Gondolom már önmagában az is elég, hogy nem jöttem, hogy kitaláljátok a történet végét (na meg a cím se árul zsákbamacskát).
A HCG most is egy büdös nagy nulla lett. Vagyis el sem indult semmi, a halvány álpozitív teszteket alighanem a cisztám okozza, legalábbis a fórumokon nevelődött szakértők (no offense! - én is ilyen vagyok) ezt szokták mondani.
Nem állítom, hogy jól vagyok, bár ugye nem vágott mellbe a dolog, erre számítottam igazából onnantól, hogy menetrendszerint leeresztettek a cicik. Ezt sokan írjátok vigasztalásul, hogy ne foglalkozzak vele, mert Nektek sem azonnal nőtt terhességnél sem, de most már azt hiszem 3 eset empirikus adatgyűjtése után kijelenthetem, amit eddig is sejtettem: ha egyszer rögtön az elején felfújódnak, de aztán a beágyazódás befejeztének idejére (már legalábbis amikorra meg kellene történnie, azaz ET+ 7-8. nap) leeresztenek, és úgy maradnak, hát az nem arra utal, hogy egy terhesség kezdődött el.
Na szóval, vissza a főmenübe: meglepetést az eredmény legfeljebb egyetlen okból hozott: most először ültem úgy ott az eredményhirdetésre várva, hogy még nem is pecsételtem. 16. dpo, ET+13, első, stimus próbálkozásnal ilyenkorra már menstruáltam (1 nap pecsételést követően), augusztusban, az első FET-nél meg ugyan még nem jött meg, de már harmadik napja volt pecsételő vérzésem. Most meg semmi. Na mindegy, azért nem dédelgettem hiú ábrándokat, miután ehhez képest még ma reggel is csutka negatív volt a pisilős teszt.
Ami rosszul esett a dologban, az például egy apró momentum, és azzal kapcsolatban két érzés/gondolat volt. Mellettem a váróban az elején egy tipikus újgazdag pár ült. Nem részletezném, szerintem mindenki el tudja képzelni és senkit nem is akarok megbántani, legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy ők nem az elegáns trendi, hanem a sportos trendi kategóriából valók voltak.
Eléggé harsányan voltak, ami azt illeti. Aztán odapattant hozzájuk az egyik asszisztens hölgyike, és megnyugtatásképp, mivel a doktor úr még egy darabig nem ér rá, hogy ne izguljanak, elárulta, hogy minden oké, jó lett az eredmény, 400-as a HCG. Ők rezdületlenül, sőt, bambán ültek, miközben én helyettük is majdnem lefordultam a székről - valljuk be, részben azonnal fellángoló irigységem okán is. Aztán meg a döbbenetem és keserűségem is fellángolt: a boldog anyuka értetlenül visszakérdezett, hogy és az jó? Asszisztens felvilágosította: 100 fölött már bőven jó. Ugyan nem tudtam, hogy hányadik napon van a csaj, de hogy előre lelőjem a poént, kedvem lett volna beköpni, hogy és valószínűleg ikrek.....
Oké, tudom én, hogy az a nem normális, ahogyan én viszonyulok az egész lombikosdihoz, meg amit laikus létemre tudok a témáról. Meg lehet, hogy neki ez volt az első, még naív próbálkozás, ezért nem tudnak semmit a dologról. Bár az is igaz, hogy én, még ha nem is lennék ilyen túlspirázott lombikamazon, akkor is érdekelne már vérvétel előtt, hogy lehetek-e terhes (hiszen mi másért csináltatnék magamnak babát, minthogy piszkosul szeretnék gyereket) és csinálnék legalább egy tesztet (igen, normális ember egy tesztet, max kettőt csinál, tudom :P), és ha már megcsinálom, elolvasnám a tájékoztatóját, ha még sosem láttam ilyet. Mert ha nem tudom, hogy egy pisilős teszt, ami pozitív eredményt mutat, 25 fölött érzékeli a hcg-t, akkor még nem láttam ilyet. És ha még sosem láttam/használtam ilyet, akkor most első alkalommal elolvasom, hogy mi a szösz ez, és megtudom, hogy a teszt 25-ös. Vagyis így, vagy úgy, de tudnom kellene, hogy a 25 a határ, és ha nekem 400-as eredményt mondanak ehhez képest vérből, akkor az hűha!
Tudom, megint naív vagyok. De rosszul esett, hogy valakinek, aki eddig vagy nem szorult rá, hogy ilyen ismereteket szerezzen, ergo kb. elsőre futott neki a dolognak, vagy ne adj' isten (á, az kizárt!), egyszerűen csak nem érdekli semmi ilyesmi, mert pont ennyire fontos neki az egész, azzal ilyen kegyes volt a természet. Tudom-tudom, a hiba az én készülékemben van, mindig magamból indulok ki...
Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy pici, egyáltalán nem látványos örömködés után (biztosan csak zavarban voltak a tömeg miatt), egykedvűen folytatták a telefonjaik nyomogatását.
Na szóval röviden: ott evett meg a sárga irigység. Nem tehetek róla, de tényleg nagyon rosszul érintett.
A másik ok, ami miatt ez a közjáték onnantól folyamatosan piszkált, az a gondolat volt, hogy vajon akinek jó az eredménye, azt mindenkit megnyugtatnak így előre az asszisztensek? És csak az ül ott tűkön meg a kemény padon, mint egy elítélt, 3,5 órán át (!!!), aki nem terhes? Vagyis onnantól azon kattogtam, hogy ha én is terhes lennék, akkor engem is megszánna-e az asszisztens, vagy őket esetleg ismerte, azért kedveskedett az örömhírrel? Illetve ha terhes lennék, a doki előbb szakítana-e rám 5 kemény percet, hogy az "én állapotomban" nee kelljen ott ülnöm egy fél napon át? Ahogy teltek az órák, egyre biztosabb voltam benne, hogy csak azért ülhetek ott még mindig, mint akiről megfelejtkeztek, mert nem vagyok terhes. Ez mondjuk bebizonyosodott, azt, hogy ezzel az elmélettel igazam volt-e már nem tudom.
Na, miután ilyen alaposan vázoltam a sötét lelki dolgaimat, térjünk rá a pozitívabb dolgokra. Már ha van itt még valaki... :)
Szóval, a terv. Az van. Technikailag is, és időzítésileg is.
Technikailag a dokival beszéltem meg. Kicsit kifaggattam, hogy mit is jelentett, amikor beültetés előtt azt mondta, hogy az embriók ugyanolyan állapotban voltak, mint lefagyasztás előtt. Jó fej volt, az összes eddigi embriókra vonatkozó adatot kikereste és elmondta a kartonomból. Az egyik lényeg: az akkor azt jelentette csupán, hogy nem károsodtak a fagyasztás során, és nem, addigra még nem kellett (volna) továbbosztódniuk. Viszont elárult egy olyan infót is, amit eddig nem tudtam. Az embriók minőségét. Hát kérem B2-es embriókkal merjük a vizet a lyukas vederbe... Mert hát nem kell nagy ész hozzá, hogy akkor úgy fest az osztályozás, hogy A1, A2, B1 és végül B2. Azaz valóban: gyengécske az eresztés. Nem állítom, hogy lehetetlen ilyen minőséggel is teherbe esni, különben nem pakolgatnák belém őket vissza szorgalmasan, legalábbis őszintén remélem. De azért csökkent az esélyeken. Rögtön be is villant, és rákérdeztem, amiről Vele beszélgettünk: nem lehetne-e legközelebb azt csinálni, hogy ébresztés után, még rajtam kívül, megpróbálják őket elvinni az 5. napig, azaz blasztocita állapotba. Egyrészt kiderülne, hogy egyáltalán továbbosztódnak-e, vagy abban az állapotban szoktak kipurcanni, ahogyan belém kerülnek, másrészt ha sikerülne, az tudtommal jelentősen növelne az esélyeken. Doki ismét jó fej volt, nem vette okoskodásnak a részemről, hogy előhoztam, és azt mondta, hogy de persze, megbeszéli legközelebb a biológusokkal, láttam is, ahogy leírta egy postitre a kartonom elejére.
Így ebben maradtunk, meg még annyiban, hogy legközelebbre nézetek friss tsh-t, makroprolaktint (szigorúan azt, mert a sima prolaktinszint nálam nem informatív túlságosan),esetleg D-vitamint.
És az időzítés. Én azt gondoltam, hogy ezt már Krizsával intézem el, akihez jan. 22-re van időpontom, de Ő más javaslattal állt elő. Ha beleférünk még karácsony előtt, és az intézet is hajlandó rá, akkor most azonnal legyen egy újabb kör. Kb. pont az ünnepek előtti 2-3 napban lehetne a beültetés, ünnepek alatt kicsit tudnék pihenni (az én munkahelyemen már az is nagy szó, hogy idén szenteste nem kell dolgoznom, és nem kellene táppénzre mennem. Egyrészt úgysem mehetnék, másrészt kiderült, hogy nem is ezen múlik a dolog. Mondjuk a két ünnep között sem mehetek szabira, tehát nekem ez a pár nap pihenés csak a dec. 24-28-at jelenti, na de blasztó esetében, kb. dec. 21-23-ra prognosztizálható transzferrel ez épp a beágyazódás időszaka lenne, tehát jók lennénk.
Így a terv adott: még idén lesz még egy beültetés, ha:
a) az intézet hajlandó dolgozni az ünnepek előtti napokban is,
b) ha időben megjön most ahhoz, hogy ne épp dec. 24-28. közé essen a transzfer ideje (hiszen most peteérés után 5 napot kell várni),és
c) ha hajlandó lesz legalább egy embrió eljutni a visszaültethető blasztocita állapotba.
Először kicsit berzenkedtem a gondolatra, hogy épp karácsonykor legyem, de Ő nagyon aranyos volt, villámgyorsan még azt is eltervezte, hogy az ünnepi kaját megfőzeti nekünk az anyukájával, nekem nem kell csinálnom semmit. Így valahogy egy pillanat alatt visszajött az a karácsonyvárós hangulatom, amivel ezt a FET-et kezdtem. Valahogy jó érzéssel töltött el, hogy talán mégis teljesülhet még az a vágyam, hogy szép karácsonyunk (vagy hát majd inkább már boldog új évünk) legyen.
Na, azt hiszem kiírtam magamból mindent. :)
Köszönöm az eddigi támogatást, drukkokat! Nem is tudjátok, milyen sokat segít! Puszi mindenkinek!
...............................................................
...............................................................
