7:0

Bocsánat, nem akarok ismét eltűnni, csak kicsit sűrűre sikeredett az elmúlt néhány nap.


Nos, ismét alulmaradtam a küzdelemben... FET+12-dik napon, 15. dpo- n teszt negatív lett és elkezdtem pecsételni. FET+14-en, az előírt tesztelési napon ismét negatív lett a teszt, a vérezgetés tovább erősödött. Majd másnap (azaz tegnap) este meg is jött. Igaz, egyelőre ez menzesznek nagyon harmatos, de gondolom (beültetés utáni) szokás szerint nagyon lassú és nagyon hosszú vérzésre számíthatok.


Már tudtam, hogy ez lesz, így annyira nem ütött ki, bár mint tudjuk, a remény mindig a piros vérrel úszik el. Azonban a türelmetlen tesztelős énem már FET+6-on legyőzött, és akkor egy délutáni (!) teszt pozitív lett. Oké, érzékeny teszt volt, de még attól is csoda volt ez az eredmény. És amikor jöttek a menzeszes tünetek, már tudtam, hogy ennek a "terhességnek" is vége. Vagyis már jó 5 napja  nem nagyon áltattam magam.


Egyelőre elvagyok, még fel sem fogtam igazán. Illetve más fronton zajlanak az események, így időm sem volt keseregni.


Most nem fogok eltűnni, jövök majd az elmúlt egy év eseményeivel, talán abban is lesz néhány érdekesség, ami segíthet másoknak is.

Emlékeztető

Szóval 3 napig pozitív, halványuló tesztek, a szülinapomon 10-es HCG, és ennyi. Mégsem bántam meg, hogy korán teszteltem, és ez kiderült. Megnyugtató volt, hogy legalább elindult valami. Talán mégsem vagyok teljesen képtelen a teherbeesésre, csak egy hajszál választhat már el az "áttöréstől", már csak az utolsó hiányzó láncszemet kellene megtalálni.
Persze eddig is épp elég sok minden kiderült már, és mivel elég régóta pihentettem már a  sztorimat, most rájöttem, hogy nem ártana feleleveníteni, mi is nálam az alapszitu, mert alighanem a régi olvasóknak sem rémlik már.

Szóval egyrészt van hyperprolactinaemiám, azaz prolaktinómám immár 15 éve. Ez azt jelenti, hogy az agyalapi mirigyben van egy jóindulatú daganat, ami túltermeli  a prolaktint. Erre eleinte Bromocryptint, majd most már jó 10 éve Norprolacot szedek. Nagyjából másfél évente MRI-t is csinálnak, ami alapján úgy tűnik, hogy jó ideje nem változtatta méretét a daganat, viszont érdekes módon hol jobb, hol bal oldalon látnak valamit, majd 1-2 éve kiderült végre, hogy tulajdonképp van egy ciszta is mellette... Ez egy Rathke tasak ciszta, ami állítólag valami nagyon korai (magzatkori) fejlődési rendellenesség. A doki szerint nem kell miatta aggódni, már nem fog nőni. Vicces módon egyébként ugyanolyan tüneteket és problémákat tud okozni, mint a másik jóindulatú daganat, tehát duplán meg vagyok áldva...

Van aztán endometriózisom ismeretlen ideje. Tüneteim alapján mondanám, hogy kb. 20 éve... Diagnosztizálva 4 éve lett, laparoszkópiás műtéttel, ami egyben mindkét petevezeték teljes elzáródását tárta fel, aktív endós telepet akkor nem. A dugulást a doki megpróbálta elhárítani, de kétséges volt a siker, így azt javasolta, hogy néhány hónap spontán próbálkozás után menjünk lombikra, így indult ez az egész történet. Később egyébként kiderült egy átjárhatóságin (talán 2 éve), hogy akkor legalábbis újra átjárható voltam mindkét oldalon. A lombikos ultrahangokon pedig arra derült fény, hogy a bal petefészkemen van egy kb. 2 centis aktív endometrióma, azaz endós ciszta. Tudtommal ez azóta is megvan, nagyjából változatlan mérettel.

A harmadik probléma a pajzsmirigyalulműködés, ami autoimmun eredetű, elvileg Hashimoto (bár például a fentebb említett ciszta is okozhat alulműködést). Erre Euthyroxot szedek, jelenleg 75 mg-ot. A TSH értéke 2 alatt, 1-1,5 körül, az ideális tartományban szokott alakulni.

Van aztán enyhe fokú IR-em is. Ez tulajdonképp annyira enyhe, hogy kb senki sem foglalkozik vele, gyógyszert sosem kaptam rá. Ilyen-olyan gyógynövényeket szoktak a dokik javasolni rá, amit többnyire végül nem szedek, mert kiderül, hogy az agyalapi mirigyre hatnak... Diétával többnyire próbálkozom, de a legjobb esetben is csak nagyjából tartom, néha semennyire sem... (szégyenlős smiley). Ez azért van, mert ennyire nem foglalkozik vele az intézet, illetve mivel nekem eddig a legrosszabb leletem is olyan volt, aminek az igazi IR-esek tapsikolva örülnének, a cukrom például még soha, semmilyen körülmények között sem volt emelkedett. Őszintén szólva többnyire ehhez az egészhez úgy állok, hogy nálam sokkal rosszabb állapotú ismert vagy sejthetően IR-esek simán esnek teherbe, de legalábbis végül olyan inzulinértékeknél, ami nekem is szokott lenni, ezért egyszerűen nem hiszem el, hogy az én enyhe kis "bajocskám" lenne a hunyó. Ezzel együtt már jó ideje fontolgatom, hogy csináltatok egy új terhelést, hogy most hol tartok, mert már nagyon rég nem néztünk rá.

És akkor néztünk még véralvadáspanelt, heliobactert, kariotipizálást, baktériumokat, laktóztoleranciát, meg ki emlékszik még mit. Van egy mutáns génem, ami folsav felszívódási problémát okoz - meg talán véralvadásit-, arra egy stimunál kaptam végig véralvadásgátlót, de az sem segített. Saját tapasztalat alapján egyébként szerintem inkább nehezen alvad a vérem...
És ureaplazma került még elő, ami a szervezetben normálisan is megtalálható baktérium, csak előfordul (mint kiderült nálam nem is olyan ritkán), hogy kórosan elszaporodik. Ezért néha (pl. a mostani FET-nél is) kapok rá Doxycyclint, de a pozitív tesztes FET-nél éppen nem kaptam (talán csak az volt a gond?).

Ja, még egy érdekességgel szolgálhatok: anyai ágon alighanem a korai klimaxra való hajlamot örököltem. Nagymamám annyira nem beszélt ilyenekről sosem, hogy vele kapcsolatban csak találgatunk, de édesanyámmal 38 évesen közölték, hogy hát az a sok vérzési probléma, amivel küzd, már a perimenopauza, azaz a változókor kezdete. A vélemények megoszlanak, de az endokrinológusom szerint a menopauza ideje anyáról lányára +/- 2 éves pontossággal örökítődik. Jelenleg 37 éves vagyok...

És mindezekkel együtt volt eddig 7 lombikom: 2 teljes stimu és még 5 FET.

Az első stimunál 2014 májusában sikeresen túlstimuláltak, 17 petesejtem lett, abból 13 termékenyült meg, és végül 10 jutott el a 3 napos korig. A transzfer idejére nagyon sok víz gyűlt fel a hasüregben, ezért a doki mindet le akarta fagyasztani, de végül némi könyörgés és egyezkedés árán egyet visszakaphattam közülük.
Ezután júliusban indítottunk egy FET-et a fagyasztott embriókból, spontán ciklusban. Ez sem sikerült.
Októberben egy ciklusról lemaradtunk, mert a doki nem fogta fel, hogy rövid ciklusaim vannak, és későre rendelt ultrahangra. Novemberben lett meg végül a FET ismét spontán ciklusban, ismét sikertelenül.
A következő FET 2015 áprilisában volt, szintén spontán ciklusban, eredmény ismert (semmi). Ekkorra emlékeim szerint már az új, tapasztaltabb dokinál voltam, de ugyanúgy a Kaáliban.
Ezt követően kinyilvánítottam, hogy új stimut szeretnék, hátha a vén róka doki nem stimulálna túl, kevesebb, de jobb minőségű petesejt lenne, és végre sikerülne. Nos, megint nem zajlott könnyen a stimum, és be is kellett lássam, hogy elsőre sem a doki tolta el, hanem a szervezetem hülyén reagál: először nem történik semmi, majd nagy nehezen beindul a tüszőérés, viszont egy idő után a további hormon nem a tüszők további növekedését hozza, hanem újabb tüszőket kezd el érlelni, vagyis ott állunk egy csomó, "beérni" alig akaró tüszővel. Második nekifutásra 13 petesejtem lett, amiből 8 termékenyült meg. Érdekes, de fogalmam sincs, hogy mind eljutott-e a 3. napig, de szerintem igen. Ezúttal folyadékkal nem volt gond a hasüregben, 2 embriót kaptam vissza (az első stimut leszámítva egyébként mindig). Siker most sem volt.
Ezt követően, de talán már előtte is, a doki elkezdte forszírozni az új lapart, holott amikor átmentem hozzá, rögtön csináltatott egy átjárhatóságit, és átjárhatónak is bizonyultam mindkét oldalon. Mégis, nagyon akarta az újabb műtétet, mert hogy a petevezetékek be lehetnek gyulladva és ki kellene venni őket. Ezt innentől többször előhozta, ezidáig sikeresen hárítottam a kísérleteit. Nem fogom kivetetni a petevezetékeimet (kb. a 6. beültetés környékén kezdte volna nagyon erősen "javasolni"), mert nem tudom meddig lehet még beültetősdit játszani, az én alapbetegségeimmel ennyit hormonozni, de gyanítom, hogy már csak 1-2 alkalom van hátra, nagyjából, amíg esetleg elfogynak a fagyasztott embriók (jelenleg, ha jól számolom öten vannak még, azaz 2 körre elegendően, a mostani, 7. beültetés után). Ezután szerintem vége, új stimura már nem is biztos, hogy alkalmas lennék még, de szerintem a doki is leállítaná már a beültetéseket is, mert a rák kockázatát is jelentősen emelik a hormonozások (volt olyan ismerősöm, aki így járt, már a doki mondta, hogy akkor kész, ennyi, ez az utolsó, többet nem lehet - mákja volt, gyönyörű kislány lett az utolsó eredménye). Szóval ha a lombik kifújt, már csak a spontán csodában bízhatom, de ahhoz petevezetékek is kellenének. Szóval ragaszkodom hozzájuk.
Na, tehát jött 2016 április, az előbb ismertetett pozitív tesztes, majd mindössze 3 napos csodával végződő, immár épített ciklusos FET.
Ezután röpke 1 év pihenő, és most júniusban egy újabb FET. Spontánnak indult, de nem nagyon akaródzott a spontán peteérés (bár az előző ciklus extra rövid volt, ilyenkor utána sokszor hosszabb következik nálam, ami nyilván későbbi peteérést is jelent), így végül Gonalt kaptam 5 napig. Ma van FET+10, és a tünetek alapján már a mensit várom... :(


Kb. ennyi az alapállás, csak hogy mindenki ismét képbe kerüljön.

Életem első pozitív terhességi tesztje

A türelem terén sosem álltam jól, a lombikoknál meg pláne, ezt a régi olvasók jól tudják. :D Ezúttal nagyon igyekeztem, de egyszercsak elfogyott a cérna. Vettem Predictor Early-t, ami már 6 nappal a mensi elmaradása előtt is kimutathatja. Oké, tudom, az érzékeny tesztek vacakok, megbízhatatlanok. Egyébként a legkevésbé sem azok, de majd erről külön elmélkedem.

Szóval, FET+10, április legvégén, egy gyönyörű, nyáriasan meleg nap reggelén én bizony ellőttem ezt a tesztet. Aztán le sem tettem. Először a szokásos nem történik semmi. Kezdeném "feladni", na jó, a fene sem tartogatja ezt kézben 5 percig, majd később megnézem. És akkor valami halvány... Igen-igen, ott, a második csík helyén mintha történne valami! Megigézetten bámultam, már a szemem káprázott. Netán tényleg csak a szemem káprázott? Nem, ott az egy rózsaszín csíkocska! Halvány, de lassacskán erősödik. Kivágódóm a legkisebb helyiség 40 wattos izzós "fényárjából" a konyhába az áradó világosságba. Igen, ott van!!! Tényleg ott van! Minden szögből, egyételműen látszik. A fürdőben lámpafényben, még tükörből is! Sírok-nevetek, ugrálok, remeg a kezem, tördelem, jajjistenemezek. Nem hiszem el. Jajj, mennem kell dolgozni, ideje készülni. Próbálok öltözni, de fél percenként rebbenek vissza a pulton lévő teszthez. Igen, minden ellenőrzéskor megvan még a második csík. Lassan meg is szárad. Halvány, de jól látszik. Hiszen csak 5 nap múlva kellene tesztelnem a doki szerint, mégis mit is várhatnék ennél többet.
Aznap egész nap elvarászolt vagyok, néha felnevetek magamban, néha meg majd' sírva fakadok: ugye még este is ott lesz a csík, ha hazamegyek?
Igen, addigra teljesen megszáradt, és jól látszik. Izgatottan állok a Pasi elé, mondom-mutatom. Összeborulunk, együtt sírunk, végre sikerült! A 6. beültetés végre eredményes volt.
(Jajj, még most is teljesen összezavarodom tőle: amikor elkezdett előjönni a csík, heveny felindulsomban gyorsan egy Clearbluet-t is ellőttem - az halványabban talán, de szintén mutatta.)

Rutinos versenyző vagyok még akkor is, ha ilyesmit csak mások tapasztalatából ismerek: másnap reggel újabb teszt. Ez is pozitív, de lényegesen halványabb. Ez nem stimmel. Pörög az agyam: tudom, lehet az oka, hogy kevesebbet vagy többet ittam a két nap, nem ugyanakkor, ugyanannyi alvás és nempisilés után csináltam. Tudom, hogy lehet rá magyarázat, mégis azonnal szíven üt a sziklaszilárd érzés: baj van! Nagy baj van! Nyugtatom magam, ezt neki nem is mondom most még el, majd holnap megnézem újra, meglátjuk. Egész nap kényszeredetten mosolygok, ahányszor ő megsimogatja a pocimat. Rettegek. Másnap újabb teszt. Én hülye, nincs már azonos márkájú. Clearblue-ból van még, és már csak normál 25-ös. Clearblue olyan halvány, hogy azt már lassan bízvást negatívnak lehet nevezni. 25-ös szintén. Valamicske talán látszik rajta, de annyi, amit szinte mindig szoktam látni. Oké, a 25-össel még mindig csak napok múlva kellene csak tesztelnem a doki utasítása szerint, de azért... Most már elmondom neki is: halványodnak a tesztek. Még lehet remény, de fel kell készülnünk, hogy ez ennyi is volt. Oké, akkor holnap megyek vérvételre, megbeszéljük. Másnap reggel még előtte ellövöm az utolsó, intézetis 25-öset. Nagyon-nagyon halvány. Mostanra ennek nem ilyennek kellene lennie, már 3 napja az első pozitív tesztnek, azóta fel kellett volna erősödnie...
Elmegyek a vérvételre. Az eredményt nem várom meg, ilyenkor órákig tart, majd a doki felhív.
Hív is: a HCG 10... Egyeztetünk, hogy hányadik napon vagyok, majd mély sajnálatát fejezi ki, de hagyjam abba a progeszteront.
Zokogva hívom Őt: ennyi, ez a csoda csak 3 napig tartott. Aznap van a születésnapom, és a szívem megszakadt.

in medias res: FET+9

Véletlenül keveredtem valahogy a saját blogomra, és meglepődve vettem észre, hogy hiányoltatok... Mármint nem a kedvességetek lepett meg, hiszen azt korábban is tapasztaltam, és volt is időnként lelkifurkám, hogy így eltűntem előletek. Az volt furcsa, hogy korábban az új megjegyzésekről mindig kaptam emailt, de ezekről a legutóbbiakról nem, vagy a Gmail jól eldugta valahova. Egyszóval nagyon meglepődtem és meg is hatódtam, ami azt illeti, így rögtön el is határoztam, hogy adok némi életjelet magamról.

És ha már így végre ismét van erőm írni magamról, legyen teljesen friss az infó az aktuális szituról: épp egy FET (fagyasztott embrió transzfer) után vagyok 9 nappal. Ebből sajnos egyenesen következik az, hogy nem, időközben nem lettem sutyiban terhes, és nem szültem, vagy ilyenek, nem erről maradtatok le a hallgatásom idején, és nem is tudok bombasztikus hírrel berobbani ide a 1,5 éves hallgatás után.

Habár azért nem unatkoztam időközben, és voltak történések. Egy kis összefoglaló következzék ebből (alighanem 2 bejegyzésnyi terjedelemben végül):

Szóval a 2015 végi lombik az összes igyekezet, a teljes rápihenés és minden ellenére sem jött össze. Eléggé megomlottunk, de hál' istennek a karácsony és a család (nekem legalábbis) nagyon jót tett. Aztán nekiálltunk a tavaszi utazásunkat is szervezni: Rómába készültünk 1 hétre húsvétkor. Na nem vallási indíttatásból, pusztán mindig igyekszünk kihasználni az ünnepek miatti munkaszüneti napokat az utazásokhoz. A szervezkedés lelkileg is jót tett, így viszonylag hamar bejelentkeztem egy újabb lombikra, egészen pontosan FET-re, hiszen most már nagyon sok fagyibabánk csücsült a frigóban a 2 teljes stimu eredményeként.
Aztán a dolgok természetesen összecsúsztak kissé. A doki úgy döntött, hogy kivételesen nem spontán ciklussal operálunk, hanem épít nekem egyet Suprefacttal és Estrofemmel. Már nem emlékszem pontosan, hány napos leosztásban ment volna a dolog, de a lényeg, hogy a menzesz elejétől számítva kellett indítani persze. És már itt jött az első gubanc, ami egyébként is gondot okozott: Rómában fog megjönni! Hát én az endometriózis miatt aztán elég keményen tudok görcsölni (meg aztán emiatt hasmenés, hányás, ájulásközeli állapot, minden játszik), ami nemigazán szerencsés egy 1 hetes városnézés alatt. Na mindegy, gyógyszereket vittem magammal, majd meglátjuk. A görcsölés ellen felszerelkeztem Cataflammal, és bizony már a mensi előtt szedtem rendesen napi adagban, mert a dokik szerint akkor már nem sokat érnek az ilyen fájdalomcsillapítók, amikor már tényleg fáj, mivel napok alatt épül fel a hatásuk (valójában ez inkább gyulladáscsökkentő, diclofenac a hatóanyaga). Ment is a dolog, kissé kábán, de görcs, és valójában lényegesebb vérzés nélkül csináltam végig az 1 hetet. Igazából alig véreztem... Aztán indult a protokoll a Suprefacttal, stb, és 10. napra voltam hivatalos első ultrahangra a Kaáliba...

És akkor jött Murphy, mint mindig. Előző nap reggel a wc-n ülve kénytelen voltam félkómában elmélázni, hogy olyan furán, mensisen fáj a hasam. De az nem lehet... De bizony, hogy nálam az is lehet! El is öntött a vér... Sms dokinak, aki felhív, nyugtat, semmi baj, menjen tovább a gyógyszer, másnap megnézzük. Másnapra annyira ömlött belőlem, hogy az UH komoly kellemetlenség lett. És persze a doki számára döbbenet: ez nem vérezgetés, nincs méhnyálkahártya! Hát előző nap ezt próbáltam elhebegni, hogy szerintem rendesen megjött, a 9. napon
Na nem baj, akkor gyógyszerezés kicsit újragondol, innen indulunk újra. És mentünk is tovább. Felépítettük a ciklust, megkaptam a 2 embriót.
Próbáltam erőt venni magamon, nem stresszelni, nem keresni a tüneteket, stb. Csak türelmesen várni.
Folyt. köv.