Hiánypótlás 1. - 2014.

Hajjajajjj, de rég nem jártam itt, milyen hűtlen, csalárd blogger voltam! Elnézést! Megmondom őszintén, jól esett egy ideig nem foglalkozni az egész témával. Aztán persze voltak/vannak fejlemények, és amikor elkezdtek pörögni a dolgok, akkor meg időm nem volt már írni sem...
De ami késik, az nem siet, már itt is vagyok, hogy ha vannak még, akik néha idetévednek, végre újdonságot is olvashassanak.

Kezdjük a hiánypótlást a tavalyi év lezárásával, mert az utolsó állás szerint újabb forduló, és karácsony-szilveszter környékére kicsúcsosodó izgalmak voltak kilátásban.

Tehát, mesém fonalát ott ejtettem el, hogy a novemberi sikertelen harmadik beültetés után Ő azt vetette fel, hogy ne várjunk egy tapodtat sem, és rögtön a következő ciklusban duráljuk neki magunkat egy újabb spontán ciklusos fagyasztott embriós transzfernek. Mivel azonban a beültetés ideje nagyon a karácsony előtti utolsó pillanatokra - értsd: dec. 20-23 környékére - esett volna, ennek előfeltétele volt, hogy az intézet, és az orvosom dolgozzon még. Felhívtam hát a legkedvesebb recepciómat (nem, dehogy, a legkedvesebb egy hotelben van) és megtudakoltam, ők mikor vonulnak el bejglit sütni. A karácsonyi csillagszóró ötletünk utolsó szikrái ekkor hunytak ki: a műtő ajtaját dec. 19-én egy girlanddal leplombálják... Okés, akkor idén már nem lesz FET (vagyis tavaly, ugye). Később persze kiderült, hogy több okból is ez bizonyult a szerencsésebb verziónak, így hála az égieknek!
Mert hát például azt a bundát, amit méhnyálkahártya gyanánt sikerült a sok gránátalmával növesztenem novemberben, hát bocsánat, de alig bírta levetkőzni a méhem. Ha bárki megkérdezi, hogy a sikertelen FET után végülis pontosan mikor is jött meg, én csak vállvonogatással tudok felelni: fogalmam sincs. Vérezgettem, kicsikét, alig-alig akart komolyabbra fordulni a dolog, majd úgymaradt, és egy teljes ciklust végigcsöpögtem. Így aztán azt se tudtam volna megmondani, hogy mikor kellett volna ultrahangra menni, és hasonlók (na, az nagy blama lett volna :D).

Tehát lombikos karácsony ugrott. Helyette egy kis kikapcsolásra és kikapcsolódásra voksoltunk, és meglátogattuk például a kedvenc recepciómat is. Egy isteni wellness hétvégét töltöttünk el a Balaton mellett, finom borokkal, kellemes muzsikával fűszerezve. A karácsony jól sikerült, az ajándékok nagy meglepetések voltak, jól sikerültek. Rögtön a bejgliünnep után megültük az évfordulónkat (a negyediket), koncerten voltunk, egyszóval év végén adtunk a lestrapált lelkünknek-szellemünknek egy kis táplálékot.

És mint valamire való nő, a női mivoltomban való megingás, és az emiatt fellépő heveny változtatási igényem kitörése következményeként radikális kozmetikai beavatkozást hajtottam végre: előbb alaposan lenyesettem a hajamat (ráfért mondjuk, mi tagadás).  Majd miután ezzel nagyjából lejött végre a korábban az eredeti szinére őszülés miatt visszafestett és színezett rész, nekiugrottam házilag egy világosító festékkel, így életemben először nagyon sötét barna helyett hááát... elvileg világos aranybarna, valójában előbb valami közép vörösesbarna, majd mostanra valami vörös, világosbarna és sötétszőke közötti színű lettem (már nem tart sokáig, már a polcon figyel az újabb hajfesték, amivel kissé sötétebb és barnább színt kapok remélhetőleg eredményül, Ő már nagyon várja. :D).

Mindeközben csak annyit foglalkoztunk a baba-kérdéssel, hogy megszavaztuk, mivel január 22-re van időpontom Krizsához, ami az új ciklusban valahol a 20-22. nap tájékára esett, nem ugrunk bele januárban azonnal a következő FET-be, inkább megyek egyenest konzultálni Krizsához (most gondoljatok csak bele, az milyen vérkellemetlen lett volna mindenkinek, hogy mondjuk egy ET+5. napon megyek el hozzá, hogy segítsen már, nem esek teherbe...).

Mindeközben ennél többet nem is voltam hajlandó foglalkozni az egész lombik dologgal, sőt, be kell valljam, hogy a karácsonyt például a diétám és a gyógyszerszedésem is eléggé megsínylette. A kilók elkezdtek finoman visszapörögni, de még erre is nagy ívben tettem. A kis szőrmés hótaposóm, de még a Mikulás-puttonyom is tele volt a sok gyógyszerrel, hormonszintekkel, "jajjéneztnemehetek"-kel (ja persze, majd pont a harmadik sikertelen lombik utáni gödörben, karácsonykor nem fogok rétest enni, amikor imádom...).

Lelkileg tehát nem voltam túl fényesen. Vele jól megvoltunk, kapcsolatilag nem zuhantunk össze, de egyértelműen mindketten elástuk mélyre a traumát, mint az atomhulladékot, húztunk rá pár méternyi földet, és elegánsan "megfelejtkeztünk" róla, hogy az a mélyből bizony nem Buddha pozitív energiáit sugározza folyamatosan...

Így vágtunk neki az újabb évnek, mindenki mottóját, miszerint "a tavalyinál már csak jobb lehet, ugye?" kínosan kerülve.