugrani, amíg nincs minden rendben, amiről tudunk, vagy ami addig még ellenőrizhető. Bár lassan azt már kezdem kétleni, hogy én képes leszek összehozni egy ilyen ideális időpontot, amikor épp mindenem rendben lesz.
Most még kicsit beszélgetünk Vele is, hogy akkor most hogyan tovább, még várom a gasztrós utolsó vizsgálatok eredményét, amivel visszamehetek a doktornőhöz, május elején esedékes az állami endokrinológiai kontrollom, és elvileg Krizsánál is van egy időpontom. Ja, és persze Lázár doktornőhöz is elmegyek majd a progeszetronos leleteimmel, mihelyst véget ért ez a ciklus, és nagyjából biztos lesz, hogy a luteális fázis hanyadik napját sikerült végül eltalálnom a vérvétellel.
És mégis, bármennyire is pörögnek azért most a dolgok, és bármennyire is igyekszem nem véresen komolyan venni az ultrahangos doktornő véleményét, sajnos tudom, hogy igaza van. Tudom, hogy Krizsa és a Kaáli természetesen másként fogja fel ezeket a dolgokat, de azt már sajnos nem, hogy vajon az ő véleményüket mennyire befolyásolhatja az üzleti érdek. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de nyilván valamennyire ez is belejátszhat a dologba. Senkire semmi rosszat nem akarok mondani, de tény, hogy ez is egy olyan üzlet, mint a gyógyszergyártás: a hosszasabb kezelés mindig kifizetődőbb, ezért nyilván amíg mi hajlandóak vagyunk az újabb körökre, ők azért igyekeznek rugalmasan kezelni, hogy mikor is kell orvosilag letiltani az újabb kezeléseket. Persze az is lehet, hogy ez valójában nem is üzleti, hanem empátia alapon működik így: a meddőségi központ, és az ott dolgozó szakemberek csak jobban megértik a meddő párok kínjait, mint egy ultrahangos doki.
A lényeg mindenesetre az, hogy bármennyire is igyekeztem ezt mostanában a szőnyeg alá söpörni, hogy legalább ezzel ne idegeljem magam, van anélkül is elég frusztráló körülmény; sajnos most már szembe kell nézzek a ténnyel, hogy lassacskán tényleg az utolsó esélyhez közelítünk.
2018. április 10., kedd
Az univerzum és a vérvételem
Nnna kedveseim, hihetetlen, de máris vannak új és váratlan fejlemények. Az univerzum ismét belerendezett a dologba, és ez nekem most már kezd határozottan tetszeni. :) Utoljára a 3 napos pozitív tesztem előtt történt ilyesmi, akkor éreztem azt már jóval a beültetés, sőt az egész előkészítés megkezdése előtt, hogy valahogy nagyon összefelé tartanak a dolgaim, és egy irányba, egy pozitív teszt felé konvergálnak (végülis nem tévedtem, a pozitív teszt tényleg megvolt :D).
Hát, most megint nagyon azt kezdem már érezni, hogy mintha valahogy irányított véletlenek történnének, még a látszólagos negatívumok is végső soron valamilyen pozitív célt szolgálnak, és megint elkezdtek egy irányba haladni az események.
Na de, hogy mi is történt? Hát, a hőm nem teljesít túl, mára esett is szépen, de talán a torokgyuszim már múlóban van. Az alvásom mondjuk továbbra is teljesen kaotikus, tegnap például a kanapén aludtunk el, és hajnali negyed 3-kor totyogtunk át az ágyba, szóval 5 órás alvásról ennyit... :)
Ezzel együtt nem aggódom a hőm miatt, az normális, hogy a luteális fázis közepén kissé megsüllyed, mert ilyenkor az ösztrogén (ami csökkenti a hőt), még egyszer utoljára megemelkedik a ciklusban. Viszont! A szemfülesebb olvasók esetleg már maguktól is észrevették az előző mondatban elrejtett kulcsinformációt. A kevésbé "vájtszeműeknek" segítek: "...a luteális fázis közepén", azaz amikor a progeszteron is a csúcson van. Vagyis... vagyis akkor most mikor is lenne ideális az a vérvétel?
Már tegnap is erősen törtem a fejem, mert a fertilityfriend továbbra is a 10. ciklusnapra teszi az ovulációt, és ma vagyok a 17. ciklusnapon, azaz 7 nappal az ovuláció első lehetséges időpontja után. Saját megfigyeléseim alapján még a 11. ciklusnapot tartom esetleg elképzelhetőnek, akkor a holnapi lesz az a bizonyos ideális 7. nap. A ma reggeli mérés után azért már nem láttam olyan biztosnak a holnapi vérvétel időpontját, de hát mit lehet tenni?
Viszont! (már megint :D) Holnap alapvetően a hiányzó székletvizsgálat miatt megyek a laborba, ahhoz pedig mintát kell vinni, méghozzá az előírt spéci módon és eszközzel véve, tehát el kellett mennem a kis mintavételi csomagért. Tegnap reggel akartam ezt megtenni, de nem jött össze, így ma reggel galoppoztam el érte a laborba. Ahol a szükséges dolgok tisztázása és átvétele után megemlítettem, hogy ja, holnap majd vérvételt is kérnék, gondolom elég lesz majd akkor tisztázni, hogy pontosan miket kérek. Vagy esetleg beszéljük meg most? Mire a helyes, vidám ápolónő (vagy hogy hívják őket szépen) kimutatott az üresen kongó váróba: ha gondolja, most is levehetjük azt a vért! Egészen eddig - bár nagyon halványan felmerült bennem, hogy akár ma is meg lehetne csináltatni a progimérést - igazán komolyan azért nem gondoltam végig ezt az eshetőséget, így gyorsan "kielemeztem" a helyzetet, és arra jutottam, hogy ez egy újabb kegyes ajándék a sorstól, hogy mégis összejöhet a 7. nap, így gyorsan igent mondtam. Tehát: hurrá-hurrá-hurrá! Ha valóban a 10. napon volt a tüszőrepedés, akkor a mai nap tökéletes. Ha a 11. ciklusnapon volt, akkor annyira ugyan nem, de a doktornő is említette, hogy amikor például szombatra esne ez a 7. nap, akkor előtte pénteken szokták levenni a vért. Vagyis 1 nap csúszás még belefér. Aztán amikor a vérvétel után kezdtem magamhoz térni, tovább járt az agyam, és arra jutottam, hogy mivel holnap reggelre van időpontom is, ha úgy gondolom, akár holnap is szúrathatok egyet. Mondjuk ha esetleg még ma megkapom az eredményt, és a progi szintje nem zárja ki, hogy a holnapi érték használhatóbb legyen (azaz nem lesz eleve reménytelenül alacsony, vagy épp ellenkezőleg, már ma is a kívánatos magasságokban), akkor lehet holnap is megnézetem. Aztán majd az értékekből és/vagy a ciklus végén kiderül, melyik nap volt a megfelelőbb. Ezt az ötletet azért még kissé ülepítem magamban, illetve nyilván a mai érték is befolyásolja majd erősen.
A progin kívül egyébként még prolaktint és anti-TPO-t kértem. A prolaktint azért, mert a 3. napos vérvételi értékeim láttán a doktornő olyan elbűvölően kedvesen és empatikusan hívta fel rá a figyelmem, hogy magas a prolaktinszintem és jó lenne csökkenteni ("Akar maga gyereket? Na, mert ha igen, akkor ezt az értéket le kell vinni, különben lehet, hogy sosem lesz gyereke!"... "Igen, kezelik a magas prolaktinszintjét? És ugyan mégis mivel kezelik?"). Akkor még kisebb adagban szedtem rá a gyógyszert, azóta azonban eltelt egy jó hónap a már megemelt, majdnem maximális adaggal, így kíváncsi vagyok, és erősen reménykedem egy jobb értékben; illetve azt is jó lenne tudni, hogy a ciklus második felében hogyan alakul a mennyisége, ugyanis a magas prolaktinszint progeszteron csökkentő hatású, ezáltal korai vetélést is okozhat.
Az anti-TPO pedig azért került be a szórásba, mert az autoimmun eredetű pajzsmirigy alulműködés állapotát mutatja. Az értékem januárban teljesen jó volt, aminek nagyon örültem, mert rettenetesen sokat csökkent a diagnózis felállításakori értékhez képest. Aztán ugye végülis beadattam a Gynatrent, amitől épp amiatt tartottam, hogy a tájékoztatója szerint ellenjavalt autoimmun betegségekben. És valóban, azóta már a gasztrós vérvétellel együtt nézettem újra, és bizony úgy tűnt, hogy emelkedésnek indult, már a határérték felett volt. Na, most azt szeretném megkíváncsiskodni, hogy ez egy tartósabb tendencia-e, azaz valóban az oltás miatt felerősödött, vagy épp csak a normális kilengések miatti eltérés van a két idei lelet között.
A hőgörbémet egyébként nem küldtem ma el a doktornőnek, és nem is tudnám, nincs is nálam - mert persze ezt is csak úgy lehet, ahogy ő kéri, és egy fénymásolt táblázatban kell töltögetni (az enyém már szép színes, mindenféle betű- és színkódokkal láttam el, hogy minden hasznos infót bele tudjak írni :D). Úgy voltam vele reggel, hogy bármit is mond, én holnap vetetek vért (akkor még nem tudtam, hogy ráadásul már ma meglesz a dolog, és akár holnap is megnézzük), és nem akarok a város két végében lévő laborok között rohangálni, ha esetleg mégis elküldene ő is vérvételre.
Összességében nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok. Megnyugodtam, és erősen bízom benne, hogy legalább végre az első progeszteronmérésen sikerül már túljutni. :D
Jövök majd az eredményekkel!
Hát, most megint nagyon azt kezdem már érezni, hogy mintha valahogy irányított véletlenek történnének, még a látszólagos negatívumok is végső soron valamilyen pozitív célt szolgálnak, és megint elkezdtek egy irányba haladni az események.
Na de, hogy mi is történt? Hát, a hőm nem teljesít túl, mára esett is szépen, de talán a torokgyuszim már múlóban van. Az alvásom mondjuk továbbra is teljesen kaotikus, tegnap például a kanapén aludtunk el, és hajnali negyed 3-kor totyogtunk át az ágyba, szóval 5 órás alvásról ennyit... :)
Ezzel együtt nem aggódom a hőm miatt, az normális, hogy a luteális fázis közepén kissé megsüllyed, mert ilyenkor az ösztrogén (ami csökkenti a hőt), még egyszer utoljára megemelkedik a ciklusban. Viszont! A szemfülesebb olvasók esetleg már maguktól is észrevették az előző mondatban elrejtett kulcsinformációt. A kevésbé "vájtszeműeknek" segítek: "...a luteális fázis közepén", azaz amikor a progeszteron is a csúcson van. Vagyis... vagyis akkor most mikor is lenne ideális az a vérvétel?
Már tegnap is erősen törtem a fejem, mert a fertilityfriend továbbra is a 10. ciklusnapra teszi az ovulációt, és ma vagyok a 17. ciklusnapon, azaz 7 nappal az ovuláció első lehetséges időpontja után. Saját megfigyeléseim alapján még a 11. ciklusnapot tartom esetleg elképzelhetőnek, akkor a holnapi lesz az a bizonyos ideális 7. nap. A ma reggeli mérés után azért már nem láttam olyan biztosnak a holnapi vérvétel időpontját, de hát mit lehet tenni?
Viszont! (már megint :D) Holnap alapvetően a hiányzó székletvizsgálat miatt megyek a laborba, ahhoz pedig mintát kell vinni, méghozzá az előírt spéci módon és eszközzel véve, tehát el kellett mennem a kis mintavételi csomagért. Tegnap reggel akartam ezt megtenni, de nem jött össze, így ma reggel galoppoztam el érte a laborba. Ahol a szükséges dolgok tisztázása és átvétele után megemlítettem, hogy ja, holnap majd vérvételt is kérnék, gondolom elég lesz majd akkor tisztázni, hogy pontosan miket kérek. Vagy esetleg beszéljük meg most? Mire a helyes, vidám ápolónő (vagy hogy hívják őket szépen) kimutatott az üresen kongó váróba: ha gondolja, most is levehetjük azt a vért! Egészen eddig - bár nagyon halványan felmerült bennem, hogy akár ma is meg lehetne csináltatni a progimérést - igazán komolyan azért nem gondoltam végig ezt az eshetőséget, így gyorsan "kielemeztem" a helyzetet, és arra jutottam, hogy ez egy újabb kegyes ajándék a sorstól, hogy mégis összejöhet a 7. nap, így gyorsan igent mondtam. Tehát: hurrá-hurrá-hurrá! Ha valóban a 10. napon volt a tüszőrepedés, akkor a mai nap tökéletes. Ha a 11. ciklusnapon volt, akkor annyira ugyan nem, de a doktornő is említette, hogy amikor például szombatra esne ez a 7. nap, akkor előtte pénteken szokták levenni a vért. Vagyis 1 nap csúszás még belefér. Aztán amikor a vérvétel után kezdtem magamhoz térni, tovább járt az agyam, és arra jutottam, hogy mivel holnap reggelre van időpontom is, ha úgy gondolom, akár holnap is szúrathatok egyet. Mondjuk ha esetleg még ma megkapom az eredményt, és a progi szintje nem zárja ki, hogy a holnapi érték használhatóbb legyen (azaz nem lesz eleve reménytelenül alacsony, vagy épp ellenkezőleg, már ma is a kívánatos magasságokban), akkor lehet holnap is megnézetem. Aztán majd az értékekből és/vagy a ciklus végén kiderül, melyik nap volt a megfelelőbb. Ezt az ötletet azért még kissé ülepítem magamban, illetve nyilván a mai érték is befolyásolja majd erősen.
A progin kívül egyébként még prolaktint és anti-TPO-t kértem. A prolaktint azért, mert a 3. napos vérvételi értékeim láttán a doktornő olyan elbűvölően kedvesen és empatikusan hívta fel rá a figyelmem, hogy magas a prolaktinszintem és jó lenne csökkenteni ("Akar maga gyereket? Na, mert ha igen, akkor ezt az értéket le kell vinni, különben lehet, hogy sosem lesz gyereke!"... "Igen, kezelik a magas prolaktinszintjét? És ugyan mégis mivel kezelik?"). Akkor még kisebb adagban szedtem rá a gyógyszert, azóta azonban eltelt egy jó hónap a már megemelt, majdnem maximális adaggal, így kíváncsi vagyok, és erősen reménykedem egy jobb értékben; illetve azt is jó lenne tudni, hogy a ciklus második felében hogyan alakul a mennyisége, ugyanis a magas prolaktinszint progeszteron csökkentő hatású, ezáltal korai vetélést is okozhat.
Az anti-TPO pedig azért került be a szórásba, mert az autoimmun eredetű pajzsmirigy alulműködés állapotát mutatja. Az értékem januárban teljesen jó volt, aminek nagyon örültem, mert rettenetesen sokat csökkent a diagnózis felállításakori értékhez képest. Aztán ugye végülis beadattam a Gynatrent, amitől épp amiatt tartottam, hogy a tájékoztatója szerint ellenjavalt autoimmun betegségekben. És valóban, azóta már a gasztrós vérvétellel együtt nézettem újra, és bizony úgy tűnt, hogy emelkedésnek indult, már a határérték felett volt. Na, most azt szeretném megkíváncsiskodni, hogy ez egy tartósabb tendencia-e, azaz valóban az oltás miatt felerősödött, vagy épp csak a normális kilengések miatti eltérés van a két idei lelet között.
A hőgörbémet egyébként nem küldtem ma el a doktornőnek, és nem is tudnám, nincs is nálam - mert persze ezt is csak úgy lehet, ahogy ő kéri, és egy fénymásolt táblázatban kell töltögetni (az enyém már szép színes, mindenféle betű- és színkódokkal láttam el, hogy minden hasznos infót bele tudjak írni :D). Úgy voltam vele reggel, hogy bármit is mond, én holnap vetetek vért (akkor még nem tudtam, hogy ráadásul már ma meglesz a dolog, és akár holnap is megnézzük), és nem akarok a város két végében lévő laborok között rohangálni, ha esetleg mégis elküldene ő is vérvételre.
Összességében nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok. Megnyugodtam, és erősen bízom benne, hogy legalább végre az első progeszteronmérésen sikerül már túljutni. :D
Jövök majd az eredményekkel!
2018. április 9., hétfő
Ülj le, egyes!
Értékelhetetlen. :D
Ezt a választ kaptam a doktornőtől a hőgörbémre. Nem vitatkozom vele, én is csak azért merek tippelni, mert már elég jól ismerem a testem jelzéseit, illetve a hőgörbéim viselkedését. De a tankönyvi értelmezés felől nézvést valóban nem lehet rá mit mondani. Annyit javasolt még a doktornő, hogy esetleg 3 nap múlva küldjem el újra, megnézi ismét, hátha az alapján már mer valamilyen kijelentést tenni. Ennek mondjuk nem sok értelme van, mert a 3 nap holnap telik le, ha holnap este megszavazza, hogy mondjuk szerdán menjek el vérvételre, már úgysem tudok, mert a székletvizsgálatra van időpontom a város másik végében egy laborban. Ahol egyébként fogok vért is vetetni, és a progeszteront, prolaktint mindenképp megnézetem. :)
De ettől eltekintve a konklúziója az volt, hogy majd a következő ciklusban... Érdekes, ez már harmadszor hangzik el a vele megbeszélt hormonos vérvételek kapcsán. Lassan kezd sziklaszilárd meggyőződésemmé válni, hogy a végzet, vagy sors, vagy valami felsőbb hatalom ezt próbálja üzenni: "Nem! Érted? Nem!!! Ezt hagyd!" :D
A hőgörbéről meg... Megértem FElla álláspontját is, bár az tény, hogy valóban egy működő eszköz, ami ultrahang hiányában segít a peteérés tényét és idejét valószínűsíteni. Én anno ezért is kezdtem bele az egészbe.
22 éves voltam, amikor a kóros prolaktintúltermelést, és annak okát, az agyalapi mirigyben lévő jóindulatú daganatot diagnosztizálták nálam. Ifjú titán voltam, aki a korábbi sok betegeskedése és menstruációs problémája ellenére is szinte még hitt a saját halhatatlanságában. Aztán jött ez a diagnózis, ami mellé az orvos mintegy mellékesen odavetette: "Ja, ez azt is jelenti, hogy minden valószínűség szerint nehezen fog tudni teherbe esni. De ne aggódjon, ha mást nem, majd gyógyszerekkel csinálnak magának peteérést!" 22 évesen ez ijesztő, de egyben olyan távoli volt... Aztán 10 évvel ezelőtt jutottam el oda, hogy szeretnék gyereket, a viszonylag közeli jövőben. A diagnóziskor tett orvosi ki- vagy inkább bejelentés és némi internetes kutakodás alapján valóban a peteérés tűnt a legsarkallatosabb kérdésnek a magas prolaktinszintek mellett, ezért kezdtem el a hőmérőzést. Orvosi segítség nélkül, magamnak tudtam ellenőrizni, hogy valószínűleg mi a helyzet. Látni akartam, hogy normálisan működik-e legalább nagyjából a testem, plusz tudatosan készülni akartam a gyermekvállalásra: biztos voltam benne, hogy amilyen átlagostól eltérő vagyok, segítség lesz majd az orvosomnak, ha addigra megtanulom a jeleket, az én testem működését, és ha élesítésre kerül a "babaprojekt", jól jöhet, ha ezzel tisztában leszek. Közel 10 éve, hogy belekezdtem, és bár messze nem mértem végig a 10 évet, mostanra eléggé magabiztos vagyok többnyire még hőmérőzés nélkül is az ovulációm idejében. És igazam is volt: bizony néhányszor már jól jött, hogy tudom, mikor szokott lenni a peteérésem, többnyire hány napos a luteális fázisom, stb.
Szóval én hiszek a hőmérőzés értelmében, de nem ilyen céllal.
Ez a "fanatikus" mód, ahogy most kellene mérnem, és hogy ehhez kötjük a progeszteron mérés idejét, annyira, hogy ha a görbém nem egyértelmű, akkor újabb hónappal toljuk el a mérést, ahelyett, hogy az átlagos ciklushosszam alapján számolnánk ki az időpontot, na ez már nekem is sok. És a doktornő jelezte, hogy ha valóban alacsony a progiszintem, akkor elkezdjük a kezelést, és minden ciklust ellenőrizve addig folytatjuk, amíg normalizálódik. Azaz ha én erre hajlandó vagyok, akkor jó pár hónapon át tartó hőmérőzésre és minden ciklusban való vérvételre szaladgálásra kell számítani. Aha, hát persze! Eleve az utazgatásainkkal ez nehezen összeegyeztethető: már a következő utáni ciklusom nagyrészt külföldön telik majd, tele nem megfelelő feltételek közötti méréssel, és a progimérésre alkalmas időpont is várhatóan akkorra fog esni...
Meg eleve, az, hogy most én hónapokig ennek rendeljem alá az életemet, az nonszensz. Mert például most az alvási problémáim kapcsán azt mondta, hogy ha hajnalban felébredek, és előtte egyben már aludtam 5 órát, akkor mérjek hajnalban, ne visszaalvás után a normál időben. Na persze, ha én 4-kor felébredek, majd nekiállok hőmérőzni, ami a csipogással egyébként még Őt is felébreszti! Hajnali ébredéskor ki az, aki az órát megnézve nem sóhajt fel: ó, még egy csomót alhatok, és már durmol is tovább? Ha nekiállok hőmérőzni, akkor rendesen fel kell ébrednem, mert a szájban való mérést meg ugye nyelv alatt kell csinálni (nem, végbélben nem fogok mérni, akárki akármit is mond!), ezért figyelni kell, hogy odaszorítsa az ember a mérőt, és az félkómában ne forduljon ki a szájából. Ha meg már eléggé magamhoz térek ahhoz, hogy erre képes legyek, akkor már nem biztos, hogy utána rendesen vissza tudok még aludni. Márpedig mivel már erősen emelt adagban szedem a Norprolacot (az elmúlt néhány napban a korábbi elhatározásommal ellentétében már próbálgatom a maximális adagra emelni), ha nem alszom eleget, nagyon rosszul tudok lenni tőle napközben. Azaz pont teszek a hülye hőmérőzésre, az fontosabb, hogy mondjuk reggel majd ne ájuljak be a HÉV alá a gyógyszer miatti rosszullétemben.
Mindent egybevetve tehát erősen hadilábon állok ezzel a méregetéssel. A legjobb az lenne, ha szerdán méretnék egyet magamnak, eltalálnám a mérés időpontját, és még a progeszteron szintje is megfelelő lenne... Hátha az előző ciklusban csak a Gynatren okozott kavarodást... (Álom, álom, édes álom! :))
Pár nap, és a mennyiség legalábbis kiderül, aztán meglátjuk.
Ezt a választ kaptam a doktornőtől a hőgörbémre. Nem vitatkozom vele, én is csak azért merek tippelni, mert már elég jól ismerem a testem jelzéseit, illetve a hőgörbéim viselkedését. De a tankönyvi értelmezés felől nézvést valóban nem lehet rá mit mondani. Annyit javasolt még a doktornő, hogy esetleg 3 nap múlva küldjem el újra, megnézi ismét, hátha az alapján már mer valamilyen kijelentést tenni. Ennek mondjuk nem sok értelme van, mert a 3 nap holnap telik le, ha holnap este megszavazza, hogy mondjuk szerdán menjek el vérvételre, már úgysem tudok, mert a székletvizsgálatra van időpontom a város másik végében egy laborban. Ahol egyébként fogok vért is vetetni, és a progeszteront, prolaktint mindenképp megnézetem. :)
De ettől eltekintve a konklúziója az volt, hogy majd a következő ciklusban... Érdekes, ez már harmadszor hangzik el a vele megbeszélt hormonos vérvételek kapcsán. Lassan kezd sziklaszilárd meggyőződésemmé válni, hogy a végzet, vagy sors, vagy valami felsőbb hatalom ezt próbálja üzenni: "Nem! Érted? Nem!!! Ezt hagyd!" :D
A hőgörbéről meg... Megértem FElla álláspontját is, bár az tény, hogy valóban egy működő eszköz, ami ultrahang hiányában segít a peteérés tényét és idejét valószínűsíteni. Én anno ezért is kezdtem bele az egészbe.
22 éves voltam, amikor a kóros prolaktintúltermelést, és annak okát, az agyalapi mirigyben lévő jóindulatú daganatot diagnosztizálták nálam. Ifjú titán voltam, aki a korábbi sok betegeskedése és menstruációs problémája ellenére is szinte még hitt a saját halhatatlanságában. Aztán jött ez a diagnózis, ami mellé az orvos mintegy mellékesen odavetette: "Ja, ez azt is jelenti, hogy minden valószínűség szerint nehezen fog tudni teherbe esni. De ne aggódjon, ha mást nem, majd gyógyszerekkel csinálnak magának peteérést!" 22 évesen ez ijesztő, de egyben olyan távoli volt... Aztán 10 évvel ezelőtt jutottam el oda, hogy szeretnék gyereket, a viszonylag közeli jövőben. A diagnóziskor tett orvosi ki- vagy inkább bejelentés és némi internetes kutakodás alapján valóban a peteérés tűnt a legsarkallatosabb kérdésnek a magas prolaktinszintek mellett, ezért kezdtem el a hőmérőzést. Orvosi segítség nélkül, magamnak tudtam ellenőrizni, hogy valószínűleg mi a helyzet. Látni akartam, hogy normálisan működik-e legalább nagyjából a testem, plusz tudatosan készülni akartam a gyermekvállalásra: biztos voltam benne, hogy amilyen átlagostól eltérő vagyok, segítség lesz majd az orvosomnak, ha addigra megtanulom a jeleket, az én testem működését, és ha élesítésre kerül a "babaprojekt", jól jöhet, ha ezzel tisztában leszek. Közel 10 éve, hogy belekezdtem, és bár messze nem mértem végig a 10 évet, mostanra eléggé magabiztos vagyok többnyire még hőmérőzés nélkül is az ovulációm idejében. És igazam is volt: bizony néhányszor már jól jött, hogy tudom, mikor szokott lenni a peteérésem, többnyire hány napos a luteális fázisom, stb.
Szóval én hiszek a hőmérőzés értelmében, de nem ilyen céllal.
Ez a "fanatikus" mód, ahogy most kellene mérnem, és hogy ehhez kötjük a progeszteron mérés idejét, annyira, hogy ha a görbém nem egyértelmű, akkor újabb hónappal toljuk el a mérést, ahelyett, hogy az átlagos ciklushosszam alapján számolnánk ki az időpontot, na ez már nekem is sok. És a doktornő jelezte, hogy ha valóban alacsony a progiszintem, akkor elkezdjük a kezelést, és minden ciklust ellenőrizve addig folytatjuk, amíg normalizálódik. Azaz ha én erre hajlandó vagyok, akkor jó pár hónapon át tartó hőmérőzésre és minden ciklusban való vérvételre szaladgálásra kell számítani. Aha, hát persze! Eleve az utazgatásainkkal ez nehezen összeegyeztethető: már a következő utáni ciklusom nagyrészt külföldön telik majd, tele nem megfelelő feltételek közötti méréssel, és a progimérésre alkalmas időpont is várhatóan akkorra fog esni...
Meg eleve, az, hogy most én hónapokig ennek rendeljem alá az életemet, az nonszensz. Mert például most az alvási problémáim kapcsán azt mondta, hogy ha hajnalban felébredek, és előtte egyben már aludtam 5 órát, akkor mérjek hajnalban, ne visszaalvás után a normál időben. Na persze, ha én 4-kor felébredek, majd nekiállok hőmérőzni, ami a csipogással egyébként még Őt is felébreszti! Hajnali ébredéskor ki az, aki az órát megnézve nem sóhajt fel: ó, még egy csomót alhatok, és már durmol is tovább? Ha nekiállok hőmérőzni, akkor rendesen fel kell ébrednem, mert a szájban való mérést meg ugye nyelv alatt kell csinálni (nem, végbélben nem fogok mérni, akárki akármit is mond!), ezért figyelni kell, hogy odaszorítsa az ember a mérőt, és az félkómában ne forduljon ki a szájából. Ha meg már eléggé magamhoz térek ahhoz, hogy erre képes legyek, akkor már nem biztos, hogy utána rendesen vissza tudok még aludni. Márpedig mivel már erősen emelt adagban szedem a Norprolacot (az elmúlt néhány napban a korábbi elhatározásommal ellentétében már próbálgatom a maximális adagra emelni), ha nem alszom eleget, nagyon rosszul tudok lenni tőle napközben. Azaz pont teszek a hülye hőmérőzésre, az fontosabb, hogy mondjuk reggel majd ne ájuljak be a HÉV alá a gyógyszer miatti rosszullétemben.
Mindent egybevetve tehát erősen hadilábon állok ezzel a méregetéssel. A legjobb az lenne, ha szerdán méretnék egyet magamnak, eltalálnám a mérés időpontját, és még a progeszteron szintje is megfelelő lenne... Hátha az előző ciklusban csak a Gynatren okozott kavarodást... (Álom, álom, édes álom! :))
Pár nap, és a mennyiség legalábbis kiderül, aztán meglátjuk.
2018. április 6., péntek
Murphy és a hőmérő
Jaj... Én ezt már nem bírom idegekkel!: D
Ez a hőmérőzés - progeszteron kérdéskör kezd végképp tragikomédiába fulladni, holott most kellene lassan már sínre kerülnie. A fatalista énem már nem hogy sutyorog a fülembe, hanem konkrétan röhögve szirénázik.
Ott kezdődött ugye a kálváriám ezzel az egész hőmérőzéssel meghatározott idejű ciklus eleji és végi hormonos vérvételekkel, hogy az első teljes ciklusban, miután jártam a doktornőnél, a ciklus első két napján otthon fetrengtem görcsök között, még dolgozni sem tudtam menni, majd a 3-4. nap hétvégére esett, így már nem mehettem a kórházba. Egy ciklus ugrott.
A következő ciklusban jól jött ki az első vérvételre esedékes idő, én sem voltam rosszul, így sikeresen elmentem megcsapoltatni magam (habár érdekes momentum, hogy mint egy rossz hollywoodi vígjátékban, még a természeti elemek is összeesküdtek ellenem, és március elején mínusz 7 fok és szakadó hóesés próbált eltántorítani attól, hogy a fél városon átbumlizzak ezért a vérvételért :D).
A szúratás rendben zajlott, de ekkor meg a lelettel lett gubanc, és a doktornő a kért 8 vizsgálat helyett csak háromnak kapta meg az eredményét. Mivel nem értette ennek az okát, a következő ciklusban akarta volna ismételtetni a szúrást, ám én még mindig dacoltam a végzettel, és saját hatáskörben megoldottam a gondot, és a kórházból beszereztem a teljes leletet.
Aztán abban a ciklusban a Gynatrenes oltások, a hétvégi későbbi időpontban való mérések és a szinte teljes cikluson végigvonuló torokfájásom egy olyan cikkcakkos hőgörbét eredményeztek, amiből elég nehéz lett volna kiolvasni a peteérés idejét, emiatt paráztam, hogyan egyeztetjük le a doktornővel a progeszteronos szúrás pontos napját. Végül ez a megfelelő nap a március 15-ei 4 napos hosszú hétvégére esett, és bár utána hétfőn (még ha kissé megkésve is) elmentem volna mégiscsak a kórházba, kiderült, hogy a vizsgálatkérő lapot a munkahelyemen felejtettem, így végül nem mentem a kórházba szúratni.
Így megint csak maradt volna a következő ciklus, de a pont akkor esedékes következő oltatáskor olyan káprázatos bohózat alakult ki a doktornő, Ő és énközöttem, hogy végül dühömben privátban csak elmentem méretni, és bizony a referenciatartomány alsó határán teljesítettem.
Aztán jött a mostani ciklus. Hétvégente is felkeltem időben mérni, az oltás véget ért, így nagyon bíztam a dologban. Egy darabig működött is, a hőm 36,3-36,4 körül "ingadozott", gyönyörű volt a görbém. Aztán jöttek a gikszerek.
Az első gondok a húsvéti hétvégén jelentkeztek: két napra vidékre utaztunk, és egyszerűen elfelejtettem magammal vinni a hőmérőt, bár többször is volt eszemben. Végül mégsem sikerült, így két nap kiesett a mérésből. Ez még a ciklus 6-7. napja volt, gondoltam semmi probléma, még úgyis korán vagyunk, lesz még néhány mért napom az ovuláció előtt.
Aztán viszonylag hamar megjelent az ovulációt előjelző tojásfehérje méhnyaknyák. Ez még nem volt gond, mert néha akár 4-5 napig is tart, és így már teljesen jó lett volna az időzítés. Két nap után azonban el is múlt, bár még ez is belefért, mert néha már akár 2 nappal a tüszőrepedés előtt beszünteti magát.
Ezután azonban jött néhány nap, amikor alvási problémáim lettek, nem is kicsik. Sokkal a mérési idő előtt felébredtem, a mérésig rengeteget forgolódtam, és melegem volt. A hőm meg is ugrott ennek köszönhetően. Másnap reggel ez megismétlődött, és a hőm még magasabbra kúszott, holott még csak a 11. ciklusnapon jártam, és mostanában inkább a 12-13. napon volt az ovulációm. De aznap reggelre már a torkom is eléggé fájt megint, így simán lehet, hogy ez, és az alvási problémák okozták. Gondoltam akkor majd a következő napon jobb lesz, szépen bezuhan az ovulációhoz. Gondoskodtam róla, hogy ne legyen melegem, de a torkom még jobban fájt, sőt, már a fülem is kissé, így a hőm tovább emelkedett. Ez volt egyébként tegnap. Éreztem azonban némi szurkáló fájdalmat is a petefészkem felől, és bizony tegnap reggelre kissé a cicik is megnőttek...
Na, akkor ma reggel meglátjuk. Hát megláttuk, az biztos. Olyan szélvihar volt fél éjszaka, hogy az elmúlt napokhoz képest is összehasonlíthatatlanul rosszabbul aludtam, és a torkom is fáj még mindig. A hőm nem emelkedett ugyan tovább, de már 36,9 felett járunk második napja. A cicik viszont egyértelműen kikerekedtek ma reggelre.
Konklúzió: én is csak sejtem, hogy mikor lehetett az ovulációm pontosan (cicik alapján 2-3 napja). A doktornő viszont többször is elmondta, hogy az ovuláció szerinte a legalacsonyabb hőjű napon van. Ez mondjuk eleve vicces, mert azok közül a napok közül, amikor mértem, a ciklus 5. napja volt a legalacsonyabb. :D A 6-7. nap kimaradt, a nyolcadikon jelent meg a tojásfehérje, majd másnapra elkezdett emelkedni a hőm, előbb kicsit, majd a következő napokban jelentősen. Vagyis csak a hő felől nézvést a doktornő alighanem a 8. napra fog szavazni. Ami elég vicces, mert az átlagos 13(-14) napos luteális fázisaimmal ez egy 21, max. 22 napos ciklust kellene, hogy eredményezzen. Nem mondom, hogy ez kizárt, elő szokott nálam fordulni, de azért elég ritkán, és már jó ideje nem volt ilyen, mostanában 25-26 naposak voltak. Vagyis a 8. nap azért kissé korainak tűnik. Egyébként is, még a 9. napon is volt tojásfehérje nyák, márpedig az ovuláció után nekem sosem szokott lenni. Tehát szerintem legkorábban a 9. napon lehetett a peteérés, de mivel a cicik másnapra még nem nőttek, és bezavart a rossz alvás, végső soron inkább a 10. napra tippelnék. Egyébként a fertilityfriend is erre szavaz.
Csak addigra a hőm már két napja emelkedésben volt. :D Ezt megbeszélni a doktornővel, hát kemény menet lesz. Holnap fogom neki átküldeni a görbémet, az ő értelmezése alapján alighanem a hétfőt fogja kijelölni vérvételre, holott szerintem a szerda lenne a megfelelő, az elmúlt ciklusokból visszaszámolva is. Vagyis jó eséllyel ha megyek vérvételre, nem a megfelelő időben kell majd mennem a doktornő utasítására, így megint nem lesz jó a mérés... Pff.... :D
De hogy némileg ti is lássátok a problémát:
http://ciklus.hu/images/diagramok/76056e6fa64abe2fcef390518058cea6_180325_180406_1522972800_.png
(A megjegyzések jelölik a torokfájást.)
Murphyke nyugodtan elmehetne nyaralni, hogy pont a peteérés idejére jöttek az alvási kínjaim, meg a torokfájásom, és ezzel jó eséllyel gyönyörűen elrejtették a peteérés jeleit és idejét. Vicces, de majd csak utólag fog kiderülni, a ciklus zárultával, hogy pontosan mikor lehetett. :D
Annyit tudtam egyedül kitalálni, hogy szerdán megyek a székletvizsgálatra laborba a mintákkal, és ha valóban hétfőre rendeli a doktornő a kórházi vérvételt, akkor szerdán kérek egy privátot is, aztán majd az értékekből talán látszik, hogy melyikünk tippelte jobban a vérvételi napot (ha nekem lesz igazam, hogy inkább szerdán kellene mérni, akkor a szerdai progeszteron magasabb lesz a hétfőinél). De még így is, a ciklus végén fog kiderülni csak, hogy mikor kellett volna mennem a vérvételre...
Na, most komolyan, egyetlen vérvétellel hogy lehet ennyi kavarodás? Mondja azt bárki, hogy ez nem tekinthető égi jelnek, és kizárt, hogy nem véletlen ez a sok közbejövés! :D
Vicces lesz a holnap esti beszélgetésem a doktornővel. Nyakamat rá, hogy megint kapok valami beszólást, még azt sem tartom kizártnak, hogy végre istenesen össze is veszünk. :)
(Édes istenem, tényleg kell az nekem, hogy ilyen viszonyom legyen a saját orvosommal? Mennyi értelme van ennek így egyáltalán?)
Hát ez van hölgyek. Lassan már hülyének érzem magam, hogy egy francos hőgörbével ennyit szerencsétlenkedek.
Ez a hőmérőzés - progeszteron kérdéskör kezd végképp tragikomédiába fulladni, holott most kellene lassan már sínre kerülnie. A fatalista énem már nem hogy sutyorog a fülembe, hanem konkrétan röhögve szirénázik.
Ott kezdődött ugye a kálváriám ezzel az egész hőmérőzéssel meghatározott idejű ciklus eleji és végi hormonos vérvételekkel, hogy az első teljes ciklusban, miután jártam a doktornőnél, a ciklus első két napján otthon fetrengtem görcsök között, még dolgozni sem tudtam menni, majd a 3-4. nap hétvégére esett, így már nem mehettem a kórházba. Egy ciklus ugrott.
A következő ciklusban jól jött ki az első vérvételre esedékes idő, én sem voltam rosszul, így sikeresen elmentem megcsapoltatni magam (habár érdekes momentum, hogy mint egy rossz hollywoodi vígjátékban, még a természeti elemek is összeesküdtek ellenem, és március elején mínusz 7 fok és szakadó hóesés próbált eltántorítani attól, hogy a fél városon átbumlizzak ezért a vérvételért :D).
A szúratás rendben zajlott, de ekkor meg a lelettel lett gubanc, és a doktornő a kért 8 vizsgálat helyett csak háromnak kapta meg az eredményét. Mivel nem értette ennek az okát, a következő ciklusban akarta volna ismételtetni a szúrást, ám én még mindig dacoltam a végzettel, és saját hatáskörben megoldottam a gondot, és a kórházból beszereztem a teljes leletet.
Aztán abban a ciklusban a Gynatrenes oltások, a hétvégi későbbi időpontban való mérések és a szinte teljes cikluson végigvonuló torokfájásom egy olyan cikkcakkos hőgörbét eredményeztek, amiből elég nehéz lett volna kiolvasni a peteérés idejét, emiatt paráztam, hogyan egyeztetjük le a doktornővel a progeszteronos szúrás pontos napját. Végül ez a megfelelő nap a március 15-ei 4 napos hosszú hétvégére esett, és bár utána hétfőn (még ha kissé megkésve is) elmentem volna mégiscsak a kórházba, kiderült, hogy a vizsgálatkérő lapot a munkahelyemen felejtettem, így végül nem mentem a kórházba szúratni.
Így megint csak maradt volna a következő ciklus, de a pont akkor esedékes következő oltatáskor olyan káprázatos bohózat alakult ki a doktornő, Ő és énközöttem, hogy végül dühömben privátban csak elmentem méretni, és bizony a referenciatartomány alsó határán teljesítettem.
Aztán jött a mostani ciklus. Hétvégente is felkeltem időben mérni, az oltás véget ért, így nagyon bíztam a dologban. Egy darabig működött is, a hőm 36,3-36,4 körül "ingadozott", gyönyörű volt a görbém. Aztán jöttek a gikszerek.
Az első gondok a húsvéti hétvégén jelentkeztek: két napra vidékre utaztunk, és egyszerűen elfelejtettem magammal vinni a hőmérőt, bár többször is volt eszemben. Végül mégsem sikerült, így két nap kiesett a mérésből. Ez még a ciklus 6-7. napja volt, gondoltam semmi probléma, még úgyis korán vagyunk, lesz még néhány mért napom az ovuláció előtt.
Aztán viszonylag hamar megjelent az ovulációt előjelző tojásfehérje méhnyaknyák. Ez még nem volt gond, mert néha akár 4-5 napig is tart, és így már teljesen jó lett volna az időzítés. Két nap után azonban el is múlt, bár még ez is belefért, mert néha már akár 2 nappal a tüszőrepedés előtt beszünteti magát.
Ezután azonban jött néhány nap, amikor alvási problémáim lettek, nem is kicsik. Sokkal a mérési idő előtt felébredtem, a mérésig rengeteget forgolódtam, és melegem volt. A hőm meg is ugrott ennek köszönhetően. Másnap reggel ez megismétlődött, és a hőm még magasabbra kúszott, holott még csak a 11. ciklusnapon jártam, és mostanában inkább a 12-13. napon volt az ovulációm. De aznap reggelre már a torkom is eléggé fájt megint, így simán lehet, hogy ez, és az alvási problémák okozták. Gondoltam akkor majd a következő napon jobb lesz, szépen bezuhan az ovulációhoz. Gondoskodtam róla, hogy ne legyen melegem, de a torkom még jobban fájt, sőt, már a fülem is kissé, így a hőm tovább emelkedett. Ez volt egyébként tegnap. Éreztem azonban némi szurkáló fájdalmat is a petefészkem felől, és bizony tegnap reggelre kissé a cicik is megnőttek...
Na, akkor ma reggel meglátjuk. Hát megláttuk, az biztos. Olyan szélvihar volt fél éjszaka, hogy az elmúlt napokhoz képest is összehasonlíthatatlanul rosszabbul aludtam, és a torkom is fáj még mindig. A hőm nem emelkedett ugyan tovább, de már 36,9 felett járunk második napja. A cicik viszont egyértelműen kikerekedtek ma reggelre.
Konklúzió: én is csak sejtem, hogy mikor lehetett az ovulációm pontosan (cicik alapján 2-3 napja). A doktornő viszont többször is elmondta, hogy az ovuláció szerinte a legalacsonyabb hőjű napon van. Ez mondjuk eleve vicces, mert azok közül a napok közül, amikor mértem, a ciklus 5. napja volt a legalacsonyabb. :D A 6-7. nap kimaradt, a nyolcadikon jelent meg a tojásfehérje, majd másnapra elkezdett emelkedni a hőm, előbb kicsit, majd a következő napokban jelentősen. Vagyis csak a hő felől nézvést a doktornő alighanem a 8. napra fog szavazni. Ami elég vicces, mert az átlagos 13(-14) napos luteális fázisaimmal ez egy 21, max. 22 napos ciklust kellene, hogy eredményezzen. Nem mondom, hogy ez kizárt, elő szokott nálam fordulni, de azért elég ritkán, és már jó ideje nem volt ilyen, mostanában 25-26 naposak voltak. Vagyis a 8. nap azért kissé korainak tűnik. Egyébként is, még a 9. napon is volt tojásfehérje nyák, márpedig az ovuláció után nekem sosem szokott lenni. Tehát szerintem legkorábban a 9. napon lehetett a peteérés, de mivel a cicik másnapra még nem nőttek, és bezavart a rossz alvás, végső soron inkább a 10. napra tippelnék. Egyébként a fertilityfriend is erre szavaz.
Csak addigra a hőm már két napja emelkedésben volt. :D Ezt megbeszélni a doktornővel, hát kemény menet lesz. Holnap fogom neki átküldeni a görbémet, az ő értelmezése alapján alighanem a hétfőt fogja kijelölni vérvételre, holott szerintem a szerda lenne a megfelelő, az elmúlt ciklusokból visszaszámolva is. Vagyis jó eséllyel ha megyek vérvételre, nem a megfelelő időben kell majd mennem a doktornő utasítására, így megint nem lesz jó a mérés... Pff.... :D
De hogy némileg ti is lássátok a problémát:
http://ciklus.hu/images/diagramok/76056e6fa64abe2fcef390518058cea6_180325_180406_1522972800_.png
(A megjegyzések jelölik a torokfájást.)
Murphyke nyugodtan elmehetne nyaralni, hogy pont a peteérés idejére jöttek az alvási kínjaim, meg a torokfájásom, és ezzel jó eséllyel gyönyörűen elrejtették a peteérés jeleit és idejét. Vicces, de majd csak utólag fog kiderülni, a ciklus zárultával, hogy pontosan mikor lehetett. :D
Annyit tudtam egyedül kitalálni, hogy szerdán megyek a székletvizsgálatra laborba a mintákkal, és ha valóban hétfőre rendeli a doktornő a kórházi vérvételt, akkor szerdán kérek egy privátot is, aztán majd az értékekből talán látszik, hogy melyikünk tippelte jobban a vérvételi napot (ha nekem lesz igazam, hogy inkább szerdán kellene mérni, akkor a szerdai progeszteron magasabb lesz a hétfőinél). De még így is, a ciklus végén fog kiderülni csak, hogy mikor kellett volna mennem a vérvételre...
Na, most komolyan, egyetlen vérvétellel hogy lehet ennyi kavarodás? Mondja azt bárki, hogy ez nem tekinthető égi jelnek, és kizárt, hogy nem véletlen ez a sok közbejövés! :D
Vicces lesz a holnap esti beszélgetésem a doktornővel. Nyakamat rá, hogy megint kapok valami beszólást, még azt sem tartom kizártnak, hogy végre istenesen össze is veszünk. :)
(Édes istenem, tényleg kell az nekem, hogy ilyen viszonyom legyen a saját orvosommal? Mennyi értelme van ennek így egyáltalán?)
Hát ez van hölgyek. Lassan már hülyének érzem magam, hogy egy francos hőgörbével ennyit szerencsétlenkedek.
2018. április 4., szerda
Újabb gyomros
Bocsánat, a hosszú hétvégén terveztem írni, de valahogy nem jött össze...
Túl sok izgalmas nem történt ugyan, de azért volt érdekesség.
Azt hiszem azt el is felejtettem írni, hogy bár a gasztrós vizsgálati vonal még zajlik, saját elhatározásból úgy döntöttem, hogy megpróbálok áttérni a paleo étrendre. Valószínűleg ez eleve is hülye ötlet volt, amíg nincs rendesen megállapítva, hogy akkor most van-e ténylegesen bármiféle érzékenységem, de döntésemet az is motiválta, hogy a SZÉP kártyám vendéglátás zsebében van még egy szabad szemmel is elég jól látható összeg, ami május végén lejár. Korábban ezeket az összegeket elutazgattuk, kedvenc szállodáink szállásszolgáltatásra is hajlandóak elszámolni, de időközben már teljesen külföld felé fordultunk, mert bizony abból az összegből, amennyiért itthon (tavasszal vagy ősszel, akciókat kihasználva, szóval messze nem főszezonos áron) egy négycsillagos wellness szállodában félpanzióval 4-5 éjszakát unatkozunk, Olaszországban utazással, szállással, kajával együtt 5-6 napot tudunk eltölteni. Vagy legalábbis nem olyan sokkal drágábban, mint amennyivel több élményt és látnivalót nyújt.
Így aztán idén abban maradtunk, hogy kajarendelésre fogom elhasználni a még meglévő SZÉP kártyás összeget. A lejárata azonban erősen közelgett, és paleóra akartam kipróbálni, hogy anélkül tesztelhessem kicsit a kajákat, hogy nekem magamnak kellene itthonra ahhoz mocskosul drága készleteket felhalmoznom, hogy bármit is tudjak készíteni, aztán meg esetleg kiderül, hogy aszerint sem étkezhetek, vagy amilyen finnyás vagyok, nem bírom megenni, vagy bármi.
Szóval még az első kilégzéses tesztek hetének elején elkezdtem a paleót. Nem sokáig tartott ugye, mert hétfőn kezdtem, és szerda-csütörtök a tesztek miatt máris teljesen másként kellett étkeznem, majd hétvégén a tesztek következményeként elszenvedett több napos hasmenést túlélve, ezt most megérdemlem, és különben sem kell ezt rögtön ennyire véresen komolyan venni jelleggel bűnöztem kicsit (olyan isteni "paleo" tepertőkrémes rusztikus burgonyás kenyeret ettem újhagymával, meg aztán mákos pitét, hogy csak! :D). De csak 1 napig bűnöztem, aztán visszatértem a paleora, a következő héten (azaz múlt héten) folytattam a szigorú diétát. Nem mondom, az én ízlésemnek nem minden kaja volt finom, de azért voltak egészen ízletesek is, és büszke vagyok magamra, hogy szinte mindent megettem (a májról kiderült, hogy az elmúlt 37 évben mit sem változott a hozzáállásom: utálom, és kész! :D). Csakhogy Ő nagyon hamar elkezdett panaszkodni. Korábban is a gyomros tüneteim közé sorolható volt a savasodás, amikor állítása szerint nagyon erős gyomorszagom lesz. Most azonban szegény már majd' megőrült tőlem, állítólag olyan szagom lett, mint a 60 éves alkoholistáknak, és hiába is mostam fogat, vagy egy idő után már a számat sem nyitottam ki, még csukott szájjal, az orromon át is dőlt belőlem ez a nagyon erős "gyomorszag". Addigra már én is éreztem: bizony sokszor marta a gyomromat, egyszerűen a rengeteg zöldség, sok hús és nulla szénhidrát teljesen betett neki. Aztán jött a húsvét, szereztem gluténmentes kenyeret, mert olyan nincs, hogy ne egyek sonkát (barna rizsliszt, köles, cirok, meg nem tudom milyen lisztek keverékéből állt, szóval nem a hagyományos kukorica és riszliszt keverékből készült), illetve anyukám is sütött nekem gluténmentes muffint. Persze a szénhidrát miatt nem akarom ezeket a cuccokat erőltetni majd, de most az ünnep örömére egy kicsi belefért. És láss csodát: felszívták a savamat, helyreállt a gyomrom, és elmúlt a szagom.
Így sajnos egyértelműnek tűnik: én nem fogom bírni a paleót. Ha a vizsgálataim végén mégis az jönne ki, hogy glutént és esetleg a tejet is kerülnöm kell, hát bizony bajban leszek, mert a paleo nem megy majd, az IR miatt meg nem nagyon kellene erőltetni a kenyérféléket még a legszuperebb, nem (annyira) gyors szénhidrátos gluténmentes lisztkeverékekből sem. Azt hiszem akkor marad a husi, zöldség, barnarizs triumvirátus. Meglátjuk majd, mi lesz végül, de most kissé aggódom, hogy mi lesz velem, ha az elvileg legegészségesebb diétát sem bírom. Persze az is lehet, hogy a laktulóz teszt által jelzett bakteriális izé az oka ennek a szagosodási-savasodási tünetnek.
Most egyébként aktuálisan megint a teszt előtti spéci diétán vagyok: holnap megyek a laktóz tesztre. Ennek is nagyon kíváncsian várom az eredményét, mert a genetikai teszt alapján valószínűleg laktóztoleráns vagyok, de a tej azért némileg gyanús volt eddig is, meg olyan vicces lenne, ha pont az jönne ki, hogy intoleráns vagyok valójában. :)
Más extra dolog nem történt. Megérkezett a vérvételem utolsó két értéke, határértéken belül vagyok ezekkel is, így laikus szemmel a véreredmény egyedül a totál IgE-re dobott pozitív eredményt, amit jó eséllyel az autoimmunom magyaráz.
Még a laktózteszt és egy székletvizsgálat lenne hátra (hát, ez utóbbival némileg bajban vagyok, mert az össze-vissza diéták meg a terhelések miatt mostanában a fene sem tudja megmondani, mikor kap el a hasmenés...), és aztán vissza a dokihoz, aki jó eséllyel a tükrözésekkel jön majd...
Privátosban megvagyunk, egyelőre még csak neten, de a lakás-/házkeresés indult be némileg, illetve lassan majd lehet szervezni a nyaralásunk részleteit is. Persze a diétát ezokból is próbálom folytatni: 1,5 hónap múlva bele kellene férnem a fürdőruháimba... Hát, ööö... :DDD
Mondjuk jövő pénteken lehet veszek újat, szokás szerint megyünk a Premier Outlet Center rendezvényére. Ez egy (kamu?) ruhagyűjtős dolog, az ember odamegy, leadja a téli-tavaszi ruhák átpakolása során kiselejtezésre ítélt gönceit, amiket elvileg karitetíve fognak a szervezők felhasználni, ezért cserébe kap kuponokat, amiket természetesen majd csak 1 vagy 2 héttel később tud az üzleteikben beváltani (ki van ez találva :D). De ha már egyszer kibumlizott az ember lánya oda, természetesen megszállja az üzleteket, hiszen az alapos selejtezésnek mindig az a konklúziója, hogy "A fenébe, nincs egy göncöm (amibe beleférek) idén tavaszra/nyárra!" :D És hogy a pasi és a gyerkőcök nyugiban hagyják az asszonyt shoppingolni, az ő szórakoztatásukra veterán autó kiállítás van. Ez nálunk is így zajlik mindig: megszabadulunk fejenként egy-egy zsák ruhától legalább, azzal a lelkiismeretünket megnyugtató tudattal, hogy a rászorulóknak megy, majd én elvonulok a Calzedonia, Mango, stb. üzletekbe, míg a Pasi végigfotózza az autókat. Na, ez a rendezvény jövő hét szombaton lesz, és mint mindig, bízom benne, hogy a Calzedonia outletben sikerül új bikiniket újítanom (erre egyszer volt példa, de azóta is mindig ebben reménykedem :D).
Hm, azt hiszem nincs más, amit még tudnék nektek mesélni. Majd jövök valamikor a laktóz teszt eredményével és hőmérőzés-ügyben, lassan ott is időszerű lesz némi fejleménynek lennie.
Addig is csók, és hajrá tavasz!
Túl sok izgalmas nem történt ugyan, de azért volt érdekesség.
Azt hiszem azt el is felejtettem írni, hogy bár a gasztrós vizsgálati vonal még zajlik, saját elhatározásból úgy döntöttem, hogy megpróbálok áttérni a paleo étrendre. Valószínűleg ez eleve is hülye ötlet volt, amíg nincs rendesen megállapítva, hogy akkor most van-e ténylegesen bármiféle érzékenységem, de döntésemet az is motiválta, hogy a SZÉP kártyám vendéglátás zsebében van még egy szabad szemmel is elég jól látható összeg, ami május végén lejár. Korábban ezeket az összegeket elutazgattuk, kedvenc szállodáink szállásszolgáltatásra is hajlandóak elszámolni, de időközben már teljesen külföld felé fordultunk, mert bizony abból az összegből, amennyiért itthon (tavasszal vagy ősszel, akciókat kihasználva, szóval messze nem főszezonos áron) egy négycsillagos wellness szállodában félpanzióval 4-5 éjszakát unatkozunk, Olaszországban utazással, szállással, kajával együtt 5-6 napot tudunk eltölteni. Vagy legalábbis nem olyan sokkal drágábban, mint amennyivel több élményt és látnivalót nyújt.
Így aztán idén abban maradtunk, hogy kajarendelésre fogom elhasználni a még meglévő SZÉP kártyás összeget. A lejárata azonban erősen közelgett, és paleóra akartam kipróbálni, hogy anélkül tesztelhessem kicsit a kajákat, hogy nekem magamnak kellene itthonra ahhoz mocskosul drága készleteket felhalmoznom, hogy bármit is tudjak készíteni, aztán meg esetleg kiderül, hogy aszerint sem étkezhetek, vagy amilyen finnyás vagyok, nem bírom megenni, vagy bármi.
Szóval még az első kilégzéses tesztek hetének elején elkezdtem a paleót. Nem sokáig tartott ugye, mert hétfőn kezdtem, és szerda-csütörtök a tesztek miatt máris teljesen másként kellett étkeznem, majd hétvégén a tesztek következményeként elszenvedett több napos hasmenést túlélve, ezt most megérdemlem, és különben sem kell ezt rögtön ennyire véresen komolyan venni jelleggel bűnöztem kicsit (olyan isteni "paleo" tepertőkrémes rusztikus burgonyás kenyeret ettem újhagymával, meg aztán mákos pitét, hogy csak! :D). De csak 1 napig bűnöztem, aztán visszatértem a paleora, a következő héten (azaz múlt héten) folytattam a szigorú diétát. Nem mondom, az én ízlésemnek nem minden kaja volt finom, de azért voltak egészen ízletesek is, és büszke vagyok magamra, hogy szinte mindent megettem (a májról kiderült, hogy az elmúlt 37 évben mit sem változott a hozzáállásom: utálom, és kész! :D). Csakhogy Ő nagyon hamar elkezdett panaszkodni. Korábban is a gyomros tüneteim közé sorolható volt a savasodás, amikor állítása szerint nagyon erős gyomorszagom lesz. Most azonban szegény már majd' megőrült tőlem, állítólag olyan szagom lett, mint a 60 éves alkoholistáknak, és hiába is mostam fogat, vagy egy idő után már a számat sem nyitottam ki, még csukott szájjal, az orromon át is dőlt belőlem ez a nagyon erős "gyomorszag". Addigra már én is éreztem: bizony sokszor marta a gyomromat, egyszerűen a rengeteg zöldség, sok hús és nulla szénhidrát teljesen betett neki. Aztán jött a húsvét, szereztem gluténmentes kenyeret, mert olyan nincs, hogy ne egyek sonkát (barna rizsliszt, köles, cirok, meg nem tudom milyen lisztek keverékéből állt, szóval nem a hagyományos kukorica és riszliszt keverékből készült), illetve anyukám is sütött nekem gluténmentes muffint. Persze a szénhidrát miatt nem akarom ezeket a cuccokat erőltetni majd, de most az ünnep örömére egy kicsi belefért. És láss csodát: felszívták a savamat, helyreállt a gyomrom, és elmúlt a szagom.
Így sajnos egyértelműnek tűnik: én nem fogom bírni a paleót. Ha a vizsgálataim végén mégis az jönne ki, hogy glutént és esetleg a tejet is kerülnöm kell, hát bizony bajban leszek, mert a paleo nem megy majd, az IR miatt meg nem nagyon kellene erőltetni a kenyérféléket még a legszuperebb, nem (annyira) gyors szénhidrátos gluténmentes lisztkeverékekből sem. Azt hiszem akkor marad a husi, zöldség, barnarizs triumvirátus. Meglátjuk majd, mi lesz végül, de most kissé aggódom, hogy mi lesz velem, ha az elvileg legegészségesebb diétát sem bírom. Persze az is lehet, hogy a laktulóz teszt által jelzett bakteriális izé az oka ennek a szagosodási-savasodási tünetnek.
Most egyébként aktuálisan megint a teszt előtti spéci diétán vagyok: holnap megyek a laktóz tesztre. Ennek is nagyon kíváncsian várom az eredményét, mert a genetikai teszt alapján valószínűleg laktóztoleráns vagyok, de a tej azért némileg gyanús volt eddig is, meg olyan vicces lenne, ha pont az jönne ki, hogy intoleráns vagyok valójában. :)
Más extra dolog nem történt. Megérkezett a vérvételem utolsó két értéke, határértéken belül vagyok ezekkel is, így laikus szemmel a véreredmény egyedül a totál IgE-re dobott pozitív eredményt, amit jó eséllyel az autoimmunom magyaráz.
Még a laktózteszt és egy székletvizsgálat lenne hátra (hát, ez utóbbival némileg bajban vagyok, mert az össze-vissza diéták meg a terhelések miatt mostanában a fene sem tudja megmondani, mikor kap el a hasmenés...), és aztán vissza a dokihoz, aki jó eséllyel a tükrözésekkel jön majd...
Privátosban megvagyunk, egyelőre még csak neten, de a lakás-/házkeresés indult be némileg, illetve lassan majd lehet szervezni a nyaralásunk részleteit is. Persze a diétát ezokból is próbálom folytatni: 1,5 hónap múlva bele kellene férnem a fürdőruháimba... Hát, ööö... :DDD
Mondjuk jövő pénteken lehet veszek újat, szokás szerint megyünk a Premier Outlet Center rendezvényére. Ez egy (kamu?) ruhagyűjtős dolog, az ember odamegy, leadja a téli-tavaszi ruhák átpakolása során kiselejtezésre ítélt gönceit, amiket elvileg karitetíve fognak a szervezők felhasználni, ezért cserébe kap kuponokat, amiket természetesen majd csak 1 vagy 2 héttel később tud az üzleteikben beváltani (ki van ez találva :D). De ha már egyszer kibumlizott az ember lánya oda, természetesen megszállja az üzleteket, hiszen az alapos selejtezésnek mindig az a konklúziója, hogy "A fenébe, nincs egy göncöm (amibe beleférek) idén tavaszra/nyárra!" :D És hogy a pasi és a gyerkőcök nyugiban hagyják az asszonyt shoppingolni, az ő szórakoztatásukra veterán autó kiállítás van. Ez nálunk is így zajlik mindig: megszabadulunk fejenként egy-egy zsák ruhától legalább, azzal a lelkiismeretünket megnyugtató tudattal, hogy a rászorulóknak megy, majd én elvonulok a Calzedonia, Mango, stb. üzletekbe, míg a Pasi végigfotózza az autókat. Na, ez a rendezvény jövő hét szombaton lesz, és mint mindig, bízom benne, hogy a Calzedonia outletben sikerül új bikiniket újítanom (erre egyszer volt példa, de azóta is mindig ebben reménykedem :D).
Hm, azt hiszem nincs más, amit még tudnék nektek mesélni. Majd jövök valamikor a laktóz teszt eredményével és hőmérőzés-ügyben, lassan ott is időszerű lesz némi fejleménynek lennie.
Addig is csók, és hajrá tavasz!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)