Orvosi latolgatásaim - pardon, látogatásaim 1. rész

Már itt is vagyok a legfrissebb hírekkel. Pénteken vérvételen voltam (progeszteron és prolaktin) és a saját nőgyógyászomnál jártam konzultálni. :)

A pasi egy haláli fazon, elég laza, és olyan őszintén mondta a véleményét, amire pont szükségem volt. Az első „Lóf*!” után már diplomatikusan fogalmazott, én meg teljesen jól szórakoztam, mert megnyugtatott, és vicces is volt.

De vegyük sorra, hogy mik is voltak a napirendi pontok a beszélgetésünkben.

1.)  Valóban le kellene-e már állnom a lombikkal, és ha igen, mikor?

Előadtam az ultrahangos doktornő véleményét, miszerint ideje lenne lassan megfontolnom, hogy akarom-e ezt még tovább csinálni. Még a mondandóm felénél sem járhattam, amikor a nődokim már kerek szemekkel meredt rám, hogy mi a fenéről beszélek. Látva az értetlenségét, azonnal mondtam az indoklást is, hogy hát állítólag erre rámehet az egészségem. Na, ekkor hangzott el a nemes paripa legnemesebb testrészének neve tárgyas ragozással. Kapásból felnevettem, és megköszöntem az őszinte reakciót, pontosan erre vágytam. Aztán persze kifejtette a dolgot: fiatal vagyok és egészséges (mármint ami bajom van, az nem a lombik miatt lett, attól függetlenül is megvolt és messze nem életveszélyes állapot egyik sem), és a kezelések nem fognak semmilyen tragikus dolgot okozni. Amíg csak van egyetlen petesejtem is, menni kell és harcolni, mert mint mondta: ha nem lesz gyerekem, akkor sem lesz semmi. A világ nem áll meg, az univerzumnak ugyan teljesen mindegy, hogy nekem személy szerint születik-e gyermekem, vagy sem. De ha majd a párommal idős korunkban ülünk egymás kezét fogva a karosszékben, nem kell arra gondolnunk, hogy talán ha nem adtuk volna fel és csak még egyszer megpróbáltuk volna, most minden másként lenne. Amennyire tudom, a feleségével nekik sem lett gyermekük, így tőle ezt a gondolatmenetet abszolúte helyénvalónak és megfelelőnek éreztem. Persze nem is nagyon kell engem győzködni, hogy ne adjam fel, csak a megnyugtatás kellett, hogy orvosi szempontból sem lenne ez még indokolt.


2.) Szükséges lenne-e egy újabb laparoszkópiás műtét, és van-e ráció a petevezetékeim eltávolításában?

Itt már disztingváltabban, de tartalmát tekintve szintén eléggé keményen fogalmazott. Szerinte ha nekem átjárhatóak a petevezetékeim, akkor felesleges újra belemászni a hasamba. Az végső soron mégiscsak egy műtét, altatással, egyéb kockázatokkal, aminek nem látja értelmét. Azt ő is mondta, hogy olyan lehet, ami miatt legelőször Krizsa is elkezdte ezt az egészet forszírozni: hogy ha olyan helyen van benne gyulladás/elzáródás, akkor a méhüregbe visszafolyó folyadék akadályozza a teherbeesést; vagy éppen valóban lehet krónikus gyulladás bennük, de nem egy átjárható petevezetékben. Azt mondta, hogy legfeljebb egy hiszteroszkópiát javasolna még (de az is volt már), de egy ilyen műtétnek semmi értelmét nem látja. Ha krónikus gyulladásom lenne, azt lehetne látni a vérképből (lábjegyzet: a doktornő az oltás kapcsán váltig állította azt is, hogy nem, a krónikus gyulladást a vérkép sem mutatja...). Azt mondta, hogy úgy mondjam meg Krizsának, hogy ha lenne gyulladásom, akkor nem lenne átjárható a petevezetékem (itt ő fűzött egy vicces, de elég kemény megjegyzést is a mondat végéhez, amiből eléggé világosan érződött, hogy valójában mekkora marhaságnak tartja a petevezetékek kivételét). Továbbá - és szívemből szólt - tegyük fel, hogy beleegyezek a műtétbe, kiveszik a petevezetékeimet, majd kiderül, hogy teljesen egészségesek voltak (mint ahogyan most sejtjük), akkor mi lesz? Akkor mit fognak nekem mondani???
Ebben a kérdéskörben egy dolgot felejtettem el megkérdezni: hogy az átjárhatóság valóban biztosan egyenlő-e azzal, hogy a petesejt is átjut. Egy ponton még levegőt is vettem ehhez a kérdéshez, de aztán a doki folytatta a fejtegetést, így végül ez a kérdés elmaradt. De annyira körbejártuk a témát, (még a műtéti zárójelentést is elolvasta és megbeszéltük), hogy biztos vagyok benne, ha esélyét érezné annak, hogy a jó átjárhatósági vizsgálati eredmény ellenére mégsem működne megfelelően a petevezetékem, akkor erre is felhívta volna a figyelmemet.

Szóval Krizsa műtéti ötlete (amivel szerintem holnap megint elő fog állni) le van szavazva. Max egy új átjárhatóságira vagyok hajlandó (bár arra sem szívesen, nem volt egy nagy élmény, plusz egy újabb nap szabim úszna el megint orvosi ügyekre).

3.) Az inzulinrezisztenciám jelenlegi állása

Mivel a doki egyben endokrrinológus is, meglobogtattam neki a legfrissebb terheléses leletemet, aminek kapcsán Igaw is felhívta a figyelmemet, hogy azért azt sajnos nem lehet állítani, hogy minden rendben. Ezt egyébként én is tudtam/sejtettem eddig is, nem véletlenül kértem a szokásos 3 helyett 4 pontos terhelést, és éppen a 30 percessel megtoldva. Fizikai tünetek alapján is sejtettem már jó ideje, hogy ott lehet a gubanc, és valóban, van ugye egy korai inzulincsúcs, ami miatt aztán a vércukrom is csökken a terhelést követően. Ezzel együtt nagyjából ez volt az eddigi legjobb IR leletem, és a kevésbé jók után sem rendeltek el gyógyszerezést, csak mozgást, diétát, és első körben az akkori kezelőorvosom kecskeruta fű tea fogyasztását, mondván, megegyezik a hatóanyaga a Metforminéval. Nos, én ezt vagy 1-2 hétig ittam anno, tovább nem bírtam, de amikor alaposabban utánaolvastam, akkor baromi pipa is lettem a dokira, és soha többet nem mentem hozzá vissza, mivel kiderült, a kecskeruta megemeli a prolaktinszintet. Én meg már akkor is több, mint egy évtizede ettem a magas prolaktinszintre a gyógyszert, amitől állandóan fejre akarok állni, és ezt ő is tudta. Szóval ennyi volt a nagysikerű IR kezelésem. Viszont a Kaáliban sem foglalkoztak vele soha, se Balla, se Krizsa.
A lényeg a lényeg: most a nődokim azt mondta, hogy ezt a dolgot Krizsával beszéljem meg inkább, mert az igaz ugyan, hogy van egy enyhe fokú rezisztenciám most is, viszont maga az IR elleni gyógyszer meg rontja a beágyazódást, így neki kell eldöntenie, hogy nálam lenne-e értelme erre adni valamit. Ha csak most kezdenénk neki az egész gyerektémának, akkor mindenképp érdemes lehetne megpróbálni helyretenni, de mivel már ott tartunk, ahol, vannak petesejtek, embriók, stb. a gyógyszer hatásával együtt lehet nem nyernénk a kezeléssel.

Szóval a terheléses leletemet Krizsának fogom meglengetni, mondja meg ő. Bár meglepne, ha hirtelen fontosnak érezné a dolgot.

4.) És végül az igazi kérdés: valóban lehet-e a progeszteronhiány az eddigi sikertelenség oka, mennyi az annyi, és van-e értelme a Clostis stimulálásnak?

Nos, ezen a ponton már egyszerűen imádtam a dokit. Olyan beszólásai voltak, hogy koncentrálnom kellett, hogy ne röhögjek. Az elejétől elmeséltem neki a doktornős sztorit, hiszen anno ő volt az, aki a Gynevac-ot felírta nekem először, majd a babaterveink hallatán másodszor is, csak akkor már nem lehetett kapni. Ha úgy nézem, ő az oka, hogy egyáltalán megismertem és elszenvenvedtem a doktornőt. :)
Nos, amikor a sztoriban odáig jutottam, hogy a doktornő elkapott engem, és azt állította, hogy ő tudja a megoldást, hogy mi lehetett nálam eddig a baj, a dokim kapásból beköpte: „Ja, televagyunk ilyenekkel!” :DDD Aztán elregéltem az egész sztorit neki, ő meg kifejtette, hogy ez egy rém hülye megközelítés. Bár valóban ok lehet a progihiány, de hát ezért szoktak adni mesterségesen, és hát a tapasztalat azt mutatja, hogy ez azért működni szokott, így nem érti, miért ne lenne jó a szintetikus progi. Majd amikor megkérdezte, de hogy ha a doktornő szerint kintről felesleges bevinni, akkor mégis honnan fog előteremteni a szervezetben többet, én meg kiböktem a Clostit, na, azt az arcot! :D Rém udvariasan elmondta, hogy tiszteljük a doktornőt azért, amit a Gynevac-kal elért, de ezt a megközelítést nem tartja jónak. Az egész rendszer sokkal bonyolultabb annál, semhogy ennyire leegyszerűsítsük, és egy lombikos stimunál még ráépíteni Clostit, hát az... nem hiszi, hogy jó ötlet volna, Aztán tisztáztuk, hogy azért inkább a spontánra gondol a doktornő (bár nem csak arra, mint tudjuk valóban adná lombik mellé is), de még így sem találta jó ötletnek, hiszen a Closti csak peteérést stimulál. Ugyan igaz, hogy több petesejt=több sárgatest=több progi, de ez akkor is elég leegyszerűsítő logika, nem így működnek a dolgok. Aztán meglengettem neki az előző ciklusbeli progileletemet, amire úgy nyilatkozott, hogy hát az azért nem olyan gyenge (mint amire számított az alapján, hogy a doktornő stimulálni akar), mire kiböktem, hogy a doktornő szerint 100 körül kellene lennie. Erre azt mondta, hogy ezt sem kellene így leegyszerűsíteni, mert honnan tudja ő, hogy nekem mi az ideális. A laborok csak belőnek egy elég tág tartományt, de igazából senki sem tudja, hogy kinél mennyi az ideális érték. Az alsó határ felett nyilván nem örülünk még, de 30-40-50-től azért már kezd bíztató lenni a kép. És különben is: nem a 21. napi progi az érdekes!!! Az csak annyiban, hogy volt-e peteérés, de az a fontos, hogy amikor létrejött az a terhesség, akkor mennyi, és az a luteális fázis közepi eredményből még csak előre sem jelezhető. Szóval minden tiszteletünk a doktornőé, de ez nem egy jó ötlet összességében, ezt hagyjuk. :D

Vagyis nem megyek többet vissza a doktornőhöz. Kedvem lenne ugyan az orra alá dörgölni, amiket találtam, meg amiket a dokim mondott, de nincs arra időm és felesleges pénzem se, hogy ezt megtegyem. Plusz azt hiszem abból egy jó nagy veszekedés kerekedne, aminek a végén kiosztanám. Tekintve a korát, ez akár veszélyes is lehet, bármennyire is lenne hozzá kedvem. Inkább nem kockáztatom, hogy aztán azzal a tudattal kelljen leélnem az életemet, hogy addig vitatkoztam vele, amíg agyvérzést nem kapott.

Nos, ezek tehát az első orvosi konzultációm konklúziói. Ennek tükrében már a SOTE-s endokrinológusomat meg sem kell majd kérdeznem, hogy árthat-e a Closti, mert nem fogok Clostit szedni.

Ja, és egyébként ahogy a poszt legelején említettem: voltam ám vérvételen is!
Prolaktint és progit nézettem. A prolaktint leginkább azért, mert előző nap a SOTE-n voltam szintén prolaktin vérvételen a jövő heti látogatáshoz, és ahogy már korábban írtam, ott valahogy sosem szokott jó értékem születni, így gondoltam majd megint így lesz, és jól meglengetem a dokinak, hogy másnap egy privát laborban teljesen jó értékem született. Nos, ez nem annyira jött be, most már újra enyhe megemelkedés van a leleten. Ennek lehet szimplán az az oka, hogy kissé azért mindig ingadozik, sosem egyforma, de az is, hogy szerdán-csütörtökön baromi hasmenésem volt, a szerda esti gyógyszer szerintem konkrétan fel sem tudott szívódni. Így sejthetően mondjuk a SOTE-s lelet sem lesz túl jó megint... Na mindegy, van azért viszonylag friss jó leletem is.

És a progeszteron... :) Nos, fogalmam sincs, hogy a pénteki nap volt-e a peteérés utáni 7. nap, amikor elvileg nézni kellene a progit. A fertilityfriend pár napja váltig állítja, hogy mégiscsak kissé később volt a peteérésem. Ha igaza van, akkor pénteken 5 nappal voltam az ovuláció után, és ma (vasárnap) van a doktornő által forszírozott 7. nap. Ez végül megint csak a ciklus végével fog kiderülni majd.
De az érték. Nos, az most 48,8 nmol/L lett. :) Múlt ciklusban 37,7 volt. Így ez máris sokkal jobb, bíztatóbb értéknek tekinthető.
Mivel azonban a peteérés nagyjábóli idejétől számítva egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy mikor is volt pontosan, így holnap reggel is megyek megint vérvételre. Az már legalább a 8. nap lesz mindenképp, tehát az ideális 7. napot lehet most nem sikerül elkapni. De ezzel együtt úgy tippelem, hogy ha ma van a 7. nap, akkor holnap még mindig magasabb lesz az érték, mint pénteken volt. De majd meglátjuk, kiderül.

Holnap pedig Krizsához megyek konzultálni, jelentkezem majd annak a beszélgetésnek az összefoglalójával is.